2012. május 11., péntek

13.Fejezet – On good way to …


Szió!
Háát, igazából nincs is hozzáfűzni valóm. Aki szereti, az hallgassa meg hozzá a Hooliganstől a Küzdj az álmodért című számot.
Jó hétvégét! Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo
 
A barátság lényege nem az, hogy a szívnek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudni erről a remegésről.
/Ismeretlen/
 
(Ginny szemszöge)
Ahogy visszaértem a házhoz csak és kizárólag kisfiammal foglalkoztam. De egész nap azon gondolkodtam, vajon jó ötlet-e ezzel „tesztelni” Dracot. Muszáj megtudnom, mennyire bízhatom benne. Segítenem kell neki, de csak úgy tudok, ha tudom, hogy megbízhatom-e benne. Szóval meg fogom tenni, végül is Harry-nek mindegy, ahogy nekem is, rossz esetben is csak a saját életemmel játszom, nem az övével. Szóval meg fogom próbálni. Ahogy Teddykével játszottunk, a többiek is csatlakoztak hozzánk egy idő után, de Harry olyan furcsán viselkedett, még csak meg sem próbált kettesben maradni velem, pedig most még alkalmat is adtam rá, de nem jött utánam, nem mintha azt akartam volna, hogy kövessen, csak egyszerűen furcsa volt. Este minden a megszokottak szerint ment, Harry megfürdette Teddy-t, addig én is lezuhanyoztam és amikor átmentem kisfiam szobájába, már mindketten ágyban voltak, Harry egy nagy mesekönyvet tartott és teljes átéléssel mesélt Teddy-nek, aki már ha százszor nem, akkor egyszer sem hallotta ezt a mesét, de még mindig akkora érdeklődéssel nézi a mozgó képeket a könyvben, mintha soha nem hallotta volna. Kisfiam szinte észre sem vette, hogy bementem a szobába, míg Harry rám nézett, de folytatta a mesélést. Lefeküdtem melléjük, és egy puszit nyomtam Teddykém fejére, aki arcrepesztő mosolyra húzta pici szájacskáját, majd visszafordult a könyv felé. Kényelembe helyeztem magam, és hamar, talán még fiam előtt el is aludtam. Éjjel, a melegben valami hűvös szellőre ébredtem fel, de ahogy kinyitottam szemeim, kék színű derengés töltötte be a szobát és Harry arcát, aki az ablak felé fordulva nézte a fényforrást. Én is az ablak felé fordultam, ahol egy patrónus sólyom madár ült.
„Gyere a parkba, beszélnünk kell.” - hallatszott Draco dühödt hangja. Kellett pár pillanat, amire felfogtam a mondat jelentését. Harry pillantottam, akinek homlokán aggodalmas ráncok jelentek meg.
- Mennem kell, sietek. - mondtam halkan, hogy ne ébresszem fel a kicsit.
- Ginny! - szólt utánam, amikor már épp az ajtónál voltam.
- Tudom, hogy mi a véleményed Dracoról, de most nincs hangulatom, hogy kioktass vagy hogy veszekedj velem. - szóltam vissza egy picit indulatosan.
- Csak légy óvatos. - mondta lágy hangon, amivel teljesen meglepett, egy pillanatig lefagyva néztem rá.
- Köszönöm. - suttogtam halkan és mivel viszonylag elfogadható ruhában aludtam -értsd ujjatlan és rövidnadrágban – így csak szaladtam ki a védőfal alól, majd hopponáltam a parkba, Draco már dühösen járkált fel-alá.
- Mi történt? Mi a baj? - kérdeztem halkan.
- A kedves apám húzott fel. - járkált tovább. - Jött a szokásos sötét varázsló családi szabályokkal és annyira felhúzott. Most a felrobbanás szélén állok.
- Csak engedd el a füled mellett, amiket mond! Ne is foglalkozz vele! - mondtam nyugodt hangon, és leültem a fűbe.
- Hogy hagyjam figyelmen kívül? Mindig ezzel jön, hogy végre el kéne döntenem, hogy mit kezdek magammal! És hogy meg kéne nősülnöm. De még csak 18 vagyok! És nem akarok senkit sem elvenni, de ő a hülye eszével képtelen ezt felfogni! - kiabált, míg én csak nyugodtan néztem rá, míg folytatja apja nem épp kedves jellemzését. Fújtatva kiabált és trappolt, amire pedig a mondandója végére ért már kicsit lenyugodott és bűnbánóan tekintett rám. - Bocs, hogy így idehívtalak, és kiabáltam meg minden, de egyszerűen nem bírtam otthon az egocentrikus apámmal.
- Semmi gond. - mosolyogtam rá. - Mindig is szerettem az esti sétákat, bár nem úgy, hogy felriasztanak az álmomból. - nevettem.
- Tényleg sajnálom. - vágott ártatlan képet.
- Mondom, hogy nincs gond, már úgyis felébredtem. Van még valami? Történt még valami, ami bánt?
- Nem, azt hiszem nincs más. - ült le mellém.
- Akkor jó. Szerintem az a legjobb, ha nem is hallgatod meg, hogy mit mond, néha én is azt szoktam a bátyáimmal. - nevettem.
- Majd megpróbálom én is. - mosolygott.
