16. Fejezet – We need to talk seriously

Sziasztok!
Remélem tetszeni fog a fejezet, gondolom eléggé nyilvánvaló, hogy miről fog szólni … :D
Kivételesen, ahogy láthatjátok két idézetet raktam ki, nem tudtam dönteni, az egyik ( az első xD) Ginny-re vonatkozik, a második meg Harry-re ( mily meglepő xD)
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Nox - Szeretem c. számát. Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Hiába volt minden vívódásom … nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.
Jane Austen

Téged választottalak, véglegesen és visszavonhatatlanul. Hogy örökre-e? Remélem. De egyszer már ígértem neked, hogy örökké, szóval azóta óvatos vagyok ezzel az óriási, rettentő ígérettel.
Ruth Rendell

 

Harry délután tényleg elvitt minket egy mugli moziba, ami számomra nagyon furcsa volt, mivel még soha nem jártam ilyen helyen. Egyszerűen elképesztőnek találtam a muglik találékonyságát, ahogy egy vékony üvegen mozgóképek jelennek meg a semmiből. A mesefilm nagyon aranyos volt, ahogy kis állatkák beszélgettek egymással. Teddykém is nagyon élveztem a kisállatok meséjét. Harry-vel mosolyogva néztük kisfiunk örömét. Majd a mozi után Harry elvitt minket egy családos mugli étterembe, ahol Teddy tudott játszani is. Olyan édes volt a kicsikém, néztük, ahogy barátkozik a többi gyerekkel, mi pedig jót beszélgettünk közben. Majd az elkövetkezendő másfél hétben rengeteg időt töltöttünk együtt, általában hármasban, de volt, hogy csak Harry-vel ketten. Ő is szakított elég időt ránk, nem csak a Rendre és én is minimalizáltam a halálfalókkal töltött időt, de Dracoval még így is majdnem minden nap találkoztunk. Egyre közeledett az évnyitó az Aurorképzőben, de valahogy még sem ez töltötte ki a gondolataimat, hanem Harry, vagyis a Harryvel való kapcsolatunk. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy mi lenne,ha  én mindent elfelejtenék, elfelejteném, hogy magamra hagyott és elölről kezdenénk. Vagy mi lenne ha, próbálnék erőt gyűjteni, összekapargatni a maradék akaratom, hogy ellent tudjak neki állni. Egyre többet és többet gondolkodtam ezeken, és egyre tisztábban tudatosult bennem, hogy semmi esélyem rá, hogy tovább bírjam, anélkül, hogy szeressem, titkolózás helyett és hazugságok nélkül. De olykor-olykor az is megfordul a fejemben, hogy talán már nem is szeret annyira. Vajon el tudnám viselni, ha elfogadnám az érzéseimet és nem küzdenék ellenük, de kiderülne, hogy ő már nem szeret. Nem. Tudom, hogy azt nem tudnám elviselni. Így kezdődött a mai napom is, mint oly sok az elmúlt időben, ezekkel az ostoba gondolatokkal. Teddy már fenn volt, és Andromeda elvitte játszótérre, Harry pedig elment a főhadiszállásra elintézni pár dolgot. Nekem viszont most a gondolataim uralták a szabad perceimet, csak ültem a szobám ablakában, néztem a kinti napfényes eget és gondolkodtam, élvezve a csendet és a kintről beszűrődő madár csicsergést.
- Min gondolkozol ennyire? - hallottam meg Harry lágy halk hangját, de még ettől a csendes megszólalástól is ugrottam egyet és kiestem volna az ablakon, ha Harry nem kapja el a derekam.
- Komolyan merényletet tervezel ellenem? - néztem rá ijedten és jobb kezem a szívem fölé helyeztem, mely most úgy dübörgött mellkasomban, hogy félő volt, hogy kiszakítja azt.
- Sajnálom, nem volt szándékos. - mosolygott rám.
- És ezt most el is higgyem? - kérdeztem tettetett sértettséggel, de erősen kellet küzdenem, hogy ne mosolyodjak el.
- Igazad van, ha nem hiszel nekem, tudod csak azért rémítettek halálra, hogy én lehessek a hős, aki megment a zuhanástól. - nevetett fel és alig észrevehetően, de közelebb húzott magához, beljebb húzva az ablakból.
- Tudtam én! - mosolyogtam önelégülten.
- Történt valami érdekes, mióta elmentem? - kérdezte kicsit komolyabb hangon.
- Áh semmi érdekes. Csak ültem itt tök nyugodtan a gondolataimmal, amíg valaki meg nem próbált halálra ijeszteni. - mosolyogtam rá.
- Tényleg sajnálom. - mosolygott édesen. - Mit tehetnék, hogy kiengeszteljelek?
- Hát, még nem tudom, de kitalálok valamit, ne aggódj! - nevettem fel.
- Ettől nem féltem. - nevetett fel, de aztán csend telepedett ránk, míg Harry tovább ölelt. Pár percig csak voltunk, egyikünk sem szólalt vagy tett bármit is. Végül felsóhajtottam, kiléptem öleléséből és leültem az ágyra.
- Tudod sokat gondolkodtam az elmúlt időben. - mondtam komolyan, szemeibe nézve.
- Szent Merlin, ez nem kezdődik túl jól. - nézett rám kicsit félve, közben leült velem szembe az ágyra.
- Harry, szeretsz még? Kérlek, légy őszinte, ha már nem szeretsz, csak mond azt. - néztem rá komolyan.
