4.Fejezet – Unwanted

Hellóka!
Bocsánatot kérek, hogy ennyit kellett várnotok a folytatásra, de egyszerűen nem volt időm. Viszont bocsánatkérésképpen kicsit hosszabbra írtam a fejezetet, mint általában. Szerintem a legjobban idepasszoló szám Christina Aguleira Fighter c. száma.
Jó olvasást kívánok!
Pussssz: LilyV

"A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni."
Született feleségek c. sorozat

… Harryt. Hirtelen düh áradt szét bensőmben.
- Nicsak, visszatért a kis Túlélő. - mondtam gúnyosan.
- Ginny, ne gúnyolódj légy szíves. - mondta halkan.
- Bocsásson meg őfensége, hogy meg mertem szólalni.
- Én nem így értettem. - hajtotta le a fejét. Más esetben még meg is sajnáltam volna.
- Áhh, akkor hogy?
- Hagyjuk Gin. - sóhajtott.
- NE HÍVJ GINNEK! - mondtam tagolva a dühtől. - Azok után, hogy csak úgy felszívódtál, semmi jogod így hívni engem! SEMMI!
- Rendben, igazad van.
- Na, nézzenek oda, igazat adsz nekem. - nevettem gúnyosan.
- Bocs Ginny, de nekem most mennem kell.
- Jajj ne mond már, hogy annyira sajnálod. Csak megint megfutamodsz, gyáva nyúlként.
- Ez nem igaz!
- Hát persze, hogy nem!
- Ginny, nem kérem, hogy megérts, csak kérlek ne légy dühös. Nem lenne egyszerűbb csak egyszerűen elmenni egymás mellett? - erre a kijelentésére egy erős pofont adtam arcára.
- Persze, ne is szóljunk egymáshoz. - ütöttem meg újra, de ő nem védekezett. - Húzz el még egyszer az életemből. - még egy pofon. - Semmi közünk egymáshoz. - egy újabb. - Soha nem is volt. - ütöttem tovább, de ekkor valaki hátulról leszorít.
- Húgi, elég legyen. - mondta halkan Ron.
- Nem! Engedj el! Engedj! - kapálóztam, de nem tudtam szabadulni erős szorításából.
- Ginny, kérlek, nyugodj meg! - állt elém Mio és mélyen a szemembe nézett.
- Jól van! - mondtam még ingerülten. Ron még egy darabig lefogott, majd csak-csak elengedett. Mindketten árgus szemekkel néztek rám, hogy nem támadok-e megint Harryre. - Miért jöttél vissza? - kérdeztem jéghideg hangon.
- Mert Voldemort újra él. - válaszolt. Én pedig újra dühbe gurultam és ezt a többiek is észrevehették, ugyanis Ron újra erősen megfogta az egyik karom.
- Hagyj! - ordítottam rá és kirántottam a karom s hogy ne üssem meg megint Harryt kimentem az ajtón s hangosan becsaptam magam mögött és elhopponáltam Godric's Hollowba. Amióta Harry elment, én gyakran jártam ide, persze a többiek nem tudtak róla, de én néha-néha eljöttem ide. Itt mindig közel éreztem magam Harryhez, végül is itt született és itt veszítette el a szüleit. A város egy kihaltabb részébe érkeztem.
- Hát persze, Voldemort miatt jött vissza, nem a keresztfia miatt, vagy esetleg a barátai miatt, áhh dehogy! Voldemort miatt! Mindig csak Voldemort! - dühöngtem magamban. De ekkor egy sötét árnyék mozdult meg nem messze előttem az egyik régi háznál. Ezért én is kicsit meghúztam magam a sötétben és elővettem a pálcám, de ekkor meghallottam, hogy valaki hátulról közelít felém, így gyorsan ráirányítottam egy hátráltató bűbájt. De ezzel magamra hívtam az előttem lévő személy figyelmét, aki egy átkot lőtt felém, szerencsére a jó reflexeim segítségével ki tudtam védeni. De hirtelen a sötétben többen jelentek meg és körülvettek. Próbáltam védekezni, de egyszerűen túl sokan voltak és az egyik átok eltalált és elájultam …

(Harry szemszöge)

Nagyon fáj, hogy Ginny így viselkedett, de érthető... Igaza van. És talán az még jobban fáj, hogy akár mit is mondott, az még fele sem annak, amit gondolhat. Miután kiviharzott lehajtott fejjel, szomorúan álltam egy helyben.
- Ne szomorkodj, csak hirtelen érte a visszatérésed, majd lenyugszik. - ölelt át Mio.
