19.Fejezet – Again, what a surprise!

Sziasztok!
Azt hiszem ez az egy órás késés nem olyan sok, de azért bocsánatot kérek, hoztam, ahogy csak tudtam …

Ez már azért kicsit izgalmasabb rész, mint az előzőek, remélem tetszeni fog.
Ajánlom hozzá Hurts – Silver Lining c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök.
Ezel – Bosszú mindhalálig c. sorozat

(Ginny)
Amikor kezdtem magamhoz térni, az első, amit megéreztem, az a fejembe nyilalló fájdalom, aztán ahogy szemeim lassan kinyíltak, rácsokat láttam magam körül, a levegő dohos volt és hideg. A fejem kóválygott, hányingerem volt, de nem is foglalkoztam az ilyesmikkel, csak feltápászkodtam és a rácshoz mentem, elkezdtem rángatni,mint egy őrült, de tudhattam volna, hogy mind hiába. A külső folyosón nem volt senki, olyan csend volt, hogy még a saját lélegzetem és szívverésem is olyan hangosnak hatott, mintha egy hangos időzítő pittyegne, de nem, ez csak én voltam, az én testem. Minden annyira nyugodt volt, hogy csak leültem a földre és néztem a rácsokat, a gondolataimba mélyedve. Baromira nem értem, miért cseszem el az idilli életem, miért nem vagyok képes a fenekemen maradni és teljes békében és szeretetben élni? Folyamatosan agyament dolgokon törtem a fejemet, de az első normális és komoly gondolat, az volt, hogy vajon kijutok-e innen valaha, hogy láthatom-e csak még egyszer Teddy-t, vagy elmondhatom-e még egyetlen egyszer Harry-nek, hogy szeretem? Hirtelen jöttem rá, hogy már nem lenne olyan könnyű, csak úgy mindent a hátam mögött hagyni és meghalni, nem úgy, mint az elmúlt évben, amikor Harry nem volt velem, de most, most már nem olyan egyszerű. Semmi sem az. Egy valamit viszont biztosan tudok, az utolsó lélegzetemig harcolni fogok. Harcolni fogok Harry-ért, Teddy-ért, a családomért, Mioért, Dracoért, a Rendért és Fredért. Igen, Fredért, az elvesztett bátyámért. Egyszer csak halk léptek zaja törte meg a csöndet, azonnal a rácsokhoz szaladtam és megpillantottam Dracot.
- Ne aggódj, kiviszünk innen. - mondta halkan, hogy még véletlenül se hallja meg senki.
- Mégis hogyan? - kérdeztem, erősen koncentrálva, hogy nyugodt maradjak.
- Megoldjuk Harry-vel. - suttogta halkan.
- Nem. Voldmeort is erre számít, hogy kihoz, és hogy van egy tégla köztük. Tudni fogja, hogy te voltál és mind ketten bajba kerültök! Ezt nem szabad! Inkább hagyjatok itt, meg leszek! - mondtam határozottan.
- Megoldjuk valahogy. Nem hagyunk itt téged.
- De igen, most az lenne a leghelyénvalóbb! - ellenkeztem.
- Kit érdekel, hogy mi a leghelyesebb?
- Engem!
- Megoldjuk Ginny. - mondta még, aztán már el is ment, én pedig nem szólhattam utána, nem buktathattam le. Gondolataim villámként cikáztak hasogató fejemben, a hányingerem pedig egyre csak fokozódott. De innen semmire nem voltam képes, semmit nem tudtam tenni, hogy meg akadályozzam őket. Csak tehetetlenül huppantam vissza a nyirkos és kemény földre...

