31. Fejezet – There is a little light in the darkness

Sziasztok!
Cuki, szerelmes rész nagyjából, néhol meg nem :D a kérdésre, hogy muszáj volt-e itt abbahagynom, az a válaszom, hogy igen :D
Ajánlom hozzá Rihannatól a We found love c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo

 

Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni.
Tony Parsons

 

Egy hét telt el, azóta, hogy megtudtam terhes vagyok és idáig remekül tudom titkolni a kicsi létezését. Ugyan Harry már kezd gyanakodni, a megszokottnál többször kérdezi, hogy jól vagyok-e vagy mi van velem, hogy sápadt vagyok … Én viszont ügyesen kitérek a válaszok elől és inkább kérdezősködöm. A rettegés minden nap egyre nagyobb csomót szorít a hasamban. Ma este is hasonlóan történt. Harry küldött patrónust, hogy későn jön, ne várjam meg. De könnyű azt mondani! Hogy tudnék aludni, miközben az élete kockán forog? Meda próbálta elterelni a figyelmem, hogy ne aggódjak. Ő az egyedüli, aki tud a kisbabáról és eléggé aggódik is miattunk. Folyamatosan azt hajtogatja, hogy mondjam el Harry-nek és más esetben már elmondtam volna. De így? Ráadásul fogalmam sincs, hogy hogy mondhatnám el neki. Végül Meda fél kettőkor már nem bírta tovább és ledőlt aludni. Addig én elkezdtem nasizni … Végül már enni sem tudtam, így elcsigázottan elmentem fürödni. Majd lefeküdtem és csak néztem a plafont és vártam. Közben a hasamat simogattam, amin még ha csak egy kicsit is, de már látszik, hogy terhes vagyok, de még rá lehet fogni, hogy csak meghíztam … Hallom, ahogy az óra ketyeg, de végül valamivel három után el aludtam, valamilyen csoda folytán, bár az is igaz, hogy fél ötkor már fel is ébredtem és aggodalmasan vettem tudomásul, hogy Harry még mindig nincs mellettem. Pár perc telhetett el, az ébredésem után, hogy meglátogassam a mosdót és kiadjam magamból a fölösleges táplálékot … A wc fölé görnyedve vártam, amíg a rosszullét alább hagy, de egy aggódó és fáradt hang „zavart” meg.
- Ginny?! Szent Merlin! Mi a baj? - kérdezi kicsit sem nyugodtan.
- Semmi bajom, kérlek menj ki. - válaszolok, de hangom még számomra is gyenge. Magam sem tudom, mit vártam tőle. Hogy gondolhattam volna, hogy a kérésemre kimegy? Hát nem ment ki, sőt mögém lépkedett és hátulról átölelt. - Kérlek, nem akarom, hogy végignézd, amíg én rókázom. - nyöszörgöm, de meg sem moccan.
- Semmi baj Kicsim. Itt maradok. - hangja halk, de meleg a törődéstől. Feladtam, a könyörgést. Nem volt értelme, akármennyire is szarul esett, hogy így lát, mégis jó érzés volt, hogy mellettem van. Csupán pár percre volt szükségem, amíg a hányinger nagy része elmúlt, ez alatt az idő alatt Harry nem szólt semmit, csak ölelt. Végül feltápászkodtam és fogat mostam, hogy az utolsó szörnyű maradványokat is eltüntessem a számból. Harry végig mögöttem volt és átkarolt. A tükörből láttam a szemét, ahogy aggódva néz rám. Amint végeztem a fogsúrolással egy nyugtató mosolyt öltöttem az arcomra.
- Harry, minden rendben van. Elengedhetsz ám, nem lesz semmi baj. - mondtam nyugtató hangon, de nem tudom, hogy ebből hogy menekülök el, hogy ne mondjam el neki az okát.
- Egyáltalán nem úgy fest. - szólal meg végül, amíg kivezet a szobánkba.