- Nem tudom, hogy valaha is le fog-e nyugodni. És végül is igaza van …
- Ne szomorkodj, én tudom, hogy le fog higgadni. Hidd el, elég jól ismerem a barátnőm. - mosolygott. - Egyébként meg, most, hogy már Ginny is tudja, hogy itt vagy nem akarod meglátogatni a keresztfiad? - kérdezte, hogy felvidítson valamennyire és sikerült is neki. Nagyon hiányzott már nekem a kis Teddy és tudom, hogy én is neki.
- De igen. - mondtam sokkal vidámabban.
- Akkor menjünk haver. - mosolygott Ron is. És az Odúhoz hopponáltunk. Ron kinyitotta az ajtót és a nappaliban találkoztunk azzal a sráccal, aki Ginnyhez jött, most már értem miért …
- Szia Dave. - köszöntötte őt Mio és Ron.
- Szevasztok! - köszönt. - Hogyhogy máris hazajöttetek?
- Hát, már úgy sem lesz semmi számottevő a gyűlésen. - magyarázta Ron.
- Akkor, ha már így megjöttetek, én megyek is. Ginnynek üzenem, hogy sikeresen kifárasztotta a fiát, fel sem ébredt. - nevetett.
- Rendben, átadjuk. - mosolygott Mio. Majd a köszönés után el is ment. - Harry, Teddy szobája Ginnyé mellett van. - mosolyodott el. Én nem mondtam semmit, csak felmentem. Egy pillanatra megálltam Ginny szobája előtt, majd beléptem a mellette lévő gyerekszobába. A falak egy kellemes, barátságos tájat ábrázoltak, egy elvarázsolt kutya kölyökkel és egy őz sutával, akik együtt játszottak. A szobában még állt egy polc, tele mesekönyvekkel, mellette pedig a teljes fal szekrényből állt, rajta plüssökkel és játékokkal, valamint egy fotellel az ablaknál.. Az ágyon Teddy feküdt egy kis macit szorongatva. Nagyon édes volt. Óvatosan leültem az ágyra és az arcát simogattam. Nem akartam felébreszteni és szerencsére nem is ébredt fel, egy darabig. De amikor hatalma álmos szemei kinyíltak és rám emelte őket, arcán hatalmas mosoly terült szét és idáig kékes haja feketébe váltott.
- Harry bácsi! - kiáltott pöszén és  megölelt.
- Jól aludtál Teddy? - öleltem őt mosolyogva.
- Tényleg itt vagy Harry bácsi? - nézett rám mosolyogva.
- Igen itt vagyok és többet nem megyek el ígérem.
- Jajj, annyira örülök, hogy visszajöttél. - ugrált boldogan.
- Én is örülök, de nagyon késő van már Teddy, aludnod kell. Holnap ígérem majd beszélünk és játszunk jó? - fektettem vissza az ágyba és takargattam be.
- Jó! De akkor olvasol nekem mesét? - nézett rám nagy kérlelő szemekkel.
- Persze. - nevettem és a könyves polchoz sétáltam. Megmondta, hogy melyiket olvassam én pedig megkerestem, majd leültem mellé az ágyra és lejjebb csúsztam, hogy lássa a képeket. Alig három oldalt olvastam el, és már hallottam, ahogy aranyosan szuszog, ezért adtam egy pró puszit az arcára és lementem a nappaliba, ahol már Mr és Mrs Weasley, George, Ron és Harmione vártak. Mindannyiukon látszott az aggodalom.
- Mi a baj? - kérdeztem és leültem én is.
- Ginny... még mindig nem ért haza. - mondta Mio aggódva.
- Nem tudjátok, hova mehetett? - kérdeztem, és próbáltam leplezni, de én is aggódtam érte.
- Fogalmunk sincs. - sóhajtott fel Ron.
- De valamilyen ötlet? Már elég régen elment, nem kéne megkeresnünk? - kérdeztem halkan.
- Semmi. Néha elszokott tűnni valahova, de soha nem mondta hova megy... Jobban kellett volna erősködnöm, hogy elmondja. -  sírt Mrs Weasley.
- Ginny mindig is makacs volt. - magyaráztam.
- De most mit csináljunk? - kérdezte kiakadva George.
- Várunk, holnapig, ha nem jön vissza reggel sem, akkor elkezdjük keresni. -mondtam.
- Igazad lehet. Lehet, hogy csak elment valahova, hogy ne legyen itt. Vagy nem tudom. - mondta Mio.
- Igen lehet. De én most megyek.
- Miért, itt is aludhatsz?
- Öhm, mert magammal hoztam … egy barátot Spanyolországból.
- Hát, akkor hozd ide őt is! Végül is itt van a keresztfiad, aki nagyon hiányolt téged … - magyarázta Mrs Weasley.
