A szavazásról és a 33. Fejezet – It is the end

Sziasztok!
Először is Köszönöm mindenkinek a szavazatokat. Összesítésben:

 Nagyon örültem, hogy ennyi szavazatot kaptam, viszont elfelejtkeztem valamiről, kikötni, hogy hogyan nézem a szavazatokat ... mint azt látjátok a legtöbb szavazat a Paintful life-ra érkezett, viszont ha úgy nézem, akkor a Háború és békét valamint az Edward és Bella titkait is megszavaztátok az Inscruton, mivel ott több szavazat érkezett erre a kettőre, mint a másik két blogon külön-külön  a Paintfulra. Így nehogy az legyen, hogy bármelyikkel is kivételezek, indítok még egy szavazást, ez csak egy gyors egy hetes lesz, e között a három között és a három blogon érkezett szavazatok összege dönt majd. ha valamilyen brutális csoda folytán egyenlőség alakulna ki, akkor a Paintful life-ot fogom megírni ...

És akkor a fejezet ... Ez lesz az utolsó előtti fejezet, igen, már lassacskán befejezem a történetet. Nem is tudom, mit tudnék hozzáfűzni. Szerintem az Evanescence -től a My Immortal c. szám illik rá egy kicsi, és hogy ő szinte legyek részben ez is ihlette.
Jó olvasást!
Puszi:
LilyV

xoxoxoxo

Senki sem fest jól a legsötétebb óráiban, de ezek az órák tesznek minket azzá, akik vagyunk. Bátran szembenézünk a problémákkal, vagy megfutamodunk. Győzedelmeskedünk, megacéloznak bennünket a kiállt próbák, vagy örökre megtörünk.
Karen Marie Moning – Hajnalra várva

 

(Harry szemszöge)
Már az ájulás kerülgetett a fáradtságtól, egyre figyelmetlenebb lettem, így több átok is ért el. Egyre rosszabbul állt a szénám. Ha ez így folytatódik tovább, akkor esélyem sincs. Valahogy időt kell nyernem, különben baj lesz és hirtelen eszembe jutott valami, amit még Spanyolországban tanultam. Viszont vigyáznom kell, mert ez elég rendesen leszívná az energiáimat, nem kockáztathatom meg, hogy ebből ő is előnyre tegyen szert, mert akkor biztosan végem. Márpedig akármennyire is gondolkodom nem jutok előbbre. Nem találok más megoldást. Muszáj kockáztatnom, nincs másik lehetőségem. Gyorsnak kell lennem, mielőtt még rájönne, hogy átverem. A gondolataiba másztam és azt tettem vele, amit ő velem, még 5-ikben. Gondolatokat ültettem a fejébe, amik elhitették vele, hogy a körülöttünk lévő halálfalók egyike vagyok. Sűrű átkok hadával támadt a sajátjaira, akikre azt hitte én vagyok, míg én összeszedtem magam. Nem maradt sok időm, hamarosan rá fog jönni a turpisságra. A gondolatai egyre gyanakvóbbá váltak, épp ezért úgy húztam tovább az időt, hogy az összes halálfalóját a saját képemre formáltam, így zavartan forgolódott körbe keresve engem. Egyre könnyebben sikerült megkülönböztetnie az utánzataimat, de addig nekem sikerült pár sebemet ellátni és a vérzést csillapítani. Ahogy már felfogta, hogy én vagyok én, azonnal támadni készült, ahogy én is. Mindketten egyre gondoltunk, ugyanis a két halálos átok hatalmas robajjal csapott egymásnak. És próbált áttörni az egyik a másikba. De a kettő teljesen egyforma volt, méregzölden izzottak, és nem tudott egyik sem a másik fölé kerülni. Azonban a sötét varázslat nem volt ilyen jóhiszemű, kisebb csóvák törtek ki a találkozópontból, ahol a két átok találkozott és a kis csóvák a körülöttünk lévőkbe csapódtak, akik ezután összeestek, hogy meghaltak-e, vagy csak összeestek, azt nem tudom, innen nem tudtam megállapítani és hogy őszinte legyek most ez volt a legkisebb problémám. Láttam, ahogy egyre közeledik hozzám a két erő találkozásában keletkezett erőgömb. Nehéz volt ellensúlyt tartani, hogy ne essek hanyatt és találjon telibe az átok. Lehunytam a szemem és Ginny-re gondoltam. Felidéztem az együtt töltött időt. Nem halhatok meg, nem hagyhatom magára. Nem tehetem meg. Most nem. Ezerszer jobban akarok élni, mint eddig bármikor. Hinni egy szép jövőben … Az összes idegszálammal erre összpontosítottam, arra, hogy végre egyszer igazán boldogok lehetünk. Saját családom lesz. A pozitív gondolatok elárasztottak. Éreztem, ahogy a melegség kitölt és egy láthatatlan erő vesz körül, ami meleg és barátságos, aztán egy hatalmas zöld villanás, majd a sötétség. Nem tudtam mi történik körülöttem. Nem éreztem fájdalmat, vagy a hajnali hűs szellőt, a nap melegedő sugarait. Nem éreztem semmit. A gondolataim tisztán csillogtak, nem tudtam gondolni semmire, csupán egyetlen dolog, egyetlen érzés kerített hatalmában, mielőtt még a tudatom is kitisztult volna. Ha meghaltam, akkor is magammal vittem Voldemortot. Igen, ez volt az egyetlen, amiben valahogy biztos voltam. Aztán már csak lebegtem a sötétségben, amíg egy gyengéd női hang nem szólított.
- Harry … kisfiam. - súgtam anyai törődéssel és én azonnal feltöltődtem, édesanyám jelenlététől, majd tettem, amit mondott. Bíztam benne, hogy ő az és nem egy csúnya csapda, hanem a fénybe és boldogságba vezető út …

