Sziasztok!

Sziasztok!
Nos, részt vettem egy kihívásban, mint zsűritag, mellesleg, aki még nem nézett volna be Diana kihívásos blogjára, ajánlom nekik, mert nagyon jó történetek születtek!
Valamint szeretném még egyszer megköszönni ezt a gyönyörű emlékbannart Diana99-nek <3
Puszi:
Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

13.Fejezet – On good way to …

Szió!
Háát, igazából nincs is hozzáfűzni valóm. Aki szereti, az hallgassa meg hozzá a Hooliganstől a Küzdj az álmodért című számot.
Jó hétvégét! Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

A barátság lényege nem az, hogy a szívnek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudni erről a remegésről.
/Ismeretlen/

 

(Ginny szemszöge)
Ahogy visszaértem a házhoz csak és kizárólag kisfiammal foglalkoztam. De egész nap azon gondolkodtam, vajon jó ötlet-e ezzel „tesztelni” Dracot. Muszáj megtudnom, mennyire bízhatom benne. Segítenem kell neki, de csak úgy tudok, ha tudom, hogy megbízhatom-e benne. Szóval meg fogom tenni, végül is Harry-nek mindegy, ahogy nekem is, rossz esetben is csak a saját életemmel játszom, nem az övével. Szóval meg fogom próbálni. Ahogy Teddykével játszottunk, a többiek is csatlakoztak hozzánk egy idő után, de Harry olyan furcsán viselkedett, még csak meg sem próbált kettesben maradni velem, pedig most még alkalmat is adtam rá, de nem jött utánam, nem mintha azt akartam volna, hogy kövessen, csak egyszerűen furcsa volt. Este minden a megszokottak szerint ment, Harry megfürdette Teddy-t, addig én is lezuhanyoztam és amikor átmentem kisfiam szobájába, már mindketten ágyban voltak, Harry egy nagy mesekönyvet tartott és teljes átéléssel mesélt Teddy-nek, aki már ha százszor nem, akkor egyszer sem hallotta ezt a mesét, de még mindig akkora érdeklődéssel nézi a mozgó képeket a könyvben, mintha soha nem hallotta volna. Kisfiam szinte észre sem vette, hogy bementem a szobába, míg Harry rám nézett, de folytatta a mesélést. Lefeküdtem melléjük, és egy puszit nyomtam Teddykém fejére, aki arcrepesztő mosolyra húzta pici szájacskáját, majd visszafordult a könyv felé. Kényelembe helyeztem magam, és hamar, talán még fiam előtt el is aludtam. Éjjel, a melegben valami hűvös szellőre ébredtem fel, de ahogy kinyitottam szemeim, kék színű derengés töltötte be a szobát és Harry arcát, aki az ablak felé fordulva nézte a fényforrást. Én is az ablak felé fordultam, ahol egy patrónus sólyom madár ült. „Gyere a parkba, beszélnünk kell.” - hallatszott Draco dühödt hangja. Kellett pár pillanat, amire felfogtam a mondat jelentését. Harry pillantottam, akinek homlokán aggodalmas ráncok jelentek meg.
- Mennem kell, sietek. - mondtam halkan, hogy ne ébresszem fel a kicsit.
- Ginny! - szólt utánam, amikor már épp az ajtónál voltam.
- Tudom, hogy mi a véleményed Dracoról, de most nincs hangulatom, hogy kioktass vagy hogy veszekedj velem. - szóltam vissza egy picit indulatosan.
- Csak légy óvatos. - mondta lágy hangon, amivel teljesen meglepett, egy pillanatig lefagyva néztem rá.
- Köszönöm. - suttogtam halkan és mivel viszonylag elfogadható ruhában aludtam -értsd ujjatlan és rövidnadrágban – így csak szaladtam ki a védőfal alól, majd hopponáltam a parkba, Draco már dühösen járkált fel-alá.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- A kedves apám húzott fel. - járkált tovább. - Jött a szokásos sötét varázsló családi szabályokkal és annyira felhúzott. Most a felrobbanás szélén állok.
- Csak engedd el a füled mellett, amiket mond! Ne is foglalkozz vele! - mondtam nyugodt hangon, és leültem a fűbe.
- Hogy hagyjam figyelmen kívül? Mindig ezzel jön, hogy végre el kéne döntenem, hogy mit kezdek magammal! És hogy meg kéne nősülnöm. De még csak 18 vagyok! És nem akarok senkit sem elvenni, de ő a hülye eszével képtelen ezt felfogni! - kiabált, míg én csak nyugodtan néztem rá, míg folytatja apja nem épp kedves jellemzését. Fújtatva kiabált és trappolt, amire pedig a mondandója végére ért már kicsit lenyugodott és bűnbánóan tekintett rám. - Bocs, hogy így idehívtalak, és kiabáltam meg minden, de egyszerűen nem bírtam otthon az egocentrikus apámmal.
- Semmi gond. - mosolyogtam rá. - Mindig is szerettem az esti sétákat, bár nem úgy, hogy felriasztanak az álmomból. - nevettem.
- Tényleg sajnálom. - vágott ártatlan képet.
- Mondom, hogy nincs gond, már úgyis felébredtem. Van még valami? Történt még valami, ami bánt?
- Nem, azt hiszem nincs más. - ült le mellém.