- Nem szeretnénk zavarni … - szabadkoztam.
- Ugyan, nem fogtok zavarni. - mosolygott. Végül belementem, ezért elmentem Ameliaért és elhoztuk a  cuccainkat. Mio és Ron eléggé meglepődtek, amikor Amelia beállított, de nem tették szóvá … Reggel mind korán lementünk a nappaliba, nem tudtunk jól aludni, vagyis Amelia és Teddy tudott … Mi mind vártunk, hogy egyszer csak betoppan, de nem így lett. Végül délben mind elkezdtük keresni őt más-más helyeken. De Mioval felváltva maradtunk az Odúban Teddyvel, míg Amelia Londont fedezte fel. Végig nagyon aggódtunk Ginnyért. Három napig kerestük, sőt még a Rendtagokat is mozgósítottuk. Teddy nagyon rosszul viselte Ginny hiányát, folyton őt kereste és sírt utána, alig tudtuk megnyugtatni szegényt. A harmadik nap estéjén a Rend tagokkal együtt az Odúban voltunk, megbeszélni, hol nem kerestük még …

(Ginny szemszöge)

Nem tudom, pontosan meddig lehettem eszméletlen. De egy hideg sötét cellában tértem magamhoz, szörnyen sajgó fejjel, zsibbadt végtagokkal. A kezeim a földhöz voltak láncolva, akárcsak a lábaim, a pálcámat pedig sehol sem láttam. Minden erőmmel próbáltam kirántani a kezem a fémbilincsek szoros kapcsai közül, de nem tudtam. Jó darabig próbálkoztam, de nem értem el semmit sem, csak egyre fáradtabb lettem és a csuklóim is egyre jobban sajogtak, ahol a láncok kidörzsölték. Egyszer csak kinyílt a nehéz vasajtó és három sötét köpenyt viselő alak jött be.
- Végre felébredtél. - nevetett az egyik gúnyosan.
- Kik maguk? És mit akarnak? - kiabáltam rájuk. Ők közelebb léptek, és az arcukon megláttam a koponyát ábrázoló maszkot. - Halálfalók. - mondtam csak magamnak.
- Ezt eltaláltad kicsi lány. - nevetett az előző és elkezdték kicsatolni a kezeimen lévő bilincseket, én meg az egyik hasába bokszoltam.
- Fogjátok le ezt a szukát! - ordított a másik kettőnek, akik két oldalról lefogtak, míg az, akit megütöttem lecsatolta a lábamat szorító béklyókat. Elkezdtek kivezetni az eddig cellaként szolgáló kis helyiségből.
- Hova visztek? - kérdeztem, de közben próbáltam szabadulni, csak nem tudtam.
- Majd meglátod. - mondta az egyik. Én csak tovább vergődtem a kezükben, míg egy hatalmas, vörös árnyalatú aula szerűségbe vezettek, ahol rengeteg halálfaló gyülekezett. A csatlósok utat engedtek nekünk és a helyiség másik végében egy emelvényen lévő székben ült Voldemort. Félnem kellett volna, rettegni, hogy megöl, de valahogy nem érdekelt. Nem érdekelt, ha megöl, vagy megkínoz. Semmi sem érdekelt, nem fájt semmim. Nem éreztem semmit és ez így jobb is volt. Már nem mocorogtam, tudtam, úgy sincs értelme. Lenyugodtam s így dobtak Voldemort elé. Én büszkén és bátran álltam fel és néztem kígyószerű, kék szemébe.
- Köszöntünk köreinkben Ginevra. - nevetett hidegen.
- Megtisztelve kéne magam éreznem, ilyen mocskos gyilkosok közt? - kérdeztem szarkazmussal hangomban, amire valaki hátulról rám küldött egy átkot, ami mint egy vágás hasított hátamba, de én próbáltam nem hangot adni fájdalmamnak. - Miért hoztak ide?
- Mert szükségünk lesz rád.
- Rám? Jó vicc. - nevettem és újabb vágás került a hátamra.- Eszem ágában sincs csatlakozni a talpnyalóihoz!
- Ugyan Ginevra, tudjuk, milyen kapcsolatban állsz Potterrel! - kelt fel és sétált elém.
- Tényleg? És ennek mi köze ahhoz, amit akar?
- Csupán azt akarom tudni, hol van most. - csak csendben álltam tekintetét s nem válaszoltam. - Csak egy egyszerű kérdést tettem fel, HOL VAN POTTER? - kiabált dühösen arcomba, de én továbbra sem feleltem. - VÁLASZOLJ! - ordította, de mivel nem feleltem más módszerekhez folyamodott. - Te akartad! Crucio! - ahogy kiejtette a varázsszót, én a földön kötöttem ki és próbáltam csöndben szenvedni. Addig kínzott, s kérdezgetett, amíg már arra sem maradt erőm, hogy megmozduljak.
