15.Fejezet – Now he knows it

Sziasztok!
Tudom, hogy kicsit csúsztam, tegnap akartam felrakni a fejezetet, de nem voltam itthon a hétvégén, és tegnap este értem haza, kész hulla voltam, ezért nem raktam fel, nagyon sajnálom, tényleg.
Kicsit belsőségesebb, érzelmesebb lett, mint az előzőek és kicsit rövidke is lett, de azért remélem tetszeni fog. 
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Cheryl Cole Fight for this love c. számát.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Akármit is próbálunk eltitkolni, sosem állunk készen a napra, amikor az igazság kiderül.
Grace klinika c. film

 

Reggel valamiféle hiányérzettel ébredtem. Hiányzott valami vagy inkább valaki … Felkeltem és az ablakhoz sétáltam. Az eső zuhogott, de nem dörgött se nem villámlott, augusztushoz képest ez megszokott. Az éjjeliszekrényemen álló órára pillantottam, ami még csak fél hatot mutatott. Halkan átlopództam megnézni Teddyt, aki nyugodtan aludt, így visszamentem a szobámba és elkezdtem olvasni. Tíz perc sem telt el, amikor az ajtó halkan kinyílt és megjelent Harry a karjaiban kisfiammal.
- Szia! Bocsi, hogy nem kopogtam, de azt hittem még alszol. - szólalt meg halkan.
- Már fenn vagyok egy ideje. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Teddy nem tud aludni a vihar miatt. Átjöhetünk hozzád? - kérdezte mosolyogva és fiam is könyörögve nézett rám.
- Persze, gyertek. - mosolyogtam, a könyvet elraktam és az ágy szélére csúsztam. Harry leült az ágy másik szélére és Teddy-t lerakta közénk. Míg Harry lefeküdt, addig kisfiam hozzám bújt, majd miután Harry elhelyezkedett visszabújt hozzá és pedig hátulról bújtam Teddykémhez.
- Ginny, mi volt az a csók tegnap? - kérdezte Harry halkan.
- Semmi.
- Biztos?
- Igen, de ez téged miért érdekel annyira?
- Hát nem tűnt még fel, hogy szeretlek? - kérdezte némi iróniával hangjában, amire én felemeltem a fejem és szemeibe néztem.
- Néha tényleg nem tudom. - feleltem őszintén.
- Pedig mindent miattad tettem és teszek.
- Igazán?
- Tudom, hogy követek el hibákat, de akárhogy is én csak érted cselekedtem, te vagy számomra a legfontosabb.
- Néha nem úgy viselkedsz. Tudod egy kapcsolat általában a közös döntéshozásról szól. De te mindig egyedül döntöttél, sosem kérdeztél.
- A biztonságod érdekében. - sóhajtott.
- Harry, értsd már meg, hogy meg tudom magam védeni. Már nem vagyok az a kislány, akit másodikban meg kellett mentened. Nem tudom, hogy feltűnt-e már, de felnőtt nő vagyok.
- Igen, ez már feltűnt. - mosolygott csibészesen, mire én mosolyogva a karjába bokszoltam.
- Perverz majom! - kuncogtam fel.
- Van valami terved mára? - kérdezte végül mosolyogva.
- Hát nem túl sok minden, azon kívül, hogy elmegyek Voldemorthoz és elmondom neki, hogy itt vagy.
- Áh értem. Vigyázz magadra!
- Mindig vigyázok magamra. - mosolyogtam. - Miért kérded?
- Csak arra gondoltam elmehettünk volna hárman moziba. Most vetítenek egy aranyos kis gyerek filmet a szomszédos mugli városban, Teddy biztos élvezné és még te sem voltál tudtommal moziban. De majd elmegyünk máskor.
- Nem terveztem túl sokáig maradni, szóval délután elmehetünk. Ki kell használnom ezt a maradék pár napot az iskola kezdésig a kis fiunkkal.
- Egyetértek. Akkor délután elmegyünk?
- Ahha.
- Malfoy is ott lesz, amikor elmondod Voldemortnak? - kérdezte pár perces szünet után.
- Fogalmam sincs. Miért?
- Nyugodtabb lennék, ha ott lenne, félek, hogy rajtad vezetné le a dühét.
- Harry, ne aggódj már folyton. - mondtam rosszallóan.
- De … - kezdte volna.
