30.Fejezet – Little surprise

Sziasztok!
Hááát erről most tényleg nem tudok mit mondani. Ha minden igaz, akkor Atiban – ha tévedek bocsánat – felmerült egy korábbi fejezetben valamiféle aggodalom, amit akkor is és most is megcáfolok … hogy mi a francról beszélek? XD megfogjátok érteni :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Rihanna-tól a Fool in love c. számot, tudom, hogy eléggé más a story-ja, de valahogy ez jut róla eszembe.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az anyai szeretet... hatalmas erőt képvisel. Több, mint egyszerű emberi szeretet. A lélek mélyéről fakad.
Guillermo del Toro

 

Rettenetes időszak volt, pedig még csak egy hét telt el azóta, hogy megszólaltak, azóta mind egyes percet számoltam, hogy Harry végre hazaérjen. Szörnyű volt. Még a legvégső vizsgáim előtt valahogy elmentek a napjaim, de most, hogy már azok sincsenek? Beleőrülök az egészbe, a bonyodalmak miatt még nem jelentkezhettem a parancsnokságra sem, mivel pár egészségügyi vizsgálatot kell még elvégeznie, ami csak a hétvégére lesz meg. Addig egy teljes hétig szenvedhetek itthon. Persze Teddy itt van és sok időmet vele töltöm, de sajnos a tudatom egy része folyamatosan Harry miatt aggódik. Persze imádok a keresztfiammal lenni, de közben majd megfulladok az aggodalomtól. Szar ügy … tudom. Meda meg folyton azzal jön, hogy pihenjek többet meg egyek többet anyáskodik felettem, de ez nagyon aranyos tőle, igaz néha már szinte annyira idegesítő mint anyu. Persze imádom mindkettejüket. Anyuékhoz is szinte minden nap átmentünk, hogy ezzel is teljen az idő és ne legyen az, hogy meg se látogatjuk őket, ahogy az elmúlt időben … Harry meg jó ha 6 órát otthon volt azt is végigaludta szegény. Rachel és Szonja pedig minden másnap átjöttek pletykálkodni és a kis fiam szórakoztatására. A programok szinte már beálltak, délelőtt játék Teddy-vel és beszélgetés Medaval, délben anyuéknál ettünk, délután és este felé meg néha Szonjaék jöttek. De ezeket még kiegészítették a mellékcselekvések, mint a kaja, vagy épp a rosszulléteim. Már jó ideje minden nap hányingerem volt, de a vizsgákra fogtam, most már nem csak hányingerem van, hanem már ki is adom magamból. Bár ezt nem is igen csodáltam, az aggodalomtól a rosszulléteim el voltak magukkal és a csipegetés is kitöltötte az időmet. De nem volt semmi komoly bajom, kialvatlan voltam és sápadt, de nem volt lázam és nem is fájt semmim. Meda furcsán méregetett egész álló nap, már a hét második felében. Nem kívántam, hogy előtörjenek belőle az anyai ösztönök és azonnal gyógyítóhoz ráncigáljon, bár ha ő nem, akkor anyu vagy Mio biztos megtennék. Nem bírom annyira a Mungot vagy alapból az Ispotályokat, lehet ezért is nem mentem gyógyítónak. Igaz minden bizonnyal gyógyítóként más lehet benne járni-kelni, mint betegként, de akkor is. Pénteken is elég nehéz volt bemennem, a leletekért, amit továbbíthatok a jelentkezésemmel a Parancsnokságra. Több évfolyamtársammal is összefutottam, akik szintén most végeztek és a leleteket hajkurászták, így majdnem háromnegyed órámba telt eljutni a kijelölt gyógyítóhoz, ahol még egy öt fős sort is kivárhattam. Szörnyen frusztráló várakozni egy ispotályban. Még az egészséges emberekben is kételyek merülnek fel és azon jár az agyuk, hogy mi van ha … Kissé idegesen sétáltam be a gyógyítóhoz, aki elvégezte a vizsgálatokat és azoknak a kielemzését.
- Jó napot! - köszöntem nyugodt hangon.
- Jó napot kisasszony! Foglaljon helyet. - mosolyog kedvesen és az asztalával szemben lévő kényelmes karosszékre mutat. - Megmondaná a nevét, kérem, - kérdezi.
- Ginevra Potter vagyok. - válaszolok készségesen aztán egy pálcaintés következtében egy mappa repül a kezébe. Kinyitja és a papírokat kezdi nézni. Végül elmosolyodik én meg megnyugszom. Akkor nem lehet baj, nem igaz?