- NEM TUDOM! - sikítottam végül s a varázslat egy kicsit megszűnt. - Nem tudom, hol van. A csata után elhagyta az országot, egy szó nélkül! Nem tudom hol van és nem is érdekel! - ez Voldemort arckifejezéséből ítélve meglepte.
- Hogy érted, hogy elment?
- Hogy elment! Elment és nem szólt senkinek, kerestük, de eltűnt! Elfutamodott, mint egy undorító féreg! - kiabáltam. De ezek után senki nem szólt.
- Így is jó lesz. - nevetett Voldemort. - Gyűlölöd Pottert nem igaz?
- Gyűlölöm teljes szívemből. - mondtam dühösen, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy csak gyűlölni akarom.
- Bosszút akarsz állni rajta?
- Igen. - mondtam teljes meggyőződést színlelve.
- Rendben. Akkor segíts nekünk. Segíts, hogy végezhessek vele! Állj közénk és megbosszuljuk, amit tett. Kémkedj nekünk, benned megbíznak.
- Nem fordulhatok szembe a családommal, azt nem tehetem meg. - szabadkoztam.
- Kapsz négy napot, hogy dönts! Vigyétek el! - adta ki csatlósainak, akik visszavezettek a cellám felé, de hirtelen újra elájultam …

(Harry szemszöge)
 

 A megbeszélésen kiderült, hogy jó formán az ország minden lehetséges pontján kerestük már, sikertelenül. Épp megbeszéltük, hogy ki hol keresi tovább, amikor kintről valaki beordított.
- Nyissátok már ki azt a rohadt ajtót! - és hangjából arra a Dave-re következtettem, akire Ginny rábízta Teddyt. Hermione azonnal felpattant és kinyitotta az ajtót, majd egy sikoly hagyta el az ajkát. Nem értettük, mi a gond, de mind felpattantunk a helyünkről és pár pillanattal később Dave belépett, karjaiban Ginnyvel. Ginny szörnyen festett, ruhája véresen tapadt rá, haja kócosan meredt szanaszét, arca elgyötört volt és fehér. Mrs Weasley azonnal zokogásban tört ki, mi pedig lefagyva álltunk.
- Vidd a szobájába, valaki meg hívjon egy gyógyítót! - szólalt meg Dean. Dave el is indult Ginnyvel karjaiban a szoba felé, ahova Mrs és Mr Weasley, Mio, Ron, George és én is követtük.  Fönt, egy ideig mind néztük Ginnyt, Mrs Weasley és Mio a kezeit szorongatva sírtak. Vártunk, de még nem ért ide a gyógyító.
- Addig csináljunk valamit. - sóhajtottam.
- Mit tehetnénk? - emelte rám könnyes szemeit Mio.
- Ööö … fertőtlenítsük a sebeit és kötözzük be. - mondtam kis gondolkodás után. Mind értetlenül néztek rám. - Jó. Ron, hozz  fertőtlenítő szert vagy ha nincs, akkor tiszta vizet és valamilyen rongyot! Mio, szerezz fáslit. - ők rögtön elindultak, én meg leültem Ginny mellé, és óvatosan hasra fordítottam. És levettem róla a pólót.
- Dave, menj ki légy szíves. - mondta Mr Weasley. Dave pedig talán ellenkezni akart, de végül nem szólt semmit, csak lassan kiment.  Én eligazgattam a haját, hogy jobban lássam a sebeket. Nem nagyon értettem a gyógyításhoz, de azért valamit tudok, a muglik világából. Mio és Ron hamar visszaértek, Ron egy kis lavórral, benne vízzel, Mio pedig rengeteg kötszerrel. Óvatosan kezdtem tisztítani a hátán lévő vágásokat, amire végeztem, megérkezett Angelina, a régi kviddics csapat kapitánya volt. Ellátta a sebeket.
- Nos, a sebei hamar be fognak gyógyulni, de a láza eléggé felszökött, valószínűleg amiatt, mert a teste nagyon kifáradt.
- Hogy érted, hogy kifáradt a teste? - kérdeztem.
- Ha a test kifárad, akkor mindig megemelkedik a testhő, vele együtt a pulzus is. Ennek rengeteg oka lehet. Sok esetben pszichikai kimerültségből származik. Sokk miatt, vagy csak simán valamilyen megrendülés, gyász … de, van a fizikai. Általában ez a súlyosabb, és  úgy tűnik Ginnynek ez inkább fizikai. Amilyen magas a láza és gyenge a teste … arra következtetnék, hogy Crutiatussal kínozták. - mondta halkan.