(Harry szemszöge)
Reggel, mikor felébredtem Ginny nem volt már mellettem. Nyugodtan mentem ki a konyhába, de ott csak Medat találtam és egy üzenetet Ginny-től, hogy elment a főhadiszállásra, sejtettem, hogy nem a Black kúriába, hanem Voldemorthoz … Nem mondom, hogy örültem neki, de elfogadtam. Készítettem egy kávét, és Andromedaval beszélgettünk, míg Teddy fel nem ébredt, onnantól kezdve már csak vele foglalkoztunk. Aztán, amikor Gin még ebédre sem ért haza, és már jócskán délután volt, nagyon kezdtem aggódni, elmentem a Black kúriába, hátha megtudok valamit, de nem jutottam előbbre, az aggodalom jegesen mardosta a szívemet. Csupán több, apró-cseprő hír érkezett be halálfaló aktivitásról, de ezeket simán elintézték a többi Rend tagok, azonban Ginről nem tudtam meg semmit, egyre jobban aggódtam, főleg akkor, amikor már jócskán esteledni kezdett és egy csuklyás alak lépett be a főhadiszállásra, és tudtam, rögtön tudtam, hogy Draco az. Azonnal hozzá siettem.
- Történt valami Ginnel? - kérdeztem halkan, és képtelen voltam elfojtani az aggodalmam.
- Voldemort elfogatta és bezáratta. Voltam nála, úgy tűnik jól van, de nem tudom mik Voldemort tervei vele. De már nem bízik benne, sejti, hogy a te oldaladon áll. - mondta halkan. És ezzel valóra váltva a legrosszabb rémálmom, hogy Ginny miattam került veszélyben.
- Hogy érted, hogy úgy tűnik jól van? - kérdeztem aggodalmasan.
- Leütötték, a feje véres, de ennyi, a gondolatai a helyén vannak. Egyébként azt üzeni, hogy ne szabadítsuk ki, mert akkor kiderül, hogy végig a jó oldalon állt … szerintem ezzel nem kéne foglalkoznunk, de te tudod. - nézett rám.
- Még szép, hogy nem hagyjuk őt ott! - mondtam határozottan. - Minél hamarabb ki kell őt onnan hoznunk! Valamit azonnal ki kell találni. - kezdtem el gondolkodni.
- Ahogy mondod. Szerintem akkor már rajta ütést kéne szervezni, az kevésbé feltűnő, ha közben szöktetjük meg Ginny-t. Senki nem fog rá figyelni.
- Igazad van. - helyeseltem. - Hol van pontosan Voldemort búvóhelye?
- Nem tudom így elmondani, de a Godric's Hollow melletti erdőben egy régi kúriában van. De oda tudlak titeket vezetni.
- Az remek lesz. Ismersz gyengébben védett vagy titkos bejáratot?
- Titkos bejáratot nem igazán, de a csatornán keresztül észrevétlenül be lehet jutni a kúriába, ha az jó.
- Tökéletes. És milyen a kúria elrendezése, hol vannak halálfalók, Voldemort és Gin?
- Ahogy bemegyünk a csatornán, egy hosszú, általában kihalt folyosó van, Ginny a pincében, egy cellába zárva, Voldemort pedig a kúria második emeletének balszárnyában szokott lenni, vagy a jobb szárnyon lévő tárgyaló teremben. A halálfalók viszont általában Voldemort folyosóján vannak, esetleg az alatta lévő szinten, de ott mindig kevesebben. A pincében maximum egy őr ha van, de az sem igen, mivel a rácsok védettek a varázslattól. A kulcsok az egyik tégla mögé vannak rejtve.
- Értem. - mondtam és az agyam elkezdett pörögni, hogy hogyan is csináljuk. - Akkor te beviszel minket a csatornán keresztül?
- Igen, mindenképpen segíteni akarok! - mondta határozottan, kicsit hangosabban, így a kúriában lévő pár Rend tag fel is figyelt rá, de én nem is foglalkoztam velük.
- És tudod, hogy melyik tégla mögött vannak a kulcsok?
- Igen.
- Akkor bevezetsz minket és te szabadítod ki Ginny-t, aztán ide hozod, vagy a Mungoba, rendben?
- Igen.
- Szerzek neked egy aurortól DNS-t és iszol előtte Százfűlé-főzetet, hogy te ne keveredj gyanúba.
- Muszáj?
- Így még ha le is buksz nem tudják, hogy te voltál. De te dönthetsz … - hagytam függőben a mondatot.
- Jó, legyen. - sóhajtott fel.
- Oké, akkor ezt megoldom. Ha kiérünk a csatornából, hogyan jutunk fel Voldemorhoz?
- Ahogy kijutunk, a folyosón az első ajtó mögött lesz egy lépcső, ami felfelé vezet. Két emelettel feljebb a folyosó azon sarkán lesz a tárgyaló, az átellenesen pedig Voldemort magán lakosztálya.
- Este támadunk, akkor nem számítanak rá.
- Én is így gondoltam. De még ma este, nem? - kérdezte, mire én csak bólintottam.
- Azonnal elkezdek intézkedni, te pedig addig kreálj magadnak egy alibit. - mondtam.
- Rendben. Este 10-kor találkozunk Godric's Hollow emberek lakta határánál.
- Ott találkozunk. - mondtam határozottan, aztán Draco elment, elintézni a dolgait és én is neki láttam. Először is az összes Rend tagnak küldtem patrónust, egy későbbi megbeszélésről, aztán bementem az Aurorparancsnokságra. Mostanában már jártam itt, így senki sem lepődött meg különösebben a jelenlétemtől. Elkezdtem beszélgetni az aurorparancsnokkal, az irodájában, aztán elkábítottam, de mindössze pár percre, hogy szerezzek tőle pár hajszálat, aztán megvártam, míg magához tér és még beszélgettem vele kicsit, hogy ne legyen annyira feltűnő. Majd gyorsan hazamentem, hogy jóét puszit adjak Teddy feje búbjára, és mentem vissza a főhadiszállásra. Már jócskán gyülekeztek és én beszámoltam a terveimről. Persze kihagytam a műveletből Ginny-t. Nem kellett még nagyobb aggodalmat kelteni. Felvázoltam a terveimet, hogy hogyan fogunk támadni.
Már kész terveim voltak minden eshetőségre, volt időm kigondolni, nagyon aggódtam Ginny-ért. De uralkodtam magamon. Most erre volt szükség, hogy tiszta fejjel gondolkodjak. Így jó páran jöttek velem Godric's Hollowba, ahova magammal vittem a főzetet is. Draco már várt ránk, fején csukja volt, én pedig felé nyújtottam a főzetet, ő pedig egy szó nélkül itta meg, majd kis híján majdnem ki is hányta … nem csodálom, a főzet íze hagy maga után néhány követelni valót … aztán bevezetett minket egy hosszasan kacskaringó csatornába, senki sem szólt egy szót sem. Mindenki próbált lélekben felkészülni az összecsapásra …

18. Fejezet - They don't trust me

Sziasztok!

Nagy örömmel jelentem be, hogy sikerült időben hoznom a fejezetet és most baromi büszke vagyok magamra :D
Az eleje még mindig kissé jelentéktelen, továbbra is erősen Harry-Ginny rész az eleje, aztán a vége már nem, vagyis ott már nem a kapcsolatuk a lényeg, amolyan bevezetés, a történet főszálához :D
Ajánlom hozzá Shontelle - Perfect nightmare c. számot. Tudom, hogy annyira nem illik hozzá, de nem találtam mást ...
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Eljön a pillanat, amikor az egész már nem játék, és akkor vagy teszel egy lépést előre, vagy hanyatt-homlok elmenekülsz. Elfuthatnék, de az az igazság, hogy tetszik a csatamező.
Grace klinika c. film

 