- Akkor jó. Szerintem az a legjobb, ha nem is hallgatod meg, hogy mit mond, néha én is azt szoktam a bátyáimmal. - nevettem.
- Majd megpróbálom én is. - mosolygott.
- Sok szerencsét hozzá. - mondtam szemeibe nézve. Aztán pár percig csöndben ültünk.
- Maradunk még? - kérdezte egyszer csak.
- Én ráérek. Most már álmos sem vagyok, szóval felőlem maradhatunk. - mondtam, mire ő bólintott és újra beállt köztünk a csend.
- Esetleg van valami, amiről szeretnél beszélni?
- Nem, nincs. - mondtam, aztán tovább gondolkodtam. - Vagy mégis. Van itt valami, amit még nem mondtam el neked. - hajtottam le a fejem.
- Mi lenne az? - kérdezte érdeklődve.
- Voldemort úgy gondolja, hogy Harry visszatért. És … igaza van, pár napja itt van, de én egyszerűen nem bírtam szólni neki, vagy bárkinek. - mondtam szégyenkezve.
- Szóval még mindig szereted Pottert. - mondta, de én nem válaszoltam. - És mit fogsz most tenni? Szólsz a Nagy Úrnak? - felpillantottam rá.
- Még … nem tudom.
- Értem. Nézd, én megértelek, oké? - emelte fel a fejem, hogy ránézzek.
- Rendben. Lehetne egy kérésem?
- Persze, mond csak.
- Egyenlőre ne szólj te se.
- Nem állt szándékomban, ez a te döntések, és akárhogy is döntesz én melletted állok. - mosolygott kedvesen.
- Köszönöm. - öleltem át. - Azt hiszem most már megyek, majd holnap találkozunk és ígérem, hogy próbálok gyorsan lépni a harrys ügyben.
- Csak vigyázz magadra, nehogy bárki megtudja, hogy itt van.
- Vigyázni fogok. De most már hazamegyek. Jó éjt Draco. - köszöntem el.
- Jó éjt Ginny. - mondta, mielőtt hopponáltam volna. Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet volt elmondani neki, hogy tudom, hogy itt van. Amikor felértem a szobába, Harry fenn volt, meg sem lepődtem.
- Minden rendben ment? - kérdezte halkan, amire én egy bólintással válaszoltam. - Mit akart mondani? - kérdezte.
- Csak az apja miatt volt dühös, ki akarta beszélni magából. És elmondtam neki, hogy itt vagy. - az utolsó mondatomra szemei kissé kitágultak.
- Biztos, hogy ez jó ötlet volt?
- Remélem igen. - sóhajtottam és visszafeküdtem melléjük, aztán beszélgettünk tovább halkan, a halálfalókról, Voldemortról, Dracoról, a Rendről és a Roxfort jelenlegi helyzetéről is. Egészen hajnalig dumáltunk, annyira jól esett, csak úgy beszélni és nem gondolni arra, ami köztünk van. Ezzel az néha jelentéktelen beszélgetéssel telt el egy hét, soha nem akart megcsókolni vagy csak kihasználni a helyzetet, míg Dracoval is minden nap találkoztam. Draco tényleg nem szólt senkinek sem, így pontosan egy héttel később felvetettem az ötletemet Harry-nek, aki nem igen értett egyet velem, de azt mondta, bizonyos feltételekkel beleegyezik, épp ezért egyik este megbeszéltem egy találkozót Dracoval, a parkunkban. Pontosan érkezett, ami nála nem volt megszokott, míg Harry majd csak később csatlakozik hozzánk, ha úgy alakul a dolog.
- Miről van szó? - kérdezte nyugodt hangon, leülve a fűbe, míg én állva maradtam.
- Egyszer azt mondtad, hogy megbántad, hogy halálfaló lettél. Mennyire gondoltad komolyan? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve.
- Teljesen. - válaszolta komolyan. - De miért kérdezed?
- Mi van, ha azt mondom, hogy még van választásod? Akkor halálfaló maradnál?
- Ginny, ha lenne választásom, akkor soha, érted soha nem lennék halálfaló! De … félek. Félek lépni ez ellen, ráadásul már nincs is lehetőségem másik utat választani.
- De van. - mondtam, és leguggoltam vele szembe, tekintetét rám kapta és hatalmas szemekkel nézett rám. - Tudod, nekem nem állt szándékomban elárulni Harry-t. Soha nem akartam csatlakozni a halálfalókhoz, én végig a Rend mellett álltam. - magyarázkodtam.
- Hogy mi?
- Igen, én Rend tag vagyok, de a Rend nem tud arról, hogy kémkedem.
- Értem, de ez rajtam nem segít Ginny, engem soha nem vennének be a Rendbe. - hajtotta le a fejét.
- Ha megígéred, hogy nem árulod el a Rendet, akkor el tudom intézni, hogy bevegyenek.
- Tessék? - nézett rám meglepetten, de szemében a remény csillant meg.
- Igen Draco, csatlakozhatsz hozzánk, én majd segítek neked, mindenben, ígérem. - mosolyogtam rá kedvesen. - Nos, hogy döntesz? - kérdeztem, és hagytam neki egy kis időt gondolkodni, de ő már a következő pillanatban rávágta a választ.
- Igen, szeretnék tag lenni. - mosolygott, és magához rántott, én pedig mosolyogva öleltem át. - Köszönöm! Köszönöm! - nevetett, amikor kicsit elhúzódtam tőle. Majd olyat tett, ami teljesen váratlanul ért. Megcsókolt.