- Sok mindent el lehet rólam mondani, volt, hogy elhallgattam előled valamit, még régebben, de csak a saját biztonságod érdekében. Sosem hazudnék neked, szeretlek teljes szívemből. Meg kellett próbálnom, és én Merlinre mondom, megpróbáltam, de nem akarok senki mást, csak téged, sőt még csak akarni sem akarok rajtad kívül mást*. - mondta őszintén, állam alá nyúlva, hogy végig szemeibe nézzek. - Tudom, hogy nem voltam veled, mikor a legjobban szükséged volt rám, de nem tudtam a szemedbe nézni, egyszerűen képtelen voltam nézni, ahogy szenvedsz Fred miatt, tudva, hogy nem tehetek érted semmit, hogy miattam halt meg a bátyád.
- De hisz nem is miattad halt meg. - tiltakoztam.
- De igen! Miattam. Ha nem húztam volna az időt, ha rögtön Voldemort elé mentem volna, nem haltak volna meg ennyien miattam. Talán még most is élne a bátyád és talán még Remusék is. - engedte el az állam, és csak nézett maga elé szomorúan. Soha nem láttam még ilyennek, ilyen szomorúnak. Szörnyű szomorúság öntött el miatta, nem akartam, hogy szomorú legyen, bármit megtettem volna azért, hogy jobb kedve legyen. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem.
- Nem a te hibád volt. Ha nem vártál volna vele, ha rögtön odamentél volna Voldemorthoz, akkor most te lennél hallott és veled együtt sokan mások is. Ők nem csak érted harcoltak, hanem a jövőjükért. Nem te ölted meg őket, nem a te hibád Harry, erről egyedül csak Voldemort tehet. Te mentettél meg minket és esélyt adtál egy szebb jövőre. - mondtam nyugtatóan.
- Esélyt? Miféle esélyt? Voldemort újra itt van.
- Harry, egyszer már legyőzted, újra le fogod! - fogtam arcát kezeim közé és mélyen szemeibe néztem. A szemében lévő fájdalomtól, olyan volt, mint egy kis fiú. Egy árva kisfiú … - Végig melletted leszek, segítek neked, ne aggódj, ketten túljutunk rajta. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Meg sem érdemellek. - csóválta fejét, mire én csak mosolyogtam, most már tudom, hogy ilyen is lehet Harry, és egyáltalán nem bánom, hogy ezt az oldalát is megismertem.
- Talán nem. - mosolyogtam rá, de egyáltalán nem gondoltam komolyan. - De igazából egyáltalán nem érdekel, és tudd, hogy miért? - néztem rá komoly tekintettel.
- Nem, miért? - nézett rám kissé értetlenül.
- Mert akár menyire is idegesít, hogy jobban védsz, mint egy porcelánbabát, hogy mennyi energiát fektettem bele, hogy utáljalak, amiért elmentél, de nem tudlak utálni, mert szeretlek. - mondtam őszintén.
- Komolyan mondod? - kérdezte kissé bizonytalanul.
- Teljesen. - mosolyogtam.
- Jó ezt hallani a szádból. - mosolyodott el.
- Hogyha ettől boldogabb vagy, akkor ezentúl többször mondom majd. - mosolyogtam rá és átöleltem.
- Tényleg? - kérdezte halkan, most már nem válaszoltam, csak egy apró puszit nyomtam az arcára. - Ginny, ez most azt jelenti, hogy megbocsájtasz nekem? - kérdezte szemembe nézve.
- Igen, azt hiszem. - mosolyogta, mire Harry ajkai is felfelé görbültek, hirtelen magához rántott és lágyan, szerelmesen megcsókolt. Ez a csók győzött meg róla véglegesen és visszavonhatatlanul, hogy jól döntöttem, hogy nem harcolok tovább az érzéseimmel.- De nem lesz harmadik esélyed, úgyhogy használd ki és viselkedj jófiúként. - simítottam végig arcán.
- Jó leszek ígérem. - mosolygott vidáman, sorosan átölelt. - Nem foglak megbántani még egyszer, esküszöm.
- Ajánlom is, mert ha mégis, akkor végleg elfelejthetsz! - mondtam komolyan, de mosolyogtam.
- Hihetetlenül szeretlek Gin. - suttogta ajkaimra, mielőtt egybeolvadtak volna. Csókunkat egy halk ajtónyitódás zavarta meg, így elválva egymástól mosolyogva néztünk az ajtó felé, ahol barátnőm állt.
- Jajj de örülök. - kiáltott fel Mio boldogan.
- Hát még mi. - néztem mosolyogva Harry gyönyörű zöld szemeibe.
- Jajj nem akartalak titeket megzavarni. De most már mindegy! - nevetett fel és lehuppant az ággyal szemben lévő fotelbe. - Naaa meséljetek el mindent! Mindent tudni akarok! - nézett ránk boldogan.
- Ez a csodálatos nő megbocsájtott nekem. - nyomott egy puszit a nyakamba, amin én jót nevettem.
- Olyan szépek vagytok így együtt. - osztotta meg velünk véleményét Mio.
- Köszönjük. Azt hiszem jövünk neked eggyel. - néztem barátném szemeibe.
- Igen, jöttök nekem eggyel. - öltötte ki ránk nyelvét. - Na de én csak azért zavartam, hogy szóljak, hogy kész az ebéd.
- Köszi. Teddyék nem értek még haza? - kérdeztem.
- Nem, még nem, de hamarosan megérkeznek. - mosolygott, majd kiment a szobából.
- Na gyere, menjünk. - álltam fel és felé nyújtottam a kezem, amit el is fogadott, de nem azért, hogy felkeljen, hanem hogy visszahúzzon és megcsókoljon.
- Most már mehetünk. - mosolygott, ahogy én is és egymást ölelve csatlakoztunk a többiekhez. 