- Crutius? - lepődtünk meg.
- Úgy tűnik. Sajnálom, de nem tehetek mást. Hozok még lázcsillapító és fájdalomcsillapító bájitalt. Sokat kell majd pihennie, hogy újra visszanyerje az erejét. - mondta, majd kisétált, és mi is lementünk, hogy beszéljünk Dave-vel.
- Hol találtál rá? - kérdezte Mio.
- Gordic's Hollownál. Egy régi ház bejáratánál feküdt. - erre a kijelentésre Ron, Mio és én egymásra néztünk, szerintem ugyanarra gondoltunk …
- Hogy nézett ki az a ház? - kérdezte Ron.
- Nem tudom, régi volt, kerítéssel körülvéve, egy táblával, amit nem olvastam el, mert túl sötét volt, és eléggé romos volt, a ház egy része hiányzott.
- Szóval Voldemort volt … - állapítottam meg.
- Honnan veszed, hogy ő volt? - kérdezte Mr Weasley.
- Mert az a ház, amit Dave leírt, az a mi házunk volt … ott vesztettem el a szüleim. - mondtam szomorúan. Még egy ideig próbáltunk valamire rájönni, hogy miért vitte el Ginnyt, de nem jutottunk előbbre. Azonban Teddy egyszer csak felébredt az éjszaka közepén, amikor már a többiek elmentek és mi is aludni készültünk.
- Harry bácsi, anyu visszajött már? - szaladt hozzám.
- Nyugodtan menjetek aludni. - néztem a többiekre. Teddyt pedig felvettem. - Figyelj rám Kicsim. Anyu visszajött, de sajnos megsérült. - erre Teddyke elsírta magát, én pedig szorosabban öleltem át. - De ne aggódj, rendbe fog jönni, csak sokat kell pihennie.
- Biztos? - nézett rám könnyes szemekkel.
- Igen, biztos. - mosolyogtam rá.
- Meglátogathatom? - kérdezte hozzám bújva.
- Igen, de ígérd meg, hogy ha majd felébred, akkor még jobban fogsz viselkedni, rendben? Nem szeretnénk, hogy anyunak valami baja legyen. - néztem rá komolyan, amire ő csak bólogatott. Így én felvittem őt Ginny szobájába. Ginny még mindig ugyanúgy feküdt, nyugodtan szuszogva, hála a fájdalomcsillapító bájitalnak. Teddy azonnal Ginnyhez bújt.
- Anyu. - sírta. - Miért nem ébredt fel? - nézett rám pár perccel később, míg én leültem melléjük.
- Mert gyógyfőzetet kapott, és emiatt alszik, de semmi baj. - simogattam Teddyke hátát.
- Itt aludhatok? - nézett rám könyörgő szemekkel. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e, de végül belegyeztem, így áthoztam a maciját és egy kispárnát is. Hamar elhelyezkedett Ginnyhez bújva és el is nyomta az álom. Én az ágy lábánál lévő táblának dőlve néztem őket, és egyszer csak én is elaludtam … Reggel, korán ébredtem, a hátam és a nyakam szörnyen sajgott. De kicsit még így maradtam, majd Teddy lábához ültem, nem akartam felébreszteni, de azért egy apró puszit nyomtam arcára.
- Remélem hamar jobban leszel. - súgtam Ginnytől alig pár centire. Majd kimentem a szobából, hogy lezuhanyozzak és átöltözzek. Kicsit később viszont visszamentem, ekkor már Teddy ébren volt, így lementünk reggelizni majd felöltöztettem és kimentünk Ronékkal játszani. Egy darabig én is kinn voltam velük, de aztán valamilyen furcsa érzés kerített hatalmában. Épp ezért felmentem a szobám felé, de valahogy leragadtam Ginny ajtaja előtt.
- Harry, végre, az elmúlt pár napban alig találkoztunk. - sétált hozzám Amelia és megcsókolt.
- Szia Am. Hogy tetszik Anglia? - kérdeztem kedvességet erőltetve magamra.
- Gyönyörű, bár hiányzik a napfény, itt általában borús az ég. - sóhajtott.
- Na igen, ez Anglia. Mondjuk én sokkal jobban szeretem, mint Spanyolországot, az annyira fényes volt és olyan más, én már hozzászoktam ehhez. Így a jó. - mosolyogtam. - Egyébként hová indultál?
- Megnézni az Abszol utat. Nem kísérsz el? - bújt hozzám.