- Sok szerencsét hozzá. - mondtam szemeibe nézve. Aztán pár percig csöndben ültünk.
- Maradunk még? - kérdezte egyszer csak.
- Én ráérek. Most már álmos sem vagyok, szóval felőlem maradhatunk. - mondtam, mire ő bólintott és újra beállt köztünk a csend.
- Esetleg van valami, amiről szeretnél beszélni?
- Nem, nincs. - mondtam, aztán tovább gondolkodtam. - Vagy mégis. Van itt valami, amit még nem mondtam el neked. - hajtottam le a fejem.
- Mi lenne az? - kérdezte érdeklődve.
- Voldemort úgy gondolja, hogy Harry visszatért. És … igaza van, pár napja itt van, de én egyszerűen nem bírtam szólni neki, vagy bárkinek. - mondtam szégyenkezve.
- Szóval még mindig szereted Pottert. - mondta, de én nem válaszoltam. - És mit fogsz most tenni? Szólsz a Nagy Úrnak? - felpillantottam rá.
- Még … nem tudom.
- Értem. Nézd, én megértelek, oké? - emelte fel a fejem, hogy ránézzek.
- Rendben. Lehetne egy kérésem?
- Persze, mond csak.
- Egyenlőre ne szólj te se.
- Nem állt szándékomban, ez a te döntések, és akárhogy is döntesz én melletted állok. - mosolygott kedvesen.
- Köszönöm. - öleltem át. - Azt hiszem most már megyek, majd holnap találkozunk és ígérem, hogy próbálok gyorsan lépni a harrys ügyben.
- Csak vigyázz magadra, nehogy bárki megtudja, hogy itt van.
- Vigyázni fogok. De most már hazamegyek. Jó éjt Draco. - köszöntem el.
- Jó éjt Ginny. - mondta, mielőtt hopponáltam volna. Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy vajon jó ötlet volt elmondani neki, hogy tudom, hogy itt van. Amikor felértem a szobába, Harry fenn volt, meg sem lepődtem.
- Minden rendben ment? - kérdezte halkan, amire én egy bólintással válaszoltam. - Mit akart mondani? - kérdezte.
- Csak az apja miatt volt dühös, ki akarta beszélni magából. És elmondtam neki, hogy itt vagy. - az utolsó mondatomra szemei kissé kitágultak.
- Biztos, hogy ez jó ötlet volt?
- Remélem igen. - sóhajtottam és visszafeküdtem melléjük, aztán beszélgettünk tovább halkan, a halálfalókról, Voldemortról, Dracoról, a Rendről és a Roxfort jelenlegi helyzetéről is. Egészen hajnalig dumáltunk, annyira jól esett, csak úgy beszélni és nem gondolni arra, ami köztünk van. Ezzel az néha jelentéktelen beszélgetéssel telt el egy hét, soha nem akart megcsókolni vagy csak kihasználni a helyzetet, míg Dracoval is minden nap találkoztam. Draco tényleg nem szólt senkinek sem, így pontosan egy héttel később felvetettem az ötletemet Harry-nek, aki nem igen értett egyet velem, de azt mondta, bizonyos feltételekkel beleegyezik, épp ezért egyik este megbeszéltem egy találkozót Dracoval, a parkunkban. Pontosan érkezett, ami nála nem volt megszokott, míg Harry majd csak később csatlakozik hozzánk, ha úgy alakul a dolog.
- Miről van szó? - kérdezte nyugodt hangon, leülve a fűbe, míg én állva maradtam.
- Egyszer azt mondtad, hogy megbántad, hogy halálfaló lettél. Mennyire gondoltad komolyan? - kérdeztem mélyen a szemébe nézve.
- Teljesen. - válaszolta komolyan. - De miért kérdezed?
- Mi van, ha azt mondom, hogy még van választásod? Akkor halálfaló maradnál?
- Ginny, ha lenne választásom, akkor soha, érted soha nem lennék halálfaló! De … félek. Félek lépni ez ellen, ráadásul már nincs is lehetőségem másik utat választani.
- De van. - mondtam, és leguggoltam vele szembe, tekintetét rám kapta és hatalmas szemekkel nézett rám. - Tudod, nekem nem állt szándékomban elárulni Harry-t. Soha nem akartam csatlakozni a halálfalókhoz, én végig a Rend mellett álltam. - magyarázkodtam.
- Hogy mi?
- Igen, én Rend tag vagyok, de a Rend nem tud arról, hogy kémkedem.
- Értem, de ez rajtam nem segít Ginny, engem soha nem vennének be a Rendbe. - hajtotta le a fejét.
- Ha megígéred, hogy nem árulod el a Rendet, akkor el tudom intézni, hogy bevegyenek.
- Tessék? - nézett rám meglepetten, de szemében a remény csillant meg.
- Igen Draco, csatlakozhatsz hozzánk, én majd segítek neked, mindenben, ígérem. - mosolyogtam rá kedvesen. - Nos, hogy döntesz? - kérdeztem, és hagytam neki egy kis időt gondolkodni, de ő már a következő pillanatban rávágta a választ.
- Igen, szeretnék tag lenni. - mosolygott, és magához rántott, én pedig mosolyogva öleltem át. - Köszönöm! Köszönöm! - nevetett, amikor kicsit elhúzódtam tőle. Majd olyat tett, ami teljesen váratlanul ért. Megcsókolt.