- Tessék, ezt olvassa végig Mrs Potter. - nyom a kezembe egy lapot a sok közül. - Mindenképpen el kell látogatnia egy szakgyógyítóhoz, amilyen hamar csak lehet. - hangjában nem fedezek fel semmit, de a hasam görcsbe rándul, mégis miért kéne szakorvoshoz mennem? Gyorsan futom át a papírt, a betűk folynak a szemem előtt és amire a lényeghez érek az állam a padlóra esik és csak nézem az okát a kivizsgálásnak. Aztán a gyógyító kedves mosolyára néztem, majd magamra és a újra a kezemben tartott papírra.
- Ez … ez … - nem vagyok képes felfogni a dolgot, teljesen váratlanul ért. - Terhes vagyok? - kérdezem döbbenten az gyógyítót.
- Nagyon úgy fest Mrs Potter, de ez csak egy gyors vizsgálat volt, nem állíthatom teljesen biztosan, ezért is mondtam, hogy menjen el szakemberhez, egy komolyabb kivizsgálásra, a maga és a baba egészsége miatt. Gratulálok Mrs. Potter. - mosolyog tovább, én pedig kezdem felfogni, legalábbis tudatilag, azt hiszem. Én is mosolygok, a kezem a hasamra simítom.
- Köszönöm. Viszontlátásra. - lépek ki a rendelőből és leülök, újra megnézem a lapot, hogy nem csak álmodtam-e az egészet? De nem, még mindig ott van. Mosolyogva mentem és szereztem időpontot, kis híján ugrándoztam, mint egy óvodás. Amikor hazaértem, Teddy épp délutáni sziesztát tartott, míg Meda olvasott valamit én meg gyorsan bementem a szobába, még egyszer utoljára megnéztem a papírt és elrejtettem, hogy Harry egyenlőre ne találja meg. Majd csatlakoztam Medahoz.
- Na mi volt? -kérdezte letéve a könyvet és rám figyelve.
- Semmi érdekes, csak … még el kell mennem még egy vizsgálatra, de nincs semmi bajom, csak biztosra akarnak menni. - válaszolok kitérően. Meda vizslató tekintete zavaró, de próbálok nyugodt maradni és nem mocorogni.
- Biztos ez? - kérdezi megerősítést várva.
- Teljesen. - mosolyogtam rá. - Mit olvasol? - kérdeztem, elterelve a figyelmét és elkezdte mesélni, pont az izgalmas résznél hagyta abba, így mondtam, hogy csak olvassa, addig én a gondolataimba merültem. Remélem Harry örülni fog. Egy közös baba, már egy darabja szeretett volna babát és mi tagadás én per pillanat a fellegekben járok, úgy érzem magam mint a mennyországban. Hirtelen minden a helyére kattant körülöttem, leszámítva Voldemortot … Hamar kivertem Voldemortot a fejemből, most csak a boldogságra koncentráltam, azt mondják a baba érzi az anyukája érzéseit és a pozitív érzések jót tesznek neki. Én pedig mindent meg akarok neki adni, azt akarom, hogy ő legyen a legeslegboldogabb és legegészségesebb kisbaba. És ezért mindent megteszek, amit csak kell. A nap további része már egész jól ment, Teddy elvonta a figyelmem, de miután lefeküdt újra az aggodalom vette át az öröm helyét. Hiába tudtam, hogy nem tesz jót, nem tudtam semmivel sem elfoglalni magam, amíg Harry haza nem jött épen és egészben. Elmesélte, hogy mi történt ma. Egy újabb megszállást, amit sikeresen végrehajtottak pár halálfaló családnál és kaptak híreket Voldemortról is, ami számomra annyit tesz, több eséllyel támad, és Harry még nagyobb veszélyben van. Egyszer bele fogok őrülni a várakozásba. De ahogy Harry hazaért teljesen felszabadultan mosolyogtam és csókoltam meg, aztán előkészítettem neki a vacsit. Amíg mesélt, elmondta milyen mozgalmas napja volt. Én pedig figyelmesen hallgattam, amikor befejezte, már nyugodtan evett, én meg csak néztem őt.
- Tényleg, voltál az ispotályban? - kérdezte egyszer csak és én nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Amíg nem megyek el szakgyógyítóhoz jobb ha nem tudja, így csak mosolyogtam.
- Igen, minden a rendben, de csak később tudom leadni a jelentkezésem a Minisztériumba. - válaszolom a felszínes igazságot.