(Harry szemszöge)
Nagyon boldog voltam, hogy Gin és én újra együtt vagyunk, pedig néha már-már kezdtem feladni a reményt, de még szerencse, hogy nem tettem. Megfogadtam magamnak, hogy most már nem fogok félre lépni, nem fogom elhagyni őt soha többé, akármi is legyen mindig vele leszek. Boldogságomat szerelmemből sugárzó boldogság is fokozta. Lassan ballagtunk le a többiekhez ebédelni. Egy percre megdöbbenten néztek párosunkra, aztán elmosolyodtak és gratuláltak nekünk, amiért újra együtt vagyunk. Még mielőtt elkezdtünk volna enni, hallgattuk a többiek áradozását rólunk és fogadtuk a még több gratulációt meg persze hallgattam a fenyegetéseket, újból... Aztán csakhamar megjött Andromeda és Teddy is. Így egész családként ebédeltünk és végre teljesnek érzem magam, ha kívánhatnék valamit, az az lenne, hogy ezek a percek örökké tartsanak.

 * "Meg kellett próbálnom. És megpróbáltam. (...) De istenemre mondom, nem akarok senki mást, csak téged. Nem is akarok mást akarni, csak téged." - Cassandra Clare Üvegváros c. könyvében található idézet, amit én kicsit átírtam

15.Fejezet – Now he knows it

Sziasztok!
Tudom, hogy kicsit csúsztam, tegnap akartam felrakni a fejezetet, de nem voltam itthon a hétvégén, és tegnap este értem haza, kész hulla voltam, ezért nem raktam fel, nagyon sajnálom, tényleg.
Kicsit belsőségesebb, érzelmesebb lett, mint az előzőek és kicsit rövidke is lett, de azért remélem tetszeni fog. 
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Cheryl Cole Fight for this love c. számát.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Akármit is próbálunk eltitkolni, sosem állunk készen a napra, amikor az igazság kiderül.
Grace klinika c. film

 