2012. május 3., csütörtök

12.Fejezet – I can't have imagined it, that we can be as good friends as we became...


Sziasztok!
Bocsi, bocsi, de most minden össze jött és hát időm az nuku, de kövi héten négy napos érettségi szünetem lesz, szóval majd próbálom pótolni a lemaradásom ígérem!
Ha van kedvetek akkor hallgassátok meg hozzá Crystal-Jég a tűzben c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo
 
Az igazi harcos sokszor jobban érti az ellenségét, mint a barátait. Veszedelmes buktató, ha hagyod, hogy a megértés szimpátiához vezessen, mint ahogy vezet is, ha őrizetlenül hagyják.
Frank Herbert
Mio tanácsára tényleg próbáltam közeledni Dracohoz. Rengeteget beszélgettünk, amikor mindketten a főhadiszálláson voltunk és akár milyen elképzelhetetlen volt, barátok lettünk. De nagyon nyomta a lelkem, hogy hazudok neki, mivel ő teljesen megnyílt nekem. Még mindig pontosan emlékszem arra a forró nyári napra. Vége volt egy megszokott semmitmondó tárgyalásnak. Dracoval elsőként hagytuk el a termet és menekültünk egy Londoni parkba. Először jót nevettünk, az apja ijedt képén, ahogy Voldemort mögé sétált és úgy magyarázott. Tényleg nagyon nevetséges volt. Aztán lefeküdtünk a fűben, néztük a kék eget. Annyira nyugodt volt minden, csak egy-két gyerek nevetés zavarta meg a csicsergő madarak dalát. Más helyzetben, ha nem Draco lett volna mellettem még romantikus is lehetett volna, de így csak kellemes volt.
- Ginny, te szeretsz halálfaló lenni? - kérdezte egyszer csak meg, megrengetve a nyugalmam.
- Nem értem hogy érted. Ez nem arról szól, hogy szeretem-e vagy sem. - próbáltam kitérni a válasz elől.
- De engem érdekel. - mondta komolyan, amire én ránéztem, szemeiben pedig furcsa csillogást láttam, amit először nem tudtam hová tenni, aztán a reményhez hasonlítottam.
- Nem, nem szeretek a halálfalókhoz tartozni. - mondtam őszintén, mivel nálam az őszinteség az első, csak abban hazudok, amiben feltétlen szükséges.
- Én sem. - sóhajtott és tekintetét az ég felé fordította, homloka pedig összeráncolódott.
- Nem értem. Én mindig azt hittem, te szeretsz az lenni, aki vagy. - néztem rá értetlen.
- Én meg mindig azt hittem, hogy egy elkényeztetett fruska vagy, akit a bátyjai vaskarommal fognak. - nevettet fel, amin én is elmosolyodtam. - De a látszat nem minden.
- Hát, nem tartom magam elkényeztetettnek, de az tény, hogy a családom foggal körömmel véd, ha van rá lehetősége. De amiről nem tudnak az nem fáj nekik. Azonban igazad van, a látszat nem minden, elsőre pedig eléggé félre ismertelek. - miután befejeztem mondandóm pár másodperces csönd következett be. - Szeretnél róla beszélni? Hogy miért nem szeretsz halálfaló lenni … - rám pillantott egy röpke másodpercig, aztán felült és a parkot kezdte figyelni, a sok boldog szerelmes párt, a futkározó gyerekeket.
- Az apám kényszerített rá. Anya próbálta megakadályozni, de én túlságosan meg akartam felelni apámnak, ha arra kért volna a kútba ugortam volna, csakhogy büszke legyen rám. Hatodikba meg kellett volna ölnöm Dumbledore-t, és én úgy hittem meg tudom tenni, de nem ment, akkor jöttem rá, hogy én nem vagyok képes ártatlan embert megölni, hogy apám milyen rosszra vett rá. De már késő volt, akkor már megkaptam a Jelet. Nem volt visszaút, már nem volt sem lehetőségem sem bátorságom szembeszegülni Voldemorttal. - mesélte el. Láttam rajta, hogy igazat mond, és megfeszített izmai mutatták, hogy mennyire kellemetlen emlékek és gondolatok játszódnak le menne, ezért én is felültem mellé és megérintettem a vállát. Tekintetét hirtelen kapta rám, mint egy űzött vad, lágyan mosolyogtam rá és kicsit ellazult.
- Én a családom miatt léptem be. Tudod, mi vérárulók vagyunk, Voldemort elsődleges célpontja. A családom nem tud semmit az egészről, egyetlen személy tud mindent, ő is ellenezte, hogy ezt tegyem, de a szeretteim biztonságáért meg tettem, nem volt más választásom, amikor elfogtak Godric's Hollow-nál. - néztem a semmibe.
- Nem lehetett neked könnyű megszokni ezt az egész sötét oldalt. Én ebben nőttem fel, de te teljesen újként pottyantál ide. - szólal meg megértéssel teli hangon.
- Nem volt más választásom, hozzá kellett szoknom. - húztam el a számat. Már egyikünk sem szólt, mindketten gondolatainkba mélyedtünk. Én Harry-re gondoltam, nem hiszem el, hogy mindenről ő jut eszembe! Dühödtem be.
