32.Fejezet – It starts again and last.

Sziasztok!
Skacok én mindent megteszek, ami csak tőlem telik, szóval ez kissé bensőséges rész, ha úgy vesszük … De még semminek sincs vége :) majd meglátjátok :) Remélem azért tetszeni fog :D
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Three Days Grace-től a Get out alive c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo

„Tudom, hogy valahol kint vagy. Valahol messze. Bárcsak visszajönnél. A szomszédaim szerint megőrültem. De nem értik, hogy te vagy a mindenem. Éjjel, amikor a csillagok világítják be a szobám. Egyedül vagyok. A Holdhoz beszélek.”
/Bruno Mars – Talking to the Moon c. száma/ 

Azonnal kellett cselekednem, és kirángatni magamat a sokkból.
- Köszönöm! - súgtam halkan és küldök egy patrónust Harry-nek. Meda tovább figyel árgus szemekkel, míg én magamra kényszerítem a nyugalom álcáját de az aggodalom rettenetesen mardos belülről. Még Teddy is érzi, hogy valami nincs rendben, mert szokatlanul csendben ücsörög. Pár perccel később Harry jellegzetes szarvas patrónusa szalad be a falakon.
"Menjetek az Odúba, azonnal!"
Nekem aztán nem kellett kétszer mondani.
- Meda, pakoljunk, egy ideig visszamegyünk az Odúba! - mondtam, tudom, hogy ő is hallotta, csak még nem tudja, hogy mégis miért. Andromedaval amilyen gyorsan csak tudtunk összepakoltunk pár cuccot, míg Teddy nevetgélve ugrándozott, mivel az Odúban mindig ő van a figyelem középpontjában. Igaz itthon sincs hiánya figyelemben. Csak pár létfontosságú dolgot pakoltunk össze, aztán azonnal használtuk a hopphálózatunkat, ami össze van kötve az Odúval. Láttam a döbbenetet a szüleim és a testvéreim arcán.
- Ma este elkezdődik a végső harc. - mondtam halkan, és ettől olyan drámaivá vált a helyzet, hogy teljesen megdöbbentem. Én nem akartam senkit sem megrémíteni. De láttam az arcukon, hogy ez sikerült. George és Ron azonnal használatba vették a kandallót, de pár perccel később, mi lezártuk azt, hogy véletlenül se használhassák azt a halálfalók. Anyuék idegesen tipródtak és Meda arca is gondterhelt volt. Nem kellett mondania, hogy miért … Dorara és Tedre emlékezteti ez őt, felidézve a veszteségeit. És nem csak ő van így ezzel. Nekünk is eszünkbe jut Fred. S valószínűleg mindenkinek eszébe jut, valaki, akit a csaták során veszített el, a halálfalók vagy Voldemort miatt. Késő délután az Odú kihalt, egyedül csak Teddy és én maradtunk itt. A bátyáim az aurorságon, a szüleim Meda és Mio pedig a Rend főhadiszállására mentek, hogy kiokoskodjanak valamit. Idegesített, hogy én nem tehetek semmit, csak ülök itthon és tövig rágom a körmeimet. Persze értem én, hogy itt van a baba, meg valakinek Teddy-re is vigyáznia kell, de már semmi mást nem akarok jobban, minthogy ennek vége legyen és mindenki épségben megússza. Tudom, hogy nehéz lesz, de nem tudom hogy viselném el, ha valaki meghalna, főleg, ha Harry lenne az … 

 