12.Fejezet – I can't have imagined it, that we can be as good friends as we became...

Sziasztok!
Bocsi, bocsi, de most minden össze jött és hát időm az nuku, de kövi héten négy napos érettségi szünetem lesz, szóval majd próbálom pótolni a lemaradásom ígérem!
Ha van kedvetek akkor hallgassátok meg hozzá Crystal-Jég a tűzben c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az igazi harcos sokszor jobban érti az ellenségét, mint a barátait. Veszedelmes buktató, ha hagyod, hogy a megértés szimpátiához vezessen, mint ahogy vezet is, ha őrizetlenül hagyják.
Frank Herbert

Mio tanácsára tényleg próbáltam közeledni Dracohoz. Rengeteget beszélgettünk, amikor mindketten a főhadiszálláson voltunk és akár milyen elképzelhetetlen volt, barátok lettünk. De nagyon nyomta a lelkem, hogy hazudok neki, mivel ő teljesen megnyílt nekem. Még mindig pontosan emlékszem arra a forró nyári napra. Vége volt egy megszokott semmitmondó tárgyalásnak. Dracoval elsőként hagytuk el a termet és menekültünk egy Londoni parkba. Először jót nevettünk, az apja ijedt képén, ahogy Voldemort mögé sétált és úgy magyarázott. Tényleg nagyon nevetséges volt. Aztán lefeküdtünk a fűben, néztük a kék eget. Annyira nyugodt volt minden, csak egy-két gyerek nevetés zavarta meg a csicsergő madarak dalát. Más helyzetben, ha nem Draco lett volna mellettem még romantikus is lehetett volna, de így csak kellemes volt.
- Ginny, te szeretsz halálfaló lenni? - kérdezte egyszer csak meg, megrengetve a nyugalmam.
- Nem értem hogy érted. Ez nem arról szól, hogy szeretem-e vagy sem. - próbáltam kitérni a válasz elől.
- De engem érdekel. - mondta komolyan, amire én ránéztem, szemeiben pedig furcsa csillogást láttam, amit először nem tudtam hová tenni, aztán a reményhez hasonlítottam.
- Nem, nem szeretek a halálfalókhoz tartozni. - mondtam őszintén, mivel nálam az őszinteség az első, csak abban hazudok, amiben feltétlen szükséges.
- Én sem. - sóhajtott és tekintetét az ég felé fordította, homloka pedig összeráncolódott.
- Nem értem. Én mindig azt hittem, te szeretsz az lenni, aki vagy. - néztem rá értetlen.
- Én meg mindig azt hittem, hogy egy elkényeztetett fruska vagy, akit a bátyjai vaskarommal fognak. - nevettet fel, amin én is elmosolyodtam. - De a látszat nem minden.
- Hát, nem tartom magam elkényeztetettnek, de az tény, hogy a családom foggal körömmel véd, ha van rá lehetősége. De amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Azonban igazad van, a látszat nem minden, elsőre pedig eléggé félre ismertelek. - miután befejeztem mondandóm pár másodperces csönd következett be. - Szeretnél róla beszélni? Hogy miért nem szeretsz halálfaló lenni … - rám pillantott egy röpke másodpercig, aztán felült és a parkot kezdte figyelni, a sok boldog szerelmes párt, a futkározó gyerekeket.
- Az apám kényszerített rá. Anya próbálta megakadályozni, de én túlságosan meg akartam felelni apámnak, ha arra kért volna a kútba ugortam volna, csakhogy büszke legyen rám. Hatodikba meg kellett volna ölnöm Dumbledore-t, és én úgy hittem meg tudom tenni, de nem ment, akkor jöttem rá, hogy én nem vagyok képes ártatlan embert megölni, hogy apám milyen rosszra vett rá. De már késő volt, akkor már megkaptam a Jelet. Nem volt visszaút, már nem volt sem lehetőségem sem bátorságom szembeszegülni Voldemorttal. - mesélte el. Láttam rajta, hogy igazat mond, és megfeszített izmai mutatták, hogy mennyire kellemetlen emlékek és gondolatok játszódnak le menne, ezért én is felültem mellé és megérintettem a vállát. Tekintetét hirtelen kapta rám, mint egy űzött vad, lágyan mosolyogtam rá és kicsit ellazult.