- Nem, bocs. Nincs hozzá kedvem. - mondtam halkan. - Menj és jó szórakozást. - mosolyogtam és egy gyors csókot váltottunk. Am el is indult lefelé, míg én egy darabig néztem az ajtót, aztán beléptem Ginny szobájába. Még mindig ugyanúgy feküdt, mint reggel. Csupán halkan, édesen szuszogott. Leültem mellé az ágyra és az arcát figyeltem. Csak pár percig lehettem ott, majd ez pillanatra megérintettem a kezét és az ajtó felé vettem az irányt.
- Harry, te vagy az? - szólalt meg hirtelen, gyenge hangon. Én meglepetten fordultam felé.
- Ginny, felébredtél? - kérdeztem, hirtelen.
- Nem még alszom. - vágta rá azonnal, és amennyire erejéből tellett, még nevetett is.
- Bocs, igazad van, hülye kérdés volt.
- Igen, az volt. - mosolygott.
- Szóljak valakinek? - kérdeztem kedves hangon.
- Nem. Kösz.
- Akkor én hagylak is pihenni. - fordultam vissza az ajtó felé.
- Ne! Várj! - kért, így én leültem az ágyra.
- Ha arról van szó, hogy csak úgy elmentem, akkor azt jobb lenne, nem most megbeszélni. Nem vagy olyan állapotban … - magyarázkodtam.
- Nem, most nem erről akarok beszélni. Azt hiszem ezt már úgyis túl tárgyaltam. - fordította el a fejét.
- Akkor miről? - kérdeztem meg pár perccel később.
- Arról, hogy mit akar Voldemort. - mondta nyugodtan, szemembe nézve. Én meg teljesen ledöbbentem.
- Ezt hogy érted?
- Nem tudom, mit tudtok arról, hogy hol voltam, és mi történt …
- Dave a házunknál talált rád … sejtettük, hogy Voldemort volt.
- Szóval, nem tudom, hol van az a hely, ahol voltam, mert ájultan vittek be és hoztak ki.
- De mit akart tőled?
- Téged. - mondta halkan.
- Hogy?
- Azt akarta megtudni, hogy hol vagy.
- Értem, de miért pont tőled?
- Valahonnan tudomást szerzett arról, hogy régen együtt voltunk …
- De honnan?
- Fogalmam sincs. Mindegy, nem ez a lényeg.
- Még hogy nem? Most is megkínzott nem? - csattantam fel.
- Ez most miért fontos?
- Miért?! Talán mert fájdalmat okozott neked?
- Ennek semmi jelentősége! Azt akartam mondani, hogy húzd meg magad.
- Ezt meg hogy érted?
- Úgy, hogy mindössze azt mondtam, hogy a csata után elköltöztél, és nem tudom hova. Azt nem mondtam, hogy visszajöttél. - na igen, ezen már meglepődtem.
- De miért nem mondtad el neki, hogy itt vagyok?
- Csak azért, mert elhagytál és elmentél, nem köpök Voldemortnak, nem akarom a halálod...
- Ezt a biztatást …
- Tudod hogy értem.
- Persze, értem.
- És van itt még valami … - nézett ismét más felé. - Úgy gondolja, hogy eléggé gyűlöllek ahhoz, hogy csatlakozzam hozzájuk.
- Hogy mi van?!
- És úgy gondolom ez nem olyan rossz ötlet … Mármint kémkedhetnék …
- Nem! Azt nem! Túl veszélyes lenne!
- Harry, már döntöttem.
- Ezzel mire célzol?
- Arra, hogy …

3.Fejezet – The meeting

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a 3. fejezetre, de nem volt időm, és elég nagy valószínűséggel a következő rész is csúszni fog, mert a hétvégém is sűrűnek ígérkezik. De ahogy tudom, hozom majd a frisst.
Hát, nem is tudom, melyik szám illik, legjobban ehhez a fejezethez, ezért mondjuk legyen a Noxtól a Szomorú angyal.
