28.Fejezet – First Christmas

Sziasztok!
Sajnálom, hogy késtem, de karnevál volt a hétvégén és nem igen voltam itthon, hogy írjak.
Első kérdés, ahogy olvassátok a fejezetet az lesz, hogy hol van még karácsony? Messze, nagyon messze, viszont én úgy gondolom, hogy karácson előtt már befejeződik a történet, így értelmetlennek láttam kihagyni belőle egy kissé nyálas romantikus karácsonyt.
Mariah Carey - All I want for christmas is youc. szám csodás karácsonyi hangulatért xD
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Elismerem, a megismerkedésünk óta rengeteg ostobaságot hordtam össze. Nem is csoda, hogy félreértettél, de most egyszer s mindenkorra tisztázni akarom a dolgot. Szeretlek! Nekem is szükségem volt egy kis időre, hogy biztos lehessek az érzéseimben, ma már azonban tudom, hogy veled szeretném leélni az életemet. Azt akarom, hogy te legyél a gyermekeim anyja! Ebben már az elutazásom előtt is biztos voltam, ám tartottam a mindent elsöprő érzéstől, amely a hatalmába kerített, valahányszor a közeledben lehettem! Meg akkor is, ha nem voltunk együtt... Az ösztöneim azt súgták, hogy te vagy az a nő, aki képes lenne megsebezni.
Helen Brooks

 