A munkás hétköznapok csak teltek és teltek, Harry-vel jóformán csak esténként találkozunk, mivel ő délelőtt van Teddy-vel általában, mi meg délután. Teddykémmel persze több időt töltök, de azért a tanulás is elég necces, nagyon sokat kell güriznünk. Közben viszont Harry keres lakást, én is próbálok neki segíteni, de nem mindig jön össze. Harry szerdán viszont boldogan állított be és elújságolta, hogy talált egy egész jó lakást, így már eléggé vártam a hétvégét, hogy együtt megnézzük. A suliban már az első hét is szörnyen nehéznek bizonyult, de valahogy csak elsőre, utána már kezdtem belerázódni a dologba, bár így is előfordult, hogy miután fiam elaludt, folytatnom kellett a tanulást, de meg lett végül is az eredménye, mivel az első két hét igen jól ment, és végre elérkezett a várva várt hétvége is, amikor elmegyünk megnézni a kiszemelt lakást. Reggel mocorgásra ébredtem fel, de még jól esett kicsit csukva tartani a szemem.
- Nyugodj meg fiam! - szólt halkan Harry. - A mami még alszik.
- Jajj nyem tudtam. - mondta halkan fiacskám és le is nyugodott.
- Semmi baj picúr, már fenn vagyok. - nyitottam ki szemeimet mosolyogva.
- Mamiii! - nyomott egy cuppanós puszit az arcomra. - Nem akartalak felébreszteni. - nézett rám nagy szemekkel.
- Semmi baj Kicsim, nem te ébresztettél fel. - öleltem át.
- Akkor jó mami. - mosolygott. - Megyünk, megyünk? - mászott le az ágyról Teddy és már rohant is le reggelizni,míg mi csak nevettünk.
- Jó reggelt Édesem. - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Neked is Szerelmem. - csókoltam meg lágyan, de a lágy csók elkezdett picit követelőzőbb lenni, amikor George benyitott, kelletlenül néztem rá. - Mit akarsz bátyó? - sóhajtottam.
- Csak szólni, hogy kész a reggeli. - vigyorgott.
- Remek, erre magamtól is rájöttem volna. Főleg hogy nagyon ritkán reggelizünk együtt.
- Kivételes alkalom? - kérdezte nevetve, de már ment is le, én pedig felsóhajtottam.
- Azt hiszem kezdem érteni, amit a többiekről mondtál.
- Nem értem mire gondolsz. - mondta ártatlanul, de persze csak hülyült.
- Jajj, hát tudod, a rossz Potter bácsiról, aki csúnya utakra viszi a szegény kislányt. - nevettem.
- Hát ezt a szörnyű feltételezést! Szerintem helyesebb lenne, ha a gonosz kislány csábítaná rossz útra a szegény Potter fiút. - nevetett, mire én vállába bokszoltam.
- Na de kikérem magamnak! - mondtam durcásan, Harry épp visszaszólt volna, ha George nem kiabál föl.
- Ha nem jöttök le két percen belül felmegyek.
- Megyünk már! - kiáltottunk le egyszerre Harry-vel, amin jót mosolyogtunk és tényleg lementünk. Csak George hülyült rajtunk, de szerencsére Teddy-re való tekintettel nem mondott semmi durvát. Jó kedvűen reggeliztünk, igaz, hogy Ron és apa még nem voltak lenn, de mindegy, őket nem kellett lerángatni … Teddy teljesen be volt sózva, és ezt a többiek is látták.
- Teddyke, mi ez a nagy intenzitás? - kérdezte nevetve George.
- Megyünk. Megyünk megnézni a lakást! - nevetett, mi összenéztünk Harry-vel, a többiek meg ránk néztek tele kérdésekkel, mivel úgy döntöttünk, csak akkor szólunk nekik, amikor már biztos.
- Milyen lakásról van szó? - kérdezte anyukám, amikor lejött apám is.
- Milyen lakásról beszéltek? - nézett körbe és végül a többiekhez hasonlóan rajtunk akadt meg a tekintete.
- Öhm … Gin-nel úgy döntöttünk, hogy elköltözünk. - mondta Harry kicsit bizonytalanul.
- Természetesen hétvégente itt lennénk, és ti is jöhetnétek hozzánk, bármikor. Csak … szeretnénk közelebb lenni a belvároshoz. És egyébként is, itt most túl nagy a nyüzsgés, szeretnék egy kis nyugalmat a tanuláshoz. - magyarázkodtam.
- És még csak meg se kérdeztetek? - lepődött meg apu.
- Harry akart róla szólni, de én nem akartam, hogy addig őrlődjetek, amíg nem találunk lakást. De apa, már felnőttem, és a saját utamat kell járnom. Az, hogy elköltözöm, attól még mindig is a kislányotok leszek, aki minden egyes hétvégén a nyakatokon fog lógni. - mosolyogtam rájuk.
- Nagyon jól tudjátok, hogy mennyire örülünk a kapcsolatotoknak, de nem gondoljátok, hogy ez még korai? - nézett ránk komolyan apa.
- Mr. Weasley, tudom, hogy egyáltalán nem bíznák rám a lányukat, főleg nem azután, hogy elhagytam, de tudniuk kell, hogy nagyon szeretem őt, és ha attól félnek, hogy … öhm ártanék neki, akkor tudniuk kell, hogy nem kettesben költözünk el, hanem Teddy-vel és Meda-val együtt. - válaszolt Harry komolyan, én pedig összekulcsoltam ujjainkat az asztal alatt és rámosolyogtam.
- Hát legyen, ti tudjátok. - sóhajtott fel beleegyezően édesapám, akinek ezért a nyakába ugrottam és hálásan megköszöntem a megértését. Ezután már nyugalomban telt a reggeli, bár bátyáim gyanúsan méregettek minket, anyu és Mio pedig boldogan pillantgattak felénk. Reggeli után, összekészültünk, és együtt elmentünk megnézni a kiszemelt lakást. Ahogy beléptünk az ajtón egy kisebb előszoba fogadott minket, ami elég szolid volt, világos fa bútorok voltak benne, és persze fogas valamint tükör, sőt még egy vajszínű süppedős szőnyeg is. Minden annyira hatalmas volt és modern, egyszerűen csodálatos. A nappali hatalmas volt, világos padlóburkolattal, fehér szőnyeggel, szürkés-barnás falakkal, fehér kanapéval, ahol főleg a fehér és a zöld, elegáns volt és világos. Teddy szobája sárgás árnyalatú falakkal tarkított szoba volt, kék ággyal és kék szegélyű polcokkal és fa szekrénnyel. Nagyon tetszett neki a jövendőbeli szobája, sőt most sem akart már eljönni onnan. Andromeda szobája egyszerű volt, barna és fehér uralkodott benne, de szerintem teljesen illett a személyiségéhez. A vendégszoba egy barna szoba volt, ami tényleg jól nézett ki. De mégis legjobban a mi szobánk tetszett, amiből egy saját fürdő is nyílt. A szoba vörös-barna árnyalatú volt, elég romantikusnak nézett ki. A fürdőnk pedig eléggé hümm nem is tudom, milyen volt, fekete-vörös árnyalattal, egy hatalmas káddal, sőt egy zuhany is volt benne. A konyhában is a sötét barna szín jelent meg, fa bútorokkal, és pulttal együtt. Az érkező falai szürkék voltak, néhány képpel tarkítva, 8 fekete székkel és sötét üvegasztallal. Minden csodálatos volt, de túl drága, és ezt Harry-nek is szóvá tettem, mire csak azt mondta, amit mindig, hogy ne aggódjak a pénz miatt. Így Harry megvette, nem, nem kibérelte, hanem megvette, mintha csak a zsebpénzéről lenne szó … még délután el is kezdtünk átköltözködni és ez vagy egy hétig tartott, mire a többségi cucc odakerült. Igaz nagyrészt Meda és Harry költözködött, mondva, hogy én hadd tanuljak, ezért hálás is voltam nekik. Hétvégén Voldemort behívott egy megbeszélésre, így szombaton, korán reggel nehezen kászálódtam ki Harry mellől, de azért csak sikerült felébrednem, és teljes nyugalommal mentem a főhadiszállásra, de meglepő beszélgetés véletlen fültanúja lettem.
- Mester, szerintem nem kéne bízni a Weasley lányban. - mondta az egyik halálfaló, akit nem ismertem fel a hangjáról.
- Szerintem bizonyította már, hogy hűséges hozzánk. - mondta nyugodtan Draco.
- Nem tudom, már én sem vagyok benne biztos, hogy annyira nem érdekelné Potter, mint ahogy mondja. Mostanában kevésszer látom itt. - szólt hűvös elgondolkodó hangon Voldemort.
- Mert az Aurorképzőn tanul. - válaszolta Draco.
- Akkor sem bízom benne, és nem kockáztathatok, jobb, minél előbb elrendezni az elvarratlan szálakat. - mondta hűvösen, és ettől a hátamon hűvös érzés futott végig, és egy gondolat, ami beékelte magát a gondolataimba, ami „Menekülj! Gyorsan!”volt. Halkan léptem hátra, de ekkor nyílt ki az ajtó.
- Üdvözöllek Ginny. - köszönt Voldi.
- Voldemort. - mondtam illedelmesebb hangon, mint ahogy általában szoktam.
- Lemennél a pincébe, és szólnál Monstronak, hogy várom? - kérdezte, de gondoltam, hogy nem ellenkezhetek, így csak helyeslően válaszoltam és lementem a pincébe. Valami furcsa érzés kerített hatalmába, mintha egyenesen csapdába sétálnék. De nem is foglalkoztam ezzel a buta érzéssel, biztos csak a paranoia beszélt belőlem, minden egyes zajra összerezzentem, a pálca a kezemben volt, hogy felkészüljek az esetleges bajra. De ez nem segített rajtam, azt tettem, amit ő akart, engedelmeskedtem, pedig tudom, hogy meg akar ölni, de én mégis lejöttem ide, pedig menekülhettem volna. Miért játszom mindig a tűzzel? Miért nem tudok tanulni a fájdalomból? Miért kockáztatok, amikor most már mindenem meg van, amiről csak álmodtam? Ott van Harry, Teddyke, az Aurorképző, egy boldog jövő lehetősége … És mégis kockáztatom az életem. Nem értem magam, hogy miért teszem. De ez már mind késő gondolat. Akármerre néztem halálfalókat láttam, akik rám szegezték a pálcájukat, aztán a következő, és egyben utolsó dolog, a fejembe hasító fájdalom és a tudat, hogy valaki leütött...