- Harry, én még aludni akarok. - sóhajtottam, pedig egyáltalán nem voltam álmos, de úgy éreztem most jól esne egy kis alvás, vagy legalábbis remek indok volt, hogy abba hagyja. Épp ezért csendben maradt én pedig ténylegesen elaludtam és egy óra alvás után úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Kipihenten másztam ki az ágyból, úgy, hogy a két kis álomszuszékot ne ébresszem fel. Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán az éjjeli szekrényre raktam egy pergamen fecnit „Elmentem, sietek vissza! Puszi: Ginny” aztán mentem a megszokott helyre, hogy bejussak Voldemorthoz. Meg sem lepődtem, hogy ott volt, ahol mindig, a hatalmas teremben, de most nem nyüzsögtek körülötte, sőt egyáltalán nem volt ott senki, csak egy óriás piton, ami gondolom Nagini helyét tölti be.
- Nagy Úr, elnézést a korai zavarásért, de fontos dolgot kell elmondanom. - mondtam tisztelettudóan, de nem hajoltam meg, ahogy sokan mások.
- Ginevra drága lányom, mi szél hozott hozzám ilyen korai órában? - kérdezte hideg hangon.
- Sajnálom Nagy Úr, de Potter visszatért, Londonban van. Sajnos nem tudom, hogy pontosan hol tartózkodik, de a Főnix Rendjének ülésén már részt vett. Sajnos egyenlőre többet nem tudtam kideríteni róla.- hajtottam le a fejem sajnálkozva.
- Sejtettem, de most már teljesen más, mint volt. - gondolkodott hangosan és egyáltalán nem tűnt dühösnek.
- Elnézést Nagy Úr, de ezt nem értem. - szólaltam meg halk sajnálkozó hangon.
- Azt jelenti lányom, hogy Potter sokkal többet fejlődött egy év alatt, mint gondoltam. - mondta, közben a kígyót kezdte simogatni.
- Nagy úr, tehetek még valamit Önért? - kérdeztem alázatosan, ritkán vagyok ilyen, de most óvatosan kellett adagolnom a story-t.
- Azt akarom, hogy tartsd őt szemmel, hogy meg tudd, hogy most hol van, hogy mikor üthetek rajta. Mindent tudni akarok érted? - kérdezte már dühösen, hangjából kiveszett a nyugalom még csak szikrája is.
- Értettem. - mondtam halkan.
- Nem hallottam! - kiáltott rám és egy crutust küldött rám. A fájdalom pár pillanatig átjárta a testem minden pontját.
- Értettem. - mondtam hangosabban, már gúnyos hangon, amiért kaptam még egy crutiatus-t. Úgy tűnik ez egy ilyen nap. Ahogy abba maradt a kínzás fogtam magam és dühösen elmentem, nem mondtam semmit sem, csak elmentem, nem érdekelt, hogyha ezzel még jobban feldühítem. Majd elmentem a parkba leültem egy fa tövébe és regenerálódtam egy kicsit, összeszedtem magam. Majd dél körül hazamentem. A fiúkkal még a kertben találkoztam, ahogy kisfiammal játszottak. Nyomtam egy puszit kicsikém arcára és bementem a konyhába, megnézni, hogy hogy áll az ebéd. Anya sürgött-forgott a konyhában, míg Mio-val minket kiküldött teríteni.
- Szóóóóval? - nézett rám kérdőn Mio, miközben a tányérokat raktuk le.
- Szóóval? - néztem rá értetlenül.
- Na, ne légy már ilyen! Mesélj már! - nézett rám érdeklődve.
- Mio, én tényleg nem értem miről beszélsz. - vágtam értetlen képet.
- Jajj hát rólad és Harry-ről te butus!
- Öhm … még mindig nem értem …
- Jajj már! Összejöttetek?
- Öhm … nem … - mondtam kicsit bizonytalanul.
- Ez aztán meggyőző volt. Naa mesélj már!
- Hát nincsen semmi, nem vagyunk együtt, csak sok időt töltünk együtt és jól kijövünk egymással.
- Jajj már Ginny, a vak is látja, hogy szeretitek egymást, akkor meg miért nem jöttök újra össze?
- Mert félek. - sóhajtottam. - Félek, hogy megint csalódni fogok.
- Jajj már, Harry akármit is tett, szeret téged. Mond csak meddig fog ez így menni köztetek? Hüm? Gondolkodtál már rajta? Teddy-nek is jobb lenne, ha összejönnétek.
- Tudom, gondolkodtam már rajta. Valószínűleg nem tudjuk ezt így sokáig folytatni, még ha el is kezdődik az iskola, akkor sem. De egyenlőre még reménykedem.
- Miben? Csak egy igazi szerelem van az életben.
- Már nem tudom … talán abban, hogy minden magától a helyére kerül.
- Azért tenned is kell valamit.
- Tudom. - sóhajtottam fel.
- Akkor meg? - kérdezte Mio, de anyu kijött hozzánk az étkezőbe, ezért már nem folytattuk tovább a beszélgetést, de tudtam, hogy Mionak igaza van, nekem is kell tennem azért, hogy megoldódjon a probléma.