Egyszer csak hangos ajtócsapódásra ébredek fel. És nem csak én, az ágytársam is összerezzen a hangra. Álomtól elhomályosult szemmel nézek az ajtó irányába. Egy dühös tekintetű Ront és egy boldogan mosolygó Hermionet pillantok meg.
- Máskor halkabban verjetek fel álmomból, legyetek szívesek. - ásítok és visszabújok Harry mellkasára.
- Mi is örülünk, hogy látunk húgi. - mondja gúnyosan Ron, amire halk puffanást hallottam.
- Köszönöm Mio! - súgtam a vállba verésért.
- Na szép Hermione! A húgom miatt, ez nem volt fair! - mondta durcásan.
- Ugyan, haver …a csajok mindig összetartanak és ennek mindig mi isszuk meg a levét. - mondta jókedvűen Harry. Én meg kicsit elhúzódtam tőle, hogy mellkason vágjam, nem hinném, hogy akárcsak apró fájdalmat okozott volna az én erőtlen ütésem a kemény izomzatán. De figyelmeztetésnek tökéletes. - Tessék, az ember egész éjszaka mellette van és ez a hála. - mondja durcásan és a mellkasát simogatja megjátszva a fájdalmat.
- Ha nem lennék ilyen fáradt, akkor ennél nagyobbat is kaphattál volna. Úgyhogy ne duzzogj vagy elkezdek durcáskodni és annak nem lesz jó vége. - már kezdtem felébredni, bár még mindig fáradt voltam. - Suliba mentek? - kérdeztem végül a másik két látogatómtól, mire bólintottak.
- Tényleg Harry, meddig vagy szabin? - kérdezte kedvesen Mio, hogy mellőzzük az előző témát.
- Két hétig elvileg, de a parancsnok azt mondta, addig maradok, amíg csak kell.
- Komolyan megéri aurornak lenni. - nevet Mio. Én épp hozzáfűztem volna, de ekkor az egyik köpenyes suhogva megindult felém. És átsuhant rajtam. Rettenetes volt, nem az a kellemetlen érzés, amikor a Roxforti szellemek átsuhannak és ragacsosan átfolynak az emberen, pillanatnyi hűvösséget éreztetve. De ez nem az volt. Ez szörnyű volt. Nem volt semmi ragacsosság vagy hűvösség. A bensőm nem hűvös, hanem megfagyott. A szívem nem dobbant újra, a légzésem elállt. És szörnyen hideg volt. Nem csak amíg átsuhant rajtam, hanem utána is. Úgy éreztem, hogy mindenem jéggé fagyott, az életjeleim kihagytak az ütemből. De nem ájultam el, hanem képek jelentek meg a szemem előtt. Harry és Voldemort. Először a Trimágus Tusakor a temetőben, aztán a nagy csata, végül gondolom a mostani összecsapásuk. Mint egy film pörögtek le előttem az események. Végül a jóslat visszhangzott a füleimben. Nem tudtam hova tenni a látottakat nem értetem az összefüggést. Semmit sem értettem, még akkor sem, amikor a látóterem kitisztult. Láttam a falakat és a kórtermet. Láttam a a félig lebegő félig álló halottakat. És Harry aggódó szemeit. Hirtelen gyorsasággal sikerült kivernem a fejemből az aggodalmat és a látatlan információ keresését is leállítani, hogy nyugtató mosolyt küldjek felé. Aztán megcsóváltam a fejem. Nem tudhat senki más a halottakról, nem akarom, hogy tudjanak. Néztem, ahogy arca ellágyul a megértéstől. Magához von és eltereli rólam a figyelmet, ahogy elkezd a suliról kérdezősködni, de én nem tudok figyelni a válaszukra. Pár perccel később a gyógyító lép be hozzánk. Harry eszeveszett gyorsasággal pattan fel az ágyból, amin én jót mosolygom. A szokásos formalitással érdeklődik felőlem és úgy tesz, mintha nem látott volna semmit sem. Imádom ezt a gyógyítót. Majd kiküldi a többieket, Harry is velük ment, amíg megvizsgált. Én meg tovább nyaggattam, hogy engedjen haza hamarabb, de egyenlőre nem engedett. Amikor kiment, csak Harry jött vissza, lehuppant az ágy szélére és kutató tekintettel nézet szemeimbe. Ilyenkor az az érzésem támad, hogy belém lát és ez kissé kellemetlen.
- Az egyik halott átsuhant rejtem. - mondtam teljesen nyugodtan. Mire ő felvonta egyik szemöldökét.
- Teszem fel, nem olyan volt, mint ha egy szellem ment volna át rajtad … - osztja meg a gondolatait.
- Hát nem. - sóhajtottam fel és a gondolatra újra kiráz a hideg is. - Mindegy, ez nem fontos. Képkockákat láttam.
- Miről? - érdeklődik kíváncsian.
- Rólad és Voldemortról … a csatáitokról … a jóslatról. - nézek mélyen gyönyörű szemeibe. - Nem értem, hogy ez mit akar jelenteni.- pillanatok a halottak felé, de egyik sem szól vagy mozdul. Mi a franc? Átmegy rajtam, akár egy gőzmozdony, vagy mi, és nem magyarázza meg? Hát ez aztán remek, tényleg, igazán!
- Én sem értem. - csóválja a fejét Harry. Pár percig csendben gondolkodunk. - Mindegy! - vigyorog, mint a tejbe tök. A kis vigyori fejével olyan hamar eltüntette a rossz gondolataimat. Délelőtt nem jött be senki, persze a gyógyítón kívül. És végig viccelődött, olyan kis édes volt. De végül délben felkászálódott az ágyamról.
- Most mennem kell. Megígértem Teddy-nek, hogy együtt ebédelünk és elviszem a játszótérre. - mosolyog rám.
- Áh, értem. De aztán jól öltöztesd be, már elég hideg lehet kint. - mosolygok rá.
- Igenis! - szalutál komolyan aztán még egy utolsó csókot váltunk és elindul az ajtó felé.
- Harry! - szólok még után, mielőtt elérni az ajtót. Visszafordul és érdeklődve néz rám. - Kérlek, nagyon vigyázz magadra. - mondom gondterhelten, rettegek, hogy a halott fehérke figyelmeztetésnek szánta …
Szerencsére este Harry épségben egyetlen karcolás nélkül hazatért. Így az egész napot aggódásom szertefoszlott. De valami bizonyára készülődött. Túl nagy volt a csend, amolyan vihar előtti csend borult az egész világra, ami megrémített engem. Voldemortról semmit sem tudni, sokan azt suttogják, hogy meghalt, de mi tudjuk, hogy nem. A Mungoból egy nappal előbb csak kiengedtek, igaz egy hétig még otthon kellett pihennem, de akkor már legalább Teddy-vel és Medaval voltam. Harry végül visszament a Parancsnokságra Medara bízva engem. Szonja jó párszor meglátogatott sőt néha Rachel is eljött, elmondták a tanagyagot, hogy ne maradjak le. Segítettek, ahogy Harry is. Így amikor már rendesen járhattam suliba azonnal visszatudtam rázódni és felvenni a tempót, hogy aztán a napok rohamos előrehaladásával tökéletesen felkészülhessek a decemberi, karácsony előtti féléves vizsgáimra. Minden remekül halad. Igaz, hogy a napok úgy rohantak, mintha tesztrálok húzták volna maguk után a levegőben. A november csupa gürizéssel telt számomra, míg Harry-nek az eddigihez képest elég lazán, hogy Voldemortot elnyelte a föld. A vizsgákig annyit tanultam, amennyit csak tudtam. Semmi nem vonhatta el a figyelmemet, erről Harry gondoskodott, vagy éppen elvonta a figyelmemet, ha úgy érezte, hogy lassan begolyózom a tanulástól és kicsit kizökkentett. Így, mire eljött az idő, szerintem egész jól teljesítettem a vizsgáimat, főleg a gyakorlatit, az írásbelitől azért kissé parálok. De legalább a téli szünet pihenést ígért. Harry-vel együtt néztünk körül a boltokban, karácsonyi ajándékok után. Minden olyan meghitt volt. Egyszerűen csodálatos várakozással teli az első együtt töltött karácsonyunk. Rengeteg játékot vettünk Teddy-nek, Medanak parfümöt vettünk, valamilyen varázslatos illat, vagy mi a neve, ez a legjobb, mert mindenki olyannak érzi, amilyet a legjobban szeret. Mionak pár könyvet vettünk meg egy mugli romantikus könyvet. Ronnak kviddics játékosok gyűjteményének könyvét vettük meg. Percy-nek jogi könyvet, George-nak egy „Hogyan randizz” könyvet vettünk, az elején nagybetűkkel beleírtuk Angelina nevét. Anyunak varázs szakácskönyvet, apunak valamilyen mugli ketyerét, fogalmam sincs, mi az, Harry vette. Szonjának és Rachelnek, valamint Mionak is egy fehérarany karkötőt választottam, ugyanolyat és Harry rávett, hogy akkor már magamnak is vegyek, nem mintha annyit kellett volna győzködni, végül megegyeztünk, hogy ezt kapom tőle karácsonyra. Míg én vettem neki egy seprű ápoló készletet és egy kis arany cikeszt, amibe alig észrevehetően belegravíroztattam egy „Szeretlek” feliratot. Minden remekül klappolt. Szenteste éjjelén Harry-vel és Medaval feldíszítettük a fát, amíg Teddy aludt. Fáradtan dőltünk ágyba éjfél körül, mire végeztünk az egész lakás kidíszítésévél. Mindenhol vörös és arany girlandok és díszek lógtak. Reggel korán ébredtem fel az izgatottságtól, az első közös karácsonyunk miatt. De mivel már minden készen volt, ezért csak mosolyogva bújtam Harry-hez és vártam, hogy felébredjen. Már teljesen hozzászoktam, hogy ezek az áttetsző halottak mindenhol ott vannak és még mindig nem hajlandóak beszélni vagy megmutatni bármit is, így én megtanultam őket figyelmen kívül hagyni, nem is foglalkozni velük. Nem épp a legsegítőkészebb egy társaság, akárki akármit is mond. Harry elkezdett motyogni valamit. Nem értettem, de elkezdett mocorogni, forgolódni. Rémálma van tudatosult bennem hirtelen.
- Harry, ébredj fel. - suttogtam és próbáltam felébreszteni. Riadtan pattantak ki a szemei. Verejték csillant homlokán és az arcán. Aztán lassan felült és az arcát a kezeibe temette. Próbálta összeszedni magát. Nem kellettek szavak, tudtam mit álmodott. A szülei elvesztését. Néha megesett az ilyesmi, bár már elég régen volt ilyen álma. De hát most karácsony van. Ilyenkor még elviselhetetlenebb mások hiánya. Átöleltem és simogattam, hogy megnyugodjon. Nem mondtam semmit. Nem hazudtam, hogy minden rendben lesz, mert ők már nem térnek vissza a halálból. Lassan sikerült megnyugodnia és szemeimbe nézett.
- Köszönöm. - mondta kicsit rekedt hangon az álmosságtól és a szomorúságtól. Én csak egy puszit nyomtam az arcára. Mire ő megcsókolt lágyan és hálával telve, amikor az ajtó kivágódott és keresztfiunk csillogó szemei néztek ránk, kezében a kis maciját húzta maga után. Felmászott az ágyra és közénk ugrált.
- Karácsony van! Karácsony van! - nevetett fel izgatottan, mi pedig átöleltük a kis tücskünket. - Ajándékok! - pattant ki az ölelésünkből, mi meg nevetve követtük. Még először Medat is felébresztette, aztán letelepedtünk a kanapéra és figyeltük, hogy hogyan bontogatja az ajándékait. Annyira boldog volt és gondtalan. Amikor végzett az összes csomag kibontásával el kezdett játszani valamilyen seprűs játékkal. Aztán mi hárman odaadtuk egymásnak a többi dobozt. Mosolyogva bontottam ki az ajándékomat Medatól, amiben egy teljes bőrápolási szett volt. Aztán mosolyogva nyúltam a Harry-től kapott kisebb dobozért és tudtam, hogy egy ékszeres dobozt találok benne egy karkötővel, de ehelyett nem csak egy karkötő hanem nyaklánc és fülbevaló is volt benne. Mosolyogva öleltem át.
- Csak karkötőről volt szó! - mondtam neki halkan és megcsókoltam, amíg ő a kis cikeszt nézegette.
- És ez még nem minden. - villant felém egy csábos mosolyt én meg kissé zavarosan nézek rá.
- Harry, ez már így is túl sok. - csóválom a fejem, mire ő féltérdre ereszkedik előttem. Először fel sem fogtam, hogy miért teszi, csak akkor, amikor egy aprócska gyűrűs doboz fedelét nyitotta fel. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Erre nem számítottam.
- Ginevra Molly Weasley, hozzám jönnél feleségül? - kérdezte csillogó szemekkel és selymes hangon. A szó a torkomra forrt és csak bámultam rá, minden egyes vonalát az emlékeimbe akartam vésni. Csak akkor jöttem rá, hogy meg kéne szólalnom, amikor a zavar kezdett eluralkodni rajta. Megköszörültem a torkom.
- Igen. - sikítottam végül fel és meghatottan borultam a nyakába. Ennél szebb karácsonyom sem lehetett volna. Egy csók után az ujjamra húzta a gyűrűt. Gyönyörű volt, fehérarany benne egy smaragd kővel, ami vetekszik Harry szemével. Meda gratulál nekünk. De én alig fogom fel, hogy ez tényleg a valóság. Végül annyit nézegetem a gyűrűt, hogy kezdem tényleg elhinni. Délben átmegyünk az Oduba, a többiekhez karácsonyi ebédre. Miután az ajándékokat is mindenki átadta, megkapta és mindenki megköszönt mindenkinek mindent Harry kért csöndet, hogy elújságoljuk a nagy hírt. Majdnem annyira megdöbbentek, mint én, pedig azért már jó ideje együtt vagyunk. Mio viszont azonnal gratulált, volt egy olyan érzésem, hogy ő már előre tudta. Apu boldogan fogadta, hogy eljegyeztük egymást, szerinte jobb férjem nem is lehetne és én teljes mértékben egyetértek vele. Azonban az életet ismerve, amely mindig hullámzik valahol mélyen egy aprócska hang azt búgja, hogy élvezzem ki, amíg lehet, mert hamarosan jön a mélypont.