(Harry szemszöge)
Ahogy megkaptam Gin üzenetét, azonnal intézkedtem is. Persze először még válaszoltam neki, hogy sürgősen menjenek az Odúba, ott biztonságban lesznek, szinte jobban őrzött hely, mint a főhadiszállás. Ezután szóltam a miniszternek, hogy készüljön fel és én is felkészítettem az aurorokat, azok, akik most nem voltak a Minisztériumba behívattam és kiadtam a parancsot, miszerint 80-an itt maradnak és figyelik a Minisztériumot, nehogy rajta üssenek, míg a maradék több száz auror körbe veszi Godric's Hollow-i erdőt. De addig még ki kell okoskodni valami működő támadási stratégiát, ami azért nem valami könnyű. Összehívtam a legmegbízhatóbb és egyben legjobb aurorjaimat, hogy kidolgozzunk egy haditervet. Úgy döntöttünk végül, hogy a csapat kétharmadával megpróbáljuk bekeríteni az erdőt, míg a marad egy harmad később csatlakozik, megújult energiával, erősítésként. A kora esti órákban a gyógyítók segítségét is kértük, hogy a sebesülteket majd lássák el. Persze az ispotály szívélyesen nyújt nekünk segítséget. Ezért egy gyógyító csapat lesz Godric's Hollow varázslók által lakta részében, hogy azonnal cselekedni tudjanak. Persze számukra is biztosítjuk a terepet, hogy ők ne kerüljenek közvetlen veszélybe, már ha van más lehetőség is. Nem sokkal sötétedés után meg is érkeztünk Godric's Hollowba. Kiosztottuk a csapatokat és a feladatokat is. Elhangzott pár bátorító szó, bár nem hinném, hogy van bármi jelentőségük a halál torkában. Ez az idő, amikor minden másodperc egy órának hat. A lélegzet visszafojtó várakozás, amikor még a légy zümmögését is hallani lehet. Mikor az ember azon töri a fejét, hogy vajon mindenki fél, vagy csak ő? Mi van akkor, ha az ellenség meghallja a szív hangos damdamját ezzel árulva a szándékait? Mindenki próbálja azt mutatni, hogy nem fél, de ez csupán hazugság! Mind félünk és a végső csata előtt gondolatban elbúcsúzunk a szeretteinktől, elgondolkozunk a jövőn, amit együtt élhetnénk, vagy a végre nem hajtott dolgok tárháza borítja ránk tartalmát azokkal a bizonyos dolgokkal, amiket meg kellett volna tennünk. Aztán egyszer csak a másodpercek vad vágtába kezdenek és az idő loholva megindul előre, a szív még gyorsabban ver, a kezek remegnek a koncentrálástól és amikor már azt hinné az ember, hogy itt helyben rosszul lesz vagy feldobja a talpát megjelennek a halálfalók. A szív kihagy egy ütemet, aztán újra újult erővel dobog, felkészítve a testet az ütközetre. A kezek abbahagyják a remegést, a félelem alábbhagy, s helyét a remény, a harci vágy és az eszelős őrület veszi át. Nézzük, ahogy a halálfalók sötét foltjaik, fekete talárjaik lobognak a szélben, ahogy a sötét éjszakai levegő meglengeti őket szaladás közben. Még mindenki elmormolja magának az utolsó imáját, hogy aztán mi is rohanásba kezdjünk és öldössük vagy kábítsuk el az ellenséget. A hűvös éjszakai levegőt a mélyről jövő fájdalmas sikolyok töltik ki s fénylő színes átkok cikázása tarkítja a sötétséget. Egyre beljebb nyomulok a halálfalók tömegében, keresve a fő ellenséget, a vezetőjüket. De nem látom sehol sem. De addig is egymás után fegyverzem le az utamba kerülőket és úgy szaladok át rajtuk mint egy zsák krumplin. Közben kisöpröm magamból az aggodalmat és a gondolatok tömkelegét, hogy vajon mindenki egyben van-e még. A félelmet sem hagyom elfajulni magamban, szükségem van a tiszta gondolkodásra, hogy ne tegyek őrültsége és ne rohanjak a halálomba. Már így is kisebb sérüléseket szedtem össze, ahogy kitértem egy-egy felém tartó átok elől, de ennél többet nem engedhetek meg magamnak. Jobban kell figyelnem, hagynom kell az erőmből Voldemortnak is. Hálás lehetek a folyamatos testedzésnek, ha nem kviddicseztem volna, vagy edzettem volna már rég kifulladtam volna, de így egész jól bírom a strapát, miközben a halálfalók tömegét bolygatom fel Voldemort után kutakodva. Többen közülünk próbálkoztak hasonló stratégiával, hogy segítsenek nekem, megtalálni a bujkálót. A Hold állásából ítélve másfél órával később sem leltem Voldemortot és ez szörnyen aggasztott, mi van, ha ez csak egy figyelem elterelés? Igazából más a szándéka? De mit akarhat, ha nem engem megölni? A Minisztériumot? A fontosabb varázslókat elküldtük kényszer szabadságra és az ottmaradt aurorok azonnal értesítettek volna minket, ha valami gáz lett volna. De akkor meg hol a francban van? Csak kérdeznem kellett és máris megjelent. Láttam, ahogy hopponál körülbelül száz méterrel arrébb. Ez nem helyes, inkább mondhatnám úgy, hogy érzetem, hogy ő az. Éreztem a belőle áradó hidegséget és gonoszságot. Nekem sem kellett több, követtem az erőhullámait, amik nagyjából a halálfalók körgyűrűjének közepéből áradt. Tudtam, hogy engem figyelt, de mégsem közeledett felém, hanem megvárta, amíg én értem oda hozzá. Kígyószerű arca nem tükrözött semmilyen érzelmet. Nem is vártam tőle. A teste körül vibrált az energiája. El tudtam képzelni a lelki szemeimmel, hogy hogy nézhet ki ez az energia … vibráló méreg zöld. Persze nem láttam, csak érzetem, így ebben nem lehetek biztos és egyáltalán nem is fontos. Az övéhez hasonlóan az enyém is elindult forrongva a bensőmből a felszín felé, hogy megmutassa magát és harcra keljen Voldemort hatalmával. A halálfalók futva távolodtak a környezetünkből, jó 10-20 méteres távolságot tartva. Az érzés, ahogy a két erőfal egymásnak ütközött, olyan volt, mint a kisülés. Vagy a szikrák pattogása. Idegesítő és kellemetlen, de nem fájdalmas vagy unalmas. Sok erő kellett, hogy ezt fenn lehessen tartani. A szél felerősödött a két erő miatt, de mi nem zavartattuk magunkat. Nem volt semmi engedékenység vagy bemelegítés, hanem csak egymásra öntöttük az erőnket és vártuk, hogy a másik hogy tudja azt elviselni és visszatartani. Nem tudom mennyi ideig tarthatott, de már egyre nehezebben tudta ő is meg én is tartani a hatalmas erőviszonyokat. A körülöttünk lévő emberektől szabad tér tovább nőtt, főleg miután nem egy elbizakodott halálfaló figyelembe sem vette, ami körülötte folyik, míg egyik percről a másikra össze nem esett. Komolyan, hogy lehet valaki ilyen együgyű, hogy addig áll a kereszttűzben, amíg csak bírja, nem hogy kiállnak és ránk hagyná a dolgot. Úgyis rajtunk múlik minden. Amelyikünk túl éli, az nagy eséllyel nyer. De most szóba sem jöhet a menekülés vagy a feladás. Ez életre és halálra szól. Ettől a gondolattól meg kéne ijednem, legalább aggódnom kéne, de ehelyett jéghideg nyugalommal fogadom a támadást, félelem nélkül tisztára törölt aggyal, csak rá koncentrálva. De ennek az ütközetnek is egyszer csak vége, a két hatalmas mágia nem képes legyőzni a másikat, hogy fölé kerekedjen, így visszavonjuk magunkba a megmaradt muníciónkat. Talán folytathattuk volna még egy darabig, talán bírtuk volna reggelig, ami már csak 1 vagy 2 óra, de ehelyett fáradtan kapkodtuk a levegőt, mint aki körbe futotta a Földet, de ez másról szólt, ez arról szólt, hogy folytassuk a futást. És így is lett. Átkok és ellen átkok cikáztak köztünk, némelyik találkozott és kioltotta egymást, másikakat elkerültünk, vagy a felhúzott védővarázs blokkolta, ritka volt, amikor egy-egy varázs eltalált minket, de az ki tudott zökkenteni elég rendesen. Nem tudom ki hogy van ezzel, de egy csontig bevájó vágás a kézen vagy egy zúzódás az oldalon nem épp a koncentrációt segíti elő … Kezdett eldurvulni minden. Csak lődöztünk egymás felé, nem számolva azzal, hogy eltalálja-e a másikat, ezzel veszélyeztetve a környezetünket, nem mintha ez engem érdekelt volna a több tíz halálfalóval a közelünkben … már az eszméletlenség kerülgetett, amikor felkelt a nap.

31. Fejezet – There is a little light in the darkness

Sziasztok!
Cuki, szerelmes rész nagyjából, néhol meg nem :D a kérdésre, hogy muszáj volt-e itt abbahagynom, az a válaszom, hogy igen :D
Ajánlom hozzá Rihannatól a We found love c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo

 

Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni.
Tony Parsons

 