14.Fejezet – The irrefrangible sworn

Sziasztok!
Jöttem láttam győztem és ezt a hetet is túl éltem xD
A fejezethez csak annyit, hogy az idézet nem teljesen passzol az egész fejezethez, de részenként igen.
Hallgassátok meg hozz Lil Wayne & Bruno Mars közösszámát a Mirror-t!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

A férfiak buggyantabbak, mint a kéthetes ráksaláta egy szép júliusi napon.
Laurell Kaye Hamilton: Leláncolt Nárcisszusz 

  

Teljesen lefagytam, az agyam felmondta a szolgálatot, leblokkoltam. Pár másodpercig tarthatott, ami a harctéren akár az életemet is jelenthette volna, míg eljutott a tudatomig, hogy Draco csókol és ahogy ezt sikerült megemésztenem el is húzódtam tőle.
- Kérlek mond, hogy ez nem jelentett semmit! Csak hirtelen felindulásból tetted ugye? - néztem rá szinte könyörögve. Tudtam mit jelent szeretni és emiatt szenvedni. Ezt pedig senkinek sem kívánnám. Nem akarom, hogy szenvedjen, főleg nem miattam, mert én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nekem mindig Harry lesz az egyetlen, akit igazán szerethetek, talán idővel meg tudnám szeretni Dracot is úgy, de akkor is Harry lesz az első. Száját mát éppen szólásra nyitotta, amikor meghallottam Harry dühös hangját nem messze tőlünk.
- Hogy merészelted csak így letámadni Ginny-t?
- Nicsak, a kis Kiválasztott. - mondta gúnyosan Draco és villámló szemekkel nézett Harry-re.
- A kérdésemre válaszolj Malfoy!
- Ginny nincs hozzád láncolva! Sőt még csak együtt sem vagytok, úgyhogy nincs okom neked magyarázkodni! - vágott vissza Draco és felpattant, hogy Harry elé sétáljon. A két fiú közt szinte izzott a düh.
- Fiúk, fejezzétek ezt be! - szóltam rájuk, de egyikük sem vett tudomást rólam.
- Szóval úgy gondolod, hogy csak úgy szó nélkül hagyom, hogy lesmároltad Ginny-t?
- Jobban tennéd Potter! - húzta elő a pálcáját Draco és kiöltötte Harry-re, akinek jó reflexeinek és gyorsaságának köszönhetően már az ő kezében is ott virított a pálcája.
- Mert akkor mi lesz? Csak nem megátkozol? - gúnyolódott tovább Harry, tudomást sem véve arról, hogy közben elkezdtem nekik rimánkodni, hogy rakják el azokat a rohadt pálcákat.
- Oh, az nem lenne elég, inkább a Mungóba küldelek pár napra, azt sokkal jobban élvezném. - húzta ajkait gonosz mosolyra és nálam pontosan ekkor telt be az a bizonyos pohár. Dühösen szaladtam be kettejük közé és tenyereimet a mellkasukra nyomtam, hogy ezzel is távol tartsam őket egymástól.
- ELÉG LEGYEN! ÉN IS ITT VAGYOK! HARRY, TÉNYLEG NINCSEN SEMMI JOGOD, SZÁMON KÉRNI BÁRMIT ÉS EL TUDOM INTÉZNI A DOLGAIMAT SAJÁT MAGAM IS! DRACO, AZT HITTEM ELÉG VILÁGOS, HOGY NEM SZERETLEK, ÚGYHOGY HA LEHET, még egyszer NE CSÓKOLJ MEG! - kiabáltam rájuk, aztán kicsit fújtattam még dühömben, míg a két srác kissé megilletődve pislogott rám.
- Lenyugodtál? - kérdezte Harry halkan, nyugodt hangon.
- Nem teljesen, szóval ne húzzatok fel még jobban. - feleltem.
- Mit keresel itt Potter? - kérdezte Draco hideg hangon, elhúzódva a köztük feszülő kezemtől.
- Ginny azt akarja, hogy bevegyelek a Rendbe. Nem mondom, hogy repesek az örömtől.
- Hogy bevegyél?! Te vagy a vazető? - lepődött meg Draco.
- Eltaláltad. - mosolygott rá a sokak által ismert nagyképű mosollyal, mire én felsóhajtva hátráltam pár lépést, hogy ne álljak a beszélgetés közepén, mint egy szikla, de még se legyek messze, ha egymásnak esnek.
- Ezt Ginny elfelejtette megosztani velem.
- Nem mintha kérdezted volna tőle …
- Rémálmomban sem gondoltam volna, hogy te vagy a Főnix Rendjének a vezetője.
- Pedig szerintem nem túl meglepő, de mindegy. Még így is akarsz csatlakozni?
- Hogy az énközpontú apámtól az egoista Potterhez kerüljek, elég meggondolandó dolog. De jelenleg bármit megtennék, hogy ne úgy ugassak, ahogy apám akarja, szóval igen. - rántotta meg vállait a szőke hajó srác és én kissé meglepődtem, hogy mennyire őszintén válaszolt.
- Értem, szóval az apádat jobban gyűlölöd, mint engem? Ez kedves. - nézett rá kutató szemekkel Harry.
- Nyugi, apám és Voldemort után te következel a sorban, szóval ne hord fenn az orrod. - vágott vissza gúnyosan.
- Ha ennyire őszinte vagy, akkor én is. Voldemort, Amelia, Greyback után te vagy az általam legutáltabb személy. - mosolygott rá vissza gúnyosan. Baró, legalább abban egyetértenek, hogy gyűlölik egymást.
- És mégis bevennél a Rendbe? - lepődött meg Draco.
- Ginny megkért rá, azonban nem bízom benned és számomra elengedhetetlen, hogy bízzak a tagokban, szóval van egy feltételem.
- És mi lenne az?
- Tedd le a Megszeghetetlen Esküt, hogy nem árulod el a Rendet és a Rend tagjait! - mondta határozottan a Főnix Rendjének vezetője, amin én teljesen meglepődtem, azt hittem ad neki valamilyen tesztet, egy küldetést, hogy bebizonyítsa, hogy számíthatunk rá, de nem erre …