Előszoba: 

Nappali:

Teddy szobája:

Meda szobája:

 Vendégszoba:

Harry-ék szobája:

Harry-ék fürdője:

Konyha:

Étkező:

17. Fejezet – Everything begins from the start

Sziasztok!
Elég zűrös hétvégém volt és a hetem is az lesz :/ meg a következő is mert következő héten nyelvvizsgázom és most nagyon bele kell húznom :/ na mindegy azért talán nem lesznek nagy csúszások – legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében :D
A mostani fejezet elég nyugis lett és kis családias édes, de a következőben már a dolgok közepébe vágunk.
Ajánlom hozzá Avril Lavigne Innocence c. számát.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
Stephenie Meyer

 

(Ginny szemszöge)
Nyugodt, békés családiasságban ebédeltünk, együtt. Ahogy befejeztük az ebédet, megkérdeztem anyát, hogy segítsek-e, de csak mosolyogva elutasította felajánlásom. Láttam rajta, hogy örült nekünk, örült, hogy újra együtt vagyunk, ahogy én is.
- Mit szólnál pöttöm, ha anyucival együtt elmennénk sétálni? - nézett a karjaiban tartott Teddykére Harry.
- Jó, mennyünk, de akkor fogócskázunk is! - mondta mosolyogva fiúnk.
- Persze. Hogy fogócskázunk is Kicsikém. - nevettem és egy puszit nyomtam az arcocskájára.
- Elmentünk, majd jövünk! - szólt vissza Harry, mielőtt elindultunk volna. Teddy megfogta a kezünket és kettőnk között ugrándozott, és játszott, ahogy sétáltunk, a nádas felé, egy nagy fűzfához, kiskorom óta imádom ezt a helyet, nem mellesleg még a védővarázs alá esik...
- Miért jöttünk ide? - kérdezte kisfiam.
- Mert beszélni szeretnénk veled Kicsikém. - mosolyogtam rá, és leültem a falábához.
- Valami rosszat csináltam? - kérdezte édesen, kicsit félve, Harry leült mellém, átkarolta a vállaimat, én pedig az ölembe húztam kisfiúnkat.
- Nem picúr, nem csináltál semmi rosszat. - mosolyogtam rá. - Igazából egy jó hírt szeretnénk neked elmondani. Kibékültünk apuval.- pillantottam Harry szemeibe, ő pedig egy puszit nyomott a homlokomra, majd mindketten kisfiúnkat kezdtük nézni.
- Igen? - csillantak fel gyönyörű szemecskéi.
- Igen fiacskám. - mosolygott Harry. - Végérvényesen kibékültünk a mamival.
- Végérvényesen? - kérdezte édesen, azt hiszem magát a szó jelentését nem értette szegénykém.
- Igen Drágám, apuval már nem válunk el egymástól, örökké együtt maradunk. - mosolyogtam rá.
- Jajj de örülök! - nevette fel és mindkettőnk arcára nyomott egy cuppanós puszit, mi pedig közelebb bújtunk egymáshoz.
- Sokkal több időt leszünk majd együtt, hármasban Teddykém. - mosolyogtam rá boldogan.
- Az nagyon jó. - mosolygott. - És akkor kapok kis testvért? - kérdezte csillogó szemekkel, én pedig kicsit lesokkoltam.
- Tessék Kicsim? - néztem rá nagy szemekkel.
- Amikor a nagyi megkérdezte mit szeretnék, mondtam, hogy egy kistestvért, és azt mondta, hogy majd kéjek tőletek kistestvért. - nézett ránk.
- Majd lehet kistestvéred kis fiam, de egy kicsit később. - mondtam kedves hangon, összeszedve magam.
- Mikor? - faggatózott.
- Majd Kicsim, ne légy türelmetlen. - mosolyogtam rá.
- De mikor? - kérdezte tovább, én pedig gondoltam inkább hagyom Harry-t, hogy majd ő elmagyarázza neki, hogy az a majd úgy pár év múlva lesz … De nem ezt mondta.
- Ez csak is a anyun múlik. - mondta, és még hangjában is hallottam, hogy mosolyog, ezért felé fordítottam tekintetem és fülem nem tévedett, tényleg mosolygott. Egyik szemöldökömet kérdőn felhúzva néztem rá, de ő csak mosolygott.
- Na jó, ezt még megbeszéljük. - mondtam komoly hangon Harry-nek, de én teljesen biztos voltam abban, hogy nem a közeljövőben akarok gyereket. Hogy tereljem ezt a komoly témát elkezdtem csikizni Teddy-t, aki nevetve próbált szabadulni tőlem, de nem hagytam, csak nevettem, de azért, nem kínoztam őt annyira, épp ezért könnyen kiszabadult és felpattanva odább szaladt.
- Mami a fogó! - nevetett fel Teddykém, én pedig utána mentem, nem siettem, hagytam, hogy futkározzon, de végül elkaptam és nevetve felkaptam, hogy megpuszilhassam. Csak nevettünk, tekintetemmel Harry-t kerestem, akit meg is találtam a fűz alatt, ugyanott ült, és csak mosolyogva, elgondolkodó szemekkel nézett minket.
- Ideje pihenned egy kicsit Teddykém. - mosolyogtam rá, mivel gyakran alszik még délutánonként.
- Jó mami. - nevetett fel és ölelte át a nyakam.
- Harry, Drágám, megyünk pihenni Teddy-vel, jössz? - kérdeztem mosolyogva, amit ő is viszonzott, felpattant a helyéről és hozzánk szaladt. Teddy-vel mindketten kaptunk egy-egy puszit. Teddy-t lefektettük, megvártuk, míg elalszik, aztán egy-egy óvatos puszit nyomtunk arcára és visszamentünk a fűzhöz. Csendben élveztük egymás jelenlétét és közelségét, minden annyira nyugodt volt, hogy az szinte hihetetlen, elképzelhetetlen volt eddig, nehezen hittem el, hogy oda kint egy újabb háború áll a küszöbön, hogy bárki bármikor meghalhat, ebből az egészből nem érzékeltem semmit, főleg akkor, amikor Harry a közelemben volt. Csak boldogan bújtam ölelésébe, amikor hirtelen eszembe jutott, amit Teddy-nek mondott.
- Ugye azzal tisztában vagy Drágám, hogy az én oldalamra kéne állnod a fiúnké helyett. - mondtam picit durcásan.
- Én csak őszintén válaszoltam. - vonta meg vállait ajkain lágy mosollyal.
- Az igazat? - nevettem fel vidáman. - Jóformán azt mondtad neki, hogy akkor lesz testvére, amikor én mondom …
- Mert tényleg így gondolom. - mosolygott rám, én meg teljesen összezavarodtam, lehet nem érti, hogy mit mond, vagy én kombinálok?
- Harry, ezzel arra akarsz célozni, hogy … - hagytam függőben a mondatot.
- Édesem, én örülnék egy közös kisbabának, de tudom, hogy ez még neked korai, és lássuk be tényleg fiatalok vagyunk, meg aztán Voldemort is a nyakunkba szakadt … Ráadásul nem tudom, mi lesz ennek a vége.
- Szentséges Merlin tollas kalapja! Mindig is tudtam, hogy nagy családot akarsz, de nem gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar. Ne érts félre, nekem nincs bajom a kis Potterek gondolatától, bár ha olyan önfejűek lesznek, mint te, tuti, hogy szívbajt fogjátok rám hozni, de ez nem olyan fontos. - mosolyogtam rá. - Viszont túl fiatalok vagyunk, nekem még tanulnom kell, el kell végeznem az Aurorképzőt.
- Tudom, épp ezért mondtam, hogy rajtad múlik. - mosolygott.
- Az Aurorképző úgyis csak két év …
- Igazad van, két év nem hosszú idő.
- Na ugye. - nevettem fel és egy puszit nyomtam ajkaira. - De van itt még valami. Amióta visszajöttél végig azon töprengtem mit csináltál az elmúlt egy évben. Nem kényszerítelek, hogy elmond, ha nem akarod, csak egyszerűen kíváncsi vagyok.- néztem gyönyörű szemeibe.
- Hát, nem csináltam semmi titkosat, elvégeztem egy aurorképzést, fejlesztettem az állóképességem és a varázshasználatot. De egyébként semmi egyebet. - mosolygott.
- Így már értem. - mondtam elgondolkodó hangon.
- Mit szívem? - kérdezte érdeklődve.