27.Fejezet – The ghosts

Sziasztok!
Na szóval, picikét több kiderül a mi kis szellemeinkről, de korántsem elég :D
Nem is tudom, hogy mit írhatnék még, szóval élvezzétek ki az utolsó két hetet a nyári szünetből! :
Ajánlom hozzá Christian Perrytől a Thousand years c. számot. Tudom, hogy hát, kissé csöpögős, de azért szép szám.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az élet két világa között lebeg,
mint rezgő csillag éj s nappal határán,
mi vagy, mi voltál, áh ki mondja meg?
Ki mondja meg, hogy eztán még mi vár rám?
/Byron-Don Juan/

 

Amikor már kialudtam magam, vagy legalábbis már nyitva tudtam tartani a szemem, a fehér köpenyesek még mindig itt voltak, mind a hatan. És valamilyen csoda folytán senki nem volt a szobámban. Álmosan felküzdöttem magam ülő helyzetbe, ami nem volt épp fájdalommentes. Egyenesen rájuk néztem. Furcsa volt ez az egész. Nem mondanám, hogy teljesen olyanok voltak, mint a szellemek, de nagyon hajaztak rájuk. Néha, ha rájuk figyelek, akkor sokkal láthatóbbak … teltebb alakkal, bár homályosan így is látszik a mögöttük lévő körvonalak. De amikor próbálom őket figyelmen kívül hagyni, akkor már-már áttetszőek voltak. Vajon csak a képzeletem szüleményei és begolyóztam? Vagy tényleg itt vannak? Erőt veszek magamon és a kíváncsiságom diadalmaskodik fölöttem.
- Kik vagytok? - kérdezem halkan, de rájuk nézek, egyesével végig mérem őket.
- Halottak. - szólal meg egy női hang. Lágy, meleg a barátságtól és a törődéstől. Nem hittem volna, hogy egy szellem meg tud szólalni ennyire … élően.
- Aha. - nézek rájuk tovább, összehúzott szemöldökkel. - Miért látlak titeket?
- Valószínűleg, amiért visszatértél a halálból. - válaszolja ugyanaz a nő.
- És miért vagytok itt? - kérdezem már melegebb, kedvesebb hangon. Ha ez a nő maga az ördög, akkor nagyon jól palástolja …
- Mindig itt voltunk, csak senki sem látott minket.
- Az összes halott visszatérhet így is? Ilyen szellemként vagy nem tudom miként, mint ti? És ti miért nem vagytok olyan szellemek, mint a Roxfortban lévők? - csóválom a fejem értetlenül.
- Nem. Mi mások vagyunk. Csak azok térhetnek vissza ilyen alakban, akiknek megengedik. Nagyon keveseknek engedik meg. És mi azért nem vagyunk szellemek, mert mi nem a halálunk után közvetlenül értünk vissza. Minket visszaküldtek, nem visszajöttünk.
- És miért küldtek vissza titeket? - mosolygok kedvesen, ezzel kérlelve őt a válasz után.
- Megfigyelésképp, segíteni nektek.
- Segíteni? Mégis hogyan? - kíváncsiskodom, amikor az ajtó hirtelen kitárul és Harry jön be én meg azonnal rápillantok. Mosoly ragyog ajkain, engem is mosolyra késztet.
- Pár percre magadra hagylak és máris felébredsz? - kérdezi őrjítő mosollyal.
- Hát ez van. Nehezen alszom nélküled. - mondom kedveskedően, ugyanakkor ez tény és való.
- Pedig tényleg csak pár percre mentem ki. - mosolyogva csóválja a fejét és leül velem szemben az ágyra. Eszembe jut, hogy el kéne neki mondanom ezt az egészet … de még erőt gyűjtök hozzá.
-És merre kóboroltál? - mosolygom.
- Csak a gyógyítóval beszéltem.
- Hamarabb kiengednek? - csillannak fel a szemeim.
- Ugyan Kicsim, csak négy nap. - mosolyog vidáman.
- Addig megőrülök itt. - fújtatok bosszúsan.
- Ha a bátyáid és az én közelemben nem őrültél meg, akkor ettől a négy faltól sem fogsz. - nevetett fel.
- Naaa, ezt kikérem magamnak! Úgy értem te két napot nem bírtál ki a gyengélkedőn, akkor én hogy bírjak ki négy napot itt?
- Nem tudom, de megoldod. - ölti ki a nyelvét, én meg durcásan elfordulok. - Jól van na. - nyom egy puszit az arcomra én meg rá mosolygom, mintha mi sem történt volna, főleg, hogy nem is történt … Csend telepedett ránk, nyugodt, kellemes fájt a szívem, hogy meg kellett szakítanom, de most vagy soha.
- Lenne valami, amiről még nem beszéltem. - kezdtem óvatosan és a szemébe néztem.
- Miről? - kérdezte kíváncsian felhúzott szemöldökkel.
- Szóval, amikor meghaltam … Szóval én is elkerültem arra a helyre, amiről beszéltél, vagyis nem teljesen. Nem a King's Cross hasonmásán voltam, de olyan volt. Fehér köd meg minden … - szemei aggodalomtól és fájdalomtól csillognak, én meg nyugtatóan mosolygom.
- Megjelent a Halál vagyis azt mondta, hogy az. - vállat vonok. - És visszaküldött, azt mondta, hogy egy jobb világot fogsz majd létrehozni, Voldemort halálával. - mosolygom rá.
- Tudod, elvitt a temetőbe, a Denem temetőbe … és ott elmondta, hogy egyezséget kötött a Halállal...- kezdte kicsit félve.
- Tudom, mindennap ölnie kell. És ha arra akarsz kilyukadni, hogy én is ilyen egyezséget kötöttem … - kezdtem idegesen, mire ő felnevetett.
- Dehogyis! Gin, ismerlek már. - mosolya lágy. - Tudom, hogy nem kötnél ilyen szerződést. - csóválja a fejét.
- Helyes válasz. - mosolygok, mivel a nevetést továbbra sem kockáztatom meg. - Akkor Voldiról ennyit. De képzeld, én is találkoztam Dumbledore-ral. Komolyan, még a halálunk után is törődik velünk, nem semmi az öreg.
- Sosem volt az. - ért egyet Harry is.
- A lényeg az, hogy még nem csináltak ilyet … hogy valakit így visszaküldtek a halálból. És Dumbledore sem tudta, hogy ez mivel jár …
- Ezt úgy érted, hogy valami baj van? Furcsán érzed magad? - kérdezi azonnal aggodalmasan.
- Nem, semmi ilyesmi Drágám. Jól vagyok, tényleg. - szorítom meg erősebben a kezét.
- Akkor? - értetlenkedik a kis édes.
- Szóval volt ott még hat .. öö … szellem szerűség is. - pillantok gyorsan rájuk bocsánatkérően.
- Szellemszerűség? - nevet fel.
- Hát. Halottak. - vonok vállat. - És most is itt vannak. Valami szellemszerű testben. - nézek rá óvatosan kémlelve a reakcióját. Elgondolkodó arcot vág, de érdekes mód, benne fel sem merül, hogy megőrültem …
- Szóval … látod őket? - kérdezi végül és óvatosan bólintok. - Itt vannak, a szobában? - néz körbe.
- Igen, ott. - mutatok a sarok felé, ahol ácsorognak.
- Tyű. Ez nem semmi. De miért vannak itt? - kémleli tovább azt a helyet, ahova mutattam, de még mindig nem lát semmit, legalábbis ez van az arcára írva.
- Azt mondták, hogy segítenek. - válaszolok már teljesen nyugodtan, hogy Harry nem akart diliházba csukatni.
- Majd utána nézek ennek az egésznek. - sóhajt fel végül és visszafordul felém.
-Majd ha kikerülök innen, majd utána nézek én. Te meg ne hajszold túl magad még ennél is jobban! - mondom kicsit feddő hangon.
- Mert te nem hajtod túl magad? - morogja vissza.
- Hát nem annyira, mint te. Tudod, nekem csak nyugis tanulás van … - legalábbis általában nyugis. Tettem hozzá magamban. - Egyébként is, én tudok keresni az Akadémia könyvtárában.
- Jó, akkor mindketten keresünk. Megfelel? - mosolyog kedvesen.
- Teljes mértékben. - válaszolok, amiért cserébe egy csókot kapok.
- Egyébként meg ezek után, ne hidd, hogy csak úgy engedem, hogy részt vegyél bármiben is, amihez Voldemortnak köze van. - mondja határozottan.
- De, Harry … - kezdtem volna könyörögni és könyörgően néztem szemeibe.
- Nincsen de! Most nincsen! Meghaltál! Megölt téged! Ezt még egyszer nem kockáztatom! - hangja könyörtelen, hiába, minden, nehéz lesz meggyőzni őt.
- Harry, én szeretnék segíteni valahogyan. Nem állt szándékomban Voldemort elé sétálni és köszönni neki! Csak a halálfalókkal párbajoztam. - mondtam lágy hangon.
- És mégis majdnem megölt téged! Majdnem meghaltál miattam! - hangja rettentő szomorúan hangzik. Szent Merlin, ezért ne hibáztassa magát! Én pedig bűnbánóan ölelem át a nyakát és magamhoz húzom.
- Harry, Drágám. Te nem tehetsz róla. - súgom és a hátát kezdem simogatni. - Én akartam elmenni és nem csak miattad akart megölni, hanem mert kémkedtem.
- És mert fontos vagy nekem. - mondja szomorúan.
- Drágám, mindig is tudtuk, hogy nem lesz  sétagalopp, amíg Voldemort él. De ez nem jelent semmit sem. Én vállalom ezt az egészet, mert szeretlek.
- Én is szeretlek, ezért nem akarom, hogy ennél is jobban belekeveredj.
- Ha most azzal jössz, mint régen, amikor ezért szakítottál, mert akkor meg ne próbáld! - mondom határozottan és komolyan.
- Akkor kérlek, maradj a lehető legtávolabb Voldemorttól és a halálfalóktól.
- Rendben van, megpróbálok. - egyeztem bele egy sóhaj kíséretében.
- Köszönöm. - mormogja a nyakamba, míg én tovább simogatom. Csak azért válunk el egymástól, mert bejött a gyógyító, gyorsan lecsekkolta az életjeleimet meg ki tudja, hogy miket. Már nem küldte ki Harry-t. Ahogy kiment, Harry a kezemet fogta és csak néztük egymást. Egyikünk sem szólt, már nem volt mit mondanom. Mindent elmondtam és ez remek érzés.
- Aludj csak Gin. - mosolyog, amikor próbáltam elnyomni egy ásítást.
- Nem akarsz mellém feküdni? - kérdezem mosolyogva, végül is a gyógyító legközelebb hat óra múlva jön, ha minden remek, akkor senkinek nem tűnhet fel … Nem mintha a lebukás bármelyikünknek is probléma lenne, csak mégis a St. Mungoban vagyunk …
- És még én vagyok a szabályszegő ... - nevetett fel és már rugdosta is le a cipőit a lábáról. Bebújt mellém a takaró alá én pedig boldogan hajtottam fejem a mellkasára, míg ő átölelt. Máris sokkal nyugodtabb lettem és sokkal jobban éreztem magam.
- Nem úgy nézett ki, mintha annyira szörnyülködtél volna az ötlettől. - öltöm ki rá a nyelvem.
- Én?! Naná, hogy nem. - nevetett fel. - De most már tényleg aludj Gin. - nyom egy puszit a hajamba.
- Na jó! - sóhajtok fel fáradtan. És kényelembe helyezem magam a mellkasán. - Szeretlek Harry. - suttogom még halkan, mielőtt el aludnék és ő is viszonozza a vallomásomat, aztán, mint akit fejbe vágtak alszom is.