Puszó:
LilyV

"Itt vagyunk mi, mindannyian alapvetően magányos, önálló élőlények, keringve egymás körül, keresve a legcsekélyebb nyomát is a valódi kapcsolatnak. Néhányszor rossz helyen keresgélnek, néhányan csak feladják a reményt, mert magukban azt gondolják, "Nincs ott kint senki, aki rám vár", de mindannyian próbálkozunk, újra meg újra. Mert néha-néha, olykor-olykor, két ember találkozik és ott az a szikra. "
Dr. Csont c. film

(Harry szemszöge)
Egy darabig, néztem Ginnyt és a kis Teddyt. Olyanok voltak, mint anya és fia, de nem is ez volt hihetetlen, hanem inkább Ginny. Ginny valahogy nem emlékeztetett engem az én Ginnymre, olyan más volt, nem tudom miért, lehet, csak azért, mert nem csillogott úgy a szeme, mint az előtt, lehet van benne más is. Nem tudom. A láthatatlanná tévő köpeny alatt követtem őket, amíg elmentek fagyizni, és visszamentek. Teddy végig ugrált keresztanyukája mellett, míg Ginny minden lépését árgus szemekkel figyelte, de közben figyelte a környéket, nehogy valami váratlan történjen. De  szerencsére nem történt semmi sem. Amint visszaértünk az Odúhoz, én egy kicsit még ott ácsorogtam és gondolkodtam. Annyira meggondolatlan voltam és hülye, hogy azt hittem, el tudom kerülni Ginnyt. Talán még magam elől is titkolva találkozni akartam vele. Beszélni, megérinteni, megcsókolni. Igen, hiába próbáltam nem gondolni rá, feleslegesen mentem el, így sem tudtam kiverni őt a fejemből. Végül úgy döntöttem, elmegyek a főhadiszállásra, lehet még ott tartják a megbeszéléseket, ezért hoppnáltam és meg érkeztem a Grimmauld téren lévő parkba, majd onnan kilépve hamar megjelent előttem az oly rég nem látott Black kúria. Kicsit félve mentem be, kikapcsolva a riasztó bűbájokat és már hallottam is a beszélgetés zaját. Lassan, nyugodt léptekkel közelítettem az étkezőből kiszűrődő hangok felé, közben levettem a láthatatlanná tévő köpenyt. Ahogy beléptem az étkezőbe, mindenki elhallgatott, nem folytatták tovább a Voldemort esetleges feltámadásáról szóló csevejt és mindenki kivont pálcáit rám irányította.
- Ki maga és mit keres itt? - kérdezte Ron. De láttam rajtuk, hogy mind félve néznek rám, hogy bejutottam a házba. Hirtelen tudatosult bennem, miért ért ez mindenkit váratlanul, mert még a fejemen volt a csuklya.
- Ne de Ron, nem ismered meg a legjobb barátod? - kérdeztem nevetve. Majd lassan levettem az álcául szolgáló csuklyát. Mind ledermedtek, senki nem mozdult. Hermione volt az első, aki felfogta, hogy tényleg én vagyok. És nyakamba ugrott, de akkor lendülettel, hogy majdnem hátraestem, de szerencsére, csak megtántorodtam.
- Jajj Harry, annyira hiányoztál. - sírta a nyakamba.
- Ti is hiányoztatok. - mosolyogtam. Mio pedig elhúzódott tőlem, és lekevert egy hatalmas pofont.
- Ezt azért kaptad, mert elmentél, egy szó nélkül. - mondta dühösen. És épp kevert volna le egyet, de közben idejött hozzám Ron is, aki megveregette a vállam s én is az övét.
- Örülök, hogy visszajöttél. - mosolygott Ron. Ezután mindenki köszöntött, és visszaültünk az asztalhoz. Mrs Weasley, és a többiek, inkább arra voltak kíváncsiak, merre voltam és miért mentem el, de inkább azt mondtam, hogy majd máskor megbeszéljük és térjünk a tárgyra.
- Találkoztál már Ginnyvel? - kérdezte halkan Mio.
- Nem, még nem, de egyenlőre, jobb, ha nem tudja, hogy itt vagyok. - feleltem.
- Értem, de szerintem el kéne neki mondani, így vagy úgy, de meg fogja tudni. - nézett szemembe Hermione.
- Szóval mit is tudunk, a mostanában történtekről? - kérdeztem nyugodt hangon, elterelve a témát.
- Igazából nem sokat, mindössze annyit, hogy valaki a halálfalók élére állt. Sokan pletykálják, hogy Voldemort visszatért, de leginkább, arra gyanakszunk, hogy valaki más az. De a halálfalók sokkal szervezettebben támadnak, mint egyébként. - mondta, egy eddig nem ismert srác.
- Igen, ezt én is tudtam. Sőt, csak hogy tisztázzuk, Voldemort áll a halálfalói élén. - mondtam kiegyensúlyozott hangon. Erre mindenki meglepődött.
- De hát, megölted. - mondta Ron.
- Igen, én is ezt hittem. De mégsem, egyenlőre még nem tudom, hogyan tért vissza, de ő az, ez biztos. - néztem jelentőségteljesen barátaimra.
- Volt még egy … - kezdte el Hermione a kérdést, de függőben hagyta.
- Nem, nem hinném. Hetet akart és mind a hetet elpusztítottuk. - magyaráztam.
- Akkor mégis hogy lehetséges? - értetlenkedett Mio.