- Voldemort azt mondta, hogy többet fejlődtél, mint hitte, szerintem eléggé sokkolta a dolog, de ha az elmúlt egy évben főleg ezzel foglalatoskodtál, akkor nem olyan meglepő, hogy ennyit fejlődtél és már teljesen ki tudod zárni őt a gondolataidból, ez nagy haladás ám ! Büszke vagyok rád. - mosolyogtam.
- És mond csak, te mit csináltál az elmúlt egy évben?
- Hát semmi érdekeset, befejeztem a Roxfortot, és próbáltam a legtöbb időt Teddy-vel tölteni, hogy ne érezze magát annyira magányosnak a szülei halála után. - válaszoltam.
- Hát, nem lehetett semmi, gondolom kicsit furcsa volt ez a változás, hogy itt vagy alig 18 évesen és egy kisfiú az anyukájaként tekint rád …
- Hát neked sem lehet könnyebb, annyi különbséggel, hogy te az apukája vagy és 19. - nevettem fel.
- Nem számít, a lényeg, hogy újra együtt vagyunk és hogy a keresztfiunknak egy teljes és békés családot építsünk ki. - mosolygott.
- Ahogy mondod Drágám. - mosolyogtam rá. Ez volt az utolsó komolyabb beszélgetésünk, ezután teljesen átengedtük magunkat a családunknak. Boldog voltam, de szeptember rohanva loholt a nyakunkon, és akármennyire is akartam több időt tölteni Teddy-vel, még az iskola kezdete előtt, egyszerűen nem ment, minden közbe szólt, de főleg Voldemort. Új tervet eszelt ki, magára hívja a figyelmet, újra elkezdi a toborzást és a megfélemlítést, ami rettentően hangzik. És szörnyen féltem Harry-t is és a többieket. Harry és a Rend – meg szerintem alapból senki sem - természetesen nem akarják hogy ez bekövetkezzen, nem akarnak újabb viharos időszakot, újabb háborút, de sajnos Harry nem tud mit lépni, csak próbáljuk a legtöbb halálfalót elfogni, és néha még én is segítettem egy-két esetben elfogni a halálfalót, de nem akartam, hogy lelepleződjek, szóval csak óvatosan csináltam. De a szeptember nem várt semmire és egy elég szép és kiadós viharral közölte, hogy megérkezett az ősz. Mio-val és Ronnal együtt korán reggel indultunk Londonba, hogy aztán ott elváljunk, és Mio ment a Gyógyítóképzőbe, míg mi bátyámmal az Aurorképzőbe, mely védővarázsokkal volt körülvértezve az idetévedő muglik ellen és persze a külső támadások ellen, mi is csak azért tudtunk bejutni, mert diákokként, minket beenged a védővarázs. Az iskola eléggé eltért a roxforti kastélytól, ugyanis ez egy hatalmas épület monstrum volt, de teljesen más stílusban építették és nem is vár volt, hanem egy egyszerű épület, lakóhelyiségek nélkül … Az évnyitó banketten dísztalárban jelentünk meg, és a talár kötelező viselet az iskolán belül. A banketten nem történt semmi érdekes, felvonultattak minket gólyákat, és üdvözöltek az iskolában, de ennyi, érdembeli tanítás még nem volt, csak megismerkedtünk a csoport társainkkal. Elég furcsa volt hét év után új csoporttársakat megismerni, de annyira nem tűnt vészesnek, én külön csoportba kerültem, mint Ron, de nem bántam annyira. A csoportomban 16-an voltunk ebből összesen öten lányok, nem túl meglepő egy auror képzésen … Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bárkinek megjegyeztem a nevét, de az egyik lány, akit azt hiszem Szonjának hívnak nagyon kedves volt és már rögtön tudtam, hogy mi ketten jó barátnők leszünk. A laza napunk végeztével még kaptunk pár cuccot a tanuláshoz, rengeteg könyvet és kelléket, sőt még egy suli térképet is, hogy ne tévedjünk el annyira a szaktermek között. Amikor végeztünk, a bejárat előtt találkoztunk Ronnal és együtt mentünk haza, Harry, Teddy-vel együtt otthon várt, a cuccaimat csak ledobtam a kanéra és inkább velük foglalkoztam. Az egész délutánt együtt töltöttük, mind együtt, Mioval és Ronnal együtt, mivel Harry is elintézte a mai dolgait, így ő is velünk volt. Az esti procedúra is hasonlóan ment, mint általában. Teddy hamar elszundikált, és már nekem sem kellett sok az álmok birodalmához, amikor Harry hirtelen halkan megszólalt.
- Édesem, te nem szeretnél beköltözni a belvárosba? Vagy legalábbis közelebb az Aurorképzőhöz? - kérdezte.
- Igazából hopponálva így is úgyis hamar ott vagyok, a védővarázslat miatt meg amúgy is gyalogolnom kell … - válaszoltam kicsit álmosan nézve Harry-re.
- Szóval nem szeretnél elköltözni? - kérdezte.
- Nem ezt mondtam, jó lenne néha egy kicsit messze a családtól, de most nem vagyunk olyan helyzetben, hogy elköltözzek.
- Akkor mit szólnál, ha azt mondanám, hogy költözzünk be a belvárosba? Onnan közelebb van az iskola és jóformán minden.
- Ha azt mondanád, én beleegyeznék. - vontam vállat.
- Akkor költözzünk!
- Harry, az előbb mondtam, hogy most még nem tudunk elköltözni, nincs annyi pénzünk, ráadásul a városban minden drágább, egyébként is, itt is van külön szobánk.
- És a bátyáid így is kinéznek a szobádból, csak azért nem üldöznek ki, mert Teddy is velünk van, különben én lennék a rossz és a gonosz, aki letérít a jó útról. - mosolygott.
- Hát ez már meg volt. - nevettem fel halkan.
- Hé! - szólt rám mosolyogva.
- Jól van jól van! - nyomtam egy lágy csókot ajkaira.
- Egyébként is tudod, hogy a szüleim rengeteg pénzt hagytak rám. Egy egész kastélyt is megengedhetnénk magunknak és még utána is maradna.
- Nem, ezt a szüleid a jövődre tették félre, hogy könnyebben boldogulj! - ellenkeztem.
- És ti vagytok a jövőm. - mosolygott.
- De akkor sem kéne … - kezdtem de mutatóujját számra tette.
- Shhh … Én szeretnék venni egy közös lakást, nem túl nagyot, csak azért, hogy legyen egy lakásunk a belvárosba, csak nekünk … négyünknek.
- Négyünknek? - kérdeztem vissza.
- Igen, Teddy-nek, Andromedanak és nekünk.
- Na jó, legyen. - egyeztem bele felsóhajtva. - De tényleg csak egy kicsit veszel! És majd ha lesz munkám, akkor … - kezdtem volna, de megint lepisszegett, amiért egy szúrós nézést kapott, amin csak jót mosolygott.
- Édesem, mondtam már, hogy rengeteg pénzem van, amivel úgysem tudnék mit kezdeni, most viszont jó lenne egy közös lakás. És én egyáltalán nem szeretném, hogy dolgozz az iskola mellett! Akkor mégis mikor maradna időd ránk? - vágott ártatlan fejet, de olyan édes volt, hogy én csak mosolyogtam.
- Meg tudlak téged győzni bármivel?
- Nem! - mondta határozottan.
- Na jó, akkor vegyél egy lakást, de csak amekkora tényleg szükséges! - mondtam komolyan.
- Jó Édesem. - mosolygott felvillanyozódva.
- Milyen elképzeléseid is vannak? - néztem rá mosolyogva.
- Hát nem tudom, egy kisebb nappali, Teddy szobája lenne Andromédáé és a miénk között, a vendégszoba meg tök mindegy, hogy hol. Igazából fogalmam sincs. - mosolygott. - De majd együtt kiválasszuk, most aludjunk, holnap korán kell kelned. - nyomott egy utolsó csókot ajkaimra.
- Igazad van, majd még beszélünk róla. - mondtam nagyon halkan, és kényelembe helyeztem magam ölelésében. - Jó éjt Drágám!
- Jó éjszakát Szerelmem. - suttogta hajamba és egy puszit nyomott még rá és alig pár perccel később én is már az igazak álmát láttam.