Reggel valamiféle hiányérzettel ébredtem. Hiányzott valami vagy inkább valaki … Felkeltem és az ablakhoz sétáltam. Az eső zuhogott, de nem dörgött se nem villámlott, augusztushoz képest ez megszokott. Az éjjeliszekrényemen álló órára pillantottam, ami még csak fél hatot mutatott. Halkan átlopództam megnézni Teddyt, aki nyugodtan aludt, így visszamentem a szobámba és elkezdtem olvasni. Tíz perc sem telt el, amikor az ajtó halkan kinyílt és megjelent Harry a karjaiban kisfiammal.
- Szia! Bocsi, hogy nem kopogtam, de azt hittem még alszol. - szólalt meg halkan.
- Már fenn vagyok egy ideje. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Teddy nem tud aludni a vihar miatt. Átjöhetünk hozzád? - kérdezte mosolyogva és fiam is könyörögve nézett rám.
- Persze, gyertek. - mosolyogtam, a könyvet elraktam és az ágy szélére csúsztam. Harry leült az ágy másik szélére és Teddy-t lerakta közénk. Míg Harry lefeküdt, addig kisfiam hozzám bújt, majd miután Harry elhelyezkedett visszabújt hozzá és pedig hátulról bújtam Teddykémhez.
- Ginny, mi volt az a csók tegnap? - kérdezte Harry halkan.
- Semmi.
- Biztos?
- Igen, de ez téged miért érdekel annyira?
- Hát nem tűnt még fel, hogy szeretlek? - kérdezte némi iróniával hangjában, amire én felemeltem a fejem és szemeibe néztem.
- Néha tényleg nem tudom. - feleltem őszintén.
- Pedig mindent miattad tettem és teszek.
- Igazán?
- Tudom, hogy követek el hibákat, de akárhogy is én csak érted cselekedtem, te vagy számomra a legfontosabb.
- Néha nem úgy viselkedsz. Tudod egy kapcsolat általában a közös döntéshozásról szól. De te mindig egyedül döntöttél, sosem kérdeztél.
- A biztonságod érdekében. - sóhajtott.
- Harry, értsd már meg, hogy meg tudom magam védeni. Már nem vagyok az a kislány, akit másodikban meg kellett mentened. Nem tudom, hogy feltűnt-e már, de felnőtt nő vagyok.
- Igen, ez már feltűnt. - mosolygott csibészesen, mire én mosolyogva a karjába bokszoltam.
- Perverz majom! - kuncogtam fel.
- Van valami terved mára? - kérdezte végül mosolyogva.
- Hát nem túl sok minden, azon kívül, hogy elmegyek Voldemorthoz és elmondom neki, hogy itt vagy.
- Áh értem. Vigyázz magadra!
- Mindig vigyázok magamra. - mosolyogtam. - Miért kérded?
- Csak arra gondoltam elmehettünk volna hárman moziba. Most vetítenek egy aranyos kis gyerek filmet a szomszédos mugli városban, Teddy biztos élvezné és még te sem voltál tudtommal moziban. De majd elmegyünk máskor.
- Nem terveztem túl sokáig maradni, szóval délután elmehetünk. Ki kell használnom ezt a maradék pár napot az iskola kezdésig a kis fiunkkal.
- Egyetértek. Akkor délután elmegyünk?
- Ahha.
- Malfoy is ott lesz, amikor elmondod Voldemortnak? - kérdezte pár perces szünet után.
- Fogalmam sincs. Miért?
- Nyugodtabb lennék, ha ott lenne, félek, hogy rajtad vezetné le a dühét.
- Harry, ne aggódj már folyton. - mondtam rosszallóan.
- De … - kezdte volna.
- Harry, én még aludni akarok. - sóhajtottam, pedig egyáltalán nem voltam álmos, de úgy éreztem most jól esne egy kis alvás, vagy legalábbis remek indok volt, hogy abba hagyja. Épp ezért csendben maradt én pedig ténylegesen elaludtam és egy óra alvás után úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Kipihenten másztam ki az ágyból, úgy, hogy a két kis álomszuszékot ne ébresszem fel. Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán az éjjeli szekrényre raktam egy pergamen fecnit „Elmentem, sietek vissza! Puszi: Ginny” aztán mentem a megszokott helyre, hogy bejussak Voldemorthoz. Meg sem lepődtem, hogy ott volt, ahol mindig, a hatalmas teremben, de most nem nyüzsögtek körülötte, sőt egyáltalán nem volt ott senki, csak egy óriás piton, ami gondolom Nagini helyét tölti be.