26.Fejezet - Afterlife

Sziasztok!
Bocsi, hogy késtem, tudom, most kezdhetnék szabadkozni, hogy itt és itt voltam meg ezt és ezt csináltam, de igazából nem, itthon voltam, de az Olimpia záró napja teljesen lefoglalt meg a rokonok. Tudtam volna írni, de nem akartam éjjel nekiállni, ha nem muszáj.
Ez a fejezet a kis cukiság kategóriába tartozik szerintem, de valahogy muszáj volt összekötnöm a részeket.
Ha van kedvetek, akkor hallgassátok meg Kelly Clarksontól a My life would be suck without you c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem  (...), és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy (...) mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok.
Maggie Stiefvater

(Harry szemszöge)

Ginny végül megnyugodott kicsit. Nem engedtem el a kezét, nem mozdultam mellőle, csak amikor a gyógyítók kiküldtek. Hajnalban már megnyugtattak minket, hogy Gin jól gyógyul, rendbe fog jönni. Épp ezért hazaküldtem a szüleit, nem akartam, hogy most még nekik is bajuk legyen. A többieket is elküldtem, pihenni, igaz Mio azt akarta, hogy én menjek haza. De nem tudtam hazamenni, a tudattal, hogy Ginny egyszer meghalt. Meghalt miattam. Mellette akartam maradni és ettől az elhatározásomtól senki sem tántoríthatott el. Az arcát simogatom és nézem, kisimult arcát. Olyan nyugodt most már. Néha muszáj megnéznem a pulzusát, hogy tényleg él-e még, pedig a mellkasa nyugodt ritmusban emelkedik és süllyed. Fáj belegondolni, hogy elveszíthettem volna. Meghalhatott volna, sőt pár percig halott is volt. Nem tudom, mit kezdtem volna, ha ő meghal. Azt nem éltem volna túl. Ő a legfontosabb és most hogy éreztem ezt a szörnyű fájdalmat, az elvesztésének félelmét, jobban fogok vigyázni, sokkal jobban. Néha elbóbiskoltam ugyan, de azonkívül végig feszülten vártam, hogy kinyissa gyönyörű szemeit. A gyógyítók nyugtató válaszokat adtak, hogy ne aggódjak, de nem tudtam, hogy bízhatok-e a válaszukban, vagy csak azért mondják, hogy megnyugodjak. A nap már felkelőben volt, amikor az álom újra próbált elnyomni. Egy kényelmetlen karosszékben ültem, az ágy mellett de már annyira fáradt voltam, hogy ez sem zavart meg abban, hogy újra elbóbiskoljak. A fejem elbicsaklik, erre felébredek, és az órára nézek. Kemény tíz percet aludtam. Felsóhajtok és Ginny-re nézek, megdöbbenve nézek rá és a zöld szemeibe...