- Én a családom miatt léptem be. Tudod, mi vérárulók vagyunk, Voldemort elsődleges célpontja. A családom nem tud semmit az egészről, egyetlen személy tud mindent, ő is ellenezte, hogy ezt tegyem, de a szeretteim biztonságáért meg tettem, nem volt más választásom, amikor elfogtak Godric's Hollow-nál. - néztem a semmibe.
- Nem lehetett neked könnyű megszokni ezt az egész sötét oldalt. Én ebben nőttem fel, de te teljesen újként pottyantál ide. - szólal meg megértéssel teli hangon.
- Nem volt más választásom, hozzá kellett szoknom. - húztam el a számat. Már egyikünk sem szólt, mindketten gondolatainkba mélyedtünk. Én Harry-re gondoltam, nem hiszem el, hogy mindenről ő jut eszembe! Dühödtem be.
- Ha egyszer lesz gyermekem, nem fogom hagyni, hogy ő is rossz útra térjen. - dőlt vissza egyszer csak a fűbe.
- Én sem hagynám a fiamnak. - sóhajtottam. - Tényleg, nem is mondtam, hogy van egy fiam.
- Pottertől? - kérdezte gúnyolódva, nem tudom miért, de soha nem bírták egymást, bár régen én sem bírtam Dracot …
- Nem, dehogyis! Vagyis hát … Emlékszel még Lupin professzorra? Az ő fia, az én keresztfiam, az anyjaként tekint rám, és a keresztapjára is. Nagyon aranyos kis csöppség. - mosolyogtam.
- Biztos nagyon jó anyukája vagy. De kicsit nehéz téged elképzelni egy gyerekkel.
- Na, most miért? - nevettem. Ezek után már csak apróságokról beszéltünk, de nekem szörnyű lelkiismeret furdalásom volt, hogy én nem beszélhetek neki erről őszintén. Az idő egyre csak telt, Dracoval egyre több időt töltöttem együtt gúnyoltuk a halálfalókat és fújtunk Voldemortra a sok ocsmányság miatt, Harry pedig egyre többet kérdezősködött. Már közeledtünk augusztushoz, amikor megkaptuk az értesítéseket, hogy felvettek minket,Ront és engem az Aurorképzőbe, míg Miot a Gyógyítóképzőbe. Pedig azt hittem ő is az Aurorképzőbe jön, gondolkodott is rajta eleget, úgy tűnik végül a gyógyító szakmát választotta. Mindenesetre ennek örülök, mert így biztonságban lesz. Teddy elkezdett játszani velünk, olyan kis édes volt, amikor már annyira belemelegedett a fogócskába, nem vette észre egyikük sem, de én Harry-re néztem, aztán elindultam a nádas felé. Nem tudom miért voltam biztos benne, hogy jön utánam, csak egyszerűen tudtam, egy nagy fűzfa törzsének dőlve vártam be, alig pár méterre maradt le tőlem, így nem kellett sokat várnom. Szembe állt velem, szemöldökét érdeklődve felhúzta, hisz már majdnem egy hónapja játszom a menekülést előle, erre meg elrángatom egy helyre, ahol nem keresnének, hogy teljesen kettesben legyünk, ennek aztán van értelme tényleg, csak én nem látom át.
- Voldemort sejti, hogy visszatértél … - böktem ki végül. Ahogy láttam, nem igazán érdekelte, de szemében csalódottság suhant át.
- Akkor mond el neki, hogy pár napja itt vagyok, de csak most találkoztunk … - mondta nyugodtan.
- És mi lesz azzal, hogy elhitetjük, hogy nem vagy itt?
- Már nincs értelme. A lényeg, hogy ne rengjen meg benned a bizalma. - sóhajtott. - Nem bujkálhatok tovább.
- Igenis bujkálhatnál még! - mondtam kicsit keményen, és egy lépést tettem felé. - Eléggé bízik bennem, ahogy az összes halálfaló, beleértve Dracot.
