26.Fejezet - Afterlife

Sziasztok!
Bocsi, hogy késtem, tudom, most kezdhetnék szabadkozni, hogy itt és itt voltam meg ezt és ezt csináltam, de igazából nem, itthon voltam, de az Olimpia záró napja teljesen lefoglalt meg a rokonok. Tudtam volna írni, de nem akartam éjjel nekiállni, ha nem muszáj.
Ez a fejezet a kis cukiság kategóriába tartozik szerintem, de valahogy muszáj volt összekötnöm a részeket.
Ha van kedvetek, akkor hallgassátok meg Kelly Clarksontól a My life would be suck without you c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem  (...), és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy (...) mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok.
Maggie Stiefvater

(Harry szemszöge)

Ginny végül megnyugodott kicsit. Nem engedtem el a kezét, nem mozdultam mellőle, csak amikor a gyógyítók kiküldtek. Hajnalban már megnyugtattak minket, hogy Gin jól gyógyul, rendbe fog jönni. Épp ezért hazaküldtem a szüleit, nem akartam, hogy most még nekik is bajuk legyen. A többieket is elküldtem, pihenni, igaz Mio azt akarta, hogy én menjek haza. De nem tudtam hazamenni, a tudattal, hogy Ginny egyszer meghalt. Meghalt miattam. Mellette akartam maradni és ettől az elhatározásomtól senki sem tántoríthatott el. Az arcát simogatom és nézem, kisimult arcát. Olyan nyugodt most már. Néha muszáj megnéznem a pulzusát, hogy tényleg él-e még, pedig a mellkasa nyugodt ritmusban emelkedik és süllyed. Fáj belegondolni, hogy elveszíthettem volna. Meghalhatott volna, sőt pár percig halott is volt. Nem tudom, mit kezdtem volna, ha ő meghal. Azt nem éltem volna túl. Ő a legfontosabb és most hogy éreztem ezt a szörnyű fájdalmat, az elvesztésének félelmét, jobban fogok vigyázni, sokkal jobban. Néha elbóbiskoltam ugyan, de azonkívül végig feszülten vártam, hogy kinyissa gyönyörű szemeit. A gyógyítók nyugtató válaszokat adtak, hogy ne aggódjak, de nem tudtam, hogy bízhatok-e a válaszukban, vagy csak azért mondják, hogy megnyugodjak. A nap már felkelőben volt, amikor az álom újra próbált elnyomni. Egy kényelmetlen karosszékben ültem, az ágy mellett de már annyira fáradt voltam, hogy ez sem zavart meg abban, hogy újra elbóbiskoljak. A fejem elbicsaklik, erre felébredek, és az órára nézek. Kemény tíz percet aludtam. Felsóhajtok és Ginny-re nézek, megdöbbenve nézek rá és a zöld szemeibe...

(Ginny szemszöge)

Fárasztó küzdelmet folytattam a sötétséggel, de Harry kezei, vagy a kezeinek az illúziója megnyugtatott. Biztosítottak arról, hogy igenis életben vagyok és segítettek, hogy ne vesszek el a sötétség tengerében. Végül a sötét óceán kidobott a partjára és sikerült felnyitnom ólom súlyú szemeimet. Szoktatnom kellett a szemem a környezethez. Végül már mindent láttam a kórteremben, ahol voltam, beleértve az alvó Harry-t a karosszékben. Olyan édes volt. A haja megszokottnál is kócosabb, a keze még mindig az én kezemet szorongatta. Viszont még álmában is aggodalom ráncai szegélyezték a szemei környékét. A hasamnál kellemetlen fájdalmat éreztem, de gyanítottam, hogy ez semmi az eredeti fájdalomhoz képest. Lágyan, óvatosan simogatom a hüvelykujjammal a kézfejét és nézem az arcát. Szívemet öröm járja át, hogy újraláthatom az arcát, érezhetem a bőrét az enyémet. Boldog vagyok és próbálom elfelejteni azt, ami történt, a halálomat, feltéve, ha tényleg megtörtént. Lehetett csak egy illúzió egy álom is. Reménykedem, hogy nem volt valós. Most nem ezzel foglalkozom,most Harry látványa foglal le. Majd később foglalkozom ezzel a problémával. Amikor felébred és rám pillant, mosolygom. Szemeiben hitetlenség és öröm csillan.