- Nagy Úr, elnézést a korai zavarásért, de fontos dolgot kell elmondanom. - mondtam tisztelettudóan, de nem hajoltam meg, ahogy sokan mások.
- Ginevra drága lányom, mi szél hozott hozzám ilyen korai órában? - kérdezte hideg hangon.
- Sajnálom Nagy Úr, de Potter visszatért, Londonban van. Sajnos nem tudom, hogy pontosan hol tartózkodik, de a Főnix Rendjének ülésén már részt vett. Sajnos egyenlőre többet nem tudtam kideríteni róla.- hajtottam le a fejem sajnálkozva.
- Sejtettem, de most már teljesen más, mint volt. - gondolkodott hangosan és egyáltalán nem tűnt dühösnek.
- Elnézést Nagy Úr, de ezt nem értem. - szólaltam meg halk sajnálkozó hangon.
- Azt jelenti lányom, hogy Potter sokkal többet fejlődött egy év alatt, mint gondoltam. - mondta, közben a kígyót kezdte simogatni.
- Nagy úr, tehetek még valamit Önért? - kérdeztem alázatosan, ritkán vagyok ilyen, de most óvatosan kellett adagolnom a story-t.
- Azt akarom, hogy tartsd őt szemmel, hogy meg tudd, hogy most hol van, hogy mikor üthetek rajta. Mindent tudni akarok érted? - kérdezte már dühösen, hangjából kiveszett a nyugalom még csak szikrája is.
- Értettem. - mondtam halkan.
- Nem hallottam! - kiáltott rám és egy crutust küldött rám. A fájdalom pár pillanatig átjárta a testem minden pontját.
- Értettem. - mondtam hangosabban, már gúnyos hangon, amiért kaptam még egy crutiatus-t. Úgy tűnik ez egy ilyen nap. Ahogy abba maradt a kínzás fogtam magam és dühösen elmentem, nem mondtam semmit sem, csak elmentem, nem érdekelt, hogyha ezzel még jobban feldühítem. Majd elmentem a parkba leültem egy fa tövébe és regenerálódtam egy kicsit, összeszedtem magam. Majd dél körül hazamentem. A fiúkkal még a kertben találkoztam, ahogy kisfiammal játszottak. Nyomtam egy puszit kicsikém arcára és bementem a konyhába, megnézni, hogy hogy áll az ebéd. Anya sürgött-forgott a konyhában, míg Mio-val minket kiküldött teríteni.
- Szóóóóval? - nézett rám kérdőn Mio, miközben a tányérokat raktuk le.
- Szóóval? - néztem rá értetlenül.
- Na, ne légy már ilyen! Mesélj már! - nézett rám érdeklődve.
- Mio, én tényleg nem értem miről beszélsz. - vágtam értetlen képet.
- Jajj hát rólad és Harry-ről te butus!
- Öhm … még mindig nem értem …
- Jajj már! Összejöttetek?
- Öhm … nem … - mondtam kicsit bizonytalanul.
- Ez aztán meggyőző volt. Naa mesélj már!
- Hát nincsen semmi, nem vagyunk együtt, csak sok időt töltünk együtt és jól kijövünk egymással.
- Jajj már Ginny, a vak is látja, hogy szeretitek egymást, akkor meg miért nem jöttök újra össze?
- Mert félek. - sóhajtottam. - Félek, hogy megint csalódni fogok.
- Jajj már, Harry akármit is tett, szeret téged. Mond csak meddig fog ez így menni köztetek? Hüm? Gondolkodtál már rajta? Teddy-nek is jobb lenne, ha összejönnétek.
- Tudom, gondolkodtam már rajta. Valószínűleg nem tudjuk ezt így sokáig folytatni, még ha el is kezdődik az iskola, akkor sem. De egyenlőre még reménykedem.
- Miben? Csak egy igazi szerelem van az életben.
- Már nem tudom … talán abban, hogy minden magától a helyére kerül.
- Azért tenned is kell valamit.
- Tudom. - sóhajtottam fel.
- Akkor meg? - kérdezte Mio, de anyu kijött hozzánk az étkezőbe, ezért már nem folytattuk tovább a beszélgetést, de tudtam, hogy Mionak igaza van, nekem is kell tennem azért, hogy megoldódjon a probléma.