- Ha egyszer lesz gyermekem, nem fogom hagyni, hogy ő is rossz útra térjen. - dőlt vissza egyszer csak a fűbe.
- Én sem hagynám a fiamnak. - sóhajtottam. - Tényleg, nem is mondtam, hogy van egy fiam.
- Pottertől? - kérdezte gúnyolódva, nem tudom miért, de soha nem bírták egymást, bár régen én sem bírtam Dracot …
- Nem, dehogyis! Vagyis hát … Emlékszel még Lupin professzorra? Az ő fia, az én keresztfiam, az anyjaként tekint rám, és a keresztapjára is. Nagyon aranyos kis csöppség. - mosolyogtam.
- Biztos nagyon jó anyukája vagy. De kicsit nehéz téged elképzelni egy gyerekkel.
- Na, most miért? - nevettem. Ezek után már csak apróságokról beszéltünk, de nekem szörnyű lelkiismeret furdalásom volt, hogy én nem beszélhetek neki erről őszintén. Az idő egyre csak telt, Dracoval egyre több időt töltöttem együtt gúnyoltuk a halálfalókat és fújtunk Voldemortra a sok ocsmányság miatt, Harry pedig egyre többet kérdezősködött. Már közeledtünk augusztushoz, amikor megkaptuk az értesítéseket, hogy felvettek minket,Ront és engem az Aurorképzőbe, míg Miot a Gyógyítóképzőbe. Pedig azt hittem ő is az Aurorképzőbe jön, gondolkodott is rajta eleget, úgy tűnik végül a gyógyító szakmát választotta. Mindenesetre ennek örülök, mert így biztonságban lesz. Teddy elkezdett játszani velünk, olyan kis édes volt, amikor már annyira belemelegedett a fogócskába, nem vette észre egyikük sem, de én Harry-re néztem, aztán elindultam a nádas felé. Nem tudom miért voltam biztos benne, hogy jön utánam, csak egyszerűen tudtam, egy nagy fűzfa törzsének dőlve vártam be, alig pár méterre maradt le tőlem, így nem kellett sokat várnom. Szembe állt velem, szemöldökét érdeklődve felhúzta, hisz már majdnem egy hónapja játszom a menekülést előle, erre meg elrángatom egy helyre, ahol nem keresnének, hogy teljesen kettesben legyünk, ennek aztán van értelme tényleg, csak én nem látom át.
- Voldemort sejti, hogy visszatértél … - böktem ki végül. Ahogy láttam, nem igazán érdekelte, de szemében csalódottság suhant át.
- Akkor mond el neki, hogy pár napja itt vagyok, de csak most találkoztunk … - mondta nyugodtan.
- És mi lesz azzal, hogy elhitetjük, hogy nem vagy itt?
- Már nincs értelme. A lényeg, hogy ne rengjen meg benned a bizalma. - sóhajtott. - Nem bujkálhatok tovább.
- Igenis bujkálhatnál még! - mondtam kicsit keményen, és egy lépést tettem felé. - Eléggé bízik bennem, ahogy az összes halálfaló, beleértve Dracot.
- Szóval Draco? Már nem is Malfoy? - kérdezte kicsit emelt hangon.
- Nem mindegy hogy szólítom?
- Túl jól elhitetted vele, hogy közéjük tartozol. - gúnyolódott és felém lépett, a köztünk lévő távolság kezdett nagyon lecsökkenni.
- A francba is ebbe az egészbe miattad mentem bele, szóval ne kezd megint ezt! Mert komolyan felhúzom magam!
- Én megkértelek, hogy ne csináld ezt, de te … nem, is hallgattál rám!
- Bocs, de tudod felnőtt vagyok, hozhatok saját döntéseket és nem szólhatsz ezekbe bele! - néztem dühösen szemibe, vártam, hogy erre mit lép. Egyik pillanatról a másikra hirtelen magához rántott és vadul megcsókolt. Nem lágyan, vagy szenvedélyesen, hanem vadul, szinte fájt, ahogy tépte a számat, de én is azonnal viszonoztam, hasonlóképpen. Dühös voltam, annyira dühös voltam, ki akartam magamból adni a dühöt. Kezeimet a hátára tettem és belemélyesztettem a körmeim, míg ő a hajamba markolt. Soha nem mertem volna még csak gondolni sem arra, hogy valaha így fogunk bánni egymással, ennyire durván, de nem zavart, más volt, mint a gyöngéd vagy épp szenvedélyes érintések és csókok, de ennek is meg volt a maga varázsa. Egyszer csak egy távoli köhécselést hallottam meg a szívverésemen és a fülemben dübörgő vér fátylán. Egyszerre váltunk el egymás ajkaitól, a hang irányába néztünk és megpillantottuk Hermione-t. Éreztem, ahogy arcom lángba borult, és kezeim azonnal lehulltak Harry hátáról, a hajamból is eltűnt a keze, de a derekamat tovább szorította, ami mindkettőnk szempontjából előnyös volt, mivel a lábaim eléggé remegtek, nem bízhattam bennük, hogy meg tudnám tartani magam.
- Mióta vagy itt? - kérdeztem zavartan.
- Az előbb érkeztem … - mosolygott. - Jajj én annyira örülök nektek!