- Harry, ezt nem kérheted tőle! Nem kérheted, hogy az életét adja a Rendért! - szóltam Harry-re ingerülten.
- Bármelyik tag az életét adná a többiekért és a rendért, ha hozzánk akar tartozni, akkor ő is megteszi ezt, ha nem, akkor mehet Merlin hírével! - állt ki határozottan elképzelése mellett, már épp szólásra nyitottam a számat, amikor Draco félbeszakított.
- Rendben van, leteszem az Esküt! - válaszolta határozottan.
- Hogy mi?! Jól meggondoltad ezt? - néztem rá meglepetten.
- Igen, átgondoltam. - nyújtotta Harry felé jobb kezét, aki elé lépett és szintén jobb kezével megfogta a másikét. Egymás szemébe néztek, nem tudom, ők megértették-e egymás tekintetét, de én igen. Draco határozott volt, tudta, hogy jól cselekszik és még reménykedett egy boldogabb jövőben, míg Harry szemei meglepettségről, aggodalomról és talán egy kis elismerésről árulkodtak. - Ginny, segítenél? - pillantott rám Draco.
- Jól meggondoltad? - kérdeztem, hogy teljesen biztos legyek a dolgom.
- Igen, biztos vagyok benne. - felelte határozottan, ezért én megidéztem a megfogott kezek körüli mágikus „láncot”.
- Esküszöl, hogy nem árulod el a Főnix Rendjét és a tagjait? - kérdezte határozott egyenletes hangon Harry.
- Esküszöm, hogy ha az életemen múlik, akkor sem árulom el a Főnix Rendjét és tagjait. - válaszolt diplomatikusan Draco, mire a „lánc” beléjük ivódott és megjelent egy-egy, különböző jel a csuklóiknál, Harryé azonnal el is tűnt, míg Draco csak figyelmen kívül hagyva az új jelét nézett ránk. - Szóval mit kéne tennem?
- Eleinte segítened kell Ginny-nek kémkedni, de ha mást szeretnél … -hagyta függőben a mondatot Harry. Kicsit meglepődtem, hogy választási lehetőséget adott neki, oké, mindenkinek szokott adni, de Draco más, vagy legalábbis ezt hittem.
- Nekem tökéletesen megfelel a kémkedés. - válaszolta a halálfaló.
- Remek. Általában minden héten tartunk megbeszélést, legalább kétszer. Nem kötelező ezeken részt venned, nem várom el tőled, minden esetre, egy valamit tudnod kell. A Főnix Rendjének a főhadiszállása a Grimmauld tér 12-ben található.
- Értettem. - felelte kissé kelletlen.
- De lenne még egy kérésem. Ha eljössz a megbeszélésekre, szeretném, ha csuklyában tennéd ezt, a tagok valószínűleg nem bíznának benned, amiért lássuk be, nem hibáztathatjuk őket … De megértem, ha nem teljesíted ezt a kérésem.
- Ez most parancs akart lenni? - húzta fel egyik szemöldökét az érintett.
- Én nem Voldemort vagyok, hogy parancsokat adjak! Csupán elmondom, hogy mit kellene tenned, ha parancsot adnék, akkor is lenne esélyed visszautasítani azt. - sóhajtott fel fáradtan Harry.
- Ennek így nincs sok értelme, ugye tudod.
- Jobb, mintha elvenném a többiek szabad akaratát. - vonta meg vállait.
- Akkor ha nincs más, én mennék is. - szólt búcsúzólag Draco.
- Ha bármiben segítségre lenne szükséged, tudod, hogy hol találsz minket. - szólalt meg Harry, mielőtt Draco még dehopponálhatott volna, hangjában felelősség és némi törődés is kihangzott.
- Köszönöm. - pillantott ránk.
- Szia Draco. Vigyázz magadra! Jó éjt! - köszöntem el tőle.
- Szia! Neked is. - jelent meg ajkain egy lágy mosoly, majd megfordult a sarkán és már el is tűnt.
- Nem gondoltam volna, hogy megkéred, hogy tegye le az esküt! - néztem kicsit ingerülten Harry-re.
- Meg kell bíznom benne, hogy teljesen tagja legyen a rendnek, hogyha úgy alakulna, tudjam, hogy számíthatunk rá is.
- Jó, rendben, megértem, de nem számítottam rá. - sóhajtottam.
- Menjünk haza jó? Fáradt vagyok. - sóhajtott Harry és elkezdte dörzsölgetni a homlokát. Egyáltalán nem látszott rajta a fáradtság, de tudom, hogy jó formán az egész napot a rendes ügyek intézésével töltötte, már korán reggeltől kezdve és akkor még én is ide rángattam.
- Rendben, menjünk. - küldtem felé egy mosolyt és egyszerre hopponáltunk, lassan sétáltunk a ház felé, majd fel a lépcsőkön. Ahogy a Teddy szobájának ajtajához értünk, bepillantottunk és láttuk, ahogy nyugodtan alszik, ezért úgy döntöttünk, hagyjuk aludni.
- Szép álmokat, Gin. - szólt kedvesen Harry, miután megtettük azt a két lépést a szobám ajtajáig, majd egy puszit nyomott a homlokomra, ami annyira édes volt tőle. Nem volt benne követelőzés, vágy vagy szenvedély, csak egy egyszerű és kedves gesztus.
- Álmodj szépeket! - köszöntem el tőle én is, és néztem, ahogy lépked tovább a szobája felé. - Harry, köszönöm, amit Dracoért tettél. - szóltam utána.
- Nem miatta tettem. - pillantott vissza rám.
- Tudom, de azért köszönöm. - mondtam kedvesen, majd bementem a szobámba, elintéztem még pár dolgot, majd mint egy troll dőltem be az ágyamba. Kicsit furcsa volt, annyi idő után újra egyedül aludni, de most valahogy élveztem a magányom, addig a pár percig, amíg szemeim le nem csukódtak.