16. Fejezet – We need to talk seriously

Sziasztok!
Remélem tetszeni fog a fejezet, gondolom eléggé nyilvánvaló, hogy miről fog szólni … :D
Kivételesen, ahogy láthatjátok két idézetet raktam ki, nem tudtam dönteni, az egyik ( az első xD) Ginny-re vonatkozik, a második meg Harry-re ( mily meglepő xD)
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Nox - Szeretem c. számát. Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Hiába volt minden vívódásom … nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.
Jane Austen

Téged választottalak, véglegesen és visszavonhatatlanul. Hogy örökre-e? Remélem. De egyszer már ígértem neked, hogy örökké, szóval azóta óvatos vagyok ezzel az óriási, rettentő ígérettel.
Ruth Rendell

 

Harry délután tényleg elvitt minket egy mugli moziba, ami számomra nagyon furcsa volt, mivel még soha nem jártam ilyen helyen. Egyszerűen elképesztőnek találtam a muglik találékonyságát, ahogy egy vékony üvegen mozgóképek jelennek meg a semmiből. A mesefilm nagyon aranyos volt, ahogy kis állatkák beszélgettek egymással. Teddykém is nagyon élveztem a kisállatok meséjét. Harry-vel mosolyogva néztük kisfiunk örömét. Majd a mozi után Harry elvitt minket egy családos mugli étterembe, ahol Teddy tudott játszani is. Olyan édes volt a kicsikém, néztük, ahogy barátkozik a többi gyerekkel, mi pedig jót beszélgettünk közben. Majd az elkövetkezendő másfél hétben rengeteg időt töltöttünk együtt, általában hármasban, de volt, hogy csak Harry-vel ketten. Ő is szakított elég időt ránk, nem csak a Rendre és én is minimalizáltam a halálfalókkal töltött időt, de Dracoval még így is majdnem minden nap találkoztunk. Egyre közeledett az évnyitó az Aurorképzőben, de valahogy még sem ez töltötte ki a gondolataimat, hanem Harry, vagyis a Harryvel való kapcsolatunk. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy mi lenne,ha  én mindent elfelejtenék, elfelejteném, hogy magamra hagyott és elölről kezdenénk. Vagy mi lenne ha, próbálnék erőt gyűjteni, összekapargatni a maradék akaratom, hogy ellent tudjak neki állni. Egyre többet és többet gondolkodtam ezeken, és egyre tisztábban tudatosult bennem, hogy semmi esélyem rá, hogy tovább bírjam, anélkül, hogy szeressem, titkolózás helyett és hazugságok nélkül. De olykor-olykor az is megfordul a fejemben, hogy talán már nem is szeret annyira. Vajon el tudnám viselni, ha elfogadnám az érzéseimet és nem küzdenék ellenük, de kiderülne, hogy ő már nem szeret. Nem. Tudom, hogy azt nem tudnám elviselni. Így kezdődött a mai napom is, mint oly sok az elmúlt időben, ezekkel az ostoba gondolatokkal. Teddy már fenn volt, és Andromeda elvitte játszótérre, Harry pedig elment a főhadiszállásra elintézni pár dolgot. Nekem viszont most a gondolataim uralták a szabad perceimet, csak ültem a szobám ablakában, néztem a kinti napfényes eget és gondolkodtam, élvezve a csendet és a kintről beszűrődő madár csicsergést.
- Min gondolkozol ennyire? - hallottam meg Harry lágy halk hangját, de még ettől a csendes megszólalástól is ugrottam egyet és kiestem volna az ablakon, ha Harry nem kapja el a derekam.
- Komolyan merényletet tervezel ellenem? - néztem rá ijedten és jobb kezem a szívem fölé helyeztem, mely most úgy dübörgött mellkasomban, hogy félő volt, hogy kiszakítja azt.
- Sajnálom, nem volt szándékos. - mosolygott rám.
- És ezt most el is higgyem? - kérdeztem tettetett sértettséggel, de erősen kellet küzdenem, hogy ne mosolyodjak el.
- Igazad van, ha nem hiszel nekem, tudod csak azért rémítettek halálra, hogy én lehessek a hős, aki megment a zuhanástól. - nevetett fel és alig észrevehetően, de közelebb húzott magához, beljebb húzva az ablakból.
- Tudtam én! - mosolyogtam önelégülten.
- Történt valami érdekes, mióta elmentem? - kérdezte kicsit komolyabb hangon.
- Áh semmi érdekes. Csak ültem itt tök nyugodtan a gondolataimmal, amíg valaki meg nem próbált halálra ijeszteni. - mosolyogtam rá.
- Tényleg sajnálom. - mosolygott édesen. - Mit tehetnék, hogy kiengeszteljelek?
- Hát, még nem tudom, de kitalálok valamit, ne aggódj! - nevettem fel.
- Ettől nem féltem. - nevetett fel, de aztán csend telepedett ránk, míg Harry tovább ölelt. Pár percig csak voltunk, egyikünk sem szólalt vagy tett bármit is. Végül felsóhajtottam, kiléptem öleléséből és leültem az ágyra.
- Tudod sokat gondolkodtam az elmúlt időben. - mondtam komolyan, szemeibe nézve.
- Szent Merlin, ez nem kezdődik túl jól. - nézett rám kicsit félve, közben leült velem szembe az ágyra.
- Harry, szeretsz még? Kérlek, légy őszinte, ha már nem szeretsz, csak mond azt. - néztem rá komolyan.