- Ennek örülök, tudod, hogy nem akarom, hogy Voldemort megint bántson és belekeveredj még jobban a sűrűjébe … - szorítja meg a kezem én pedig csak mosolygok. Örülök, hogy ennyivel sikerült elintéznem. Mivel holnap Harry megy dolgozni én meg megyek az ispotályba, hogy kivizsgáljanak. Miután Harry elment, és a reggeli játék után a délutáni szieszta alatt mentem el. A váróban a kezemet tördeltem, hogy hívjanak már be. Ahogy behívott a gyógyító és lezártuk az illedelmes üdvözlést kedvesen megkért, hogy feküdjek le a beteg ágyra, aminek már csak a gondolatától is rosszul lettem. De végül nagy nehezen csak lefeküdtem. A pálcáját végig húzta a hasamon miközben számomra érthetetlen bűbájokat mormogott. Mind más színű volt és nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e vagy rossz. Félve néztem a gyógyító komoly arcára, de aztán ahogy befejezte a mormogást egy kedves mosolyt villantott rám és közölte, hogy tényleg állapotos vagyok. 11 hetes terhes vagyok, azt mondja, csodálja, hogy nem vettem észre. Hát nem igazán volt időm magammal foglalkozni … persze írt fel valamilyen erősítő bájitalt és a szokásos rizsával jött, hogy ne izgassam fel magam meg ne erőltessem meg magam. És két hónap múlva kell visszamennem, ha csak nem történik valami. Ugyanolyan boldogan mentem haza, mint az előző nap. Meda már egy szót sem szólt, csak mindent tudóan mosolygott. Addig gondolataim elterelődtek, hogy mégis hogy mondhatnám el Harry-nek. Izgatottan vártam, hogy hazaérjen, pedig este még Szonja is átjött, nem mondtam neki semmit, tudom, hogy egyenlőre annál jobb, minél kevesebben tudják. Miután elment szinte már a körmömet rágtam, az izgatottságtól most még az aggodalmammal is felvette a versenyt, de hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy melyiknek drukkoljak. Amikor Harry hazajött, eléggé ideges volt, és miközben vacsorázott elmondott mindent, hogy a mai nap tíz auror is meghalt és kettőt elfogtak. Dühös volt és aggódott. Mikor elmesélte az egész story-t és megkérdezte, hogy mi volt ma én csak sablonosan meséltem el. Rájöttem, hogy most épp arra van a legkevesebb szüksége, hogy még miattunk is aggódjon. Nehéz volt megfékezni a kezem, hogy ne simogassam meg a hasam. De megálltam és visszafojtottam ezt az örömhírt. És ahogy körbe néztem láttam, hogy egy halott sincs itthon sem a nappaliban sem a hálóban, meglepődtem, idáig mindig itt volt valamelyikük. De igazából elsiklottam efölött az infó fölött, főleg, miután másnap újra itt voltak. Tudom, mert láttam őket, mielőtt még a wc fölé görnyedve találtam magam a mosdóban. Harry fel sem ébredt, nem csodálom, amilyen fáradt lehet, talán épp ezért nem vette észre, mivel ez nem most kezdődött, már lassan két hete tart, csak eddig nem foglalkoztam vele, most viszont már tudom az okát és csak pillanatnyilag zavar, mivel utána rögtön rájövök, hogy a picur miatt van, aki bennem növekszik és ettől valahogy sokkal elviselhetőbb minden. A nap olyan hamar elment, hogy alig vettem észre, csupán akkor figyeltem, amikor Meda Teddy lefektetése után mondott.
- Ginny, tudom, hogy terhes vagy. - hangja nyugodt volt, míg én döbbenten vizslattam.
- Hogy? - kérdeztem sokkolva.
- Én is voltam terhes. Tudom, hogy milyen, engem nem csaphatsz be.
- Nem is állt szándékomban csak …
- Oké, tudom én. De mondd csak, Harry miért nem tudja még? - mosolyog.
- Mert még nem tudtam neki elmondani. Úgy értem annyi dolga van, a munkája most nagyon lefoglalja, jobb, ha csak a munkára koncentrál és nem aggódik még miattunk is. Gondolj bele, mi lenne, ha megtudná, hogy úton van a gyermekünk? Még többet aggódna, hiába ígértem meg, hogy távol tartom magam Voldemorttól. - sóhajtottam.
- Ginny, tudnia kell. - Meda hangja komolyan cseng, míg én csak felsóhajtok és tagadóan csóválom a fejem, ha ennek az egésznek vége lesz, elmondom neki, feltéve, ha addig titokban tudom tartani …