Egy hét telt el, azóta, hogy megtudtam terhes vagyok és idáig remekül tudom titkolni a kicsi létezését. Ugyan Harry már kezd gyanakodni, a megszokottnál többször kérdezi, hogy jól vagyok-e vagy mi van velem, hogy sápadt vagyok … Én viszont ügyesen kitérek a válaszok elől és inkább kérdezősködöm. A rettegés minden nap egyre nagyobb csomót szorít a hasamban. Ma este is hasonlóan történt. Harry küldött patrónust, hogy későn jön, ne várjam meg. De könnyű azt mondani! Hogy tudnék aludni, miközben az élete kockán forog? Meda próbálta elterelni a figyelmem, hogy ne aggódjak. Ő az egyedüli, aki tud a kisbabáról és eléggé aggódik is miattunk. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy mondjam el Harry-nek és más esetben már elmondtam volna. De így? Ráadásul fogalmam sincs, hogy hogy mondhatnám el neki. Végül Meda fél kettőkor már nem bírta tovább és ledőlt aludni. Addig én elkezdtem nasizni … Végül már enni sem tudtam, így elcsigázottan elmentem fürödni. Majd lefeküdtem és csak néztem a plafont és vártam. Közben a hasamat simogattam, amin még ha csak egy kicsit is, de már látszik, hogy terhes vagyok, de még rá lehet fogni, hogy csak meghíztam … Hallom, ahogy az óra ketyeg, de végül valamivel három után el aludtam, valamilyen csoda folytán, bár az is igaz, hogy fél ötkor már fel is ébredtem és aggodalmasan vettem tudomásul, hogy Harry még mindig nincs mellettem. Pár perc telhetett el, az ébredésem után, hogy meglátogassam a mosdót és kiadjam magamból a fölösleges táplálékot … A wc fölé görnyedve vártam, amíg a rosszullét alább hagy, de egy aggódó és fáradt hang „zavart” meg.
- Ginny?! Szent Merlin! Mi a baj? - kérdezi kicsit sem nyugodtan.
- Semmi bajom, kérlek menj ki. - válaszolok, de hangom még számomra is gyenge. Magam sem tudom, mit vártam tőle. Hogy gondolhattam volna, hogy a kérésemre kimegy? Hát nem ment ki, sőt mögém lépkedett és hátulról átölelt. - Kérlek, nem akarom, hogy végignézd, amíg én rókázom. - nyöszörgöm, de meg sem moccan.
- Semmi baj Kicsim. Itt maradok. - hangja halk, de meleg a törődéstől. Feladtam, a könyörgést. Nem volt értelme, akármennyire is szarul esett, hogy így lát, mégis jó érzés volt, hogy mellettem van. Csupán pár percre volt szükségem, amíg a hányinger nagy része elmúlt, ez alatt az idő alatt Harry nem szólt semmit, csak ölelt. Végül feltápászkodtam és fogat mostam, hogy az utolsó szörnyű maradványokat is eltüntessem a számból. Harry végig mögöttem volt és átkarolt. A tükörből láttam a szemét, ahogy aggódva néz rám. Amint végeztem a fogsúrolással egy nyugtató mosolyt öltöttem az arcomra.
- Harry, minden rendben van. Elengedhetsz ám, nem lesz semmi baj. - mondtam nyugtató hangon, de nem tudom, hogy ebből hogy menekülök el, hogy ne mondjam el neki az okát.
- Egyáltalán nem úgy fest. - szólal meg végül, amíg kivezet a szobánkba.
- Harry, kérlek, ne aggódj feleslegesen, tényleg jól vagyok. Menj, zuhanyozz le, addig én csinálok neked valami kaját. - nyomok egy csókot az ajkaira és kelnék fel az ágyból, de ő visszaültet.
- Nem! Addig nem mozdulok el innen, amíg nem mondod meg végre, hogy mi a baj! - hangja határozott.
- Harry, Drágám, hulla fáradt vagy ez nem a legjobb időpont, hogy ezt megbeszéljük … - próbálok kitérni a válaszadás elől, de nem jön össze.
- Nem Gin! - veti ellen azonnal. - Már napok óta látom, hogy nem vagy jól, de naivan elhittem, hogy semmi bajod! A fészkes fenébe is, jobban kellett volna figyelnem rád! - ül le mellém az ágyra és a kezemet szorongatja.
- Szerelmem, kérlek ne mondj ilyeneket! Rengeteg dolgod van, és tudod, hogy megértem. Úgyhogy kérlek ne ostorozd magad! Nincs miért. - simogatom a kezét.
- Ezért nem jelentkeztél a Minisztériumba, igaz? - hagyja figyelmen kívül, amit mondtam. - Miért nem vettem észre?
- Na jó, tényleg emiatt nem jelentkeztem az Aurorságra, de … - kezdtem volna, de a szavamba vágott.
- Beteg vagy, igaz? - hangja fájdalommal teli.
- Hát … - nem hagyja, hogy elmondjam.
- Valami komoly? Mondd, hogy nem! - hangja már könyörgéssé válik.
- Harry, nem vagyok beteg! - mondom őszintén.
- Akkor miért hánytál?
- Harry, nem akartam, hogy elvonjam a figyelmed, vagy aggódj értem … pedig nagyon el akartam mondani, de nem volt rá alkalmam … és nagyon sajnálom … Nem így kéne elmondanom … Igazából azt sem tudom, hogy hogy mondjam el … - hadoválok összevissza.
- Csak bökd ki Gin. - szorítja meg biztatóan a kezemet, míg szemében továbbra is az aggodalom lángjai lobognak.
- Okééé … szóóval … babát várok. - nyögtem ki végül. Szemei azonnal elkerekedtek, a szája tátva maradt. Vártam, hogy mondjon valamit, bármit … de nem szólt semmit. Nem kellett volna így rázúdítanom, de nem tudtam, hogyan rizsázzak … - Öhm, Harry … jól vagy? - kérdeztem kicsit aggódva, amikor már két perccel később sem szólt és nem is mozdult, csak annyit, hogy már a hasamat nézi kiguvadt szemekkel. Nem túl biztató … - Harry? - kérdeztem már aggódva, félve. - Azt hittem, szeretnél kisbabát … - hajtottam le a fejem szomorkásan és a kezemet a hasamra simítottam. Érzem, ahogy megmozdul az ágy alattunk, ahogy közelebb csusszan hozzám. Félve pillantok fel rá, de teljesen alaptalanul. Ajkai mosolyra húzódnak, erős karjait pedig körém fonja. Én pedig készségesen bújok hozzá.
- Kis butus. - nevet fel vidáman. - Hát persze, hogy szeretnék gyereket. - egyik kezét a hasamra simítja. - És csak hogy tudd Kedvesem, ez nagyon nem volt fair. - hangja vidáman dorgál.
- Hümm? - bújtam hozzá még jobban.
- Nem fair, hogy harapófogóval kellett kihúznom belőled, hogy hamarosan apuka leszek.
- Harapófogó? - ismétlem el a furcsa szót.
- Mugli szerszám. De mindegy, nem tereled el a figyelmem! - nevet fel. - Mióta tudod?
- Több mint egy hete.
- És nem mondtad el? - hangja meglepett és kissé dühös.
- Nem akartalak még ezzel is terhelni.
- Ez nem teher Gin! - csóválja a fejét és a dühnek már nyoma sincs. - Még soha nem voltam ilyen boldog, mint most, hogy tudom, hogy már úton van a kis jövevény. Ennél boldogabbá már nem is tehetsz Kedvesem. - nyom egy puszit a homlokomra. - És, tudja valaki?
- Csak Meda, mert rájött a rosszullétekből … De megkértem, hogy ne mondja el senkinek se. Úgyhogy egyenlőre csak mi hárman … akarom mondani négyen. - fogom meg Harry kezét a hasamon. Egyikünk sem szólt, csak élveztük egymás közelségét, a jövőnkre gondoltam, amikor ennek mind vége lesz. A születendő kis csöppségre és Teddy-re. Hihetetlen, hogy a sötétségben is ott a fény. Már értem, miért mondják, hogy a kettő nem létezik egymás nélkül. De nem maradtunk így sokáig, Harry is és én is fáradtak vagyunk, így végül Harry ment a fürdőbe én meg a konyhába csinálni neki valami kaját. Igazából csak megmelegítettem neki a vacsit, vagyis inkább mondhatni reggelit.
- Hékás! - szólt rám Harry, mire rákaptam a tekintetemet és érdeklődve pislogtam rá. - Neked pihenned kéne! - ezt olyan aggódással és törődéssel mondta, hogy én felnevettem.
- Harry, babát várok, nem vagyok hadirokkant.
- Na szép, mondhatom. Csak úgy kineveti a férjét. - vág durcás arcot, de leül velem szembe az asztalhoz enni.
- Csak azért drága férjecském, mert megérdemled. - mosolygok rá. - Ne aggódj, makk egészségesek vagyunk! - nyomok egy puszit az arcára.
- Jól van, jól van! - mosolyog és eszik tovább. Majd ahogy lefekszünk én szinte azonnal el is alszom. Délelőtt 10-kor ébredek fel, valami motoszkálásra. Ahogy kinyitom a szemem, látom, hogy Harry az, miközben készülődik.
- Máris mész? - kérdezem halkan, álmos hangon.
- Muszáj Gin. - pillant rám mosolyogva. - De te még pihenj csak. Nem aludtál túl sokat, pedig mondtam, hogy ne várj meg …
- Jól van na. - fújtatok egyet és oldalra fordulok, azzal a szándékkal, hogy alszom tovább, amikor Harry mégis visszamászik mellém lágyan megcsókol.
- Ha bármi van, azonnal küldj egy patrónust, jó? - kérdezi.
- Rendben, nem lesz semmi baj, csak vigyázz magadra. - nézek szemeibe.
- Te is vigyázz magatokra. - csókol meg ismét és egy puszit nyom a hasamra, igaz a takarón keresztül, de akkor is cuki volt tőle. Nézem ahogy kimegy a szobából, rossz előérzet kerít hatalmába, így akárhogy szeretnék már nem tudok aludni. Fáradtan cammogok ki Teddy-hez, aki már épp egy mesekönyvet nézeget. Meda rám mosolyog.
- Vigyázz, Harry kiadta parancsba, hogy véletlenül se hagyjalak egyedül. Teljes felügyelet alatt állsz Ginny. - nevet fel jókedvűen, míg én csak mosolyogva huppanok le melléjük a kanapéra és üdvözlöm Teddy-t.
- Valami hasonlóra számítottam. - válaszolok Medanak vidáman és Teddykét az ölembe ültetem, hogy olvassak neki a mesekönyvből. A rossz érzés végig bennem munkálkodott, de akkor tetőzött be teljesen, amikor ebédkor az egyik halott újra átment rajtam. Ugyanolyan szörnyű volt, mint először, de most már legalább volt mondandója … Újra lepörögtek előttem a harcaik, mint akkor a Mungoban, de nem szakadt meg ennyinél. Egy újabb képsorozat jelent meg előttem, Harry és Voldemort, valahol a sötétben, villámló energiákkal küzdenek. Próbálom kideríteni, hogy hol vannak, de nem látok semmi ismerőset, amíg egy romos ház képe nem villan be a tudatalattimba. Most már minden tiszta. Egy erdőben vannak, Godric's Hollow-tól nem messze, Harry-ék régi házától keletre. Az éj sötét és borús, a harc kimenetelét homály fedi, amikor újra otthon találom magam. Andromeda aggódva néz rám, míg én az áttetsző lényeket figyelem.
- Ma kezdődik el … - súgja visszhangozva, amitől megborzongok.