- Fogalmam sincs még. - feleltem és közben az előbbi srác elkezdett szedelődzködni.
- Bocsánat, de én most megyek, megbeszéltem Ginnyvel, hogy meglátogatom. Viszlát. - köszönt el s ment ki. Hirtelen éreztem valami szúró érzést a szívemben, hogy meglátogatja Gint, az én kicsi Ginnym. Hihetetlen, hogy ennyire féltékeny vagyok, hisz én hagytam el őt … még beszélgettünk egy ideig, Voldemort-ról, de olyan fél óra múltával én úgy döntöttem megyek.
- Na jó, én most megyek. Mikor lesz a következő gyűlés? - kérdeztem.
- Pénteken, de ha lesz valamilyen információnk, akkor lehet, hogy előbb is. - felelt Mr Weasley.
- Értem. Akkor pénteken jövök, ha lenne valami, akkor pedig valaki küldjön egy patrónus üzenetet és tudok jönni. Akkor minden jót. - mosolyodtam, majd fejembe húztam a csuklyát és kimentem az étkezőből, de Mio és Ron utánam jöttek.
- Harry, ugye most nem fogsz úgy eltűnni? - nézett rám könyörgő szemekkel Hermione.
- Nem, megígértem, hogy jövök, szóval jövök. - válaszoltam. - És ne mondjátok el Ginnynek, hogy itt vagyok, legyetek szívesek.
- Jó, nem mondjuk, de szerintem értelmetlen ez az elkerülősdi, úgyis találkoztok majd, nem titkolhatod előle végig, hogy itt vagy. - mondta Ron.
- Igazad van, de azért megpróbálom titkolni. - válaszoltam. - Nem lenne jó, ha megtudná, hogy visszajöttem.
- Rendben, nem szólunk neki. - veregette vállam Ron.
- De ... - kezdte volna Mio.
- Nincsen de. - mosolyogtunk rá mindketten, erre pedig dühösen kifújta a levegőt.
- Jól van. - mondta durcásan.
- Sziasztok, és vigyázzatok magatokra. - köszöntem el tőlük és el indultam a kúriából ...

(Ginny szemszöge)
Nagyon jól telt a napunk, miután az idegen elment. Kis Teddykének, alig bírtam ellenállni, amikor még több fagyiért könyörgött, de nem kapott, nehogy beteg legyen. Ezután persze durcizott egy kicsit, de szerencsére hamar megnyugodott. De szegény haza fele már eléggé elfáradt, ezért nagyrészt már csak én vittem. Ezért, ahogy hazaértünk, lefektettem őt aludni, hogy pihenjen, és aludjon, ahogy általában délutánonként szokta. Olvastam neki egy mesét is, mivel megkért rá, de már a mese felénél elaludt, így én hagytam őt aludni és lementem a nappaliba. Lent, elkezdtem elpakolni Teddy játékait, pálca nélkül, csak, hogy teljen az idő. De egyszer csak halk kopogást hallottam az ajtóból. Én pedig kinyitottam az ajtót, ahol Dave állt.
- Szia. - mosolyogtam rá. - Köszi, hogy eljöttél.
- Mit szeretnél Ginny? - kérdezte kedves hangon.
- Egy szívességet kérni tőled. Nem maradnál itt egy kicsit, vigyázni Teddyre. Kíváncsi vagyok a megbeszélésre, főleg, hogy most nem egyet hagytam ki.
- Persze, szívesen maradok. - mondta mosolyogva, de mintha lemondás csillant volna a szemében.
- Köszönöm szépen. - nyomtam egy puszit az arcára. - Meddig tudnál maradni?
- Nincs semmilyen programom, szóval majd jössz, amikor akarsz. - mondta mosolyogva.
- Köszi. - mosolyogtam rá, majd fogtam a táskám és egy melegebb pólót, majd gyorsan mentem ki a védővarázslat alól és hopponáltam a Grimmauld térre. Teljesen rutinszerűen léptem be a főhadiszállásra, de bár ne tettem volna, ugyanis beleütköztem valakibe, aki hátraesett és magával húzott engem is.
- Te jó ég, annyira sajnálom. - néztem a feldöntött személyre, akin csuklya volt.
- Ugyan, semmi baj. - mondta a férfi és úgy hallottam a gangján, hogy mosolyog.
- Tényleg sajnálom, de már köztudott tény, hogy közveszélyes vagyok. - nevettem és felkeltem róla. - Azért remélem nem esett baja.
- Nem, semmi bajom. - mondta és felkelt a földről, de a csuklya lesett a fejéről, de lehajtott fejét láttam csak, ahogy leporolja magát, majd rám nézett, és én megpillantottam ...