- Gin? - kérdezi halkan, rekedten az álmosságtól én pedig csak mosolygok.
- Talán másra számítottál Drágám? - kérdezem, mire az ő ajkain is megjelenik a mosoly, melyet megkönnyebbültség világít meg.
- Ki másra számítottam volna? - nevet fel.
- Hümm, nem tudom. De ha egy szőke cicababára, akkor rossz helyen vagy. - öltöm ki rá a nyelvem. Fáradt vagyok, még, a fájdalom kellemetlen, de Harry jelenléte erőt önt belém.
- Köszönöm, nekem ez a kis vöröske is megteszi. - nyom egy puszit az ajkaimra, viszont, ahogy a szemeit nézem, ahogy közelről vizslatjuk egymást, a szemem sarkából a háta mögötti sarokra nézek, és majdnem felsikítok, amikor megpillantom azokat a fehér köpenyes alakokat, aszem ugyanazok lehetnek, akik ott voltak, vagy hasonló test felépítésűek... - Valami baj van? - néz arra a helyre, amerre én. Ő nem látja őket.
- Nem … semmi. - mosolygok és próbálom figyelmen kívül hagyni őket. Csak Harry-re koncentrálok és máris halványabbak. - Na és, történt valami, amíg ki voltam vonva a forgalomból? - kérdezem mosolyogva és az órára nézek. - Neked nem a Parancsnokságon kéne lenned? És mond csak, aludtál te egyáltalán? És Teddy? Mit mondtatok neki? - özönlenek belőlem a kérdések, ő meg jóízűen felnevet.
- Azt mondtuk, neki, hogy az Akadémián kellett maradnod, egy ideig kutatást végeztek. Nem, nem történt semmi érdekes, azonkívül, hogy a szívbajt hoztad ránk. És beszóltam, hogy nem megyek be. - válaszol nyugodt, lágy hangon.
- Na igen, ez van, ha az ember a Nagy Harry James Potter. - nevetek, de a hasamban lévő fájdalom fokozódik, ezért egy fintorral abba hagyom.
- Gin, jól vagy? - kérdezi azonnal aggodalmasan.
- Jól. - mosolygok és csóválom a fejem. - Ne aggódj ennyire, kérlek. Minden rendben lesz.
- Ne mondd, hogy ne aggódjak, majdnem meghaltál! Még a szíved is leállt! - mondja ingerülten.Még sem lehetett képzelet az egész...
- Shh. - fogom meg a kezét. - Már nincsen semmi baj.- mélyeket lélegzik, hamar lenyugszik és csak néz rám. Arca és szemei álmosan csillognak. - Haza kéne menned aludni. - töröm meg a csendet.
- Nem hagylak magadra!
- Harry, kérlek szépen, a végén még itt végkimerülésedben összeesel és én aztán nem tudok veled mit kezdeni! - mondom komolyan.
- Mostanában az alvás nem szerepel túl előkelő helyen a napirendemben. - ajkain csábos féloldalas mosoly jelenik meg, kicsit sem félreérthető mire céloz.
- Aucs! Ez fájt. Nem úgy tűnt, mintha zavarna … - bököm meg a karját durcásan, amire ő elneveti magát, én meg tovább játszom a durcát. Megint fölém hajol.
- Egyáltalán nem zavar. - súgja selymes hangján és lágyan megcsókol. Köszönöm Merlin! Ezért megérte visszajönni. Örömmel viszonozom csókját, egyik kezemmel a hajába túrok, élvezem a selymes hajának simítását.
- Látom, már tényleg jól vagy húgi. - nevet egy hang az ajtóból, azonnal felismerem George hangját. Harry-vel elválunk egymás ajkától.
- Remekül látod bátyó. - mosolygok rá.
- Már emlékszem, miért költöztünk el. - morogja magának Harry, de én is hallom.
- Mi ütött beléd bátyó, neked még kora van. Mi rántott ki az ágyikódból? - nézek George-ra.