30.Fejezet – Little surprise

Sziasztok!
Hááát erről most tényleg nem tudok mit mondani. Ha minden igaz, akkor Atiban – ha tévedek bocsánat – felmerült egy korábbi fejezetben valamiféle aggodalom, amit akkor is és most is megcáfolok … hogy mi a francról beszélek? XD megfogjátok érteni :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Rihanna-tól a Fool in love c. számot, tudom, hogy eléggé más a story-ja, de valahogy ez jut róla eszembe.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az anyai szeretet... hatalmas erőt képvisel. Több, mint egyszerű emberi szeretet. A lélek mélyéről fakad.
Guillermo del Toro

 

Rettenetes időszak volt, pedig még csak egy hét telt el azóta, hogy megszólaltak, azóta mind egyes percet számoltam, hogy Harry végre hazaérjen. Szörnyű volt. Még a legvégső vizsgáim előtt valahogy elmentek a napjaim, de most, hogy már azok sincsenek? Beleőrülök az egészbe, a bonyodalmak miatt még nem jelentkezhettem a parancsnokságra sem, mivel pár egészségügyi vizsgálatot kell még elvégeznie, ami csak a hétvégére lesz meg. Addig egy teljes hétig szenvedhetek itthon. Persze Teddy itt van és sok időmet vele töltöm, de sajnos a tudatom egy része folyamatosan Harry miatt aggódik. Persze imádok a keresztfiammal lenni, de közben majd megfulladok az aggodalomtól. Szar ügy … tudom. Meda meg folyton azzal jön, hogy pihenjek többet meg egyek többet anyáskodik felettem, de ez nagyon aranyos tőle, igaz néha már szinte annyira idegesítő mint anyu. Persze imádom mindkettejüket. Anyuékhoz is szinte minden nap átmentünk, hogy ezzel is teljen az idő és ne legyen az, hogy meg se látogatjuk őket, ahogy az elmúlt időben … Harry meg jó ha 6 órát otthon volt azt is végigaludta szegény. Rachel és Szonja pedig minden másnap átjöttek pletykálkodni és a kis fiam szórakoztatására. A programok szinte már beálltak, délelőtt játék Teddy-vel és beszélgetés Medaval, délben anyuéknál ettünk, délután és este felé meg néha Szonjaék jöttek. De ezeket még kiegészítették a mellékcselekvések, mint a kaja, vagy épp a rosszulléteim. Már jó ideje minden nap hányingerem volt, de a vizsgákra fogtam, most már nem csak hányingerem van, hanem már ki is adom magamból. Bár ezt nem is igen csodáltam, az aggodalomtól a rosszulléteim el voltak magukkal és a csipegetés is kitöltötte az időmet. De nem volt semmi komoly bajom, kialvatlan voltam és sápadt, de nem volt lázam és nem is fájt semmim. Meda furcsán méregetett egész álló nap, már a hét második felében. Nem kívántam, hogy előtörjenek belőle az anyai ösztönök és azonnal gyógyítóhoz ráncigáljon, bár ha ő nem, akkor anyu vagy Mio biztos megtennék. Nem bírom annyira a Mungot vagy alapból az Ispotályokat, lehet ezért is nem mentem gyógyítónak. Igaz minden bizonnyal gyógyítóként más lehet benne járni-kelni, mint betegként, de akkor is. Pénteken is elég nehéz volt bemennem, a leletekért, amit továbbíthatok a jelentkezésemmel a Parancsnokságra. Több évfolyamtársammal is összefutottam, akik szintén most végeztek és a leleteket hajkurászták, így majdnem háromnegyed órámba telt eljutni a kijelölt gyógyítóhoz, ahol még egy öt fős sort is kivárhattam. Szörnyen frusztráló várakozni egy ispotályban. Még az egészséges emberekben is kételyek merülnek fel és azon jár az agyuk, hogy mi van ha … Kissé idegesen sétáltam be a gyógyítóhoz, aki elvégezte a vizsgálatokat és azoknak a kielemzését.
- Jó napot! - köszöntem nyugodt hangon.
- Jó napot kisasszony! Foglaljon helyet. - mosolyog kedvesen és az asztalával szemben lévő kényelmes karosszékre mutat. - Megmondaná a nevét, kérem, - kérdezi.
- Ginevra Potter vagyok. - válaszolok készségesen aztán egy pálcaintés következtében egy mappa repül a kezébe. Kinyitja és a papírokat kezdi nézni. Végül elmosolyodik én meg megnyugszom. Akkor nem lehet baj, nem igaz?
- Tessék, ezt olvassa végig Mrs Potter. - nyom a kezembe egy lapot a sok közül. - Mindenképpen el kell látogatnia egy szakgyógyítóhoz, amilyen hamar csak lehet. - hangjában nem fedezek fel semmit, de a hasam görcsbe rándul, mégis miért kéne szakorvoshoz mennem? Gyorsan futom át a papírt, a betűk folynak a szemem előtt és amire a lényeghez érek az állam a padlóra esik és csak nézem az okát a kivizsgálásnak. Aztán a gyógyító kedves mosolyára néztem, majd magamra és a újra a kezemben tartott papírra.
- Ez … ez … - nem vagyok képes felfogni a dolgot, teljesen váratlanul ért. - Terhes vagyok? - kérdezem döbbenten az gyógyítót.
- Nagyon úgy fest Mrs Potter, de ez csak egy gyors vizsgálat volt, nem állíthatom teljesen biztosan, ezért is mondtam, hogy menjen el szakemberhez, egy komolyabb kivizsgálásra, a maga és a baba egészsége miatt. Gratulálok Mrs. Potter. - mosolyog tovább, én pedig kezdem felfogni, legalábbis tudatilag, azt hiszem. Én is mosolygok, a kezem a hasamra simítom.
- Köszönöm. Viszontlátásra. - lépek ki a rendelőből és leülök, újra megnézem a lapot, hogy nem csak álmodtam-e az egészet? De nem, még mindig ott van. Mosolyogva mentem és szereztem időpontot, kis híján ugrándoztam, mint egy óvodás. Amikor hazaértem, Teddy épp délutáni sziesztát tartott, míg Meda olvasott valamit én meg gyorsan bementem a szobába, még egyszer utoljára megnéztem a papírt és elrejtettem, hogy Harry egyenlőre ne találja meg. Majd csatlakoztam Medahoz.
- Na mi volt? -kérdezte letéve a könyvet és rám figyelve.
- Semmi érdekes, csak … még el kell mennem még egy vizsgálatra, de nincs semmi bajom, csak biztosra akarnak menni. - válaszolok kitérően. Meda vizslató tekintete zavaró, de próbálok nyugodt maradni és nem mocorogni.
- Biztos ez? - kérdezi megerősítést várva.