- Harry, kérlek, ne aggódj feleslegesen, tényleg jól vagyok. Menj, zuhanyozz le, addig én csinálok neked valami kaját. - nyomok egy csókot az ajkaira és kelnék fel az ágyból, de ő visszaültet.
- Nem! Addig nem mozdulok el innen, amíg nem mondod meg végre, hogy mi a baj! - hangja határozott.
- Harry, Drágám, hulla fáradt vagy ez nem a legjobb időpont, hogy ezt megbeszéljük … - próbálok kitérni a válaszadás elől, de nem jön össze.
- Nem Gin! - veti ellen azonnal. - Már napok óta látom, hogy nem vagy jól, de naivan elhittem, hogy semmi bajod! A fészkes fenébe is, jobban kellett volna figyelnem rád! - ül le mellém az ágyra és a kezemet szorongatja.
- Szerelmem, kérlek ne mondj ilyeneket! Rengeteg dolgod van, és tudod, hogy megértem. Úgyhogy kérlek ne ostorozd magad! Nincs miért. - simogatom a kezét.
- Ezért nem jelentkeztél a Minisztériumba, igaz? - hagyja figyelmen kívül, amit mondtam. - Miért nem vettem észre?
- Na jó, tényleg emiatt nem jelentkeztem az Aurorságra, de … - kezdtem volna, de a szavamba vágott.
- Beteg vagy, igaz? - hangja fájdalommal teli.
- Hát … - nem hagyja, hogy elmondjam.
- Valami komoly? Mondd, hogy nem! - hangja már könyörgéssé válik.
- Harry, nem vagyok beteg! - mondom őszintén.
- Akkor miért hánytál?
- Harry, nem akartam, hogy elvonjam a figyelmed, vagy aggódj értem … pedig nagyon el akartam mondani, de nem volt rá alkalmam … és nagyon sajnálom … Nem így kéne elmondanom … Igazából azt sem tudom, hogy hogy mondjam el … - hadoválok összevissza.
- Csak bökd ki Gin. - szorítja meg biztatóan a kezemet, míg szemében továbbra is az aggodalom lángjai lobognak.
- Okééé … szóóval … babát várok. - nyögtem ki végül. Szemei azonnal elkerekedtek, a szája tátva maradt. Vártam, hogy mondjon valamit, bármit … de nem szólt semmit. Nem kellett volna így rázúdítanom, de nem tudtam, hogyan rizsázzak … - Öhm, Harry … jól vagy? - kérdeztem kicsit aggódva, amikor már két perccel később sem szólt és nem is mozdult, csak annyit, hogy már a hasamat nézi kiguvadt szemekkel. Nem túl biztató … - Harry? - kérdeztem már aggódva, félve. - Azt hittem, szeretnél kisbabát … - hajtottam le a fejem szomorkásan és a kezemet a hasamra simítottam. Érzem, ahogy megmozdul az ágy alattunk, ahogy közelebb csusszan hozzám. Félve pillantok fel rá, de teljesen alaptalanul. Ajkai mosolyra húzódnak, erős karjait pedig körém fonja. Én pedig készségesen bújok hozzá.
- Kis butus. - nevet fel vidáman. - Hát persze, hogy szeretnék gyereket. - egyik kezét a hasamra simítja. - És csak hogy tudd Kedvesem, ez nagyon nem volt fair. - hangja vidáman dorgál.
- Hümm? - bújtam hozzá még jobban.
- Nem fair, hogy harapófogóval kellett kihúznom belőled, hogy hamarosan apuka leszek.
- Harapófogó? - ismétlem el a furcsa szót.
- Mugli szerszám. De mindegy, nem tereled el a figyelmem! - nevet fel. - Mióta tudod?
- Több mint egy hete.
- És nem mondtad el? - hangja meglepett és kissé dühös.
- Nem akartalak még ezzel is terhelni.
- Ez nem teher Gin! - csóválja a fejét és a dühnek már nyoma sincs. - Még soha nem voltam ilyen boldog, mint most, hogy tudom, hogy már úton van a kis jövevény. Ennél boldogabbá már nem is tehetsz Kedvesem. - nyom egy puszit a homlokomra. - És, tudja valaki?