14.Fejezet – The irrefrangible sworn

Sziasztok!
Jöttem láttam győztem és ezt a hetet is túl éltem xD
A fejezethez csak annyit, hogy az idézet nem teljesen passzol az egész fejezethez, de részenként igen.
Hallgassátok meg hozz Lil Wayne & Bruno Mars közösszámát a Mirror-t!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

A férfiak buggyantabbak, mint a kéthetes ráksaláta egy szép júliusi napon.
Laurell Kaye Hamilton: Leláncolt Nárcisszusz 

  

Teljesen lefagytam, az agyam felmondta a szolgálatot, leblokkoltam. Pár másodpercig tarthatott, ami a harctéren akár az életemet is jelenthette volna, míg eljutott a tudatomig, hogy Draco csókol és ahogy ezt sikerült megemésztenem el is húzódtam tőle.
- Kérlek mond, hogy ez nem jelentett semmit! Csak hirtelen felindulásból tetted ugye? - néztem rá szinte könyörögve. Tudtam mit jelent szeretni és emiatt szenvedni. Ezt pedig senkinek sem kívánnám. Nem akarom, hogy szenvedjen, főleg nem miattam, mert én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nekem mindig Harry lesz az egyetlen, akit igazán szerethetek, talán idővel meg tudnám szeretni Dracot is úgy, de akkor is Harry lesz az első. Száját mát éppen szólásra nyitotta, amikor meghallottam Harry dühös hangját nem messze tőlünk.
- Hogy merészelted csak így letámadni Ginny-t?
- Nicsak, a kis Kiválasztott. - mondta gúnyosan Draco és villámló szemekkel nézett Harry-re.
- A kérdésemre válaszolj Malfoy!
- Ginny nincs hozzád láncolva! Sőt még csak együtt sem vagytok, úgyhogy nincs okom neked magyarázkodni! - vágott vissza Draco és felpattant, hogy Harry elé sétáljon. A két fiú közt szinte izzott a düh.
- Fiúk, fejezzétek ezt be! - szóltam rájuk, de egyikük sem vett tudomást rólam.
- Szóval úgy gondolod, hogy csak úgy szó nélkül hagyom, hogy lesmároltad Ginny-t?
- Jobban tennéd Potter! - húzta elő a pálcáját Draco és kiöltötte Harry-re, akinek jó reflexeinek és gyorsaságának köszönhetően már az ő kezében is ott virított a pálcája.
- Mert akkor mi lesz? Csak nem megátkozol? - gúnyolódott tovább Harry, tudomást sem véve arról, hogy közben elkezdtem nekik rimánkodni, hogy rakják el azokat a rohadt pálcákat.
- Oh, az nem lenne elég, inkább a Mungóba küldelek pár napra, azt sokkal jobban élvezném. - húzta ajkait gonosz mosolyra és nálam pontosan ekkor telt be az a bizonyos pohár. Dühösen szaladtam be kettejük közé és tenyereimet a mellkasukra nyomtam, hogy ezzel is távol tartsam őket egymástól.
- ELÉG LEGYEN! ÉN IS ITT VAGYOK! HARRY, TÉNYLEG NINCSEN SEMMI JOGOD, SZÁMON KÉRNI BÁRMIT ÉS EL TUDOM INTÉZNI A DOLGAIMAT SAJÁT MAGAM IS! DRACO, AZT HITTEM ELÉG VILÁGOS, HOGY NEM SZERETLEK, ÚGYHOGY HA LEHET, még egyszer NE CSÓKOLJ MEG! - kiabáltam rájuk, aztán kicsit fújtattam még dühömben, míg a két srác kissé megilletődve pislogott rám.
- Lenyugodtál? - kérdezte Harry halkan, nyugodt hangon.
- Nem teljesen, szóval ne húzzatok fel még jobban. - feleltem.
- Mit keresel itt Potter? - kérdezte Draco hideg hangon, elhúzódva a köztük feszülő kezemtől.
- Ginny azt akarja, hogy bevegyelek a Rendbe. Nem mondom, hogy repesek az örömtől.
- Hogy bevegyél?! Te vagy a vazető? - lepődött meg Draco.