- Teljesen. - mosolyogtam rá. - Mit olvasol? - kérdeztem, elterelve a figyelmét és elkezdte mesélni, pont az izgalmas résznél hagyta abba, így mondtam, hogy csak olvassa, addig én a gondolataimba merültem. Remélem Harry örülni fog. Egy közös baba, már egy darabja szeretett volna babát és mi tagadás én per pillanat a fellegekben járok, úgy érzem magam mint a mennyországban. Hirtelen minden a helyére kattant körülöttem, leszámítva Voldemortot … Hamar kivertem Voldemortot a fejemből, most csak a boldogságra koncentráltam, azt mondják a baba érzi az anyukája érzéseit és a pozitív érzések jót tesznek neki. Én pedig mindent meg akarok neki adni, azt akarom, hogy ő legyen a legeslegboldogabb és legegészségesebb kisbaba. És ezért mindent megteszek, amit csak kell. A nap további része már egész jól ment, Teddy elvonta a figyelmem, de miután lefeküdt újra az aggodalom vette át az öröm helyét. Hiába tudtam, hogy nem tesz jót, nem tudtam semmivel sem elfoglalni magam, amíg Harry haza nem jött épen és egészben. Elmesélte, hogy mi történt ma. Egy újabb megszállást, amit sikeresen végrehajtottak pár halálfaló családnál és kaptak híreket Voldemortról is, ami számomra annyit tesz, több eséllyel támad, és Harry még nagyobb veszélyben van. Egyszer bele fogok őrülni a várakozásba. De ahogy Harry hazaért teljesen felszabadultan mosolyogtam és csókoltam meg, aztán előkészítettem neki a vacsit. Amíg mesélt, elmondta milyen mozgalmas napja volt. Én pedig figyelmesen hallgattam, amikor befejezte, már nyugodtan evett, én meg csak néztem őt.
- Tényleg, voltál az ispotályban? - kérdezte egyszer csak és én nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Amíg nem megyek el szakgyógyítóhoz jobb ha nem tudja, így csak mosolyogtam.
- Igen, minden a rendben, de csak később tudom leadni a jelentkezésem a Minisztériumba. - válaszolom a felszínes igazságot.
- Ennek örülök, tudod, hogy nem akarom, hogy Voldemort megint bántson és belekeveredj még jobban a sűrűjébe … - szorítja meg a kezem én pedig csak mosolygok. Örülök, hogy ennyivel sikerült elintéznem. Mivel holnap Harry megy dolgozni én meg megyek az ispotályba, hogy kivizsgáljanak. Miután Harry elment, és a reggeli játék után a délutáni szieszta alatt mentem el. A váróban a kezemet tördeltem, hogy hívjanak már be. Ahogy behívott a gyógyító és lezártuk az illedelmes üdvözlést kedvesen megkért, hogy feküdjek le a beteg ágyra, aminek már csak a gondolatától is rosszul lettem. De végül nagy nehezen csak lefeküdtem. A pálcáját végig húzta a hasamon miközben számomra érthetetlen bűbájokat mormogott. Mind más színű volt és nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz. Félve néztem a gyógyító komoly arcára, de aztán ahogy befejezte a mormogást egy kedves mosolyt villantott rám és közölte, hogy tényleg állapotos vagyok. 11 hetes terhes vagyok, azt mondja, csodálja, hogy nem vettem észre. Hát nem igazán volt időm magammal foglalkozni … persze írt fel valamilyen erősítő bájitalt és a szokásos rizsával jött, hogy ne izgassam fel magam meg ne erőltessem meg magam. És két hónap múlva kell visszamennem, ha csak nem történik valami. Ugyanolyan boldogan mentem haza, mint az előző nap. Meda már egy szót sem szólt, csak mindent tudóan mosolygott. Addig gondolataim elterelődtek, hogy mégis hogy mondhatnám el Harry-nek. Izgatottan vártam, hogy hazaérjen, pedig este még Szonja is átjött, nem mondtam neki semmit, tudom, hogy egyenlőre annál jobb, minél kevesebben tudják. Miután elment szinte már a körmömet rágtam, az izgatottságtól most még az aggodalmammal is felvette a versenyt, de hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy melyiknek drukkoljak. Amikor Harry hazajött, eléggé ideges volt, és miközben vacsorázott elmondott mindent, hogy a mai nap tíz auror is meghalt és kettőt elfogtak. Dühös volt és aggódott. Mikor elmesélte az egész story-t és megkérdezte, hogy mi volt ma én csak sablonosan meséltem el. Rájöttem, hogy most épp arra van a legkevesebb szüksége, hogy még miattunk is aggódjon. Nehéz volt megfékezni a kezem, hogy ne simogassam meg a hasam. De megálltam és visszafojtottam ezt az örömhírt. És ahogy körbe néztem láttam, hogy egy halott sincs itthon sem a nappaliban sem a hálóban, meglepődtem, idáig mindig itt volt valamelyikük. De igazából elsiklottam efölött az infó fölött, főleg, miután másnap újra itt voltak. Tudom, mert láttam őket, mielőtt még a wc fölé görnyedve találtam magam a mosdóban. Harry fel sem ébredt, nem csodálom, amilyen fáradt lehet, talán épp ezért nem vette észre, mivel ez nem most kezdődött, már lassan két hete tart, csak eddig nem foglalkoztam vele, most viszont már tudom az okát és csak pillanatnyilag zavar, mivel utána rögtön rájövök, hogy a picur miatt van, aki bennem növekszik és ettől valahogy sokkal elviselhetőbb minden. A nap olyan hamar elment, hogy alig vettem észre, csupán akkor figyeltem, amikor Meda Teddy lefektetése után mondott.
- Ginny, tudom, hogy terhes vagy. - hangja nyugodt volt, míg én döbbenten vizslattam.
- Hogy? - kérdeztem sokkolva.
- Én is voltam terhes. Tudom, hogy milyen, engem nem csaphatsz be.
- Nem is állt szándékomban csak …
- Oké, tudom én. De mondd csak, Harry miért nem tudja még? - mosolyog.
- Mert még nem tudtam neki elmondani. Úgy értem annyi dolga van, a munkája most nagyon lefoglalja, jobb, ha csak a munkára koncentrál és nem aggódik még miattunk is. Gondolj bele, mi lenne, ha megtudná, hogy úton van a gyermekünk? Még többet aggódna, hiába ígértem meg, hogy távol tartom magam Voldemorttól. - sóhajtottam.
- Ginny, tudnia kell. - Meda hangja komolyan cseng, míg én csak felsóhajtok és tagadóan csóválom a fejem, ha ennek az egésznek vége lesz, elmondom neki, feltéve, ha addig titokban tudom tartani …

