2012. december 21., péntek

Világvége ...

Hogy telt a világvége? :D
Bár ne szóljuk el, még bármi megtörténhet, ugye? :D Szóval úgy gondoltam hozok nektek pár érdekességet a világvégével kapcsolatban.

Ez az egész világvége história nem épp újdonság.
A legelső világvége jóslat Thüringiai Bernát nevéhez fűződik, aki 960-ban kijelentette, hogy már csak 23 évig tart a világ, azonban saját halálán kívül semmi sem történt 992-ben.

A következő elmélet 1179-ben született, amely Juan de Toledo nevéhez fűződik. Számításai szerint a világvége 1186 szeptemberére tehető, amikor az akkor ismert bolygók mind a mérleg jegyébe lépnek. Ennek hatására a bizánci császár befalaztatta a palotája ablakait, az angol Canterbury érsek vezeklési napot hirdetett. Bár az együttállás bekövetkezett, de a világvége nyilvánvalóan nem …

A következő 1524 feb. 1-je tehető, amikor brit jóslatok szerint a vég Londonból fog kiindulni egy óriási özönvízzel. Johan Stopfler elméletének alapja, hogy a Jupiter, a Szaturnusz és a Mars bolygók a halak csillagképébe ér.A brandburgi választófejedelem asztrológusa átszámolva a dolgokat másfél évvel későbbre tette az özönvizet, melynek centruma Poroszországban található.

1533 október Michael Stiffel bibliakutató Jelenések könyvének tudományos számításai után jött ki, azonban amikor kiderült a tévedése a lakosok megkorbácsolták és lehetetlenné tették a megélhetését.

1584 dec. 34-re újabb elmélet merült fel Leowitz számításinak köszönhetően a Jupiter és a Szaturnusz együttállásával. Ez tömeghisztériához vezetett Csehország, de természetesen ennél nagyobb baja senkinek sem lett.

1666-ban a világvégét a 666-os számhoz kötötte egy J.W monogramú angol szerző. A 666 az Antikrisztus számát jelölte, amely a katolikus egyház elpusztulását jelenti. Majd a későbbiekben Dániel könyvének utolsó része szerint a világ más része csak 45 évvel később, 1711-ben dől össze.

Johanna Southcott szektavezető 1774-ben kijelentette, hogy terhes az új Messisással, akit Shiloh-nak nevezett, azonban sem a terhesség sem a vég nem hozott semmilyen eredményt.

1844 márc. 14-ki vég alapját egy William Miller nevű férfi látomásaihoz kötődik.

Az 1881-es világvége a gízai Kheopsz piramis méréseinek eredményeként jött ki. Újraszámolás után ugyanezekből az adatokból az 1936-os év, majd még később az 1953-as év jött ki eredményként.

„Negyvenöt fokon fog lángolni az ég
Közeledik a tűz a nagy, új városhoz
Hirtelen nagy láng szökik fel szétszórtan
Amikor tanúbizonyságát vehetik a normannoknak…”/Nostradamus/
Ez az elmélet New Yorkra, az új városra utal, amely a 40. és a 45. szélességi fok között fekszik. Ha úgy vesszük ez részben be is következett, hiszen ekkor, 2001 szeptemberében történt a World Trade Centre elleni merénylet.
Ezek után újra a sátán számára (666)-re támaszkodva 2006 6. hó 6-rá.

2012 dec. 21. a tudományos nézetek szerint, a Naprendszerben felfedeztek egy állítólagos bolygót a Nibirut, ami egyenesen a Föld felé közeledik. A katasztrofális becsapódást eleinte 2003-ra tették, de miután nem következett be módosították.
A NASA több kérdésre is válaszolt, melyekből egyértelműen kiderül, hogy nem számolnak semmilyen ütközést sem a Nibiruval, sem a X. bolygóval vagy az Erisszel vagy akármilyen más bolygóval. Más elméletek, miszerint a Föld forgásiránya megváltozása is mostanra tehető. Azonban ez a NASA szerint, és mindenki szerint, aki egy kicsit is foglalkozik ilyenekkel, tudja, és állítja, hogy a forgásirány megváltozás lehetetlen. Bár igaz, hogy a kontinensek mozognak, de a Föld forgásiránya nem változik meg. Bár azt elismerték, hogy a maja naptár tényleg megszakad idén decemberben, de erre mindössze annyit válaszoltak, hogy ez csak egy új periódus eljövetelét jelenti.Viszont a világvége hívők fő bizonyítéka, hogy a maja naptár vége 2012 dec. 21. Ez azonban nem teljesen pontos, sokan ezt nem dec. 21-re, hanem dec 23-rá tették... Talán a mai nap után sem nyugodhatunk meg teljesen? Nos nyilván nem, hiszen már a későbbiekre is vannak előre jelzések …


Ezek egyike 2040-re tehető, amikor is a jégsapkák felolvadnak és az óceán ellepi a szárazföldeket, míg a híres fizikus Sir Isaac Newton a világvégét különböző számítások után 2060-re tette.

