3.Fejezet – The meeting

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a 3. fejezetre, de nem volt időm, és elég nagy valószínűséggel a következő rész is csúszni fog, mert a hétvégém is sűrűnek ígérkezik. De ahogy tudom, hozom majd a frisst.
Hát, nem is tudom, melyik szám illik, legjobban ehhez a fejezethez, ezért mondjuk legyen a Noxtól a Szomorú angyal.
Puszó:
LilyV

"Itt vagyunk mi, mindannyian alapvetően magányos, önálló élőlények, keringve egymás körül, keresve a legcsekélyebb nyomát is a valódi kapcsolatnak. Néhányszor rossz helyen keresgélnek, néhányan csak feladják a reményt, mert magukban azt gondolják, "Nincs ott kint senki, aki rám vár", de mindannyian próbálkozunk, újra meg újra. Mert néha-néha, olykor-olykor, két ember találkozik és ott az a szikra. "
Dr. Csont c. film

(Harry szemszöge)
Egy darabig, néztem Ginnyt és a kis Teddyt. Olyanok voltak, mint anya és fia, de nem is ez volt hihetetlen, hanem inkább Ginny. Ginny valahogy nem emlékeztetett engem az én Ginnymre, olyan más volt, nem tudom miért, lehet, csak azért, mert nem csillogott úgy a szeme, mint az előtt, lehet van benne más is. Nem tudom. A láthatatlanná tévő köpeny alatt követtem őket, amíg elmentek fagyizni, és visszamentek. Teddy végig ugrált keresztanyukája mellett, míg Ginny minden lépését árgus szemekkel figyelte, de közben figyelte a környéket, nehogy valami váratlan történjen. De  szerencsére nem történt semmi sem. Amint visszaértünk az Odúhoz, én egy kicsit még ott ácsorogtam és gondolkodtam. Annyira meggondolatlan voltam és hülye, hogy azt hittem, el tudom kerülni Ginnyt. Talán még magam elől is titkolva találkozni akartam vele. Beszélni, megérinteni, megcsókolni. Igen, hiába próbáltam nem gondolni rá, feleslegesen mentem el, így sem tudtam kiverni őt a fejemből. Végül úgy döntöttem, elmegyek a főhadiszállásra, lehet még ott tartják a megbeszéléseket, ezért hoppnáltam és meg érkeztem a Grimmauld téren lévő parkba, majd onnan kilépve hamar megjelent előttem az oly rég nem látott Black kúria. Kicsit félve mentem be, kikapcsolva a riasztó bűbájokat és már hallottam is a beszélgetés zaját. Lassan, nyugodt léptekkel közelítettem az étkezőből kiszűrődő hangok felé, közben levettem a láthatatlanná tévő köpenyt. Ahogy beléptem az étkezőbe, mindenki elhallgatott, nem folytatták tovább a Voldemort esetleges feltámadásáról szóló csevejt és mindenki kivont pálcáit rám irányította.
- Ki maga és mit keres itt? - kérdezte Ron. De láttam rajtuk, hogy mind félve néznek rám, hogy bejutottam a házba. Hirtelen tudatosult bennem, miért ért ez mindenkit váratlanul, mert még a fejemen volt a csuklya.
- Ne de Ron, nem ismered meg a legjobb barátod? - kérdeztem nevetve. Majd lassan levettem az álcául szolgáló csuklyát. Mind ledermedtek, senki nem mozdult. Hermione volt az első, aki felfogta, hogy tényleg én vagyok. És nyakamba ugrott, de akkor lendülettel, hogy majdnem hátraestem, de szerencsére, csak megtántorodtam.
- Jajj Harry, annyira hiányoztál. - sírta a nyakamba.
- Ti is hiányoztatok. - mosolyogtam. Mio pedig elhúzódott tőlem, és lekevert egy hatalmas pofont.
- Ezt azért kaptad, mert elmentél, egy szó nélkül. - mondta dühösen. És épp kevert volna le egyet, de közben idejött hozzám Ron is, aki megveregette a vállam s én is az övét.
- Örülök, hogy visszajöttél. - mosolygott Ron. Ezután mindenki köszöntött, és visszaültünk az asztalhoz. Mrs Weasley, és a többiek, inkább arra voltak kíváncsiak, merre voltam és miért mentem el, de inkább azt mondtam, hogy majd máskor megbeszéljük és térjünk a tárgyra.
- Találkoztál már Ginnyvel? - kérdezte halkan Mio.
- Nem, még nem, de egyenlőre, jobb, ha nem tudja, hogy itt vagyok. - feleltem.
- Értem, de szerintem el kéne neki mondani, így vagy úgy, de meg fogja tudni. - nézett szemembe Hermione.
- Szóval mit is tudunk, a mostanában történtekről? - kérdeztem nyugodt hangon, elterelve a témát.
- Igazából nem sokat, mindössze annyit, hogy valaki a halálfalók élére állt. Sokan pletykálják, hogy Voldemort visszatért, de leginkább, arra gyanakszunk, hogy valaki más az. De a halálfalók sokkal szervezettebben támadnak, mint egyébként. - mondta, egy eddig nem ismert srác.
- Igen, ezt én is tudtam. Sőt, csak hogy tisztázzuk, Voldemort áll a halálfalói élén. - mondtam kiegyensúlyozott hangon. Erre mindenki meglepődött.
- De hát, megölted. - mondta Ron.
- Igen, én is ezt hittem. De mégsem, egyenlőre még nem tudom, hogyan tért vissza, de ő az, ez biztos. - néztem jelentőségteljesen barátaimra.
- Volt még egy … - kezdte el Hermione a kérdést, de függőben hagyta.
- Nem, nem hinném. Hetet akart és mind a hetet elpusztítottuk. - magyaráztam.
- Akkor mégis hogy lehetséges? - értetlenkedett Mio.
- Fogalmam sincs még. - feleltem és közben az előbbi srác elkezdett szedelődzködni.
- Bocsánat, de én most megyek, megbeszéltem Ginnyvel, hogy meglátogatom. Viszlát. - köszönt el s ment ki. Hirtelen éreztem valami szúró érzést a szívemben, hogy meglátogatja Gint, az én kicsi Ginnym. Hihetetlen, hogy ennyire féltékeny vagyok, hisz én hagytam el őt … még beszélgettünk egy ideig, Voldemort-ról, de olyan fél óra múltával én úgy döntöttem megyek.
- Na jó, én most megyek. Mikor lesz a következő gyűlés? - kérdeztem.
- Pénteken, de ha lesz valamilyen információnk, akkor lehet, hogy előbb is. - felelt Mr Weasley.
- Értem. Akkor pénteken jövök, ha lenne valami, akkor pedig valaki küldjön egy patrónus üzenetet és tudok jönni. Akkor minden jót. - mosolyodtam, majd fejembe húztam a csuklyát és kimentem az étkezőből, de Mio és Ron utánam jöttek.
- Harry, ugye most nem fogsz úgy eltűnni? - nézett rám könyörgő szemekkel Hermione.
- Nem, megígértem, hogy jövök, szóval jövök. - válaszoltam. - És ne mondjátok el Ginnynek, hogy itt vagyok, legyetek szívesek.
- Jó, nem mondjuk, de szerintem értelmetlen ez az elkerülősdi, úgyis találkoztok majd, nem titkolhatod előle végig, hogy itt vagy. - mondta Ron.
- Igazad van, de azért megpróbálom titkolni. - válaszoltam. - Nem lenne jó, ha megtudná, hogy visszajöttem.
- Rendben, nem szólunk neki. - veregette vállam Ron.
- De ... - kezdte volna Mio.
- Nincsen de. - mosolyogtunk rá mindketten, erre pedig dühösen kifújta a levegőt.
- Jól van. - mondta durcásan.
- Sziasztok, és vigyázzatok magatokra. - köszöntem el tőlük és el indultam a kúriából ...