Sziasztok!

Sziasztok!
Nos, részt vettem egy kihívásban, mint zsűritag, mellesleg, aki még nem nézett volna be Diana kihívásos blogjára, ajánlom nekik, mert nagyon jó történetek születtek!
Valamint szeretném még egyszer megköszönni ezt a gyönyörű emlékbannart Diana99-nek <3
Puszi:
Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

13.Fejezet – On good way to …

Szió!
Háát, igazából nincs is hozzáfűzni valóm. Aki szereti, az hallgassa meg hozzá a Hooliganstől a Küzdj az álmodért című számot.
Jó hétvégét! Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

A barátság lényege nem az, hogy a szívnek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudni erről a remegésről.
/Ismeretlen/

 

(Ginny szemszöge)
Ahogy visszaértem a házhoz csak és kizárólag kisfiammal foglalkoztam. De egész nap azon gondolkodtam, vajon jó ötlet-e ezzel „tesztelni” Dracot. Muszáj megtudnom, mennyire bízhatom benne. Segítenem kell neki, de csak úgy tudok, ha tudom, hogy megbízhatom-e benne. Szóval meg fogom tenni, végül is Harry-nek mindegy, ahogy nekem is, rossz esetben is csak a saját életemmel játszom, nem az övével. Szóval meg fogom próbálni. Ahogy Teddykével játszottunk, a többiek is csatlakoztak hozzánk egy idő után, de Harry olyan furcsán viselkedett, még csak meg sem próbált kettesben maradni velem, pedig most még alkalmat is adtam rá, de nem jött utánam, nem mintha azt akartam volna, hogy kövessen, csak egyszerűen furcsa volt. Este minden a megszokottak szerint ment, Harry megfürdette Teddy-t, addig én is lezuhanyoztam és amikor átmentem kisfiam szobájába, már mindketten ágyban voltak, Harry egy nagy mesekönyvet tartott és teljes átéléssel mesélt Teddy-nek, aki már ha százszor nem, akkor egyszer sem hallotta ezt a mesét, de még mindig akkora érdeklődéssel nézi a mozgó képeket a könyvben, mintha soha nem hallotta volna. Kisfiam szinte észre sem vette, hogy bementem a szobába, míg Harry rám nézett, de folytatta a mesélést. Lefeküdtem melléjük, és egy puszit nyomtam Teddykém fejére, aki arcrepesztő mosolyra húzta pici szájacskáját, majd visszafordult a könyv felé. Kényelembe helyeztem magam, és hamar, talán még fiam előtt el is aludtam. Éjjel, a melegben valami hűvös szellőre ébredtem fel, de ahogy kinyitottam szemeim, kék színű derengés töltötte be a szobát és Harry arcát, aki az ablak felé fordulva nézte a fényforrást. Én is az ablak felé fordultam, ahol egy patrónus sólyom madár ült. „Gyere a parkba, beszélnünk kell.” - hallatszott Draco dühödt hangja. Kellett pár pillanat, amire felfogtam a mondat jelentését. Harry pillantottam, akinek homlokán aggodalmas ráncok jelentek meg.
- Mennem kell, sietek. - mondtam halkan, hogy ne ébresszem fel a kicsit.
- Ginny! - szólt utánam, amikor már épp az ajtónál voltam.
- Tudom, hogy mi a véleményed Dracoról, de most nincs hangulatom, hogy kioktass vagy hogy veszekedj velem. - szóltam vissza egy picit indulatosan.
- Csak légy óvatos. - mondta lágy hangon, amivel teljesen meglepett, egy pillanatig lefagyva néztem rá.
- Köszönöm. - suttogtam halkan és mivel viszonylag elfogadható ruhában aludtam -értsd ujjatlan és rövidnadrágban – így csak szaladtam ki a védőfal alól, majd hopponáltam a parkba, Draco már dühösen járkált fel-alá.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- A kedves apám húzott fel. - járkált tovább. - Jött a szokásos sötét varázsló családi szabályokkal és annyira felhúzott. Most a felrobbanás szélén állok.
- Csak engedd el a füled mellett, amiket mond! Ne is foglalkozz vele! - mondtam nyugodt hangon, és leültem a fűbe.
- Hogy hagyjam figyelmen kívül? Mindig ezzel jön, hogy végre el kéne döntenem, hogy mit kezdek magammal! És hogy meg kéne nősülnöm. De még csak 18 vagyok! És nem akarok senkit sem elvenni, de ő a hülye eszével képtelen ezt felfogni! - kiabált, míg én csak nyugodtan néztem rá, míg folytatja apja nem épp kedves jellemzését. Fújtatva kiabált és trappolt, amire pedig a mondandója végére ért már kicsit lenyugodott és bűnbánóan tekintett rám. - Bocs, hogy így idehívtalak, és kiabáltam meg minden, de egyszerűen nem bírtam otthon az egocentrikus apámmal.
- Semmi gond. - mosolyogtam rá. - Mindig is szerettem az esti sétákat, bár nem úgy, hogy felriasztanak az álmomból. - nevettem.
- Tényleg sajnálom. - vágott ártatlan képet.
- Mondom, hogy nincs gond, már úgyis felébredtem. Van még valami? Történt még valami, ami bánt?
- Nem, azt hiszem nincs más. - ült le mellém.