- A kishúgom a Mungoban van, azért keltem fel ilyen korán.
- Tyű! Na, ezért már megérte. - viccelődőm, mire mindketten szúrósan néznek rám, ha nem fájna annyira a nevetés, most nevetnék.
- Az őrületbe kergetsz te nő! - sóhajt fel Harry.
- És hidd el, nagyon élvezem. - kihívóan nézek rá és ő tudja mit akartam mondani. Egy pillanatra elakad a lélegzete, szemei felcsillannak. Megköszörüli a torkát és George-ra pillant.
- A többiek, megnyugodtak kicsit? - kérdezi végül.
- Hát, anya egyszerűen kezelhetetlen, az éjszaka alatt szinte kitakarította az egész házat! Még apa sem tudja kontrollálni, ő így nyugszik meg. És Mio is elég nehezen viselte, néha csak megállt és elsírta magát. Komolyan, szinte mindenki úgy viselkedett, mintha már meg is haltál volna. - néz rám, ajkain mosoly virít de az ő szemében is fájdalom villan. Rettentően aggódhattak értem. Basszus! Ez mind az én hibám.
- De kutya bajom. - mondom, teljesen komolyan, mert tényleg így van. - Ha már itt tartunk, George ráérsz ma? - kérdezem.
- Naná! De ha ki akarsz szökni a Mungoból, akkor találok mást teendőt. - mondja rossz fiús mosolyával.
- Ez is megfordult a fejemben. Nálad biztos van egy trágyagránát vagy valamilyen maximuláns készítmény … - csóválom a fejem mosolyogva. - Komolyan, csak azért, hogy maradnál egy kicsit?
- Persze, hogy maradok, de miért? - kérdezi érdeklődve, miközben én az éjjeliszekrényen lévő vízes kancsó felé nyújtózom, de Harry azonnal ugrik is, tölteni nekem egy kis vizet. Mosolyogva elfogadom.
- Mert Harry-nek aludnia kell! És megnyugszik, ha valaki itt van.
- Egy tapodtat sem mozdulok! - mondja határozottan.
- Ha kialudtad magad, akkor folytathatod az „egy tapodtat sem mozdulsz” státuszt. - mondom komolyan.
- Ginny-nek igaza van, Harry. - néz rá George is komolyan, amikor nyílik az ajtó és egy gyógyító jön be.
- Jó napot. - mosolygok barátságosan és iszok egy kis vize, mert már annyira kapar a torkom a szomjúságtól.
- Áh, magához tért, Mrs Potter? - én meg ügyesen félrenyelek, ezen a megszólításon és elkezdek fulladozni. Harry óvatosan veregeti a hátamat és szemei bocsánatért könyörögnek. Miután már normálisan lélegzem, csak kicsit szúr az eltévedt víz, megpillantom George-ot, a vállai rángatóznak a visszatartott nevetéstől.
- Igen, magamhoz tértem. - válaszolok végül a gyógyítónak, aki kutatóan kémlel engem és Harry-t. - Elnézést, csak tudja … friss házasok vagyunk. Még nem igazán szoktam hozzá. - mentegetőzöm és végül mosolyogva bólint.
- Értem. És hogy érzi magát? - kérdezi kedvesen az idősödő férfi.
- Remekül vagyok. Egy kicsit még fáj, de alig érzem.
- Tudja, nagyon ráhozta a frászt a családjára, meg ránk is. Meg voltunk róla győződve, hogy nem épül fel. De úgy tűnik nagyon erős a szervezete. - mondja csodálkozva én meg nem akarok visszagondolni, a találkozásra a Halállal.
- Úgy tűnik szerencsés voltam. - válaszolom könnyedén.
- Pár pillanatra kimennének? - kérdezi kedvesen a gyógyító. George még egy utolsó mosolyt küld felém, Harry egy puszit nyom a homlokomra és elkezd vizsgálni. Eddig még számomra ismeretlen bűbájokat mormol, aztán még megtapogatja a hasamat.
- Rendben van, Mrs Potter. Egész jó állapotban van. Úgy tűnik az életjelei tökéletesek. Eddig úgy tűnik, nem maradt maradandó sérülése, viszont még pár napig mindenképpen itt kell maradnia, amíg a fájdalmai enyhülnek. - mondja szakszerűen.