- Nagyon félreértetted Mio. Mi nem vagyunk együtt. - mondtam komoly hangon.
- De hát az előbb …
- Az csak egy csók volt nem több! - hátráltam ki Harry karjaiból, de ő megfogta a karom és a fülemhez hajolt.
- Nem csak egy csók volt Gin, ezt mindketten tudjuk. - búgta olyan hangon, hogy a hátamon a hideg futkározott. Nem tudtam mit válaszolni, ezért csak kirántottam a karom a szorításából.
- Én most mentem. Sziasztok! - köszöntem el és mentem vissza a házhoz. A gondolataim most már bonyolult hálót képeztek, aminek a legfontosabb pontja persze Harry volt, és Voldemort valamint Draco. Ki akarom deríteni mennyire bízhatok Dracoban, és erre most Harry adott egy csodás lehetőséget...
(Harry szemszöge)
Nagyon nem tetszik ez a malfoyos ügy. Túl sok időt tölt vele Gin és a francba is féltékeny vagyok! Ez a csók viszont felnyitotta a szemem, hogy Gin tényleg nem az a törékeny kislány, akit mindentől meg kell óvnom, nem, már felnőtt, de ez nem változtat azon, hogy meg akarom őt védeni mindentől és mindenkitől, ha hagyná … kicsit haragudtam Miora, amiért megzavart minket, bár nem tehet róla. Viszont azzal kiengesztelt, hogy megígérte, hogy segíteni fog nekem, hogy újra együtt legyünk . Adott egy egész jó tanácsot, amit mindenképpen meg fogok fogadni. Nem leszek annyira nyomulós, nem csak rólunk akarok majd beszélni Ginny-vel, hanem mindenről és legkevésbé rólunk, így talán kicsit sikerült majd közelebb kerülnöm hozzá … legalábbis nagyon remélem, mert ez így nem mehet tovább, és még egy ötletem is van, hogy a későbbiekben több időt tölthessünk együtt, de arra még várnom kell.

2012. április 21., szombat

11.Fejezet – Awakening


Szióka!
Sajnálom, hogy ennyit csúsztam, de elég nehéz visszarázódnom, de már próbálom folyamatosan hozni a heti egy frisst, ha hamarabb meglenne, akkor akár kettőt is, de ezt nem ígérem.
A fejezethez ajánlom nektek Avriltől a Losing Grip c. számot.
Puszi:
LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo
 
Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.
Született feleségek c. sorozat
Reggel, Harry karjaiban ébredtem, de jó pár percig meg sem moccantam, inkább átgondoltam a tegnap történteket. Ő ivott, én ittam … de nem áltatom magam, ennek semmi köze ahhoz, ami történt. Egyikünk sem ivott sokat, mindketten józanok voltunk, max kicsit becsiccsentünk, de nem több. Vajon akkor miért tette? Elküldte Ameliat és ezzel vigasztalódott? Vagy talán mégis azért, amiért én? Egyáltalán én miért tettem? A vágy gyűrt le, vagy inkább a szerelem? Lett volna erőm megállítani? Jobban belegondolva tudom, hogy nem. Pedig az lett volna az ésszerű, de mióta is említem egy lapon Harry-t és az ésszerűséget? Már amikor megcsókolt tudtam, hogy nem csak egy csók lesz, mégsem toltam el magamtól, sőt szinte azonnal viszonoztam is. Csak egyre zavarosabbá lett az egész és egyre több kérdés ütötte fel ocsmány fejét gondolataimban, ezért lassan felemeltem fejem Harry mellkasáról, hogy arcára nézzek, ügyeltem, hogy testem többi része ne mozduljon meg, mivel egyik kezével a hátamat ölelte, a másikkal pedig a kezem fogta. Arca sima volt, nyugalmat sugárzó, homlokán nem látszottak a gondolkodó ráncok, csak a sima és egyenletes bőr, haja a szokásosnál is kócosabban állt ajkain pedig mintha apró mosoly díszelegne. Nem ébredt fel, amit eléggé csodáltam, ugyanis általában ő szokott hamarabb felébredni … Na most légy okos Ginny. - szóltam magamra gondolatban. Talán gyorsan felöltözhetnék és elhúzhatnék a francba, aztán kerülhetném. Ez mind szép és jó, azonkívül, hogy egy házban lakunk, van egy közös fiúnk és oltári nagy pofátlanság lenne csak így itt hagyni … De nem maradhatok így sem, már így is túlságosan gyógyulnak a szívemen az általa ejtett sebek. Szóval nem is mehetek el és nem is maradhatok itt, baró, akkor mit csináljak? Végül egy köztes megoldást találtam, mégpedig, hogy elmegyek fürdeni. Óvatosan próbáltam kikászálódni a kezeiből, de aztán amikor már sikerült valamennyire felemelkednem róla visszarántott magára.
- Aludjunk még! - mormolja hajamba. Na ez a Harry már jobban hasonlít a régi hétalvóra.
- Alhatsz még, de légy szí hadd menjek el zuhanyozni. - suttogtam bőrébe.
- Nem akarsz maradni inkább? - mormog tovább, alig érthetően.