(Ginny szemszöge)

Fárasztó küzdelmet folytattam a sötétséggel, de Harry kezei, vagy a kezeinek az illúziója megnyugtatott. Biztosítottak arról, hogy igenis életben vagyok és segítettek, hogy ne vesszek el a sötétség tengerében. Végül a sötét óceán kidobott a partjára és sikerült felnyitnom ólom súlyú szemeimet. Szoktatnom kellett a szemem a környezethez. Végül már mindent láttam a kórteremben, ahol voltam, beleértve az alvó Harry-t a karosszékben. Olyan édes volt. A haja megszokottnál is kócosabb, a keze még mindig az én kezemet szorongatta. Viszont még álmában is aggodalom ráncai szegélyezték a szemei környékét. A hasamnál kellemetlen fájdalmat éreztem, de gyanítottam, hogy ez semmi az eredeti fájdalomhoz képest. Lágyan, óvatosan simogatom a hüvelykujjammal a kézfejét és nézem az arcát. Szívemet öröm járja át, hogy újraláthatom az arcát, érezhetem a bőrét az enyémet. Boldog vagyok és próbálom elfelejteni azt, ami történt, a halálomat, feltéve, ha tényleg megtörtént. Lehetett csak egy illúzió egy álom is. Reménykedem, hogy nem volt valós. Most nem ezzel foglalkozom,most Harry látványa foglal le. Majd később foglalkozom ezzel a problémával. Amikor felébred és rám pillant, mosolygom. Szemeiben hitetlenség és öröm csillan.
- Gin? - kérdezi halkan, rekedten az álmosságtól én pedig csak mosolygok.
- Talán másra számítottál Drágám? - kérdezem, mire az ő ajkain is megjelenik a mosoly, melyet megkönnyebbültség világít meg.
- Ki másra számítottam volna? - nevet fel.
- Hümm, nem tudom. De ha egy szőke cicababára, akkor rossz helyen vagy. - öltöm ki rá a nyelvem. Fáradt vagyok, még, a fájdalom kellemetlen, de Harry jelenléte erőt önt belém.
- Köszönöm, nekem ez a kis vöröske is megteszi. - nyom egy puszit az ajkaimra, viszont, ahogy a szemeit nézem, ahogy közelről vizslatjuk egymást, a szemem sarkából a háta mögötti sarokra nézek, és majdnem felsikítok, amikor megpillantom azokat a fehér köpenyes alakokat, aszem ugyanazok lehetnek, akik ott voltak, vagy hasonló test felépítésűek... - Valami baj van? - néz arra a helyre, amerre én. Ő nem látja őket.
- Nem … semmi. - mosolygok és próbálom figyelmen kívül hagyni őket. Csak Harry-re koncentrálok és máris halványabbak. - Na és, történt valami, amíg ki voltam vonva a forgalomból? - kérdezem mosolyogva és az órára nézek. - Neked nem a Parancsnokságon kéne lenned? És mond csak, aludtál te egyáltalán? És Teddy? Mit mondtatok neki? - özönlenek belőlem a kérdések, ő meg jóízűen felnevet.
- Azt mondtuk, neki, hogy az Akadémián kellett maradnod, egy ideig kutatást végeztek. Nem, nem történt semmi érdekes, azonkívül, hogy a szívbajt hoztad ránk. És beszóltam, hogy nem megyek be. - válaszol nyugodt, lágy hangon.
- Na igen, ez van, ha az ember a Nagy Harry James Potter. - nevetek, de a hasamban lévő fájdalom fokozódik, ezért egy fintorral abba hagyom.
- Gin, jól vagy? - kérdezi azonnal aggodalmasan.
- Jól. - mosolygok és csóválom a fejem. - Ne aggódj ennyire, kérlek. Minden rendben lesz.
- Ne mondd, hogy ne aggódjak, majdnem meghaltál! Még a szíved is leállt! - mondja ingerülten.Még sem lehetett képzelet az egész...
- Shh. - fogom meg a kezét. - Már nincsen semmi baj.- mélyeket lélegzik, hamar lenyugszik és csak néz rám. Arca és szemei álmosan csillognak. - Haza kéne menned aludni. - töröm meg a csendet.
- Nem hagylak magadra!
- Harry, kérlek szépen, a végén még itt végkimerülésedben összeesel és én aztán nem tudok veled mit kezdeni! - mondom komolyan.
- Mostanában az alvás nem szerepel túl előkelő helyen a napirendemben. - ajkain csábos féloldalas mosoly jelenik meg, kicsit sem félreérthető mire céloz.
- Aucs! Ez fájt. Nem úgy tűnt, mintha zavarna … - bököm meg a karját durcásan, amire ő elneveti magát, én meg tovább játszom a durcát. Megint fölém hajol.
- Egyáltalán nem zavar. - súgja selymes hangján és lágyan megcsókol. Köszönöm Merlin! Ezért megérte visszajönni. Örömmel viszonozom csókját, egyik kezemmel a hajába túrok, élvezem a selymes hajának simítását.
- Látom, már tényleg jól vagy húgi. - nevet egy hang az ajtóból, azonnal felismerem George hangját. Harry-vel elválunk egymás ajkától.
- Remekül látod bátyó. - mosolygok rá.
- Már emlékszem, miért költöztünk el. - morogja magának Harry, de én is hallom.
- Mi ütött beléd bátyó, neked még kora van. Mi rántott ki az ágyikódból? - nézek George-ra.
- A kishúgom a Mungoban van, azért keltem fel ilyen korán.
- Tyű! Na, ezért már megérte. - viccelődőm, mire mindketten szúrósan néznek rám, ha nem fájna annyira a nevetés, most nevetnék.
- Az őrületbe kergetsz te nő! - sóhajt fel Harry.
- És hidd el, nagyon élvezem. - kihívóan nézek rá és ő tudja mit akartam mondani. Egy pillanatra elakad a lélegzete, szemei felcsillannak. Megköszörüli a torkát és George-ra pillant.
- A többiek, megnyugodtak kicsit? - kérdezi végül.
- Hát, anya egyszerűen kezelhetetlen, az éjszaka alatt szinte kitakarította az egész házat! Még apa sem tudja kontrollálni, ő így nyugszik meg. És Mio is elég nehezen viselte, néha csak megállt és elsírta magát. Komolyan, szinte mindenki úgy viselkedett, mintha már meg is haltál volna. - néz rám, ajkain mosoly virít de az ő szemében is fájdalom villan. Rettentően aggódhattak értem. Basszus! Ez mind az én hibám.
- De kutya bajom. - mondom, teljesen komolyan, mert tényleg így van. - Ha már itt tartunk, George ráérsz ma? - kérdezem.
- Naná! De ha ki akarsz szökni a Mungoból, akkor találok mást teendőt. - mondja rossz fiús mosolyával.
- Ez is megfordult a fejemben. Nálad biztos van egy trágyagránát vagy valamilyen maximuláns készítmény … - csóválom a fejem mosolyogva. - Komolyan, csak azért, hogy maradnál egy kicsit?
- Persze, hogy maradok, de miért? - kérdezi érdeklődve, miközben én az éjjeliszekrényen lévő vízes kancsó felé nyújtózom, de Harry azonnal ugrik is, tölteni nekem egy kis vizet. Mosolyogva elfogadom.
- Mert Harry-nek aludnia kell! És megnyugszik, ha valaki itt van.
- Egy tapodtat sem mozdulok! - mondja határozottan.
- Ha kialudtad magad, akkor folytathatod az „egy tapodtat sem mozdulsz” státuszt. - mondom komolyan.
- Ginny-nek igaza van, Harry. - néz rá George is komolyan, amikor nyílik az ajtó és egy gyógyító jön be.
- Jó napot. - mosolygok barátságosan és iszok egy kis vize, mert már annyira kapar a torkom a szomjúságtól.
- Áh, magához tért, Mrs Potter? - én meg ügyesen félrenyelek, ezen a megszólításon és elkezdek fulladozni. Harry óvatosan veregeti a hátamat és szemei bocsánatért könyörögnek. Miután már normálisan lélegzem, csak kicsit szúr az eltévedt víz, megpillantom George-ot, a vállai rángatóznak a visszatartott nevetéstől.
- Igen, magamhoz tértem. - válaszolok végül a gyógyítónak, aki kutatóan kémlel engem és Harry-t. - Elnézést, csak tudja … friss házasok vagyunk. Még nem igazán szoktam hozzá. - mentegetőzöm és végül mosolyogva bólint.
- Értem. És hogy érzi magát? - kérdezi kedvesen az idősödő férfi.
- Remekül vagyok. Egy kicsit még fáj, de alig érzem.
- Tudja, nagyon ráhozta a frászt a családjára, meg ránk is. Meg voltunk róla győződve, hogy nem épül fel. De úgy tűnik nagyon erős a szervezete. - mondja csodálkozva én meg nem akarok visszagondolni, a találkozásra a Halállal.
- Úgy tűnik szerencsés voltam. - válaszolom könnyedén.
- Pár pillanatra kimennének? - kérdezi kedvesen a gyógyító. George még egy utolsó mosolyt küld felém, Harry egy puszit nyom a homlokomra és elkezd vizsgálni. Eddig még számomra ismeretlen bűbájokat mormol, aztán még megtapogatja a hasamat.
- Rendben van, Mrs Potter. Egész jó állapotban van. Úgy tűnik az életjelei tökéletesek. Eddig úgy tűnik, nem maradt maradandó sérülése, viszont még pár napig mindenképpen itt kell maradnia, amíg a fájdalmai enyhülnek. - mondja szakszerűen.
- És körülbelül, mikor mehetek haza? - nézek rá hatalmas könyörgő szemekkel.
- Nem tudunk pont időpontot mondani, talán öt nap múlva.
- Öt nap?! - kérdezem döbbeneten, én addig begolyózom itt.
- Még meglátjuk Mrs Potter. Addig is, felügyelet nélkül ne keljen fel és pihenjen rendesen! - mondja szigorúan.
- Értettem. És köszönöm. Viszontlátásra! - köszönök el illedelmesen.
- Jobbulást Mrs Potter. - mondja és kimegy, a fiúk pedig azonnal bejönnek. Szúrósan nézek rájuk.
- Gin, Drágám. - szól halkan, selymesen Harry. - Máshogy nem jöhettem volna be. Hacsak nem a köpenyben vagy az ablakon keresztül- mondja a végét már elviccelve és hiába, ha így beszél, azonnal megenyhülök. De most küzdöttem a haragomért.
- Mondjátok csak, egyikőtöknek sem esett le, hogy figyelmeztessen, hogy amíg nem voltam magamnál hirtelen férjezett lettem? - fújtatok felbőszülten.
- Kiment a fejemből.- néz rám bocsánatért esedezve, én meg felsóhajtok. Ennyit a dühről.
- Jól van, máskor lehetőleg tudasd velem is, hogy házasok vagyunk. - mondom már engedékeny hangon.
- Szóval nem baj? - kérdezi már megkönnyebbülten és leül mellém az ágyra, míg George az ágy végébe, a lábamhoz huppan.
- Nem. - mosolygom. Közelebb hajol hozzám.
- Lassan majd úgyis hozzá kell szoknod. - búgja nekem és lágyan megcsókol. Nem gondolkozom a célzáson, csak melegséggel tölti el a bensőmet, hogy egyszer majd talán Mrs Potter leszek.
- Khm! Örülnék, ha nem feledkeznétek meg rólam. Tudjátok, George, Ginny bátyja, aki örül, ha nem folyik bele a magán életetekbe. - szakít minket félbe.
- Nem folysz bele? - húzom fel az egyik szemöldököm kérdőn.
- Lehet, csak rosszul emlékszem, de nem régiben még azon törtétek a fejeteket, hogy Ginny szűz-e … Nekem ez nem úgy tűnik, mintha NEM folynál bele. - csóválja a fejét mosolyogva Harry.
- Ami azt illeti, nem akarok arra gondolni, hogy miért költöztetek el … Nem akarom tudni, hogy mit csináltok ti ketten. - rázkódik meg kicsit. - De még mindig fenn tartom,hogy ha megbántod, kicsinállak. - mondja már mosolyogva, Harry felnevet.
- Nem igazán hagyjátok, hogy elfelejtsem. - ezután elkezdődött a nagy téma, vagyis, Harry és a kapcsolatunk. Végül George-al együttes erővel rávettük Harry-t, hogy menjen haza aludni egy kicsit, persze azt mondta,hogy pár óra múlva visszajön, hiába mondogattam, hogy nem fogok meglépni a kórteremből és nem fognak elrabolni az ufók. Nem sokkal azután, hogy elment, szépen lassan beszivárogtak a többiek. Elsőként anyuék. Anya megkönnyebbülten zokogott fel, amikor látta, hogy jobban vagyok, aztán persze jól lecseszett, hogy veszélybe sodortam az életem és bla bla bla … Mio is jól megdorgált, amikor bejöttek Ronnal és Percy-vel. Kicsit megilletődtem, hogy még Percy is bejött, még ha most már rendeződött a kapcsolata velünk, akkor is. Vagyis mindenki tiszteletét tette nálam, de délután, már nem bírtam, hallgattam, ahogy beszélnek és elaludtam. Rettentő fáradt voltam. Nagyon kimerítő dolog visszatérni a halálból. De ami még jobban frusztrált, az az volt, hogy azok az alakok mindig itt voltak, néha nem mind, néha csak egy-ketten maradtak. De mindig itt volt valaki közülük.