29. Fejezet - Ghost speaks

Sziasztok!
Sajnálom, hogy késtem, de eléggé zsúfolt volt az előző hetem :/ És sajnos kicsit rövidebb fejezet is lett, mint a megszokott, de azért remélem tetszeni fog.
Hallgassátok meg hozzá Bruno Mars Talking to the Moon c. számot. Tudom, nagyon más a szövege, de azért vannak benne passzoló részek.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Tudom, hogy valahol kint vagy. Valahol messze. Bárcsak visszajönnél. A szomszédaim szerint megőrültem. De nem értik, hogy te vagy a mindenem. Éjjel, amikor a csillagok világítják be a szobám. Egyedül vagyok. A Holdhoz beszélek.”
/Bruno Mars – Talking to the Moon/

 

Még Harry-vel elmentünk új évkor az új év köszöntő buliba az auror Parancsnokságon. De aztán az esküvőnk került az elsődleges témává. Végül a tavaszi szünetre ütemeztük be. Persze mindent megbeszéltünk Harry-vel. Kis esküvőnek terveztük és az is lett. Nem volt semmi cicoma, hetedhét országra szóló buli és a jó ég sem tudja hány vendég. Csak egy ünnepi vacsora volt egy szolidan díszítette asztal körül. És én tökéletesen boldog voltam, ez volt életem legszebb napja. Nem volt az a kislány álma, de én már rég kinőttem abból a korból és beláttam, hogy nem a külcsín számít, hanem csak az érzések és az az „Igen”. A hatalmas esküvők pusztán arra jók, hogy az emberek csámcsogjanak rajtuk, vagy hogy megmutassák velük, hogy ezt is megtehetik. De most veszélyes időket élünk és nem épp a legbiztonságosabb Harry James Potter esküvőjén megjelenni. Olyan lett volna, mint egy hatalmas vöröslő céltábla Voldemortnak. Harry megígérte, hogyha vége lesz ennek az egésznek lesz rendes esküvőnk, de hogy őszinte legyek én nem igen akarok még egy esküvőt egy hatalmas felhajtással … Valamilyen természet feletti csodának köszönhetően a mi kis esküvőnk mindenféle rajtaütés nélkül lezajlott, igaz, Harry-nek el kellett mennie a végén, mert találtak egy halálfaló-fészket. Remek időzítés … Mindegy, tudom, hogy ezzel jár egy auror élete és már nagyon jól kezdek hozzászokni. Hajnalban ért csak haza, de én megvártam és volt értelme a várakozásnak. Aztán minden fojtatódott tovább. Pár nappal később újra iskolába kellett mennem. És újra kezdetét vette a szörnyű tanulás a köbön a záróvizsgáimra, azonban ez nem volt elég, a halálfaló razziák újrakezdődtek, a Minisztérium dolga megduplázódott. Harry mesélte, hogy megint sok dementor tűnt el az Azkabanból és más börtönökből. Nem volt nehéz kitalálni, hogy kihez csapódtak azok az undorító csuklyás szörnyek … Ha ez nem lenne elég a halálfalók száma a jó ég tudja hányszorosára növekedett. Mindenhol ott hemzsegtek és az aurorok sem tudtak ennyi felé szakadozni. Végül a kormány döntött. Számára és remélhetőleg a mágus világ számára is a lehető legjobb döntést hozta. Növelte az auror képzését. Ami persze nekünk aurornak készülőknek maga volt a pokol. Amikor már épp örültünk volna a záróvizsgák után a nyárnak és pár hónap pihenésnek, tanulás nélkül. Erre a kormány eltörölte, hogy az aurorok hamarabb végezzenek és többen legyenek a parancsnokságon. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy kibuktunk … mind! Értjük mi, hogy a kormánynak annál jobb, minél több aurorja van, de ez már túlzás. Épp a legmelegebb nyári hónap köszöntött be, amikor már mind besokkoltunk az egésztől. Ilyen elviselhetetlen hőségben az ember lánya fürödni akar valahol a medence partján. Én személy szerint ennél jobb alkalmat el sem tudnék képzelni, hogy Teddy-vel Medaval, Harry-vel és mindenki mással, aki épp csatlakozni kíván hozzánk egy vízi parkban fürödni … Persze csak akkor, ha Harry nemcsak éjszakánként járna haza és reggel nem menne dolgozni, nekem meg nem kéne a tanulással és a gyakorlással szenvednem. Szonja és Rachel is kikészültek, míg Mio újult energiával lógott velünk, persze neki szünet van. Miért is nem gyógyítónak mentem én is? Késő bánat eb gondolat … vagy hogy is szól a mondás? Amikor már azt hittük ennél rosszabb már nem is lehetne, persze, hogy lehet. Miért ne lehetne? A féléves képzést nemhogy nyáron rögtön folytatták, de három hónaposra csökkentették. Így hát egész nap benn kellett lennünk az Aurorképzőn. Néha még az is megesett, hogy Harry hamarabb volt otthon, mint én! Ami azért nagy szó. Igaz ez csak hülye diákok szánalom keltése, semmi több. Nekünk egy szavunk nem lehet, azok után, amit Harry-éknek kell tenniük a Parancsnokságon, mi tejben vajban fürdünk. Igaz Harry aggódik, hogy túlhajszolom magam. Most komolyan, ő aggódik miattam? Mikor ő kockáztatja az életét minden egyes nap. Ha ő aggódik én belepusztulok az aggodalomba és szó mi szó néha komolyan így van. Ahányszor hazaérek, letelepedek a kanapéra és tanulásközben folyton az ajtót szuggerálom, hogy nyíljon már ki és jöjjön be Harry. Amikor még a szokásosnál is később jött, úgy éreztem, itt őszülök meg helyben. De az egyik ilyen alkalommal nyár közepén felborult minden. Hirtelen a halottak szája megeredt. Ez már szinte csodának számított. Hulla fáradtan ültem a kanapén az ajtót nézve, miközben az egy hónap múlva esedékes záróvizsgámra próbáltam megjegyezni a varázsszavakat. Mit ne mondjak nem haladtam túl gyorsan. Megint az a kedves női hangú szellem szólalt meg, de a hangja most nem melegen, hanem távolian csengett, mintha még visszhangzott volna is. De azért a melegség még mindig ott lapult benne.
- Figyelj rám, Ginny! - szólt, én meg úgy kaptam rá a fejem, mint aki szellemet lát, ami elég ironikus, mivel szellemet látok … Feszült figyelmet fordítottam rá. - Közeledik az idő …
- Az idő? Vodlemort újra fel fog bukkanni? - kérdezem feszült izgatottsággal.
- Közeleg az idő … Harry-nek szembe kell néznie vele, le kell győznie őt. - súgja.
- Mikor? Hogyan? - faggatózom.
- Nem tudjuk pontosan. De hamarosan. Két hónapon belül. Meg kell állítania. Figyelmeztetned kell!
- Még szép! Tudtok még valamit? Bármit? - kérdezem reménytelien.
- Sajnáljuk, de nem. - mondta szomorkásan.
- Köszönjük. - mondom kedvesen, miközben az aggodalom tovább fokozódik, ezzel a kijelentéssel … két hónapon belül … Félek, hogy baja esik. Még nagyobb aggodalommal fürkésztem az ajtót, már meg sem próbáltam tanulni … úgy sem menne. És végig a mondottakon járt az agyam, azonban amikor Harry betoppant megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Édesem, minden oké? - kérdezte aggodalmasan én meg azonnal felpattantam és a nyakába ugrottam.
- Igen, csak aggódtam. - öleltem tovább, ő meg nyugtatóan simogatta a hátam, amíg a szobánkba nem kísért.
- Megígértem, hogy vigyázok magamra Kicsim. - mosolyog rám és tovább simogat.
- Tudom, de nem vagy mindenható Drágám. - néztem a szemeibe, ő meg durcás arcot vágott, de az ajaki gyanúsan remegtek a visszafojtott nevetéstől. - Hé, tudod, hogy ez igaz. -mosolyogtam rá.
- Jól van, jól van. Ki tudnál engesztelni … - hozta fel békülékenyen és meg sem várta a válaszomat, nem mintha ellenkeztem volna az ajánlatával … Nem olyan sokkal később már csak öleltük egymást és hát nem igazán lett volna más alkalmam elmondani neki a hallottakat …
- Képzeld, megszólaltak a néma csuklyások … - kezdtem azonnal ő meg meglepetten pislogott.
- Na tessék. Pedig komolyan azt hittem már csak kussolnak. - csóválja a fejét. -Egyébként most is itt vannak? - kérdezte és én körbenéztem, hogy megkönnyebbülten konstatáljam, hogy nincsenek itt.
- Úgy tűnik legalább nem perverzek … - mosolyogtam rá.
- Ez is valami. - nevetett fel. - És mit mondtak? - mosolygott, de az én mosolyom elhalványodott és ezt ő is észrevette.
- Azt mondta, hogy közeledik a végső ütközet. - bújtam hozzá szorosabban.
- Tudják, mikor? - kérdezi tárgyilagosan.
- Két hónapon belül. - válaszolok. Nem mond semmit, csak a gondolataiba merül, én meg nem akarom zavarni. De aztán annyira elálmosodom a csendtől, hogy végül hozzábújtam. - Kérlek nagyon vigyázz magadra! - súgtam félkómásan.
- Mindig vigyázok, Szerelmem. - simogat nyugtatóan.- Nem lesz semmi baj. - Még kaptam egy puszit a fejemre, aztán már aludtam is. Az aggodalom  egyre csak fokozódott, alig bírtam tanulni, csak akkor ment, ha Szonja vagy Rachel segítettek, ezzel elterelve a figyelmemet is. Harry pedig aranyosan mind nap küldött pár patrónust, hogy mikor  jön nagyjából haza meg hogy ne aggódjak ... Könnyű azt mondani, hogy ne aggódjak.