- Nem, bocs. - vágtam rá és kipattantam az ágyból. Furcsán nézett rám, de nem zavart és úgy, ahogy voltam, évakosztümben mentem a fürdőbe. Ahogy lehetett elkezdtem engedni magamra a jéghideg vizet, hogy teljesen kitisztuljanak a gondolataim, amikor már dideregtem, akkor langyosra állítottam és komótosan zuhanyoztam. Nem siettem, sőt inkább próbáltam húzni az időt. De eljött az a pillanat is, amikor tudatosult bennem, hogy egyszer így vagy úgy, de ki kell mennem a szobába, úgy, hogy Harry nagy valószínűséggel ott van … Szóval vettem egy mély levegőt, megtörölköztem és egy törülközőbe göngyölve mentem vissza a szobába, Harry hátát a párna toronynak döntve ült, a takaró szerencsére a derekától lefelé takarta és az ajtót nézte elmélyülten, amikor bementem. Nem szóltam egy szót sem, csak a szekrényemhez mentem, valamilyen ruhát keresni.
- Gin, miért viselkedsz így? - kérdezte halkan, de a megszólításomra kicsit megborzongtam, mindig csak ő hívott Ginnek, nem mintha másnak engedtem volna... Rá néztem és láttam szemében a zavart és az értetlenséget talán.
- Nem tudom miről beszélsz. - válaszoltam nyugodtan,de mielőtt végre eljutottam volna a szekrényig közbeszólt.
- A tegnap éjszaka miatt van ugye? - sóhajtott. - Nem ülnél le kicsit, hogy akkor legalább megbeszéljük, hogy mi a franc van!? - fakadt ki kicsit hangosabban, felsóhajtottam, feladtam a próbálkozásom, hogy felöltözzek, így leültem mellé az ágyra, hátam a párnának döntöttem, a törölközőt szorosan tartottam magamon és a lábam bedugtam a takaró alá. Egyikünk sem szólt, nem tudtuk, hogyan is kezdhetnénk bele.
- Szóval, ami tegnap történt … - kezdtem, de nem tudtam mit is mondhatnék.
- Úgy érted, hogy nem akartad? Megbántad? - nézett szemembe, arcán csalódottsággal és beletörődéssel.
- Nem egészen ezt akartam. - csóváltam fejem.
- Akkor miért viselkedtél így? - csúszott közelebb hozzám és átölelt a vállaimnál fogva, de én elhúzódtam, vette a lapot, így nem is próbálkozott, csak felhúzta egyik szemöldökét.
- Nem bántam meg, ami történt. Igenis akartam még csak azt sem mondhatom, hogy nem élveztem, de ez nem azt jelenti, hogy nem volt hiba. - néztem rá komolyan.
- Azt hiszem nem értelek. - túrt hajába, de szemei nem eresztették az enyémeket. - Azt mondod, hogy nem bántad, hogy akartad és hogy élvezted, akkor meg mi van? Miért volt hiba? - értetlenkedett, amit lássuk be teljesen jogosan tett, mivel ez így tényleg eléggé bonyolultan hangzik. Egyáltalán nem volt ínyemre, hogy kifejtsem az egészet, de ezek után joga van tudni.
- Nincs értelme tagadnom, hogy akartam, hogy megtörténjen, mert én is ugyanúgy benne vagyok, mint te. Tudod, ehhez két ember szükséges … De nem tudok benned bízni. Nem tudom újra felajánlani neked a szívem, mert akkor attól rettegnék, hogy melyik lesz az a pillanat, amikor besokallsz és megint elmész, újra összetörve a szívem. Egyszer elkövettem a hibát, hogy a kezedbe adtam a szívem, de az még nagyobb hiba volt, hogy azt hittem megőrzöd, hogy nem töröd össze. De még egyszer nem esek ugyanabba a hibába. - mondtam el, ami a szívemen volt.
- Szeretsz még? - kérdezte rekedt hangon, szemeiben csillogtak a fájdalom csillagai.
- Számít ez? - sóhajtottam fel fájdalmasan. - Nem változtat semmin. Nem változtat azon, hogy elmentél.
- De szeretsz még? - kérdezte újra, kicsit türelmetlenül.
- Igen! A franc egye meg, igen szeretlek! - borult ki az a bizonyos pohár. - Te szerinted ha nem éreznék semmit, akkor csak úgy lefeküdtem volna veled? Szerinted akkor most itt tárnám ki neked őszintén újra a szívem? Szerinted elmondtam volna, hogy mire készülök a halálfalókkal? Hozzád szóltam volna egy nyamvadt szót is, ha nem szeretnélek? Hát nem! Akkor legalább el tudnálak felejteni. Gyűlölni akarlak, azért, mert elhagytál, és néha gyűlöllek is, amíg rá nem jövök, hogy ez igazából szerelem! - fakadtam ki és arcom kezembe temettem. Éreztem, ahogy átölel és a hátamat simogatja, de nem mondott semmit. - Remélem most meg vagy elégedve. - mondtam kissé gúnyosan.
- Én nem akartam neked még több fájdalmat okozni.
- Köszi, ezzel ki vagyok segítve. Most pedig ha szépen megkérlek hagyj magamra!
- De Gin, ha még szeretsz, akkor megpróbálhatnánk újra.
- Nem! Nem bízom benned, és bizalom nélkül nincsen semmilyen kapcsolat.