- Sok mindent el lehet rólam mondani, volt, hogy elhallgattam előled valamit, még régebben, de csak a saját biztonságod érdekében. Sosem hazudnék neked, szeretlek teljes szívemből. Meg kellett próbálnom, és én Merlinre mondom, megpróbáltam, de nem akarok senki mást, csak téged, sőt még csak akarni sem akarok rajtad kívül mást*. - mondta őszintén, állam alá nyúlva, hogy végig szemeibe nézzek. - Tudom, hogy nem voltam veled, mikor a legjobban szükséged volt rám, de nem tudtam a szemedbe nézni, egyszerűen képtelen voltam nézni, ahogy szenvedsz Fred miatt, tudva, hogy nem tehetek érted semmit, hogy miattam halt meg a bátyád.
- De hisz nem is miattad halt meg. - tiltakoztam.
- De igen! Miattam. Ha nem húztam volna az időt, ha rögtön Voldemort elé mentem volna, nem haltak volna meg ennyien miattam. Talán még most is élne a bátyád és talán még Remusék is. - engedte el az állam, és csak nézett maga elé szomorúan. Soha nem láttam még ilyennek, ilyen szomorúnak. Szörnyű szomorúság öntött el miatta, nem akartam, hogy szomorú legyen, bármit megtettem volna azért, hogy jobb kedve legyen. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem.
- Nem a te hibád volt. Ha nem vártál volna vele, ha rögtön odamentél volna Voldemorthoz, akkor most te lennél hallott és veled együtt sokan mások is. Ők nem csak érted harcoltak, hanem a jövőjükért. Nem te ölted meg őket, nem a te hibád Harry, erről egyedül csak Voldemort tehet. Te mentettél meg minket és esélyt adtál egy szebb jövőre. - mondtam nyugtatóan.
- Esélyt? Miféle esélyt? Voldemort újra itt van.
- Harry, egyszer már legyőzted, újra le fogod! - fogtam arcát kezeim közé és mélyen szemeibe néztem. A szemében lévő fájdalomtól, olyan volt, mint egy kis fiú. Egy árva kisfiú … - Végig melletted leszek, segítek neked, ne aggódj, ketten túljutunk rajta. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Meg sem érdemellek. - csóválta fejét, mire én csak mosolyogtam, most már tudom, hogy ilyen is lehet Harry, és egyáltalán nem bánom, hogy ezt az oldalát is megismertem.
- Talán nem. - mosolyogtam rá, de egyáltalán nem gondoltam komolyan. - De igazából egyáltalán nem érdekel, és tudd, hogy miért? - néztem rá komoly tekintettel.
- Nem, miért? - nézett rám kissé értetlenül.
- Mert akár menyire is idegesít, hogy jobban védsz, mint egy porcelánbabát, hogy mennyi energiát fektettem bele, hogy utáljalak, amiért elmentél, de nem tudlak utálni, mert szeretlek. - mondtam őszintén.
- Komolyan mondod? - kérdezte kissé bizonytalanul.
- Teljesen. - mosolyogtam.
- Jó ezt hallani a szádból. - mosolyodott el.
- Hogyha ettől boldogabb vagy, akkor ezentúl többször mondom majd. - mosolyogtam rá és átöleltem.
- Tényleg? - kérdezte halkan, most már nem válaszoltam, csak egy apró puszit nyomtam az arcára. - Ginny, ez most azt jelenti, hogy megbocsájtasz nekem? - kérdezte szemembe nézve.
- Igen, azt hiszem. - mosolyogta, mire Harry ajkai is felfelé görbültek, hirtelen magához rántott és lágyan, szerelmesen megcsókolt. Ez a csók győzött meg róla véglegesen és visszavonhatatlanul, hogy jól döntöttem, hogy nem harcolok tovább az érzéseimmel.- De nem lesz harmadik esélyed, úgyhogy használd ki és viselkedj jófiúként. - simítottam végig arcán.
- Jó leszek ígérem. - mosolygott vidáman, sorosan átölelt. - Nem foglak megbántani még egyszer, esküszöm.
- Ajánlom is, mert ha mégis, akkor végleg elfelejthetsz! - mondtam komolyan, de mosolyogtam.
- Hihetetlenül szeretlek Gin. - suttogta ajkaimra, mielőtt egybeolvadtak volna. Csókunkat egy halk ajtónyitódás zavarta meg, így elválva egymástól mosolyogva néztünk az ajtó felé, ahol barátnőm állt.
- Jajj de örülök. - kiáltott fel Mio boldogan.
- Hát még mi. - néztem mosolyogva Harry gyönyörű zöld szemeibe.
- Jajj nem akartalak titeket megzavarni. De most már mindegy! - nevetett fel és lehuppant az ággyal szemben lévő fotelbe. - Naaa meséljetek el mindent! Mindent tudni akarok! - nézett ránk boldogan.
- Ez a csodálatos nő megbocsájtott nekem. - nyomott egy puszit a nyakamba, amin én jót nevettem.
- Olyan szépek vagytok így együtt. - osztotta meg velünk véleményét Mio.
- Köszönjük. Azt hiszem jövünk neked eggyel. - néztem barátném szemeibe.
- Igen, jöttök nekem eggyel. - öltötte ki ránk nyelvét. - Na de én csak azért zavartam, hogy szóljak, hogy kész az ebéd.
- Köszi. Teddyék nem értek még haza? - kérdeztem.
- Nem, még nem, de hamarosan megérkeznek. - mosolygott, majd kiment a szobából.
- Na gyere, menjünk. - álltam fel és felé nyújtottam a kezem, amit el is fogadott, de nem azért, hogy felkeljen, hanem hogy visszahúzzon és megcsókoljon.
- Most már mehetünk. - mosolygott, ahogy én is és egymást ölelve csatlakoztunk a többiekhez. 