25.Fejezet - In the Light

Sziasztok!
Szóval, tudom, hogy bekavartam eléggé, és kicsit fantasy-bb lett ez a rész, mint egyszerű varázslós, de ennek a kis kitérőnek lesznek még következményei.
Ha akarjátok, akkor hallgassátok meg az Evanescence-től a Bring me to life c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Olyan közel jártunk a véghez - és éppen hogy csak sikerült elkerülnünk. Ez is egy olyan pillanat volt, amikor az ember ráébred, milyen értékes az élete, és fordítani akar a dolgokon. Amikor kap egy második esélyt, és megesküszik, hogy ezt nem pazarolja el.
Richelle Mead – Vámpírakadémia 2.,Dermesztő ölelés

 

(Harry szemszöge)
Az aggodalom a tetőfokára hágott, ahogy a gyógyítok elkezdtek beszélni.
- Sajnálom, de nincsenek túl jó híreink, a kisasszony nincsen jó állapotban. Ideiglenesen sikerült stabilizálni az állapotát, de … őszintén szólva nem látunk rá sok esélyt, hogy túl élje … Mindent megteszünk érte. - mondta sajnálkozó hangon, mire Mio és Mrs Weasley még jobban felsírtak. Mr. Weasley szemében is könnyek csillogtak, ahogy az enyémben is, de próbáltam visszatartani őket. - A közvetlen családtagok bemehetnek hozzá, azonban bármikor úgy adódhat, hogy azonnali beavatkozásra lesz szükség és akkor azonnal ki kell jönniük a kisasszony érdekében. - mi meg azonnal bementünk, mind Ginny-hez. Több figyelőbűbájt tettek rá, a légzése egyenletes volt és az egyik figyelőbűbáj szerint a szíve is rendesen dobogott. A szülei odamentek az egyik felére. Mrs. Weasley az ágyára dőlve zokogott, míg Mr. Weasley sápadt arcát nézte, közben felesége hátát simogatta nyugtatóan. Én a másik felére álltam, a kezét szorongattam és akármekkora szégyen  is, egy-egy könnycsepp kigördült a szememből. Csak álltam ott és néztem gyönyörű arcát, amíg az egyik figyelő bűbáj egyre lassabban jelzett. A fájdalomtól nehéz gondolattal lassan jutott el a tudatomig, hogy a szíve egyre lassabban ver … Vagy féltucat gyógyító özönlött be, míg minket kiküldtek, de ahogy kiléptem, hallottam, hogy a szíve megáll …