- És körülbelül, mikor mehetek haza? - nézek rá hatalmas könyörgő szemekkel.
- Nem tudunk pont időpontot mondani, talán öt nap múlva.
- Öt nap?! - kérdezem döbbeneten, én addig begolyózom itt.
- Még meglátjuk Mrs Potter. Addig is, felügyelet nélkül ne keljen fel és pihenjen rendesen! - mondja szigorúan.
- Értettem. És köszönöm. Viszontlátásra! - köszönök el illedelmesen.
- Jobbulást Mrs Potter. - mondja és kimegy, a fiúk pedig azonnal bejönnek. Szúrósan nézek rájuk.
- Gin, Drágám. - szól halkan, selymesen Harry. - Máshogy nem jöhettem volna be. Hacsak nem a köpenyben vagy az ablakon keresztül- mondja a végét már elviccelve és hiába, ha így beszél, azonnal megenyhülök. De most küzdöttem a haragomért.
- Mondjátok csak, egyikőtöknek sem esett le, hogy figyelmeztessen, hogy amíg nem voltam magamnál hirtelen férjezett lettem? - fújtatok felbőszülten.
- Kiment a fejemből.- néz rám bocsánatért esedezve, én meg felsóhajtok. Ennyit a dühről.
- Jól van, máskor lehetőleg tudasd velem is, hogy házasok vagyunk. - mondom már engedékeny hangon.
- Szóval nem baj? - kérdezi már megkönnyebbülten és leül mellém az ágyra, míg George az ágy végébe, a lábamhoz huppan.
- Nem. - mosolygom. Közelebb hajol hozzám.
- Lassan majd úgyis hozzá kell szoknod. - búgja nekem és lágyan megcsókol. Nem gondolkozom a célzáson, csak melegséggel tölti el a bensőmet, hogy egyszer majd talán Mrs Potter leszek.
- Khm! Örülnék, ha nem feledkeznétek meg rólam. Tudjátok, George, Ginny bátyja, aki örül, ha nem folyik bele a magán életetekbe. - szakít minket félbe.
- Nem folysz bele? - húzom fel az egyik szemöldököm kérdőn.
- Lehet, csak rosszul emlékszem, de nem régiben még azon törtétek a fejeteket, hogy Ginny szűz-e … Nekem ez nem úgy tűnik, mintha NEM folynál bele. - csóválja a fejét mosolyogva Harry.
- Ami azt illeti, nem akarok arra gondolni, hogy miért költöztetek el … Nem akarom tudni, hogy mit csináltok ti ketten. - rázkódik meg kicsit. - De még mindig fenn tartom,hogy ha megbántod, kicsinállak. - mondja már mosolyogva, Harry felnevet.
- Nem igazán hagyjátok, hogy elfelejtsem. - ezután elkezdődött a nagy téma, vagyis, Harry és a kapcsolatunk. Végül George-al együttes erővel rávettük Harry-t, hogy menjen haza aludni egy kicsit, persze azt mondta,hogy pár óra múlva visszajön, hiába mondogattam, hogy nem fogok meglépni a kórteremből és nem fognak elrabolni az ufók. Nem sokkal azután, hogy elment, szépen lassan beszivárogtak a többiek. Elsőként anyuék. Anya megkönnyebbülten zokogott fel, amikor látta, hogy jobban vagyok, aztán persze jól lecseszett, hogy veszélybe sodortam az életem és bla bla bla … Mio is jól megdorgált, amikor bejöttek Ronnal és Percy-vel. Kicsit megilletődtem, hogy még Percy is bejött, még ha most már rendeződött a kapcsolata velünk, akkor is. Vagyis mindenki tiszteletét tette nálam, de délután, már nem bírtam, hallgattam, ahogy beszélnek és elaludtam. Rettentő fáradt voltam. Nagyon kimerítő dolog visszatérni a halálból. De ami még jobban frusztrált, az az volt, hogy azok az alakok mindig itt voltak, néha nem mind, néha csak egy-ketten maradtak. De mindig itt volt valaki közülük.