Olvassátok el kérlek, nagyon fontos!

Sziasztok!

Szóval a blog pár hónapon belül befejeződik. Én pedig tartom magam az előző jó szokásomnál, hogy adok lehetőségeket, hogy ti döntsétek el, melyiket írjam meg, mivel rengeteg ötletem van. Ne féljetek olyat választani, amelynek az ihletadó könyvéről nem hallottatok, vagy nem ismeritek, a fontos részek úgyis benne lesznek a történetben. Szóval teszek ki szavazást és örülnék, ha szavaznátok, egy hónapotok van dönteni.

 

 

Edward és Bella titkai
Fontos tudnivaló:

                                           - Stephenie Meyer – Twiligt saga ihlette

                                           - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( vámpír story)
                                     - Edward-Bella párosítás
                                     - Az eredeti történetet nem veszi figyelembe, csak a többi szereplő tulajdonságait, illetve magát a vámpírok világát.
                                     - Nem lesz túl bonyolítva, így nem is lesz olyan hosszú

A történet röviden:
                                           Edward is, Bella is vámpírok. De Edward és Bella nem azok az ártatlan bárányok, akiket Meyer alkotott. A történet Edward és Tanya párosával kezdődik. És jó ha leszögezem, itt Tanya nem lesz olyan gonosz és kis hülye tyúk, mint a másik történetemben. A Volturi kevesebb szerepet kap ugyan, de jelen lesz benne. Vajon mit szól a Cullen család Edward régi titkaihoz? És mi lesz a párossal, akik közös múlttal, de eltérő jelennel néznek szembe a jövővel? Szerelem? Nem! Vágy.

„- Soha nem mondtad, hogy szeretsz. (...)
- Most sem mondom.
- Akkor hát mit akarsz?
- Tetszel. Kívánlak. Azt akarom, hogy az enyém légy. Ennek semmi köze sincs a szerelemhez.”
/Berkesi András/

Mert igenis vannak csodák

Fontos tudnivalók:

                                        - Richelle Mead – Vámpírakadémia ihlette
                                        - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( vámpír story)
                                        - Dimitrij – Rose párosítás
                                        - Az iskola megtámadása előttig veszi figyelembe a történteket.
                                       - Kissé bonyolultabb, hosszabb történet

A történet röviden:
                                Dimitrij a csata után eltűnt. Strigává vált. De Rose ebbe nem tud belenyugodni. Folyton a fogadalmuk jut eszébe, hogy megölik a másikat, ha átváltozik. Rose be akarja tartani a szavát, bár mindenki más ellenzi ezt, de ő mit sem törődik vele és Oroszországba megy Dimitrij keresésére. Ez idáig mind szép és jó és Mead-hű, de aztán jönnek a csavarok. Kiderül, hogy Rose nem az, aminek sokan hiszik és oylan erő lakik benne, aminek a létezéséről sem tud a társadalom többsége. Egyszer fenn, egyszer lenn. A szereplők képesek megbirkózni az akadályokkal, vagy csúfosan elbuknak?

„Van, hogy nem a fény vonz abban, akibe beleszeretsz, van, hogy éppenséggel a benne lakozó sötétbe szeretsz bele. Van, hogy nem a derűlátása vonz, hanem a saját szkepszised rokona, ugyanaz a pesszimista, ami magad is vagy. Van, hogy nagyobb szükséged van a bizonyosságra, hogy a sötétben igenis egy szörnyeteg lapul és les rád, mint a megnyugtató hazugságokra, hogy minden rendben lesz.”
/Laurell Kaye Hamilton – Fekete vér/

Paintful life without love and happiness...
Fontos tudnivalók:

                                              - J.K. Rowling- Harry Potter sorozata ihlette
                                       - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( varázslós story)
                                       - Lily- James, később pedig Ginny- Harry párosítású
                                       - Csak Rowling által megalkotott világot veszi figyelembe
                                       - Bonyolultabb, hosszabb történet

A történet röviden:
                                             A párosítások sokat elárulnak, de mégis hogy lehetséges ez? Hogy lehetséges ez is, az is? Mi történne, ha csak teljes happy end létezne, vagy az örök szenvedés? Tudnál harcolni érte? És vajon ők tudnak? Egy fájdalmakkal teli pár. Az egyik fél többet akar, a másik kalandot. Akkor hogy értik meg egymást? Vajon melyikük enged az elvárásaikból? És hogy jön a képbe a másik páros? Szerelem, hibák, csalódás, bánat, szenvedés.

„ … miatt csinálta végig az egészet, de néha annyira hiányzott neki, hogy úgy érezte, mintha üvegszilánkokat kéne lenyelnie. Nate nélkül teljesen egyedül volt a világban. Nem volt senki más, akire számíthatott volna. Egyetlen lelket sem érdekelt, hogy él-e vagy hal-e. Néha annyira elkeserítette a gondolat, hogy úgy érezte, feneketlen mélységbe zuhan, ahonnan nincs visszaút. Ha az egész világon senki sem törődik az emberrel, akkor az illető talán egyáltalán nem is létezik.”
/Cassandra Clare – Az angyal/

Régmúlt szerelem alkonyán új szerelem születik
Fontos tudnivalók:

                                       - Karen Marie Moning Tündérkrónikák könyvsorozat ihlette
                                       - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( tündér stroy)
                                       - Főleg Barrons-Mac párosítású
                                       - Az írónő által felvetett és elvetett mellékág kifejtése, az utolsó könyvet nem veszi figyelembe
                                       - Hosszabb, bonyolultabb történet

A történet leírása:

                                            Barrons halála után venné kezdetét a történet. Mac hogy éli meg Barrons halálát? És mi van, ha Darroc nem olyan könnyű préda, mint ahogy Moning írta? Macre milyen jövő vár? És milyen múlt árnyékában él? Mi köze mindenhez a Sinsar Dubh-oz az Unseelie Királyhoz és a sidhe-látoknak? Szenvedély és titkok, üdv a világomban!

„- Nagyon veszélyes játékot űz, Miss Doyle.
- Nem hallotta még? Nagyon veszélyes teremtés vagyok.
- Fogalma sincs, mi mindenre vagyunk képesek.
- Nincs, uram. De önök sem tudják, én mire vagyok képes. - félelem tükröződik a szemében, és tudom, hogy, ezt az üzközetet én nyertem.”
/Libba Bray – Az az édes, távoli harang/

A sötét hatalom is hatalom
Fontos tudnivalók:

                                        - Karen Marie Moning Tündérkrónikák könyvsorozata ihlette
                                        - Könyvsorozat ismerete nem szükséges ( tündér story)
                                        - Barrons-Mac párosítású
                                        - Az írónő által felvetett és elvetett mellékág kifejtése, az utlsó könyvet nem veszi figyelmbe
                                       - Rövidebb történet

A történet leírása:
                                          Nagyjából Barrons feltámadása után kezdődne. Mac már azt sem tudja, hogy kinek higgyen, nem azt, hogy kik is voltak az igazi szülei. A káosz tetőzni látszik, ahogy a Sinsar Dubh könyv visszazárását tervezik. De mi van, ha a drága halált hozó szextündérünk Cruce és a Király is megjelenik, hogy ezt megakadályozza? Mac meg tud birkózni az igazi szüleinek a kilétével? Végső soron ki kaparintja meg a hatalmat? A sötét hatalmat vajon jól is lehet használni vagy a használója épp olyan sötétté válik, mint amilyen a hatalom?