(Ginny szemszöge)

Ahogy abba maradt a Crutiatus a testem görcsösen kapkodott levegő után, de nincs időm összeszedni magam, mert azonnal eltalál egy taroló átok. Szörnyű fájdalom hasít a hasamba, a kezem rászorítom, de csak úgy dől belőle a vér. Küzdök az eszméletemért, de azok az álnok fekete pontok tovább úszkálnak a szemem előtt. Alig érzékelek valamit a külvilágból, csak hogy hanyatt fektettek, aztán egy kéz fonódik az enyémre. De csak zúgást hallok, nem értem a szavakat. De érzem, hogy Harry az. Tudom, hogy ő az, ezért utolsó csepp erőmet összekaparom és elmondom, hogy szeretem. Ezután már nem érzékelek semmit sem. Nem érzem a kezét, nem hallom a zúgást és a fekete pontok is sűrű sötétséggé álltak össze. Akármennyire próbáltam nem tudtam felmerülni a sötét árból, de aztán minden változni kezdett. A testem  pehely könnyűvé vállt, úgy éreztem, hogy lebegek és egyre fényesebbé vált minden. Aztán egy furcsa fehér ködös helyen találtam magam ahol mindössze egy padot láttam közel s távol. De  mégis az egész helyet elárasztotta a fény. Emlékszem Harry mit mesélt, amikor „meghalt” a fényes és tiszta King's Crosson volt, ahol fehér köd árasztott el mindent és hirtelen rájöttem, hogy hol is vagyok. Meghaltam.
- Baromi jó! - morogtam és lehuppantam a padra, fejemet a kezeimbe temettem. Dühös voltam elkeseredett és szomorú. Nem magam miatt, Harry miatt és Teddy miatt. Engem nem zavart ez a hely, nyugalmas volt és csendes, igaz egyedül voltam, mint a kisujjam, de más bajom nem volt vele. Majdnem elkezdtem sírni, amikor  léptek zaja  zavart meg. Nyolc fehér köpenyt viselő ember lépkedett felém. Ketten nagyon magasak voltak. És ketten a többiekhez képest alacsonyabbak, a köpeny  eséséből ők ketten nők voltak. A hajamat durván hátradobtam, azokat a tincseket, amik előre szöktek, és már talpon is vagyok, szembe velük.  Még csak magamba zuhanni sem engednek ... remek!
- Kik maguk? - kérdeztem azonnal. Megálltak, csak az egyik magasabb férfi jött közelebb hozzám, én meg hátráltam tőle pár lépést.
- Ne félj! - szól, de hangjától csak még  idegesebb  leszek, mivel olyan hideg és márványszerű, hogy  szinte már attól félek, hogy itt nyomban megfagyok tőle.
- Miért ne tenném? Elnézést, de lövésem sincs, hogy ki vagy te. Ami azt jelenti, hogy potenciális veszélyforrás lehetsz számomra, még ha már meg is haltam. - néztem  minden egyes mozdulatát.
- Miből jöttél rá, hogy meghaltál és nem csak álmodsz, Ginny? - kérdezte az a férfi, én meg megrémültem. Tudja a nevem.
- Ki maga? És honnan tudja a nevem? - nézek rá, egyre kevésbé érzem magam biztonságban.
- Mindenki nevét tudom. Én vagyok a Halál és az Élet teremtője. - mondja és ettől a választól borsódzik a hátam.
- És mit akar tőlem? - legszívesebben hagyat-homlok rohannék innen, de nem teszem.
- Még meglátom Ginny. Először is a válaszodra várok.
- Ha elmondom kitől tudom, akkor az illetőnek nem esik semmi bántódása sem, ugye? - kérdeztem.
- Nem, csupán érdekel. - nem vette le a csuklyáját, de hangjából tudtam,  hogy mosolyog, és nem tudom miért, de mosolygott.
- Harry mesélt róla, amikor megölte  a magában lévő lélekdarabkát. Egy hasonló helyen találkozott Dumbledore professzorral. - válaszoltam.
- Tényleg. Már szinte meg is feledkeztem a kis Kiválasztottról. - hangja nyugodt, de mintha jó kedv bujkált benne.
- Szóval mit akar  tőlem, nem elég, hogy meghaltam? - hangom gúnyosan csengett, akármennyire is próbáltam nyugodt maradni.
- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy visszamehetsz az élők közé? - kérdezte egy pillanatra elgondolkoztam. Örülnék, ha láthatnám még egyszer Harry-t, ha megcsókolhatnám csak még egyszer és Teddy-t is megölelhetném, ha elmondanám anyuéknak, hogy mennyire hálás vagyok nekik az életemért. De aztán rájöttem valamire, a halottak SOHA nem térnek vissza.
- Kinevetném és kérnek magának beutalót a halottak elmegyógyintézetébe. - válaszoltam végül. A mögötte állók közül három férfi felnevetett. Rájuk néztem, olyan furcsa volt, de mintha ismerném őket. Olyan ismerős a hangjuk. Érdeklődve nézek rájuk, sőt, még a Halálnak nevezett akárki, is nevetett.
- És komolyra véve a témát, mit szólnál hozzá? - kérdezte újra.
- Ugyanazt? A halottak nem térnek vissza az élőkhöz. - sóhajtottam fel szomorkásan.
- De szeretnél visszamenni, nem? - kérdezte.
- Ki nem? - kérdeztem. - Szeretnék, de nem vagyok Voldemort, hogy kilenc életem legyen, mint a  macskának...
- Nem, tényleg nem. Ő szerződést kötött velem, hogy a horkruxok nélkül még egyszer visszamehessen.
- És mi volt a feltétele? - kérdeztem halkan, komolya elgondolkoztam rajta.
- Mindennap meg kell ölnie egy embert. - mondtam szenvtelenül.
- Remek. - morogtam. - Ha tényleg maga az Élet és a Halál, akkor azt is tudja, hogy nem fogok ölni.
- Tényleg nem? Harry-ért sem? - kérdezte, hangja  kettéhasította a lelkem, rátapintott a lényegre. - És a keresztfiad?
- Megtenném értük! De nem ölnék azért, hogy én éljek! Ez egy undorító mocskos trükk semmi több.
- Igazad van, Ginny. Ez tényleg az. De …
- Most komolyan azt kéri, hogy ne féljek! Visszaadta Voldemortnak a mocskos életét, és hagyta, hogy még több embert nyírjon ki, de azért én csak ne féljek magától! Ebben hol a ráció?
- Muszáj volt visszaküldenem. Egy jobb világért.
- Egy jobb világért, ahol Voldemort mindennap megöl valakit csak úgy találomra?
- Nem. Harry-nek az a sorsa, hogy megölje őt. Ő fogja elhozni a jobb  világot, de az előkészületekben  szükség  van Voldemortra.
- Igen? Akkor mondja már meg nekem, hogy miért nem volt elég, hogy megölte kétszer és elpusztította az összes lélekdarabkáját? Vagy ez a rohadtul jobb világ azon alapul, hogy tönkreteszi Harry-t, mert ha így van remek úton halad. - mondtam dühösen, már a félelemem elveszett. Halott vagyok, nem hinném, hogy ennél is halottabb lehetek.  Jó, hogy ez azért csak tudatosult bennem, még ha megcsúszva is.
- Nem, nem ez a célom. - mondta nyugodt hangon.
- Akkor mi? Elvesz tőle mindent? Csak hogy tisztázzuk a dolgokat, ha a közeljövőben idekerül a keresztfiam, a bátyám vagy Mio, vagy bárki, aki Harry-hez közel áll, nem fog érdekelni, hogy maga a Halál és ennél halottabb nem lehet, de kifogom találni, hogy hogyan készítsem ki. - mondtam határozottan.
- Felfogtam. - nevetett a Halál, hangjára mintha minden megfagyott volna. - Tényleg jót akarok.
- Idáig nem úgy látszik. Mindenkit elvett már tőle! Először a szüleit! Aztán amikor végre megtalálta a keresztapját, őt is elvette tőle. Majd jött Dumbledore, akire mindig felnézett, aztán Remust, aki szintén közel állt hozzá és Dorat. Elvette őket a keresztfiamtól! Elvette őket, ugyanúgy, ahogy Harry-től a szüleit! Sőt, ha úgy vesszük, akkor  Fredet is tőle vette el! Mindig jóban voltak az ökörségben és a szabályszegésben. És mindenki haláláért magát okolja! Ha így akar jót, akkor nem akarom megtudni, hogy hogyan akar ártani valakinek. - mondtam szarkasztikusan. Ennyit a jó modoromról …
- Igazad van. - mondja halkan, pedig azt hittem, hogy legalább dühbe gurul. De inkább nem lennék a dühére kíváncsi.
- Azt hiszi, hogy mindent tud. De nem, korántsem! Nem érti meg az embereket, sosem fogja. Lehet, hogy látja a szenvedésüket, de csak azt hiszi, hogy majd túléli, hisz mindenki túléli. És részben igaza van, mindenki túléli, de elveszti a lelkét közben. Ismerem Harry-t, olyanokat is tudok róla, amiket más nem. Tudom, hogy Sirius halála után, hónapokig a halála  gyötörte még álmában is. Tudom, hogy mennyire megalázták a nagynénjéék. És sosem tudja majd igazán megbocsájtani magának, hogy szerinte ő  miatta vesztette el Teddy a szüleit! Egy idő után megtanul ezzel együtt élni, de ne várja el tőle, hogy csak úgy talpra áll minden egyes rohadt csapása után.
- Épp ezért adlak neki vissza téged. - mondja nyugodt hangon, én meg lesokkoltam.
- Elnézést, de MI?!
- Visszamehetsz még az élők közé, alig pár  másodperce vagy halott az élők között. Visszamehetsz mindenféle szerződés nélkül.
- Nem értem, hogy ez mire jó?
- Nem áll szándékomban végleg megtörni Harry-t. Tudom, hogy szüksége van rád.
- Na jó, hol van ebben a hátulütő? - sóhajtottam fel fáradtan.
- Nincsen. - mondja határozottan.
- Győzzön meg!
-Tényleg nincs benne hátsószándék, Ginny. - szól egy öreg, ismerős hang, a másik magas férfitől és felismerem a hangot.
- Dumbledore professzor? - nézek rá döbbenten.
- Igen, lányom. - mosolyog féloldalasan és lehúzza a csuklyáját. - Bennem bízhatsz, ez te is tudod. Ha visszamész, olyan lesz, mintha meg sem haltál volna, de közelebb leszel a halottak világához.
- És ez mit jelent? - kérdezem.
- Őszintén szólva fogalmunk sincs. Rajtad kívül senki sem tért így vissza. - mondja a volt igazgatóm.
- Rajtad múlik, hogy hogy döntesz. - szól a Halál és én gondolkozom, pedig nincs min. Már döntöttem.
- Rendben van. Szeretnék visszamenni. - nézek rájuk. - De professzor úr, átadna egy üzenetet Frednek?
- Igen, mondjad csak. - mosolyog kedvesen, mint amilyen mindig is volt.
- Szeretjük, mind  szeretjük. És ha ez így megy, akkor valószínűleg a közeljövőben úgyis jön hozzá valaki. - mondtam halkan, részben viccnek szántam, Fred miatt, de részben rettegtem tőle, hogy tényleg így lesz.
- Átadom, de ne siessétek el. - mosolyog tovább a prof.
- Nem csak rajtunk fog múlni. - mosolygok én is. - Még lehetne egy kérdésem? - nézek a Halálra, ő meg bólint. - Miért engem küld vissza? Miért nem a szüleit vagy Siriust?
- Ők már régebb óta halottak, és még terveim vannak velük. Ráadásul te közelebb állsz Harry-hez.
- Közelebb, mint a szülei? - nevettem fel.
- Mondd csak, ha neked kéne választanod, hogy kit hozol vissza a halálból, a szüleidet vagy Harry-t választanád? - kérdezi komoly hangon. És én elgondolkozom, már ki tudja, hányadszorra fog meg ilyen bugyuta kérdéssel, de tudom, hogy igaza van. Harry-t választanám, akár milyen rohadt dolog is.
- Tusé. - sóhajtok fel.- Szóval mit kell tennem? - tárom szét a kezeimet, várva a válaszra.
- Sodródj az árral. - mondja jókedvűen.
- Mi? - nézek rá értetlenül, ez olyan okoskodó válasznak tűnik, ami mögött hátsó  jelentés van és én nem jövök rá, hogy mi az. Bosszant. Felém sétál a a hosszú megnyúlt hó fehér ujjaival megfogja a csuklómat. Felnézek az arcára, amit most már nem takar a csuklya. Legszörnyűbb rémálmaimban  így képzeltem el a kaszást. Arca szintén hófehér a csontokra annyira ráfeszül a bőr, hogy azt hiszem, hogy kiszakítják azt, a szemei helyén csak két fekete lyuk van sem szempilla sem szemhéj és a szája, az a legszörnyűbb mind közül valamilyen fekete anyaggal vannak összefércelve a sápadt ajkai. Szerencsére nincs időm megijedni vagy elhányni magam, mivel hirtelen kavarogni kezd körülöttem a fehér köd, aztán  zuhanok és körülöttem  elkezd  sötétülni, míg nem újra a sűrű sötétségben vergődök. Küzdök a sötétség ellen, magamhoz akarok térni és Harry-ért kiáltozom a mélységben, hogy magamhoz térjek....