- Gin én … - kezdte volna, de én közbe vágtam.
- Csak menj ki! - kértem most már szinte könyörögve, ezért elkezdte össze szedni a ruháit és felvenni. Én közben felhúztam lábaimat és átöleltem, államat a térdemre helyeztem, szemem lehunytam és fontosabb dologra koncentráltam. De akárhogy gondolkodtam, nem tudtam a biztos választ, bár sejtettem, de reméltem az ellenkezőjét. Harry épp a pólóját akarta felvenni, amikor kinyitottam a szemem. Még utoljára rám pillantott, nem szólt semmit, csak elindult az ajtó felé.
- Várj! - szóltam, mielőtt keze a kilincshez ért volna, arcomba vér szökött, de muszáj volt megkérdeznem. Felém fordult és érdeklődve nézett rám. - Az éjjel … védekeztél? - nyögtem ki végül. Arckifejezésén láttam, hogy eléggé elgondolkodik. - Kérlek, mondd, hogy igen. - kutattam szemeiben, amik hatalmasra tágultak.
- Jóságos Merlin! - szólal fel,ezzel még azt a szemernyi reményem is lerombolva. - Nem. És te? - sietett vissza mellém és lehuppant az ágyra.
- Nagy okos, szerinted ha védekeztem volna, akkor érdekelt volna, hogy mit csináltál és mit nem?! - gúnyolódtam, haragudtam rá, hogy nem figyelt oda, de én is hibás vagyok, szóval lehiggadtam és elkezdtem nyugodtabban gondolkodni. - Bocs. - kértem elnézést a kirohanásomért, de őt most nem érdekelte.
- Akkor most mit fogunk csinálni? Mármint mi van, ha … ? - hagyta függőbe a mondatot.
- Van esemény utáni bájital. Csak nem tudom a receptet és gondolom anyámék sem tartanak itthon ilyesmit. De gondolom bájitalboltban lehet venni. - magyaráztam.
- Az Abszol úton van ilyen bolt nem?
- Aszem. - rántottam meg vállaim és kipattantam az ágyból, hogy gyorsan felöltözzek. - Nem tudom, de máris indulok, megnézem.
- Veled megyek. - állt fel ő is az ágyról.
- Nem kell. Nem akarom, hogy bárki is gyanakodjon, meg egyébként is nem igen lenne jó, ha csak úgy besétálnál az Abszol útra. - mondtam, miközben mindent, amit találtam beledobáltam egy kézitáskába. - Bocs, de most rohanok. - szaladtam ki a szobából, a házból, a védővarázsból és hopponáltam az Abszol útra. Mivel nemigen volt még szükségünk bájitalok vásárlására, ezért eléggé nehezen találtam meg a boltot. De megtaláltam. És szerencsémre volt is ilyen készítményük. Az eladó, egy idős nő, eléggé megnézett, de nem zavartattam magam. Vettem három fiolával, igaz, csak egyet kellett bevennem, aminek az íze eléggé szörnyű volt, de ez van. De a maradék kettő jó, ha ezentúl nálam lesz, mert ha még egyszer ennyire elengedjük magunkat Harry-vel … hát nem akarok ide visszajönni az biztos. Miután ezt is elintéztem már nyugodtan mentem haza. Anya a konyhában tüsténkedett, csak egy apró puszit nyomtam arcára, aztán leraktam a táskát a szobámban és átmentem Teddy szobájába, de nem találtam senkit sem. Így lementem anyunak segíteni. Úgy délkörül érkezett vissza Teddy, Harry-vel, Mioval és Ronnal. Teddy hozzám szaladt és nagy cuppanós puszival köszöntött.vidáman elmondta, hogy kivitték a játszótérre és hogy milyen jót játszottak. De anya kiüldözött minket a konyhából, Mio megterített, Teddy pedig jó gyerekként ült az asztalnál, várva a kaját, Ron felment felkelteni a többieket, én pedig kisétáltam kicsit a friss levegőre, szükségem volt egy kis levegőre, mert ettől a bájitaltól kissé hányingerem van, de azt mondta az eladónő, hogy ez normális. Eltávolodtam a háztól, egy fához sétáltam, és egyik vállam a törzsének döntöttem, de egyik pillanatban hirtelen két kar érintette meg a derekam, amitől kicsit megborzongtam, de a kezek tulajdonosa még a fülemhez is hajolt.
- Találtál? - suttogta és lehelete cirógatta érzékeny nyakamat.
- Igen. - feleltem röviden. El kellett volna húzódnom tőle, de nem tettem. - Vissza kell mennünk.
- Nem ártana. - mondta, de nem mozdult, ezért erőt vettem magamon és kilépve öleléséből elindultam a ház felé.
- Most már, hogy tudom, hogy szeretsz. - szólt utánam, de én nem fordultam meg, csak megálltam. - Harcolni fogok értünk Gin. Visszafoglak szerezni.