„Az erő valóságos. Ha nem használjuk, valaki más fogja.”
/Karen Marie Moning – Álom és valóság/

Was it love from Hell? Is it love from Heaven?
Fontos tudnivaló:

                                           - Cassanra Clare – Pokoli szerkezetek és Halál ereklyéi sorozatok ihlették
                                     - A könyvsorozatok ismerete nem szükséges (többfajta misztikus lény story, főképp Árnyvadász és angyal)
                                     - Clary- Jace párosítás
                                     - Clare világában játszódik, a Halál ereklyéinek első két könyvét veszi figyelmbe, a Pokoli szerkezeteket csak a későbbiekben említés terén kerül be a történetbe
                                     - Bonyolultabb, hosszabb történet

A történet röviden:
                                           Clary karaktere felturbózottabb. Raziel és az angyalok nagyobb szerepet, míg Sebastian és Valentine kisebb szerepet kapnak az én történetemben. A szereplők tulajdonságai nagyrészt megegyeznének Clare által elképzeltekkel. Jace hogy viseli, amik Clary-től derülnek ki? Clary vajon egy régi szerelmet választ, vagy az elátkozott szerelmüket Jace-szel?

„Néha eszembe jut a sötét múltam, felelevenítem az emlékeket, amikről azt hívánom, bár ne lennének. Néha azon gondolkodom, hogy elmegyek és soha nem nézek vissza. Nem lépek előre, így nem kísért a múlt.”
/Linking Park – Easier to run/

This is really who I am

Fontos tudnivalók:

                                       - E.J. James – A szürke ötven árnyalata ihlette
                                       - Könyv ismerete nem szükséges (nem fantasy, de nálam az)
                                       - Christian-Ana párosítás
                                       - A könyvben történteket figyelembe veszi ugyan, de saját történetbe olvasztva
                                       - Rövidebb történet

A történet röviden:
                                             A könyv végéről folytatódik, vagyis a szakítástól. Gondolkozott bárki azon, hogy Ana miért nem tudott úgy viselkedni, mint egy Alávetett, még a szerelméért sem? Ahogy mondtam lesz benne egy jelentős fordulat, amiből kiderül, hogy milyen természetfelettivel van dolga a főhősöknek.

„Mindig úgy volt, hogy akartam egy lányt, aztán megismertem, és akkor már nem akartam többé, de veled csak egyre erősebb és erősebb lett az érzés.”

/Cassandra Clare - Hamuváros/

Házasság és béke?
Fontos tudnivalók:

                                               - Stephenie Meyer Twilight saga ihlette
                                        - Könyvek ismerete nem szükséges ( vámpíros story)
                                        - Edward-Bella párosítás
                                        - Meyer világára alapul, de a könyvben lévő történéseket egyáltalán nem veszi számítás
                                        - Rövidebb történet

A történet röviden:
                                           Két királyság, egy ellentét, két gyermek egy házasság. Mi sül ki ebből? Egy kényszerházasság a békéért. Megéri feláldozni magad érte? Tényleg elkerülhető a háború? Még akkor is, ha a házastársak olyan egyformák, mint a mágnes két pólusa és hasonlóan taszítják egymást? Mi alakul ki egy kényszer házasságból és a békéből, ha rajtuk múlik?

„Enyém lett az első pillantban
Enyém, mert jog szerint megkaptam
Enyém – mint atyáink esküdtek”
/Alfred Tennyson - Mand/

A Rend és a Raksana története
Fontos tudnivalók:

                                        - Libba Bray – Rettentő gyönyörűség trilógia ihlette
                                        - Könyvek ismerete nem szükséges (misztikus történet)
                                        - Kartik – Gemma párosítás
                                        - Az utolsó könyvet nem veszi figyelme
                                        - Rövidebb történet

A történet röviden:
                                             Kartik és Gemma sem érzi magát a világukba valónak. Mi történik, ha Gemma úgy dönt, mégis létrehozza az új Rendet és felkutatja a többi tagot?  Hogy lehet, hogy a Raksana mégis békét köt a Renddel? Vagy csak látszat? Ideiglenes döntés? Létezik-e a boldog befejezés vagy csak önámítás az egész? Lehet boldogan élni az 1800-as években, amikor te nem vagy olyan, mint a többi normális lány, az igaz szerelemben bízva és remélve, az izgalmat keresve? Próba szerencse és Gemma meg is próbálja, de hogy mi sül ki ebből?

„Látom, ahogy ránézel. (...) És nem kaphatod meg. Talán csak annyi az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd. „
/Cassandra Clare - Hamuváros/

Mi van ha minden más?
Fontos tudnivalók: 

                                             - Suzanne Collins – Éhezők Viadala trilógia ihlette
                                      - Könyvek ismerete nem szükséges (fejlett újvilági történet)
                                      - Szigorúan Gale- Katniss párosítású
                                      - Alapjában véve csak az első könyvre épít
                                      - Rövidebb történetnek indul, de lehet belőle hosszabb is, még nem tudom pontosan

 
A történet röviden:
                                            Katniss, két férfi között. Az egyiket szereti, a másikkal viszont el kell hitetniük az egész világ és Kapitólium előtt, hogy szeretik egymást, de ami még érdekesebb, előadni, egy nem létező terhességet, hogy több támogatót szerezzenek a Nagy Mészárláson. De mi van akkor, ha minden a visszájára fordul? Ha a színjáték valósággá válik és a szerelem vitába torkollik? Hogyan alakul a szerelmesek élete titkokkal és harccal átszőve?

Nem vagyok férfi. Nincsen meg bennem a férfiak büszkesége, nem tudsz rávenni, hogy szemtől szemben megküzdjek veled. Ez teljes mértékben a ti nemetek gyengesége. Én nő vagyok. Bármilyen fegyvert hajlandó vagyok felhasználni, hogy elérjem, amit akarok.
/Cassandra Clare – Bukott angyalok városa/

Egy Birodalom története
Fontos tudnivalók:

                                       - Furcsa mód nem könyv ihlette, hanem Katy Perry Pearl c. száma (szóval fantasy-s saját történet)
                                      - Rövidebb történetnek indul, de még alakulóban van maga a story fonala is

A történet röviden:
                                             Hogyan alakulhat a lények Birodalma, ahol az összes természetfeletti lény helyet kap? Egy világ, ahol az emberek és a lények tudnak egymásról és egymás mellett élnek. Egy uralkodó egy hazug férfi és a birodalom kaotikus összeomlása. Vajon sikerül visszajutni a kezdetekhez, ahol még minden rendben volt? Begyógyulhat a szív, ha már összetört? Találhat valakit, aki begyógyítja a vágásokat és megakadályozza, hogy a heg felszakadjon?

„Eddig sötétben voltam. Túl szerelmes voltam, nyitott szívvel. Teljesen ébren vagyok. Hogyan olvashattam ilyen rosszul a csillagokat? Teljesen ébren vagyok. És most már világos, hogy amit látsz nem is mindig az aminek tűnik. Teljesen ébren vagyok. Olyan sokáig álmodtam. Bárcsak tudtam volna akkor, amit most. ... Te tetted olyan édessé, amíg fel nem ébredtem a kemény betonon. Lezuhantam a mennyországból. Összeomlottam a magastól … Nincs több álmatlanság. Összeszedtem magamat és a talpamra estem. Teljesen ébren vagyok. Semmire nincs szükségem, hogy teljes legyek … Igen, újjászülettem. Kint vagyok az oroszlán barlangjából. Nem kell színlelnem, ez már túl késő. A történet most befejeződik, vége... Morajló mennydörgés, omladozó kastélyok. Próbálok kitartani. Isten tudja, hogy próbáltam a jó oldalát nézni. De nem vagyok vak többé, mert már teljesen ébren vagyok.”
/Katy Perry – Wide awake/

Minden szavazatot előre is hálásan köszönök!
Puszi<3

U.I.: Fejezet vagy holnap vagy hétfőn kerül fel.