24. Fejezet - Fight

Sziasztok!
Remélem nem csesztem el a harcot, mindent megpróbáltam, de örülnék pár építő kritikának ezzel kapcsolatban.
A végért ezer bocsánat, de ez fontos momentuma az egész történetnek …
Ha szeretnétek hallgassátok meg az Evanescence-től a My last breath c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Háború idején megváltozik az értékrend, az ősi ösztönök törnek elő, és elnyomják a civilizációs beidegződéseket. Az életben maradás lesz az első számú szempont, minden más e mögé sorolódik.
Al Ghaoui Hense 

 

Csak a halálfalókra koncentráltam, nem engedtem, hogy bármi is megzavarjon. Egyik halálfaló a másik után, persze nem én voltam épp a legjobb auror, de mindent megtettem, és igenis büszke voltam magamra, hogy azért párat sikerült elintéznem, még akkor is, ha közben begyűjtenem pár kellemetlen sérülést is. Mindenhol átkok, bűbájok cikáztak. A félelem acélos szaga járta be az erdőt. Sebesült és eszméletlen emberek feküdtek minden fele és én nem mertem rájuk nézni, úgy igazán, féltem, hogy kit láthatok meg. Aztán egyik pillanatról a másikra, mintha minden megfagyott volna, nem értettem, hogy mi van, de ahogy az egyik halálfalót elkábítottam, azt vettem észre, hogy mindenki egy hatalmas körben áll és döbbenten néznek a kör belsejébe. Egyre többen csatlakoztak a leskelődőkhöz, halálfalók és aurorok egyaránt. És hát mit tagadjam, a kíváncsiságból bennem is van rendesen, ezért én is csatlakoztam a nézőközönséghez, a csatazaj szinte már teljesen elhalt, a halálfalók Voldemort mögé álltak, az aurorok meg Harry mögé. Én meg próbáltam előrevergődni, hogy lássam mi ez az egész, mi olyan érdekes, persze azon kívül, hogy Harry és Voldemort szemtől szemben állnak egymással. A hideg futkosott a hátamon, a gyomrom görcsbe rándult és szinte éreztem, ahogy az epe feljön a torkomon, a félelemtől, hogy Harry-nek baja esik. Körbenézetem, a többieken, lenyűgözve szemlélték az eseményeket, az utolsó ember, akit megpillantottam, mielőtt Harry-re szegeztem volna a szemem Amelia volt, szemében őrült tűz ragyogott, valamire készül, de nem tudom, hogy mire....

(Harry szemszöge)