- Szóval Draco? Már nem is Malfoy? - kérdezte kicsit emelt hangon.
- Nem mindegy hogy szólítom?
- Túl jól elhitetted vele, hogy közéjük tartozol. - gúnyolódott és felém lépett, a köztünk lévő távolság kezdett nagyon lecsökkenni.
- A francba is ebbe az egészbe miattad mentem bele, szóval ne kezd megint ezt! Mert komolyan felhúzom magam!
- Én megkértelek, hogy ne csináld ezt, de te … nem, is hallgattál rám!
- Bocs, de tudod felnőtt vagyok, hozhatok saját döntéseket és nem szólhatsz ezekbe bele! - néztem dühösen szemibe, vártam, hogy erre mit lép. Egyik pillanatról a másikra hirtelen magához rántott és vadul megcsókolt. Nem lágyan, vagy szenvedélyesen, hanem vadul, szinte fájt, ahogy tépte a számat, de én is azonnal viszonoztam, hasonlóképpen. Dühös voltam, annyira dühös voltam, ki akartam magamból adni a dühöt. Kezeimet a hátára tettem és belemélyesztettem a körmeim, míg ő a hajamba markolt. Soha nem mertem volna még csak gondolni sem arra, hogy valaha így fogunk bánni egymással, ennyire durván, de nem zavart, más volt, mint a gyöngéd vagy épp szenvedélyes érintések és csókok, de ennek is meg volt a maga varázsa. Egyszer csak egy távoli köhécselést hallottam meg a szívverésemen és a fülemben dübörgő vér fátylán. Egyszerre váltunk el egymás ajkaitól, a hang irányába néztünk és megpillantottuk Hermione-t. Éreztem, ahogy arcom lángba borult, és kezeim azonnal lehulltak Harry hátáról, a hajamból is eltűnt a keze, de a derekamat tovább szorította, ami mindkettőnk szempontjából előnyös volt, mivel a lábaim eléggé remegtek, nem bízhattam bennük, hogy meg tudnám tartani magam.
- Mióta vagy itt? - kérdeztem zavartan.
- Az előbb érkeztem … - mosolygott. - Jajj én annyira örülök nektek!
- Nagyon félreértetted Mio. Mi nem vagyunk együtt. - mondtam komoly hangon.
- De hát az előbb …
- Az csak egy csók volt nem több! - hátráltam ki Harry karjaiból, de ő megfogta a karom és a fülemhez hajolt.
- Nem csak egy csók volt Gin, ezt mindketten tudjuk. - búgta olyan hangon, hogy a hátamon a hideg futkározott. Nem tudtam mit válaszolni, ezért csak kirántottam a karom a szorításából.
- Én most mentem. Sziasztok! - köszöntem el és mentem vissza a házhoz. A gondolataim most már bonyolult hálót képeztek, aminek a legfontosabb pontja persze Harry volt, és Voldemort valamint Draco. Ki akarom deríteni mennyire bízhatok Dracoban, és erre most Harry adott egy csodás lehetőséget...

(Harry szemszöge)
Nagyon nem tetszik ez a malfoyos ügy. Túl sok időt tölt vele Gin és a francba is féltékeny vagyok! Ez a csók viszont felnyitotta a szemem, hogy Gin tényleg nem az a törékeny kislány, akit mindentől meg kell óvnom, nem, már felnőtt, de ez nem változtat azon, hogy meg akarom őt védeni mindentől és mindenkitől, ha hagyná … kicsit haragudtam Miora, amiért megzavart minket, bár nem tehet róla. Viszont azzal kiengesztelt, hogy megígérte, hogy segíteni fog nekem, hogy újra együtt legyünk . Adott egy egész jó tanácsot, amit mindenképpen meg fogok fogadni. Nem leszek annyira nyomulós, nem csak rólunk akarok majd beszélni Ginny-vel, hanem mindenről és legkevésbé rólunk, így talán kicsit sikerült majd közelebb kerülnöm hozzá … legalábbis nagyon remélem, mert ez így nem mehet tovább, és még egy ötletem is van, hogy a későbbiekben több időt tölthessünk együtt, de arra még várnom kell.