(Draco szemszöge)
A halálfalókkal érkeztem, ahogy Harry-vel megbeszéltük, de ellenük harcoltam, belülről, a kemény belső magként. Nem volt nehéz elintézni őket, mivel meg voltak róla győződve, hogy velük vagyok. Nem jelentettek különösebb veszélyt rám nézve, főleg, hogy már azelőtt a földön voltak, hogy leesett volna nekik, hogy én támadtam rájuk. Akiknek mégis eljutott a tudtáig vicces döbbent fejet vágott, ahogy összeesett. Kis híján nevettem rajtuk, csak az tartott vissza, hogy nem akartam lebuktatni magam. Egyre többjüket intéztem el, de nekem is, ahogy másoknak is feltűnt, a hatalmas erőáradat Voldemort és Harry között, még vagy száz méterre tőlük is éreztem. Furcsa elégedettség fogott el, hogy megbizonyosodtam arról, hogy Harry-nek van esélye Voldemort ellen. De nem igazán tudott senki sem foglalkozni velük, a csata morajlásában. Én is inkább az eseményeket szemléltem, ahogy a sűrűjében fegyvereztem és öltem meg a halálfalókat. Rettenetesen élveztem kinyírni ezeket a mocskokat, akik annyi ártatlan ember mészároltak le és tönkretették a gyerekkorom. Az idő hirtelen szaladt el, nem is vettem észre a telését, amíg a nap már fel nem jött, az idő reggel 8 körül járhatott talán, nem tudom, de a csatatéren rengeteg mozdulatlan test hevert szanaszét. És sikerült leverni a halálfalókat, bár a testek között sajnálatosan több auror is feküdt, de mégis mi győztünk. Ugyan pár halálfaló elszökött, de őket is előkerítjük, még a föld alól is. Ahogy a testeket derítettük fel, elégedetten pillantottam meg Voldemort élettelen testét, azonban róla azonnal egy tőle nem messze fekvő másik test vonta el a figyelmem. Harry teste … Azonnal hozzászaladtunk, hogy megnézzük, él-e még …

(Ginny szemszöge)
Mióta átjöttünk az Oduba semmivel sem érzem magam jobban, hiába vannak körülöttem, már ha vannak … Amióta a nap lenyugodott még a mindig népes Odu is kiürült, mindenki a csatatéren vagy annak közelében tevékenykedik, csak Teddyke és én maradtunk itthon. Meda mielőtt még elment arról győzködött, hogy ugyan nem lesz itt, hogy figyeljen rám, de ne felejtsek el aludni is … Teddy pár óráig még elvonta a többségi figyelmem, de a tudatalattija valószínűleg érezte, hogy valami nincs rendjén, mivel egész nap nagyon nyugtalan volt és este is csak nehezen tudtam rávenni, hogy aludjon. De ahogy ágyba dőlt elolvastam neki pár oldalt és már aludt is. Mellette maradtam, simogattam, ahogy aludt és vártam, hogy valaki végre üzenjen valamit. Rettenetes volt itthon ülni karba tett kézzel. Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam, csak néztem ki a fejemből és vártam, hogy valami változzon, bármi. De nem történt semmi sem, az óra már reggel hatot mutatott, amikor felkeltem és rendbe szedtem magam. Kis híján elfelejtettem enni, ami az elmúlt időben olyan ritka volt, mint a fehér holló, de aztán mégis csak ettem valamit, de ha valaki megkérdezné mit … nem tudnék rá válaszolni az biztos. Úgy zuhanyoztam, ettem és pakoltam, mint egy robot. Azt sem tudtam mit teszek, csak önkéntelen mozgás volt, semmi több. Pótcselekvés. Remélem nem tart sokáig, mert ha igen, olyan leszek, mint egy zombi. Teddy ahhoz képest, hogy későn feküdt le, nagyon korán kelt. Édes álmos buksija jelent meg a lépcső tetején, ahogy én éppen felfelé vánszorogtam.
- Jó reggelt Kicsikém. - mosolyogtam rá kedvesen és elé siettem, egy jó reggelt puszit nyomtam a feje búbjára.
- Jó reggelt mami. - felelte álmosan és a szemét dörzsölgette.
- Mit szeretnél reggelizni? - kérdezem halkan és az arcát simogatom, leguggolva elé.
- Palacsintát! - vágta rá azonnal, mire én felnevettem.
- Hát rendben. - válaszoltam még mindig nevetve és megfogva a kezét lementem, hogy süssek neki palacsintát. Ez is elvette legalább az időm, miközben Teddy egy plüssmacival játszott. Minden olyan idilli lett volna, egyedül Harry hiányzott … és ez rendesen rányomta a bélyegét a hangulatomra, arról nem is beszélve, hogy reggeli után nem sokkal megjelent Draco az ajtóban, persze kiöltöt pálcával eljátszottuk a kérdezz-feleletet, hogy biztosak legyünk a dolgunkban.
- Mesélj, mi történt! - kérem sürgetően.
- Nyertünk, de … - kezdte és itt lesokkoltam.
- De? - sürgettem eléggé hisztérikusan. - Mondd, hogy nem Harry …
- Ami azt illeti …
- Ugye él? Kérlek, mond, hogy él! - könyörögtem neki megtörten ...