2. Fejezet – Unexpected event

Sziasztok!
Elkészült a második fejezet is. Minden előröl kezdődik, amiről mindenki remélte, hogy soha többé nem történik meg...
Ahogy majd látni fogjátok, ez is sok szemszöges, mint az előző.
Mint a másik blogomon is szokás, itt is bevezetem, hogy „ajánlok” egy zene számot a fejezethez. Na most, ehhez nem tudom, milyen szám illene. Mondjuk legyen Avril You were mine c. száma, de ez sem igazán illik ide, de részekben igen. Ha valakinek van más ötlete, akkor azt komiba vagy chaten írja meg.
Mindenkinek sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok!
Puszi:
LilyV

 

"A világ tele van váratlan fordulatokkal, és épp, amikor átlátnánk a világot, a talaj kicsúszik a lábunk alól, és megint padlóra kerülünk. Kis szerencsével megússzuk egy kis horzsolással, amit egy ragtapasz eltakar, de néhány seb mélyebb, mint első látásra tűnik, és egy ambuláns kezelésnél többet igényel. Néhány seb esetében le kell tépnünk a tapaszt, hogy levegőt kapjon, és idővel meggyógyuljon."
Grace klinika c. film

Teltek múltak a napok. Sőt ezalatt a pár nap alatt nem csak Fleur és Bill, hanem még Charlie is meglátogatott minket. Az én kis Teddymet sem hanyagoltuk, hisz Mioval és Ronnal egy nap legalább 14 órát játszottunk vele, így nem unatkozhatott a kis csöppség. De ami a legjobban zaklat mindenkit, az az, hogy egyre többen tűnnek el s a halálfalók is újra szerveződtek. Épp ezért a Főnix Rendjében mi is figyelünk és próbáljuk visszaszorítani az eltűnések számát. A Minisztérium fél, hogy valaki, aki talán még Voldemortnál is erősebb állt az élükre. Egyenlőre a Rendnek sincs az új vezetőről semmilyen híre, bár sokan feltételezik, hogy maga Voldemort tért vissza. De se erre, se arra nincs bizonyíték. Mondhatni sötétben tapogatózunk. Ma mindenki elment a Rend gyűlésére, mint azt teszik hetente kétszer. De mivel valakinek itthon kell maradnia a fiammal, ezért én maradtam, hogy szórakoztassam a kis fiam.

(Harry szemszöge)

Pár napja furcsa rémálmaim vannak, Voldemort-ról. Eleinte megnyugtattam magam, hogy csak álmok, de ma délután újra láttam, ahogy beszél valakivel, egy haláfalóval, akit nem ismerek. Ekkor tudatosult bennem, hogy ezek nem csak álmok, hanem a valóság. Voldemort visszatért, de vajon hogyan? Nem értettem, hisz az összes horcruxot elpusztítottuk. Ugyanakkor volt egy jó is ebben, mégpedig az, hogy megadta a kezdő lökést, hogy visszamenjek Angliába a keresztfiamhoz. Ez volt benne az egyetlen jó. Nem volt mit tennem, összepakoltam és közöltem Ameliaval, hogy visszamegyek. Azonban ő annyit erősködött, hogy ő is hadd jöjjön velem, végül belementem. Mivel nem akartam találkozni senkivel, ezért Andromeda házába mentünk először, de ott nagy meglepetésemre nem találtunk senkit. Megijedtem, hogy mi történhetett velük, ezért megkértem Miát, hogy maradjon a házban, pakoljon ki és húzzon erősebb védő varázslatokat a ház köré. Én pedig úgy döntöttem, megkeresem Hermionet és Ront. Először reménykedve kerestem fel Mio szüleit, de nem találtam őt otthon. Így bármennyire nem akartam, nem volt más választásom, minthogy elmenjek az Odúba. Nem akartam találkozni senki mással, csak Ronnal, vagy Mioval. Hopponálva közelítettem meg az Odút. Elég messze érkeztem a háztól, hogy legyen időm kitalálni valamit, ha Mioék nincsenek ott. A domb lábánál még Lunaék házát is láttam, a másik irányban pedig az Odú képe jelent meg előttem. Lassan tettem egyik lábam a másik után s sikerült kitalálnom, hogy mit teszek. A fekete köpenyem csuklyája már a fejemen is volt, mielőtt a bejárathoz értem volna. Kicsit félve csengettem …

(Ginny szemszöge)