- Akkor jó. Szerintem az a legjobb, ha nem is hallgatod meg, hogy mit mond, néha én is azt szoktam a bátyáimmal. - nevettem.
- Majd megpróbálom én is. - mosolygott.
- Sok szerencsét hozzá. - mondtam szemeibe nézve. Aztán pár percig csöndben ültünk.
- Maradunk még? - kérdezte egyszer csak.
- Én ráérek. Most már álmos sem vagyok, szóval felőlem maradhatunk. - mondtam, mire ő bólintott és újra beállt köztünk a csend.
- Esetleg van valami, amiről szeretnél beszélni?
- Nem, nincs. - mondtam, aztán tovább gondolkodtam. - Vagy mégis. Van itt valami, amit még nem mondtam el neked. - hajtottam le a fejem.
- Mi lenne az? - kérdezte érdeklődve.
- Voldemort úgy gondolja, hogy Harry visszatért. És … igaza van, pár napja itt van, de én egyszerűen nem bírtam szólni neki, vagy bárkinek. - mondtam szégyenkezve.
- Szóval még mindig szereted Pottert. - mondta, de én nem válaszoltam. - És mit fogsz most tenni? Szólsz a Nagy Úrnak? - felpillantottam rá.
- Még … nem tudom.
- Értem. Nézd, én megértelek, oké? - emelte fel a fejem, hogy ránézzek.
- Rendben. Lehetne egy kérésem?
- Persze, mond csak.
- Egyenlőre ne szólj te se.
- Nem állt szándékomban, ez a te döntések, és akárhogy is döntesz én melletted állok. - mosolygott kedvesen.
- Köszönöm. - öleltem át. - Azt hiszem most már megyek, majd holnap találkozunk és ígérem, hogy próbálok gyorsan lépni a harrys ügyben.
- Csak vigyázz magadra, nehogy bárki megtudja, hogy itt van.
- Vigyázni fogok. De most már hazamegyek. Jó éjt Draco. - köszöntem el.
- Jó éjt Ginny. - mondta, mielőtt hopponáltam volna. Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet volt elmondani neki, hogy tudom, hogy itt van. Amikor felértem a szobába, Harry fenn volt, meg sem lepődtem.
- Minden rendben ment? - kérdezte halkan, amire én egy bólintással válaszoltam. - Mit akart mondani? - kérdezte.
- Csak az apja miatt volt dühös, ki akarta beszélni magából. És elmondtam neki, hogy itt vagy. - az utolsó mondatomra szemei kissé kitágultak.
- Biztos, hogy ez jó ötlet volt?
- Remélem igen. - sóhajtottam és visszafeküdtem melléjük, aztán beszélgettünk tovább halkan, a halálfalókról, Voldemortról, Dracoról, a Rendről és a Roxfort jelenlegi helyzetéről is. Egészen hajnalig dumáltunk, annyira jól esett, csak úgy beszélni és nem gondolni arra, ami köztünk van. Ezzel az néha jelentéktelen beszélgetéssel telt el egy hét, soha nem akart megcsókolni vagy csak kihasználni a helyzetet, míg Dracoval is minden nap találkoztam. Draco tényleg nem szólt senkinek sem, így pontosan egy héttel később felvetettem az ötletemet Harry-nek, aki nem igen értett egyet velem, de azt mondta, bizonyos feltételekkel beleegyezik, épp ezért egyik este megbeszéltem egy találkozót Dracoval, a parkunkban. Pontosan érkezett, ami nála nem volt megszokott, míg Harry majd csak később csatlakozik hozzánk, ha úgy alakul a dolog.
- Miről van szó? - kérdezte nyugodt hangon, leülve a fűbe, míg én állva maradtam.
- Egyszer azt mondtad, hogy megbántad, hogy halálfaló lettél. Mennyire gondoltad komolyan? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve.
- Teljesen. - válaszolta komolyan. - De miért kérdezed?
- Mi van, ha azt mondom, hogy még van választásod? Akkor halálfaló maradnál?
- Ginny, ha lenne választásom, akkor soha, érted soha nem lennék halálfaló! De … félek. Félek lépni ez ellen, ráadásul már nincs is lehetőségem másik utat választani.
- De van. - mondtam, és leguggoltam vele szembe, tekintetét rám kapta és hatalmas szemekkel nézett rám. - Tudod, nekem nem állt szándékomban elárulni Harry-t. Soha nem akartam csatlakozni a halálfalókhoz, én végig a Rend mellett álltam. - magyarázkodtam.
- Hogy mi?
- Igen, én Rend tag vagyok, de a Rend nem tud arról, hogy kémkedem.
- Értem, de ez rajtam nem segít Ginny, engem soha nem vennének be a Rendbe. - hajtotta le a fejét.
- Ha megígéred, hogy nem árulod el a Rendet, akkor el tudom intézni, hogy bevegyenek.
- Tessék? - nézett rám meglepetten, de szemében a remény csillant meg.
- Igen Draco, csatlakozhatsz hozzánk, én majd segítek neked, mindenben, ígérem. - mosolyogtam rá kedvesen. - Nos, hogy döntesz? - kérdeztem, és hagytam neki egy kis időt gondolkodni, de ő már a következő pillanatban rávágta a választ.
- Igen, szeretnék tag lenni. - mosolygott, és magához rántott, én pedig mosolyogva öleltem át. - Köszönöm! Köszönöm! - nevetett, amikor kicsit elhúzódtam tőle. Majd olyat tett, ami teljesen váratlanul ért. Megcsókolt.