Másik téma a világvége mikéntje. Vajon mi okozná bolygónk végét? Nos természetesen az emberi elme erre is több lehetőséget talált...
A legtöbbek által emlegetett a meteor, üstökös aszteroida vagy egy bolygó ütközése a Földdel. Tény, hogy a több, ókori, egymástól független kultúrában is megjelenik a 2012-es dátum, mint a becsapódás lehetséges időpontja. Idetartozik a Nibiru elmélet is, miszerint egy még nem észlelt bolygó, amely körülbelül 20szor nagyobb vörös bolygó, mint amekkora a Föld. Úgy tartják, hogy nagyjából 3660 évente tesz meg egy teljes ciklust a pályáján, esetleg kisbolygók és holdak keringenek körülötte. Ez a teória csupán azért veszélyes, mert úgy tartják, hogy a Föld és a Nap között halad el és gravitációjának mértéke a Földre is hatással lenne, megváltatná a pólusok és akár a forgásirányt is.
Más meglátást szerint egy esetleges Napkitörés okozza. Ez azonban nem lenne az első eset, mivel már 1859-ben is volt egy hasonló napvihar, melynek annyi következménye lett csupán, hogy az akkori távírórendszerek megbénultak. A pólusokon megjelenő sarki fényt is ilyen napkitörések okozzák. Így úgy gondolták, hogy egy ilyen napkitörés megbéntíthatná a technológiát, amely valamilyen úton-módon az emberiség és a Föld végét vonná maga után.
A Tejút közepén elhelyezkedő robbanás is okozhatná a Föld megsemmisülését. A fekete lyuk viszont nem csak egy feltételezésen alapul, mint a Nibiru, mivel a fekete lyuk létezést, már bizonyították. Egy ilyen robbanás következtében a intenzív gamma sugarak érnék a Földet, akár gravitációs hullámokat is. Feltehetőleg egy hasonló hullám okozta a 2004-es cunamit is. De a lökés hullám nem a mi galaxisunkból származott, hanem valamelyik távolabbi galaxisból. Gondoljuk csak el, akkro milyen pusztítást okozna egy ilyen robbanás, ha itt következne be...
Akropolisz elmélet leginkább 1999-től terjedt el. Melyek főleg a háborúkra alapoznak, nem is ok nélkül. Sokan úgy gondolják „ Amíg ember él a Földön háború addig lesz”. Így nem elképzelhetetlen egy III. világháború, amely a technológia fejlettséggel még hatalmasabb pusztításokat hajthatna végre.
Természetesen az űrlények inváziója is eléggé elterjedt nézet, még ha idáig egyik közelebbi bolygón nem találtunk semmi erre utaló jelet, akkro is sokan hisznek ebben. Tényleg gondoljuk csak el, mekkora a tejút, nem beszélve a galaxisunkról és a körülöttünk lévő több millió galaxisban miért ne lehetne valamelyik bolygón élet?
A kozmikus sugarak is okozhatják a pusztulásunkat, ha a Föld ózonpajzsa gyengül, akkro ezek a sugarak okozhatják akár az egész emberiség kihalását is.
Viszont vannak olyanok is, akik egy világjárványban hisznek. Nem lehet őket sem elítélni. Hisz rengeteg járvány tört már ki az elmúlt időben, a legtöbb halottat követelő spanyol nátha és a pestit, de ha csak pár évvel korábbra gondolunk, a madárinfluenza is szedett pár áldozatot.
A háború elmélet másik része maga a III. világháború, mely főleg nukleáris harcokban bontakozna ki. Ennek oka Amerika és Oroszország mai napig nem túl fényes kapcsolata, vagy ahogy sokan tartják a víztartalékokért folytatott küzdelemből is kialakulhat. Egy nukleáris háború az egész Föld élővilágát elpusztíthatná.
Egy szuper vulkán kitörésének is megvan a maga eshetősége, hiszen például a Yellowstone parkban is található egy ilyen szuper vulkán, melynek kitörése jobb esetben hozzánk már csak minimális mértékben jutna el, de az Amerikai kontinens végét jelentené, és közvetve, nagy valószínűséggel persze a miénket is.
A gépek lázadása. Elismerem, hogy a Transformers filmek azért nagy esélyt adnak az ilyen fantáziának. De azért ez elég kis eséllyel következnek be a közeljövőben …
A globális felmelegedés viszont sokkal valószínűbb, hisz a Föld átlag hőmérséklete folyamatosan növekszik, a hósapkák olvadnak.
Megint mások épp egy jégkorszak kialakulásáról beszélnek. Ennek azonban elég kevés alapja van, főleg ha úgy vesszük, hogy már most jégkorszakban élünk. Mivel a sarkokon még tartós a jégtakaró, és amíg ez így is marad, addig a Földön jégkorszak uralkodik.
Nincsenek pontos adatok, csak feltételezések és előrejelzések, melyeknek az esélye minimális. Ugyanakkor mind úgy gondoljuk, valahol a lelkünk mélyén, hogy egyszer bekövetkezik a világ vége. Hiszen semmi sem állandó, minden változik. Az egyetlen kérdés, hogy ez a vég a mi életünk alatt következik-e be?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése