28.Fejezet – First Christmas

Sziasztok!
Sajnálom, hogy késtem, de karnevál volt a hétvégén és nem igen voltam itthon, hogy írjak.
Első kérdés, ahogy olvassátok a fejezetet az lesz, hogy hol van még karácsony? Messze, nagyon messze, viszont én úgy gondolom, hogy karácson előtt már befejeződik a történet, így értelmetlennek láttam kihagyni belőle egy kissé nyálas romantikus karácsonyt.
Mariah Carey - All I want for christmas is youc. szám csodás karácsonyi hangulatért xD
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Elismerem, a megismerkedésünk óta rengeteg ostobaságot hordtam össze. Nem is csoda, hogy félreértettél, de most egyszer s mindenkorra tisztázni akarom a dolgot. Szeretlek! Nekem is szükségem volt egy kis időre, hogy biztos lehessek az érzéseimben, ma már azonban tudom, hogy veled szeretném leélni az életemet. Azt akarom, hogy te legyél a gyermekeim anyja! Ebben már az elutazásom előtt is biztos voltam, ám tartottam a mindent elsöprő érzéstől, amely a hatalmába kerített, valahányszor a közeledben lehettem! Meg akkor is, ha nem voltunk együtt... Az ösztöneim azt súgták, hogy te vagy az a nő, aki képes lenne megsebezni.
Helen Brooks

 

Egyszer csak hangos ajtócsapódásra ébredek fel. És nem csak én, az ágytársam is összerezzen a hangra. Álomtól elhomályosult szemmel nézek az ajtó irányába. Egy dühös tekintetű Ront és egy boldogan mosolygó Hermionet pillantok meg.
- Máskor halkabban verjetek fel álmomból, legyetek szívesek. - ásítok és visszabújok Harry mellkasára.
- Mi is örülünk, hogy látunk húgi. - mondja gúnyosan Ron, amire halk puffanást hallottam.
- Köszönöm Mio! - súgtam a vállba verésért.
- Na szép Hermione! A húgom miatt, ez nem volt fair! - mondta durcásan.
- Ugyan, haver …a csajok mindig összetartanak és ennek mindig mi isszuk meg a levét. - mondta jókedvűen Harry. Én meg kicsit elhúzódtam tőle, hogy mellkason vágjam, nem hinném, hogy akárcsak apró fájdalmat okozott volna az én erőtlen ütésem a kemény izomzatán. De figyelmeztetésnek tökéletes. - Tessék, az ember egész éjszaka mellette van és ez a hála. - mondja durcásan és a mellkasát simogatja megjátszva a fájdalmat.
- Ha nem lennék ilyen fáradt, akkor ennél nagyobbat is kaphattál volna. Úgyhogy ne duzzogj vagy elkezdek durcáskodni és annak nem lesz jó vége. - már kezdtem felébredni, bár még mindig fáradt voltam. - Suliba mentek? - kérdeztem végül a másik két látogatómtól, mire bólintottak.
- Tényleg Harry, meddig vagy szabin? - kérdezte kedvesen Mio, hogy mellőzzük az előző témát.
- Két hétig elvileg, de a parancsnok azt mondta, addig maradok, amíg csak kell.
- Komolyan megéri aurornak lenni. - nevet Mio. Én épp hozzáfűztem volna, de ekkor az egyik köpenyes suhogva megindult felém. És átsuhant rajtam. Rettenetes volt, nem az a kellemetlen érzés, amikor a Roxforti szellemek átsuhannak és ragacsosan átfolynak az emberen, pillanatnyi hűvösséget éreztetve. De ez nem az volt. Ez szörnyű volt. Nem volt semmi ragacsosság vagy hűvösség. A bensőm nem hűvös, hanem megfagyott. A szívem nem dobbant újra, a légzésem elállt. És szörnyen hideg volt. Nem csak amíg átsuhant rajtam, hanem utána is. Úgy éreztem, hogy mindenem jéggé fagyott, az életjeleim kihagytak az ütemből. De nem ájultam el, hanem képek jelentek meg a szemem előtt. Harry és Voldemort. Először a Trimágus Tusakor a temetőben, aztán a nagy csata, végül gondolom a mostani összecsapásuk. Mint egy film pörögtek le előttem az események. Végül a jóslat visszhangzott a füleimben. Nem tudtam hova tenni a látottakat nem értetem az összefüggést. Semmit sem értettem, még akkor sem, amikor a látóterem kitisztult. Láttam a falakat és a kórtermet. Láttam a a félig lebegő félig álló halottakat. És Harry aggódó szemeit. Hirtelen gyorsasággal sikerült kivernem a fejemből az aggodalmat és a látatlan információ keresését is leállítani, hogy nyugtató mosolyt küldjek felé. Aztán megcsóváltam a fejem. Nem tudhat senki más a halottakról, nem akarom, hogy tudjanak. Néztem, ahogy arca ellágyul a megértéstől. Magához von és eltereli rólam a figyelmet, ahogy elkezd a suliról kérdezősködni, de én nem tudok figyelni a válaszukra. Pár perccel később a gyógyító lép be hozzánk. Harry eszeveszett gyorsasággal pattan fel az ágyból, amin én jót mosolygom. A szokásos formalitással érdeklődik felőlem és úgy tesz, mintha nem látott volna semmit sem. Imádom ezt a gyógyítót. Majd kiküldi a többieket, Harry is velük ment, amíg megvizsgált. Én meg tovább nyaggattam, hogy engedjen haza hamarabb, de egyenlőre nem engedett. Amikor kiment, csak Harry jött vissza, lehuppant az ágy szélére és kutató tekintettel nézet szemeimbe. Ilyenkor az az érzésem támad, hogy belém lát és ez kissé kellemetlen.
- Az egyik halott átsuhant rejtem. - mondtam teljesen nyugodtan. Mire ő felvonta egyik szemöldökét.
- Teszem fel, nem olyan volt, mint ha egy szellem ment volna át rajtad … - osztja meg a gondolatait.
- Hát nem. - sóhajtottam fel és a gondolatra újra kiráz a hideg is. - Mindegy, ez nem fontos. Képkockákat láttam.
- Miről? - érdeklődik kíváncsian.
- Rólad és Voldemortról … a csatáitokról … a jóslatról. - nézek mélyen gyönyörű szemeibe. - Nem értem, hogy ez mit akar jelenteni.- pillanatok a halottak felé, de egyik sem szól vagy mozdul. Mi a franc? Átmegy rajtam, akár egy gőzmozdony, vagy mi, és nem magyarázza meg? Hát ez aztán remek, tényleg, igazán!
- Én sem értem. - csóválja a fejét Harry. Pár percig csendben gondolkodunk. - Mindegy! - vigyorog, mint a tejbe tök. A kis vigyori fejével olyan hamar eltüntette a rossz gondolataimat. Délelőtt nem jött be senki, persze a gyógyítón kívül. És végig viccelődött, olyan kis édes volt. De végül délben felkászálódott az ágyamról.
- Most mennem kell. Megígértem Teddy-nek, hogy együtt ebédelünk és elviszem a játszótérre. - mosolyog rám.
- Áh, értem. De aztán jól öltöztesd be, már elég hideg lehet kint. - mosolygok rá.
- Igenis! - szalutál komolyan aztán még egy utolsó csókot váltunk és elindul az ajtó felé.