(Harry szemszöge)
Nagyon boldog voltam, hogy Gin és én újra együtt vagyunk, pedig néha már-már kezdtem feladni a reményt, de még szerencse, hogy nem tettem. Megfogadtam magamnak, hogy most már nem fogok félre lépni, nem fogom elhagyni őt soha többé, akármi is legyen mindig vele leszek. Boldogságomat szerelmemből sugárzó boldogság is fokozta. Lassan ballagtunk le a többiekhez ebédelni. Egy percre megdöbbenten néztek párosunkra, aztán elmosolyodtak és gratuláltak nekünk, amiért újra együtt vagyunk. Még mielőtt elkezdtünk volna enni, hallgattuk a többiek áradozását rólunk és fogadtuk a még több gratulációt meg persze hallgattam a fenyegetéseket, újból... Aztán csakhamar megjött Andromeda és Teddy is. Így egész családként ebédeltünk és végre teljesnek érzem magam, ha kívánhatnék valamit, az az lenne, hogy ezek a percek örökké tartsanak.

 * "Meg kellett próbálnom. És megpróbáltam. (...) De istenemre mondom, nem akarok senki mást, csak téged. Nem is akarok mást akarni, csak téged." - Cassandra Clare Üvegváros c. könyvében található idézet, amit én kicsit átírtam