12.Fejezet – I can't have imagined it, that we can be as good friends as we became...

Sziasztok!
Bocsi, bocsi, de most minden össze jött és hát időm az nuku, de kövi héten négy napos érettségi szünetem lesz, szóval majd próbálom pótolni a lemaradásom ígérem!
Ha van kedvetek akkor hallgassátok meg hozzá Crystal-Jég a tűzben c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az igazi harcos sokszor jobban érti az ellenségét, mint a barátait. Veszedelmes buktató, ha hagyod, hogy a megértés szimpátiához vezessen, mint ahogy vezet is, ha őrizetlenül hagyják.
Frank Herbert

Mio tanácsára tényleg próbáltam közeledni Dracohoz. Rengeteget beszélgettünk, amikor mindketten a főhadiszálláson voltunk és akár milyen elképzelhetetlen volt, barátok lettünk. De nagyon nyomta a lelkem, hogy hazudok neki, mivel ő teljesen megnyílt nekem. Még mindig pontosan emlékszem arra a forró nyári napra. Vége volt egy megszokott semmitmondó tárgyalásnak. Dracoval elsőként hagytuk el a termet és menekültünk egy Londoni parkba. Először jót nevettünk, az apja ijedt képén, ahogy Voldemort mögé sétált és úgy magyarázott. Tényleg nagyon nevetséges volt. Aztán lefeküdtünk a fűben, néztük a kék eget. Annyira nyugodt volt minden, csak egy-két gyerek nevetés zavarta meg a csicsergő madarak dalát. Más helyzetben, ha nem Draco lett volna mellettem még romantikus is lehetett volna, de így csak kellemes volt.
- Ginny, te szeretsz halálfaló lenni? - kérdezte egyszer csak meg, megrengetve a nyugalmam.
- Nem értem hogy érted. Ez nem arról szól, hogy szeretem-e vagy sem. - próbáltam kitérni a válasz elől.
- De engem érdekel. - mondta komolyan, amire én ránéztem, szemeiben pedig furcsa csillogást láttam, amit először nem tudtam hová tenni, aztán a reményhez hasonlítottam.
- Nem, nem szeretek a halálfalókhoz tartozni. - mondtam őszintén, mivel nálam az őszinteség az első, csak abban hazudok, amiben feltétlen szükséges.
- Én sem. - sóhajtott és tekintetét az ég felé fordította, homloka pedig összeráncolódott.
- Nem értem. Én mindig azt hittem, te szeretsz az lenni, aki vagy. - néztem rá értetlen.
- Én meg mindig azt hittem, hogy egy elkényeztetett fruska vagy, akit a bátyjai vaskarommal fognak. - nevettet fel, amin én is elmosolyodtam. - De a látszat nem minden.
- Hát, nem tartom magam elkényeztetettnek, de az tény, hogy a családom foggal körömmel véd, ha van rá lehetősége. De amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Azonban igazad van, a látszat nem minden, elsőre pedig eléggé félre ismertelek. - miután befejeztem mondandóm pár másodperces csönd következett be. - Szeretnél róla beszélni? Hogy miért nem szeretsz halálfaló lenni … - rám pillantott egy röpke másodpercig, aztán felült és a parkot kezdte figyelni, a sok boldog szerelmes párt, a futkározó gyerekeket.
- Az apám kényszerített rá. Anya próbálta megakadályozni, de én túlságosan meg akartam felelni apámnak, ha arra kért volna a kútba ugortam volna, csakhogy büszke legyen rám. Hatodikba meg kellett volna ölnöm Dumbledore-t, és én úgy hittem meg tudom tenni, de nem ment, akkor jöttem rá, hogy én nem vagyok képes ártatlan embert megölni, hogy apám milyen rosszra vett rá. De már késő volt, akkor már megkaptam a Jelet. Nem volt visszaút, már nem volt sem lehetőségem sem bátorságom szembeszegülni Voldemorttal. - mesélte el. Láttam rajta, hogy igazat mond, és megfeszített izmai mutatták, hogy mennyire kellemetlen emlékek és gondolatok játszódnak le menne, ezért én is felültem mellé és megérintettem a vállát. Tekintetét hirtelen kapta rám, mint egy űzött vad, lágyan mosolyogtam rá és kicsit ellazult.
- Én a családom miatt léptem be. Tudod, mi vérárulók vagyunk, Voldemort elsődleges célpontja. A családom nem tud semmit az egészről, egyetlen személy tud mindent, ő is ellenezte, hogy ezt tegyem, de a szeretteim biztonságáért meg tettem, nem volt más választásom, amikor elfogtak Godric's Hollow-nál. - néztem a semmibe.
- Nem lehetett neked könnyű megszokni ezt az egész sötét oldalt. Én ebben nőttem fel, de te teljesen újként pottyantál ide. - szólal meg megértéssel teli hangon.
- Nem volt más választásom, hozzá kellett szoknom. - húztam el a számat. Már egyikünk sem szólt, mindketten gondolatainkba mélyedtünk. Én Harry-re gondoltam, nem hiszem el, hogy mindenről ő jut eszembe! Dühödtem be.
- Ha egyszer lesz gyermekem, nem fogom hagyni, hogy ő is rossz útra térjen. - dőlt vissza egyszer csak a fűbe.
- Én sem hagynám a fiamnak. - sóhajtottam. - Tényleg, nem is mondtam, hogy van egy fiam.
- Pottertől? - kérdezte gúnyolódva, nem tudom miért, de soha nem bírták egymást, bár régen én sem bírtam Dracot …
- Nem, dehogyis! Vagyis hát … Emlékszel még Lupin professzorra? Az ő fia, az én keresztfiam, az anyjaként tekint rám, és a keresztapjára is. Nagyon aranyos kis csöppség. - mosolyogtam.
- Biztos nagyon jó anyukája vagy. De kicsit nehéz téged elképzelni egy gyerekkel.