- Harry! - szólok még után, mielőtt elérni az ajtót. Visszafordul és érdeklődve néz rám. - Kérlek, nagyon vigyázz magadra. - mondom gondterhelten, rettegek, hogy a halott fehérke figyelmeztetésnek szánta …
Szerencsére este Harry épségben egyetlen karcolás nélkül hazatért. Így az egész napot aggódásom szertefoszlott. De valami bizonyára készülődött. Túl nagy volt a csend, amolyan vihar előtti csend borult az egész világra, ami megrémített engem. Voldemortról semmit sem tudni, sokan azt suttogják, hogy meghalt, de mi tudjuk, hogy nem. A Mungoból egy nappal előbb csak kiengedtek, igaz egy hétig még otthon kellett pihennem, de akkor már legalább Teddy-vel és Medaval voltam. Harry végül visszament a Parancsnokságra Medara bízva engem. Szonja jó párszor meglátogatott sőt néha Rachel is eljött, elmondták a tanagyagot, hogy ne maradjak le. Segítettek, ahogy Harry is. Így amikor már rendesen járhattam suliba azonnal visszatudtam rázódni és felvenni a tempót, hogy aztán a napok rohamos előrehaladásával tökéletesen felkészülhessek a decemberi, karácsony előtti féléves vizsgáimra. Minden remekül halad. Igaz, hogy a napok úgy rohantak, mintha tesztrálok húzták volna maguk után a levegőben. A november csupa gürizéssel telt számomra, míg Harry-nek az eddigihez képest elég lazán, hogy Voldemortot elnyelte a föld. A vizsgákig annyit tanultam, amennyit csak tudtam. Semmi nem vonhatta el a figyelmemet, erről Harry gondoskodott, vagy éppen elvonta a figyelmemet, ha úgy érezte, hogy lassan begolyózom a tanulástól és kicsit kizökkentett. Így, mire eljött az idő, szerintem egész jól teljesítettem a vizsgáimat, főleg a gyakorlatit, az írásbelitől azért kissé parálok. De legalább a téli szünet pihenést ígért. Harry-vel együtt néztünk körül a boltokban, karácsonyi ajándékok után. Minden olyan meghitt volt. Egyszerűen csodálatos várakozással teli az első együtt töltött karácsonyunk. Rengeteg játékot vettünk Teddy-nek, Medanak parfümöt vettünk, valamilyen varázslatos illat, vagy mi a neve, ez a legjobb, mert mindenki olyannak érzi, amilyet a legjobban szeret. Mionak pár könyvet vettünk meg egy mugli romantikus könyvet. Ronnak kviddics játékosok gyűjteményének könyvét vettük meg. Percy-nek jogi könyvet, George-nak egy „Hogyan randizz” könyvet vettünk, az elején nagybetűkkel beleírtuk Angelina nevét. Anyunak varázs szakácskönyvet, apunak valamilyen mugli ketyerét, fogalmam sincs, mi az, Harry vette. Szonjának és Rachelnek, valamint Mionak is egy fehérarany karkötőt választottam, ugyanolyat és Harry rávett, hogy akkor már magamnak is vegyek, nem mintha annyit kellett volna győzködni, végül megegyeztünk, hogy ezt kapom tőle karácsonyra. Míg én vettem neki egy seprű ápoló készletet és egy kis arany cikeszt, amibe alig észrevehetően belegravíroztattam egy „Szeretlek” feliratot. Minden remekül klappolt. Szenteste éjjelén Harry-vel és Medaval feldíszítettük a fát, amíg Teddy aludt. Fáradtan dőltünk ágyba éjfél körül, mire végeztünk az egész lakás kidíszítésévél. Mindenhol vörös és arany girlandok és díszek lógtak. Reggel korán ébredtem fel az izgatottságtól, az első közös karácsonyunk miatt. De mivel már minden készen volt, ezért csak mosolyogva bújtam Harry-hez és vártam, hogy felébredjen. Már teljesen hozzászoktam, hogy ezek az áttetsző halottak mindenhol ott vannak és még mindig nem hajlandóak beszélni vagy megmutatni bármit is, így én megtanultam őket figyelmen kívül hagyni, nem is foglalkozni velük. Nem épp a legsegítőkészebb egy társaság, akárki akármit is mond. Harry elkezdett motyogni valamit. Nem értettem, de elkezdett mocorogni, forgolódni. Rémálma van tudatosult bennem hirtelen.