- Csak Meda, mert rájött a rosszullétekből … De megkértem, hogy ne mondja el senkinek se. Úgyhogy egyenlőre csak mi hárman … akarom mondani négyen. - fogom meg Harry kezét a hasamon. Egyikünk sem szólt, csak élveztük egymás közelségét, a jövőnkre gondoltam, amikor ennek mind vége lesz. A születendő kis csöppségre és Teddy-re. Hihetetlen, hogy a sötétségben is ott a fény. Már értem, miért mondják, hogy a kettő nem létezik egymás nélkül. De nem maradtunk így sokáig, Harry is és én is fáradtak vagyunk, így végül Harry ment a fürdőbe én meg a konyhába csinálni neki valami kaját. Igazából csak megmelegítettem neki a vacsit, vagyis inkább mondhatni reggelit.
- Hékás! - szólt rám Harry, mire rákaptam a tekintetemet és érdeklődve pislogtam rá. - Neked pihenned kéne! - ezt olyan aggódással és törődéssel mondta, hogy én felnevettem.
- Harry, babát várok, nem vagyok hadirokkant.
- Na szép, mondhatom. Csak úgy kineveti a férjét. - vág durcás arcot, de leül velem szembe az asztalhoz enni.
- Csak azért drága férjecském, mert megérdemled. - mosolygok rá. - Ne aggódj, makk egészségesek vagyunk! - nyomok egy puszit az arcára.
- Jól van, jól van! - mosolyog és eszik tovább. Majd ahogy lefekszünk én szinte azonnal el is alszom. Délelőtt 10-kor ébredek fel, valami motoszkálásra. Ahogy kinyitom a szemem, látom, hogy Harry az, miközben készülődik.
- Máris mész? - kérdezem halkan, álmos hangon.
- Muszáj Gin. - pillant rám mosolyogva. - De te még pihenj csak. Nem aludtál túl sokat, pedig mondtam, hogy ne várj meg …
- Jól van na. - fújtatok egyet és oldalra fordulok, azzal a szándékkal, hogy alszom tovább, amikor Harry mégis visszamászik mellém lágyan megcsókol.
- Ha bármi van, azonnal küldj egy patrónust, jó? - kérdezi.
- Rendben, nem lesz semmi baj, csak vigyázz magadra. - nézek szemeibe.
- Te is vigyázz magatokra. - csókol meg ismét és egy puszit nyom a hasamra, igaz a takarón keresztül, de akkor is cuki volt tőle. Nézem ahogy kimegy a szobából, rossz előérzet kerít hatalmába, így akárhogy szeretnék már nem tudok aludni. Fáradtan cammogok ki Teddy-hez, aki már épp egy mesekönyvet nézeget. Meda rám mosolyog.
- Vigyázz, Harry kiadta parancsba, hogy véletlenül se hagyjalak egyedül. Teljes felügyelet alatt állsz Ginny. - nevet fel jókedvűen, míg én csak mosolyogva huppanok le melléjük a kanapéra és üdvözlöm Teddy-t.
- Valami hasonlóra számítottam. - válaszolok Medanak vidáman és Teddykét az ölembe ültetem, hogy olvassak neki a mesekönyvből. A rossz érzés végig bennem munkálkodott, de akkor tetőzött be teljesen, amikor ebédkor az egyik halott újra átment rajtam. Ugyanolyan szörnyű volt, mint először, de most már legalább volt mondandója … Újra lepörögtek előttem a harcaik, mint akkor a Mungoban, de nem szakadt meg ennyinél. Egy újabb képsorozat jelent meg előttem, Harry és Voldemort, valahol a sötétben, villámló energiákkal küzdenek. Próbálom kideríteni, hogy hol vannak, de nem látok semmi ismerőset, amíg egy romos ház képe nem villan be a tudatalattimba. Most már minden tiszta. Egy erdőben vannak, Godric's Hollow-tól nem messze, Harry-ék régi házától keletre. Az éj sötét és borús, a harc kimenetelét homály fedi, amikor újra otthon találom magam. Andromeda aggódva néz rám, míg én az áttetsző lényeket figyelem.
- Ma kezdődik el … - súgja visszhangozva, amitől megborzongok.