- Na, most miért? - nevettem. Ezek után már csak apróságokról beszéltünk, de nekem szörnyű lelkiismeret furdalásom volt, hogy én nem beszélhetek neki erről őszintén. Az idő egyre csak telt, Dracoval egyre több időt töltöttem együtt gúnyoltuk a halálfalókat és fújtunk Voldemortra a sok ocsmányság miatt, Harry pedig egyre többet kérdezősködött. Már közeledtünk augusztushoz, amikor megkaptuk az értesítéseket, hogy felvettek minket,Ront és engem az Aurorképzőbe, míg Miot a Gyógyítóképzőbe. Pedig azt hittem ő is az Aurorképzőbe jön, gondolkodott is rajta eleget, úgy tűnik végül a gyógyító szakmát választotta. Mindenesetre ennek örülök, mert így biztonságban lesz. Teddy elkezdett játszani velünk, olyan kis édes volt, amikor már annyira belemelegedett a fogócskába, nem vette észre egyikük sem, de én Harry-re néztem, aztán elindultam a nádas felé. Nem tudom miért voltam biztos benne, hogy jön utánam, csak egyszerűen tudtam, egy nagy fűzfa törzsének dőlve vártam be, alig pár méterre maradt le tőlem, így nem kellett sokat várnom. Szembe állt velem, szemöldökét érdeklődve felhúzta, hisz már majdnem egy hónapja játszom a menekülést előle, erre meg elrángatom egy helyre, ahol nem keresnének, hogy teljesen kettesben legyünk, ennek aztán van értelme tényleg, csak én nem látom át.
- Voldemort sejti, hogy visszatértél … - böktem ki végül. Ahogy láttam, nem igazán érdekelte, de szemében csalódottság suhant át.
- Akkor mond el neki, hogy pár napja itt vagyok, de csak most találkoztunk … - mondta nyugodtan.
- És mi lesz azzal, hogy elhitetjük, hogy nem vagy itt?
- Már nincs értelme. A lényeg, hogy ne rengjen meg benned a bizalma. - sóhajtott. - Nem bujkálhatok tovább.
- Igenis bujkálhatnál még! - mondtam kicsit keményen, és egy lépést tettem felé. - Eléggé bízik bennem, ahogy az összes halálfaló, beleértve Dracot.
- Szóval Draco? Már nem is Malfoy? - kérdezte kicsit emelt hangon.
- Nem mindegy hogy szólítom?
- Túl jól elhitetted vele, hogy közéjük tartozol. - gúnyolódott és felém lépett, a köztünk lévő távolság kezdett nagyon lecsökkenni.
- A francba is ebbe az egészbe miattad mentem bele, szóval ne kezd megint ezt! Mert komolyan felhúzom magam!
- Én megkértelek, hogy ne csináld ezt, de te … nem, is hallgattál rám!
- Bocs, de tudod felnőtt vagyok, hozhatok saját döntéseket és nem szólhatsz ezekbe bele! - néztem dühösen szemibe, vártam, hogy erre mit lép. Egyik pillanatról a másikra hirtelen magához rántott és vadul megcsókolt. Nem lágyan, vagy szenvedélyesen, hanem vadul, szinte fájt, ahogy tépte a számat, de én is azonnal viszonoztam, hasonlóképpen. Dühös voltam, annyira dühös voltam, ki akartam magamból adni a dühöt. Kezeimet a hátára tettem és belemélyesztettem a körmeim, míg ő a hajamba markolt. Soha nem mertem volna még csak gondolni sem arra, hogy valaha így fogunk bánni egymással, ennyire durván, de nem zavart, más volt, mint a gyöngéd vagy épp szenvedélyes érintések és csókok, de ennek is meg volt a maga varázsa. Egyszer csak egy távoli köhécselést hallottam meg a szívverésemen és a fülemben dübörgő vér fátylán. Egyszerre váltunk el egymás ajkaitól, a hang irányába néztünk és megpillantottuk Hermione-t. Éreztem, ahogy arcom lángba borult, és kezeim azonnal lehulltak Harry hátáról, a hajamból is eltűnt a keze, de a derekamat tovább szorította, ami mindkettőnk szempontjából előnyös volt, mivel a lábaim eléggé remegtek, nem bízhattam bennük, hogy meg tudnám tartani magam.
- Mióta vagy itt? - kérdeztem zavartan.
- Az előbb érkeztem … - mosolygott. - Jajj én annyira örülök nektek!
- Nagyon félreértetted Mio. Mi nem vagyunk együtt. - mondtam komoly hangon.
- De hát az előbb …
- Az csak egy csók volt nem több! - hátráltam ki Harry karjaiból, de ő megfogta a karom és a fülemhez hajolt.
- Nem csak egy csók volt Gin, ezt mindketten tudjuk. - búgta olyan hangon, hogy a hátamon a hideg futkározott. Nem tudtam mit válaszolni, ezért csak kirántottam a karom a szorításából.
- Én most mentem. Sziasztok! - köszöntem el és mentem vissza a házhoz. A gondolataim most már bonyolult hálót képeztek, aminek a legfontosabb pontja persze Harry volt, és Voldemort valamint Draco. Ki akarom deríteni mennyire bízhatok Dracoban, és erre most Harry adott egy csodás lehetőséget...

(Harry szemszöge)
Nagyon nem tetszik ez a malfoyos ügy. Túl sok időt tölt vele Gin és a francba is féltékeny vagyok! Ez a csók viszont felnyitotta a szemem, hogy Gin tényleg nem az a törékeny kislány, akit mindentől meg kell óvnom, nem, már felnőtt, de ez nem változtat azon, hogy meg akarom őt védeni mindentől és mindenkitől, ha hagyná … kicsit haragudtam Miora, amiért megzavart minket, bár nem tehet róla. Viszont azzal kiengesztelt, hogy megígérte, hogy segíteni fog nekem, hogy újra együtt legyünk . Adott egy egész jó tanácsot, amit mindenképpen meg fogok fogadni. Nem leszek annyira nyomulós, nem csak rólunk akarok majd beszélni Ginny-vel, hanem mindenről és legkevésbé rólunk, így talán kicsit sikerült majd közelebb kerülnöm hozzá … legalábbis nagyon remélem, mert ez így nem mehet tovább, és még egy ötletem is van, hogy a későbbiekben több időt tölthessünk együtt, de arra még várnom kell.