- Eltaláltad. - mosolygott rá a sokak által ismert nagyképű mosollyal, mire én felsóhajtva hátráltam pár lépést, hogy ne álljak a beszélgetés közepén, mint egy szikla, de még se legyek messze, ha egymásnak esnek.
- Ezt Ginny elfelejtette megosztani velem.
- Nem mintha kérdezted volna tőle …
- Rémálmomban sem gondoltam volna, hogy te vagy a Főnix Rendjének a vezetője.
- Pedig szerintem nem túl meglepő, de mindegy. Még így is akarsz csatlakozni?
- Hogy az énközpontú apámtól az egoista Potterhez kerüljek, elég meggondolandó dolog. De jelenleg bármit megtennék, hogy ne úgy ugassak, ahogy apám akarja, szóval igen. - rántotta meg vállait a szőke hajó srác és én kissé meglepődtem, hogy mennyire őszintén válaszolt.
- Értem, szóval az apádat jobban gyűlölöd, mint engem? Ez kedves. - nézett rá kutató szemekkel Harry.
- Nyugi, apám és Voldemort után te következel a sorban, szóval ne hord fenn az orrod. - vágott vissza gúnyosan.
- Ha ennyire őszinte vagy, akkor én is. Voldemort, Amelia, Greyback után te vagy az általam legutáltabb személy. - mosolygott rá vissza gúnyosan. Baró, legalább abban egyetértenek, hogy gyűlölik egymást.
- És mégis bevennél a Rendbe? - lepődött meg Draco.
- Ginny megkért rá, azonban nem bízom benned és számomra elengedhetetlen, hogy bízzak a tagokban, szóval van egy feltételem.
- És mi lenne az?
- Tedd le a Megszeghetetlen Esküt, hogy nem árulod el a Rendet és a Rend tagjait! - mondta határozottan a Főnix Rendjének vezetője, amin én teljesen meglepődtem, azt hittem ad neki valamilyen tesztet, egy küldetést, hogy bebizonyítsa, hogy számíthatunk rá, de nem erre …
- Harry, ezt nem kérheted tőle! Nem kérheted, hogy az életét adja a Rendért! - szóltam Harry-re ingerülten.
- Bármelyik tag az életét adná a többiekért és a rendért, ha hozzánk akar tartozni, akkor ő is megteszi ezt, ha nem, akkor mehet Merlin hírével! - állt ki határozottan elképzelése mellett, már épp szólásra nyitottam a számat, amikor Draco félbeszakított.
- Rendben van, leteszem az Esküt! - válaszolta határozottan.
- Hogy mi?! Jól meggondoltad ezt? - néztem rá meglepetten.
- Igen, átgondoltam. - nyújtotta Harry felé jobb kezét, aki elé lépett és szintén jobb kezével megfogta a másikét. Egymás szemébe néztek, nem tudom, ők megértették-e egymás tekintetét, de én igen. Draco határozott volt, tudta, hogy jól cselekszik és még reménykedett egy boldogabb jövőben, míg Harry szemei meglepettségről, aggodalomról és talán egy kis elismerésről árulkodtak. - Ginny, segítenél? - pillantott rám Draco.
- Jól meggondoltad? - kérdeztem, hogy teljesen biztos legyek a dolgom.
- Igen, biztos vagyok benne. - felelte határozottan, ezért én megidéztem a megfogott kezek körüli mágikus „láncot”.
- Esküszöl, hogy nem árulod el a Főnix Rendjét és a tagjait? - kérdezte határozott egyenletes hangon Harry.
- Esküszöm, hogy ha az életemen múlik, akkor sem árulom el a Főnix Rendjét és tagjait. - válaszolt diplomatikusan Draco, mire a „lánc” beléjük ivódott és megjelent egy-egy, különböző jel a csuklóiknál, Harryé azonnal el is tűnt, míg Draco csak figyelmen kívül hagyva az új jelét nézett ránk. - Szóval mit kéne tennem?