(Harry szemszöge)
Tudom, hogy mi zajlik a kórteremben. És ez a legszörnyűbb, hogy itt kinn kell lennem, miközben bent Ginny életéért küzdenek. Folyamatosan fel alá járkálok és az órát nézem, legalább  percenként. Senki sem vigasztal senkit, csak magunkba roskadunk és majd beleőrülünk a várakozásba. Pontosan 21 perccel és 32 másodperccel később jönnek ki a gyógyítók.
- Mi történt? - kérdezem azonnal.
- Megállt a  kisasszony szíve. - mondja, mire Mrs. Weasley még jobban zokog. - De sikerült visszahoznunk, úgy tűnik stabil a kisasszony állapota. És  sokkal jobban reagál a  gyógyító bűbájokra, az életjelei is jobbak. Még van remény. - mondja a gyógyító biztató hangon. - Legfeljebb hárman bemehetnek hozzá. - mondja befejezésként és senki sem ellenkezik, hogy ne mi menjünk be hozzá Mr.  és Mrs. Weasley-vel. Ahogy belépünk, már jobban fogadom a látványt, a sápadt Ginny-t. Megnyugtat, hogy a szívverése egyenletes és normális. Mrs. Weasley l e ül az ágya mellé és a kezét simogatja, Mr. Weasley csak felesége mögött áll és nézi a lányát. Én pedig a kezét szorongatom. Pár percig lehettünk bent, nem tudom pontosan, amikor ajkai megmozdultak, valamit tátogtak. Közelebb húzódtunk hozzá. A tátogás motyogássá hangosul, egy kis időbe telik, amíg megérjük, hogy mit motyog. A nevemet. Engem hív. Közelebb lépek hozzá, óvatosan végig simítok az arcán.
- Itt vagyok melletted Szerelmem. Ne hagyj el! Harcolj Ginny! - súgom kérlelően.