Épp piros pacsit játszottunk, a hátsó udvaron, amikor meghallottam a csengőt. Úgy, ahogy voltam, mentem az ajtóhoz, úgysem akartam senkinek sem tetszeni. Csak egy spagetti pántos sárga felső, és egy fehér rövid gatya volt rajtam, gondolom a hajam is kócos, és az arcom is kissé kipirult a futkosástól. De nem foglalkoztam vele, csak mentem az ajtóhoz, de ott egy fekete csuklyás férfi állt. Ekkor gyorsan és észrevétlen előhalásztam a pálcám.
- Jó napot, miben segíthetek? - kérdeztem nyugodt hangon.
- Hermione Granger vagy Ron Weasley nincs itt véletlenül? - kérdezte mély hangon.
- Nem, sajnálom. Adjak át valamilyen üzenetet?
- Nem szükséges, majd visszajövök máskor. - fordult meg, hogy elmenjen, de ekkor meghallottam Teddy hangját.
- Mami ki az? - kiabált ki s erre érdekes módon a férfi visszafordult.
- Önnek van egy fia? - kérdezte talán meglepetéssel, vagy hitetlenséggel a hangjában, nem is tudom, melyikkel. De talán nincs is nagy különbség a kettő között.
- Igen. De ez miért érdekli Önt? - húztam fel egyik szemöldököm.
- Csak fiatalnak tűnik. Nem nézném ki magából, hogy már van egy gyereke. - épp válaszra nyitottam a számat, amikor valami, pontosabban valaki a lábamhoz ért. Nem más, mint a kis Teddyke ölelte át a lábam.
- Harry bácsi jött haza? - nézett a férfire hatalmas kutató tekintetével.
- Kicsim, ezt már megbeszéltük. - vettem fel. - Harry bácsi jön, amikor elvégezte a dolgát. - kis kezecskéit átfonta a nyakamon és az ismeretlen idegent fürkészték éppen zöld szemecskéivel.
- Szia prücsök. - köszöntötte az idegen s kezét fiam arcához emelte, de Teddy elhúzódott a kezétől.
- Na, de fiam, viselkedj szépen. - szóltam rá.
- Nem, hagyja csak, érthető, ha fél tőlem. - mentette a kis fiút.
- Menj szépen a nappaliba, a mami is megy mindjárt, utána pedig elmegyünk fagyizni, mit szólsz hozzá? - mosolyogtam rá s láttam, hogy szemei megcsillannak. Fagyival mindig le lehet kenyerezni.
- Jóóó mami! - nevetett.
- Akkor nyomás! - nevettem én is s leraktam, ő meg futott is a nappaliba. - El ne ess. - szóltam még utána. - Ne vegye magára, de szegény elvesztette a szüleit és a keresztapja is elment. - fordultam vissza a férfi felé.
- Persze, érthető. Szép dolog volt Öntől, hogy magához vette a gyermeket.
- Igazából a nagyanyja a gyámja, de nagyon megszerettem a kis fiút, ráadásul a keresztfiam. Meg itt van a családom is, szerencsére nem kell egyedül nevelnem.
- Rengeteg lemondással járhat. Gondolom rengeteg szabad idejét elveszi a szórakozástól.
- Nem. Jól megvagyunk. Elszórakozok én vele, másra a barátaimon kívül nincs is szükségem. - mosolyogtam.
- Értem. Viszont most akkor megyek is, ne kelljen sokáig várnia a kis fiúnak.
- Viszontlátásra.
- Viszlát. - köszöntünk el. Én pedig mentem, vettem egy táskát, amibe beleraktam mindent, amire szükségünk lehet. Teddyt kézen fogva indultunk fagyizni. Természetesen, csak egy kicsi gombócot kapott, nehogy beteg legyen. Nekem egész idő alatt olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne minket, de nem láttam senkit sem. Így csak betudtam paranoiának.

(Harry szemszöge)

Ahogy kinyílt az ajtó és megláttam Gint, kicsit lesokkoltam. Ha lehet, még gyönyörűbb, mint volt. De a szemei nem csillogtak annyira, mint régen, lehet Fred halála miatt. S beszélgetésünkből, arra is rájöttem, hogy az a bohókás kis lány, akinek először megismertem, itt az Odúban, teljesen eltűnt, helyette egy kiegyensúlyozott, komoly anyát találtam. Talán csak velem volt ilyen, mint kívülállóval, de akkor is. Azt azonban most már biztosra tudom, hogy Teddynek boldog gyerekkora van és lesz Ginnyvel. Lehet, jobb is, hogy nem vittem magammal a csata után. Akkorát nőtt és olyan aranyos lett, egyszerűen hihetetlen. A szívem is belesajdult, hogy ennyire hiányzom neki. És Ginny csak azt mondja neki, hogy dolgom van, nem pedig azt, hogy elmentem. Talán reménykedik benne, hogy visszajövök, vagy csak Teddynek akar jót? Valószínűleg a második. Vajon mi lesz, ha kiderül, hogy itt vagyok? Ezen még ráérek gondolkodni. Miután Ginny bement, én magamra terítettem a láthatatlanná tévő köpenyt s így mentem utánuk. Valószínűleg csak kíváncsi voltam, hogy Ginny hogy tudja kezelni Teddy-t, vagy csak azért, hogy tovább gyönyörködhessek bennük. Nem is tudom. Figyeltem minden mozdulatukat és tényleg olyanok voltak, mint anya és fia.