- Eleinte segítened kell Ginny-nek kémkedni, de ha mást szeretnél … -hagyta függőben a mondatot Harry. Kicsit meglepődtem, hogy választási lehetőséget adott neki, oké, mindenkinek szokott adni, de Draco más, vagy legalábbis ezt hittem.
- Nekem tökéletesen megfelel a kémkedés. - válaszolta a halálfaló.
- Remek. Általában minden héten tartunk megbeszélést, legalább kétszer. Nem kötelező ezeken részt venned, nem várom el tőled, minden esetre, egy valamit tudnod kell. A Főnix Rendjének a főhadiszállása a Grimmauld tér 12-ben található.
- Értettem. - felelte kissé kelletlen.
- De lenne még egy kérésem. Ha eljössz a megbeszélésekre, szeretném, ha csuklyában tennéd ezt, a tagok valószínűleg nem bíznának benned, amiért lássuk be, nem hibáztathatjuk őket … De megértem, ha nem teljesíted ezt a kérésem.
- Ez most parancs akart lenni? - húzta fel egyik szemöldökét az érintett.
- Én nem Voldemort vagyok, hogy parancsokat adjak! Csupán elmondom, hogy mit kellene tenned, ha parancsot adnék, akkor is lenne esélyed visszautasítani azt. - sóhajtott fel fáradtan Harry.
- Ennek így nincs sok értelme, ugye tudod.
- Jobb, mintha elvenném a többiek szabad akaratát. - vonta meg vállait.
- Akkor ha nincs más, én mennék is. - szólt búcsúzólag Draco.
- Ha bármiben segítségre lenne szükséged, tudod, hogy hol találsz minket. - szólalt meg Harry, mielőtt Draco még dehopponálhatott volna, hangjában felelősség és némi törődés is kihangzott.
- Köszönöm. - pillantott ránk.
- Szia Draco. Vigyázz magadra! Jó éjt! - köszöntem el tőle.
- Szia! Neked is. - jelent meg ajkain egy lágy mosoly, majd megfordult a sarkán és már el is tűnt.
- Nem gondoltam volna, hogy megkéred, hogy tegye le az esküt! - néztem kicsit ingerülten Harry-re.
- Meg kell bíznom benne, hogy teljesen tagja legyen a rendnek, hogyha úgy alakulna, tudjam, hogy számíthatunk rá is.
- Jó, rendben, megértem, de nem számítottam rá. - sóhajtottam.
- Menjünk haza jó? Fáradt vagyok. - sóhajtott Harry és elkezdte dörzsölgetni a homlokát. Egyáltalán nem látszott rajta a fáradtság, de tudom, hogy jó formán az egész napot a rendes ügyek intézésével töltötte, már korán reggeltől kezdve és akkor még én is ide rángattam.
- Rendben, menjünk. - küldtem felé egy mosolyt és egyszerre hopponáltunk, lassan sétáltunk a ház felé, majd fel a lépcsőkön. Ahogy a Teddy szobájának ajtajához értünk, bepillantottunk és láttuk, ahogy nyugodtan alszik, ezért úgy döntöttünk, hagyjuk aludni.
- Szép álmokat, Gin. - szólt kedvesen Harry, miután megtettük azt a két lépést a szobám ajtajáig, majd egy puszit nyomott a homlokomra, ami annyira édes volt tőle. Nem volt benne követelőzés, vágy vagy szenvedély, csak egy egyszerű és kedves gesztus.
- Álmodj szépeket! - köszöntem el tőle én is, és néztem, ahogy lépked tovább a szobája felé. - Harry, köszönöm, amit Dracoért tettél. - szóltam utána.
- Nem miatta tettem. - pillantott vissza rám.
- Tudom, de azért köszönöm. - mondtam kedvesen, majd bementem a szobámba, elintéztem még pár dolgot, majd mint egy troll dőltem be az ágyamba. Kicsit furcsa volt, annyi idő után újra egyedül aludni, de most valahogy élveztem a magányom, addig a pár percig, amíg szemeim le nem csukódtak.