- Harry, ébredj fel. - suttogtam és próbáltam felébreszteni. Riadtan pattantak ki a szemei. Verejték csillant homlokán és az arcán. Aztán lassan felült és az arcát a kezeibe temette. Próbálta összeszedni magát. Nem kellettek szavak, tudtam mit álmodott. A szülei elvesztését. Néha megesett az ilyesmi, bár már elég régen volt ilyen álma. De hát most karácsony van. Ilyenkor még elviselhetetlenebb mások hiánya. Átöleltem és simogattam, hogy megnyugodjon. Nem mondtam semmit. Nem hazudtam, hogy minden rendben lesz, mert ők már nem térnek vissza a halálból. Lassan sikerült megnyugodnia és szemeimbe nézett.
- Köszönöm. - mondta kicsit rekedt hangon az álmosságtól és a szomorúságtól. Én csak egy puszit nyomtam az arcára. Mire ő megcsókolt lágyan és hálával telve, amikor az ajtó kivágódott és keresztfiunk csillogó szemei néztek ránk, kezében a kis maciját húzta maga után. Felmászott az ágyra és közénk ugrált.
- Karácsony van! Karácsony van! - nevetett fel izgatottan, mi pedig átöleltük a kis tücskünket. - Ajándékok! - pattant ki az ölelésünkből, mi meg nevetve követtük. Még először Medat is felébresztette, aztán letelepedtünk a kanapéra és figyeltük, hogy hogyan bontogatja az ajándékait. Annyira boldog volt és gondtalan. Amikor végzett az összes csomag kibontásával el kezdett játszani valamilyen seprűs játékkal. Aztán mi hárman odaadtuk egymásnak a többi dobozt. Mosolyogva bontottam ki az ajándékomat Medatól, amiben egy teljes bőrápolási szett volt. Aztán mosolyogva nyúltam a Harry-től kapott kisebb dobozért és tudtam, hogy egy ékszeres dobozt találok benne egy karkötővel, de ehelyett nem csak egy karkötő hanem nyaklánc és fülbevaló is volt benne. Mosolyogva öleltem át.
- Csak karkötőről volt szó! - mondtam neki halkan és megcsókoltam, amíg ő a kis cikeszt nézegette.
- És ez még nem minden. - villant felém egy csábos mosolyt én meg kissé zavarosan nézek rá.
- Harry, ez már így is túl sok. - csóválom a fejem, mire ő féltérdre ereszkedik előttem. Először fel sem fogtam, hogy miért teszi, csak akkor, amikor egy aprócska gyűrűs doboz fedelét nyitotta fel. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Erre nem számítottam.
- Ginevra Molly Weasley, hozzám jönnél feleségül? - kérdezte csillogó szemekkel és selymes hangon. A szó a torkomra forrt és csak bámultam rá, minden egyes vonalát az emlékeimbe akartam vésni. Csak akkor jöttem rá, hogy meg kéne szólalnom, amikor a zavar kezdett eluralkodni rajta. Megköszörültem a torkom.
- Igen. - sikítottam végül fel és meghatottan borultam a nyakába. Ennél szebb karácsonyom sem lehetett volna. Egy csók után az ujjamra húzta a gyűrűt. Gyönyörű volt, fehérarany benne egy smaragd kővel, ami vetekszik Harry szemével. Meda gratulál nekünk. De én alig fogom fel, hogy ez tényleg a valóság. Végül annyit nézegetem a gyűrűt, hogy kezdem tényleg elhinni. Délben átmegyünk az Oduba, a többiekhez karácsonyi ebédre. Miután az ajándékokat is mindenki átadta, megkapta és mindenki megköszönt mindenkinek mindent Harry kért csöndet, hogy elújságoljuk a nagy hírt. Majdnem annyira megdöbbentek, mint én, pedig azért már jó ideje együtt vagyunk. Mio viszont azonnal gratulált, volt egy olyan érzésem, hogy ő már előre tudta. Apu boldogan fogadta, hogy eljegyeztük egymást, szerinte jobb férjem nem is lehetne és én teljes mértékben egyetértek vele. Azonban az életet ismerve, amely mindig hullámzik valahol mélyen egy aprócska hang azt búgja, hogy élvezzem ki, amíg lehet, mert hamarosan jön a mélypont.