- Nem fog menni. - mondtam nyugodt hangon és folytattam utam a ház felé …

(Harry)
Egész nap az éjszaka járt a fejemben. És újra boldognak érzetem magam, mint a Roxfortban, amikor először megcsókolt, az első randinkon és az összes többin, az öleléseikor a csókjainknál és az első együtt töltött éjszakán … Boldog vagyok, még akkor is, ha Gin egyenlőre nem akarja újra kezdeni. De ezután a szenvedélyes éjszaka után tudom, hogy van esélyem, hogy visszakapjam. És most mindent meg fogok tenni azért, hogy együtt legyünk, mert ő is szeret. Nem fogom föladni, visszafogom nyerni a bizalmát, akármit megtennék ezért és meg is fogok. Azonban Gin nagyon nem így látta a dolgokat ugyanis az elkövetkező napokban folyamatosan került, egyetlen egyszer sem maradt kettesben velem, este is, miután Teddy elaludt ő is lehunyta szemeit és nem szólt egy szót sem. Rosszul esett, hogy így viselkedik, de megérdemlem, azok után, amit én tettem vele ez a legkevesebb. De ezekben a napokban többet foglalkoztam a Renddel, minden nap ellátogattam a főhadiszállásra és megtudakoltam az összes eddig szerzett információt Voldemortról és a halálfalókról valamint az összes rendtagról, kémekről. Szerencsére McGalagony professzor, a Roxfort új igazgatója is teljes mellszélességgel kiáll a Rend mellett, ezáltal sok tanár, volt diák, és a régi DS-tagok is csatlakoztak. Egy héttel később McGalagony átadta a helyét a vezetőszékben, ami hatalmas megtiszteltetés volt, ugyanakkor nagyon nagy felelősség is. A legjobb tudásom szerint figyeltem az összes ügyre és az összes tagra. Rengeteg időmet elvette a Rend helyrerázása, és nagy aggodalmamra Ginny is egyre több időt töltött a halálfalók körében, mindig beszámolt mindenről, amit megtudott, de ennél többet még akkor sem beszélt velem. Beépülése a sötét mágusokhoz ugyan sok előnyt hozott nekünk, több kisebb támadásról tudomást szeretünk, de csak kicsit késve bukkantak fel a tagok a helyszíneken, ezzel nem adva okot Voldemortnak, hogy kételkedjen Ginny hűségében …
(Ginny szemszöge)
Másfél hétig próbáltam tettetni a hűséges talpnyalót, már eléggé bíztak bennem, hogy egy-két tárgyalásra meghívjanak, de nem kerülte el a figyelmem, hogy Draco még mindig furcsán méreget, nem bízik bennem. Miközben a többiekkel a nappaliban ücsörögtünk, figyelve, ahogy Teddykém Harry-vel és Ronnal fogócskázik a nappaliban, mivel kint zuhog az eső, azon gondolkodtam hogyan érhetném el, hogy bízzon bennem.
- Ginny, figyelsz te rám? - zökkentett ki elmélkedésemből Mio hangja.
- Öhm, igen persze … - mondtam kicsit zavartan.
- Akkor miről csacsogtam itt neked? - tetet fel a frappáns kérdést.
- Hááát arról, hogy … fogalmam sincs! - mondtam végül.
- Na jó, mond el, hogy mi folyik itt! - fakadt ki.
- Nem értem miről beszélsz. - vágtam ártatlan képet.
- Már több mint egy hete furcsán viselkedsz. - nézett rám komolyan.
- Úgy viselkedek, ahogy szoktam. - vágtam rá talán túl hamar.
- Valamit titkolsz. - mondta teljes meggyőződéssel. - És van egy pasi a dologban. - figyelte arcomat, én egy gyors pillantást vetettem Harry-re, aki szintén minket figyelt. Na most legyek okos! Pár másodpercig gondolkodtam, amíg körvonalazódott bennem a jó magyarázat, ami nem is hazugság … annyira.
- Na jó, igazad van! - sóhajtottam. - Szóval van egy srác …
- Tudtam! - nevetett fel Mio. - Mesélj már!
- Hát öhm kedves … meg minden, csak nem enged magához közel és nem tudom mit tegyek... - próbáltam összehozni valamit, ami elég jó magyarázat lehet.
- Ez a helyzet nagyon ismerősen cseng valahonnan. - jegyezte meg epésen Harry.
- Tényleg? Nekem nem. - rántottam meg vállam, de most, hogy jobban belegondolok igaza van …
- Na és mi a probléma? - értetlenkedett Mio.
- Pont az előbb vázoltam fel. - nevettem feszülten.
- De hát azt mondtad, hogy csak nem tudsz közelebb kerülni hozzá … Emlékszel még Tay-ra, arra a helyes srácra a Hugrabugból? Ő is eléggé zárkózott volt mégis sikerült megpuhítanod, bár nem volt hosszú kapcsolat.
- De ez most más. Nem tetszik az a srác, csak öhm … barátkozni akarok vele. - nyögtem ki végül.
- Na és? Tay-al még mindig jó barátok vagytok? Miért ne tudnál közeledni felé, úgy, mint Tay felé? - rántott egyet vállain Mio. És jobban belegondolva igaza volt, de belegondolni, hogy Draco meg én … mint barátok?! Mindegy, meg próbálom.
- Köszi Mio, imádlak! - nyomtam egy puszit az arcára. Most már tudom, hogy mit kell tennem, hogy Draco bízzon bennem. És ez egyszerűen felvillanyozott. Nagyon örültem a fejemnek, hogy Hermione van nekem, nélküle nem jöttem volna rá.