(Ginny szemszöge)
Nagyon jól telt a napunk, miután az idegen elment. Kis Teddykének, alig bírtam ellenállni, amikor még több fagyiért könyörgött, de nem kapott, nehogy beteg legyen. Ezután persze durcizott egy kicsit, de szerencsére hamar megnyugodott. De szegény haza fele már eléggé elfáradt, ezért nagyrészt már csak én vittem. Ezért, ahogy hazaértünk, lefektettem őt aludni, hogy pihenjen, és aludjon, ahogy általában délutánonként szokta. Olvastam neki egy mesét is, mivel megkért rá, de már a mese felénél elaludt, így én hagytam őt aludni és lementem a nappaliba. Lent, elkezdtem elpakolni Teddy játékait, pálca nélkül, csak, hogy teljen az idő. De egyszer csak halk kopogást hallottam az ajtóból. Én pedig kinyitottam az ajtót, ahol Dave állt.
- Szia. - mosolyogtam rá. - Köszi, hogy eljöttél.
- Mit szeretnél Ginny? - kérdezte kedves hangon.
- Egy szívességet kérni tőled. Nem maradnál itt egy kicsit, vigyázni Teddyre. Kíváncsi vagyok a megbeszélésre, főleg, hogy most nem egyet hagytam ki.
- Persze, szívesen maradok. - mondta mosolyogva, de mintha lemondás csillant volna a szemében.
- Köszönöm szépen. - nyomtam egy puszit az arcára. - Meddig tudnál maradni?
- Nincs semmilyen programom, szóval majd jössz, amikor akarsz. - mondta mosolyogva.
- Köszi. - mosolyogtam rá, majd fogtam a táskám és egy melegebb pólót, majd gyorsan mentem ki a védővarázslat alól és hopponáltam a Grimmauld térre. Teljesen rutinszerűen léptem be a főhadiszállásra, de bár ne tettem volna, ugyanis beleütköztem valakibe, aki hátraesett és magával húzott engem is.
- Te jó ég, annyira sajnálom. - néztem a feldöntött személyre, akin csuklya volt.
- Ugyan, semmi baj. - mondta a férfi és úgy hallottam a gangján, hogy mosolyog.
- Tényleg sajnálom, de már köztudott tény, hogy közveszélyes vagyok. - nevettem és felkeltem róla. - Azért remélem nem esett baja.
- Nem, semmi bajom. - mondta és felkelt a földről, de a csuklya lesett a fejéről, de lehajtott fejét láttam csak, ahogy leporolja magát, majd rám nézett, és én megpillantottam ...