Ahogy megpillantottam Voldemortot, ő is felfigyelt rám, és felém fordult. Kígyószerű szemeit rám emelte. Arckifejezése jég hideg volt. Meg akart félemlíteni, de most nem hat rám. Most már tisztában vagyok vele, hogy van ellene esélyem, nem az a riadt tini fiú vagyok, aki akkor voltam. Felnőttem. És látom, hogy ezt ő is sejti, de még is fél beismerni, mert az a félős kis fiú, már 11 évesen is megölte, akkor vajon mit tehet vele ez a felnőtt kiadás...Álltam a tekintetét. Testtartásom továbbra is egyenes maradt, nem félek tőle, már nem.
- Potter! - sziszegte dühösen.
- Üdv Voldemort. - mondtam lazán, mintha nem is minden idők legerősebb sötét varázslójával dumálnék. Ezzel valószínűleg felhúztam, mert azonnal támadásba lendült, de egy védőbűbáj bár előttem állt, hogy megfékezze. Teljes biztonságba nézem, ahogy a bűbáj magába szívja az átkot és még csak meg sem remeg. A dühe jobban lángol, mint eddig, az ajkaim mosolyra húzódnak, elégedett vagyok magammal. Újra támad, én kivédem, aztán én is elkezdek támadni ő próbál védekezni, de az általam elvesztettek iránti gyász felperzselte az én véremet is. Teljes erőbedobással harcoltam ellene, minden tudásomat bevetettem. Egyikünk sem mozdult az eredeti helyéről, csak maximum annyit, hogy a végső pillanatban félre ugorjunk egy-egy átok előtt. Nem tudom, mióta harcolhattunk, de egy idő után mindketten abbahagytuk a csatát, csak néztünk egymásra, amolyan Ki Az Erősebb Rossz Fiú Itt tekintettel. Perifériás látásom segítségével látom, hogy mindenki körénk gyűlt. A fű körülöttünk már csak száraz csomókból állt néhány fa is elesetten kidőlve hevert valahol. És nem tudom eldönteni, hogy ezt most tényleg mi csináltuk? Olyan elképesztőnek tűnik, hogy nem vettem észre. Ahogy egy pillanatra az égre néztem, az is beborult, sőt a szél is feltámadt, bár ez nyilván nem nekünk köszönhető.
- Ügyes. Sokat fejlődtél. - mondja, de nincs hangjában elismerés, csak düh és még több ridegség.
- Sokat tanultam az elmúlt időben. - húzom ki magam határozottan.
- Ezt már eddig is sejtettem.
- Akkor most már biztos lehetsz benne. - mondtam és közben a gondolataimban egy átok bukkant fel, amely szép nagy vágást ejt az emberen, ezért amilyen gyorsan csak tudtam már felé is céloztam és az átok útra indult. Váratlanul érte, nem számított rá, de még az utolsó pillanatban félre ugrott, hogy ne találja el telibe, de a vállát így is szépen megsebezte. Reméltem, hogy ezzel eléggé eltereltem a figyelmét, és még több átkot küldtem felé, egymás után, de ezeket már sikerült védenie és vissza is támadott.újra támadásba lendültünk és körülöttünk is megelevenedett mindenki. A harc, a talpnyalói és az aurorok között újra kezdődött, vagyis folytatódott. Azonban mindannyian próbáltak elhúzódni tőlünk a lehető legtávolabbra. Nem is csodálom, olyanok vagyunk, mint egy hurrikán, csak úgy pusztítjuk, ami körülöttünk van. Voldemort karjából csak úgy folyik a vér, de nem hagyok neki időt, hogy ellássa vagy bekösse és erre ő is rájöhetett, mivel a következő pillanatban gomolygó fekete füstté vált és el akart hopponálni, de nem hagytam, én is hopponáltam vele. Nem messze attól a temetőtől és háztól értünk földet, ahol feltámadt öt évvel ezelőtt. Azonnal támadtam, hogy megérkeztünk, nem hagyhattam, hogy most elmenjen, most nem, hogy ilyen jól állok a harcban, hogy ennyire összeszedtem magam. És ennek az indításnak köszönhetően több sebet is szerzett, de még egyben volt … sajnos. Már több sebből vérzett, de még mindig támadt, nem adta fel, ki adta volna, a helyében? Rajtam viszont nem volt még semmilyen komolyabb sérülés, csak egy két kisebb karcolás, a pontatlan landolástól, némi föld és kosz rakódott rám, de ez volt a legkisebb problémám. Úgy, hogy Gint ott hagytam annyi halálfaló között az erdőben, a tudat, hogy bármikor bánthatják, vagy a többi rendtagot, a Weasley családot, és annyi barátomat. De nekem most itt a helyem, nem hagyhatom futni, véget kell vetnem ennek a harcnak, most és mindörökké. Azonban volt valami, ami nagyon érdekelt, amióta rájöttem, hogy újra feltámadt.
- Hogy támadtál fel? - kiabáltam neki egy átok kísértében, mire ő hidegen felnevetett.
- Szánalmas kisfiú. - nevet tovább. - Egyezséget kötöttem magával az ördöggel. - nevet tovább, és nem tudom, hogy ezt most komolyan mondja-e. Amikor én meghaltam, láttam Dumbledore-t, a King's Crosson, láttam a fényt, amely a mennybe vezet, akkor vajon miért ne lenne isten és ördög is? De akkor is, ez az egész olyan hihetetlenül hangzik. Soha nem voltam éppen hívő ember, talán azért …
- Ezt nem mondod komolyan. - próbáltam megtartani a magabiztosságot és ezt érzékeltetni a hangomban, de nem sikerült annyira fényesen. Közben több átok és ellen átok cikázott köztünk.
- Na jó, ha az jobban tetszik, akkor a Halállal kötöttem egyezséget.
- De hát nem is volt nálad a három ereklye …
- A halál után már könnyebb volt, tudod elég jó businesst csaptam neki.
- Szóval azért ölsz, hogy életben maradj? - kérdeztem undorodva, ez valami förtelmes.
- Ahogy mondod. - mondja elégedetten. Soha nem fogok rájönni, hogy lehet valaki ekkora szörnyeteg. Megint a harcra összpontosítunk, de már egyre kevesebbet támad, a sebei miatt, szinte csak védekezik. Hogy időt nyerjen, megint vissza hopponálunk az erdőbe, ahol eddig voltunk. A csata tovább folytatódott, a többiek között, már tömegével hevertek a földön. Többen meglepetten kiáltottak fel, amikor egyszer csak megjelentünk újra. A halálfalók szörnyülködve néztek ránk, vagyis főleg Voldemortra. Egy pár halálfaló elmenekült, ahogy mi megjelentünk. Nem sok reményt fűztek az egészhez és baromi jól esett. Minden erőmet beleadtam a támadásokba és közben azért figyeltem a védekezésre is, de egy olyan erős pajzsot húzott maga köré, ami szinte mindent kivédett. Egyre jobban próbálkoztam, hogy megtörjem a védelmét, de pár perccel később is csak alig remegett,meg egy erősebb romboló és pajzs törő átok alatt.

(Ginny szemszöge)
Amint akadt pár másodpercem, gyorsan körbenéztem, és ahogy láttam, hogy Harry és Voldemort eltűntek, rettenetes aggodalom telepedett a szívemre. De tovább küzdöttem és nem csak, mindenki más is. Több Rend tag érkezett, köztük Mio és Ron is. Mio a sérült Rend tagokat látta el inkább, ahogy Angelina is míg a két bátyám élő falként védték őket. Lehetetlen volt nem észre venni, hogy George vonzódik Angelinahoz, de szerintem még mindig gyászolta Fredet, ezért nem kezdeményezett semmilyen kapcsolatot.... Ha túléljük ezt az egészet, akkor tartok neki egy nem túl kellemes prédikációt, ami után tuti a karjaiba rohan. De először is éljük ezt túl. A harc tovább folytatódott, sikerült még két halálfalót elintéznem, amikor újra mindenki lesokkolt, és már azonnal tudtam, miért. Harry-ék visszatértek. És ahogy láttam Harry-n csak pár karcolás van, de Vodlemort nincs túl jó színben. Hihetetlen nyugalom öntött el, és büszkeség. Harry csodálatosan állja a sarat, remekül küzd ellene. Tudtam, hogy sokat fejlődött, mivel Vodlemort is megkért, hogy derítsem ki, hogy mennyit is …. de azért így is meglepő volt. Még az ütő is megállt bennem egy pillanatra, ahogy láttam Harry-t küzdeni, azt a határozottságot, magabiztosságot és azt az erőt, ami benne lobog. Hihetetlen, de tényleg, csak csodálni tudom, és látom, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Olyannyira elvonta a figyelmem, hogy nem figyeltem annyira és arra lettem figyelmes, hogy valami felemel a földről, fuldokolva kapok a tokromhoz és páni félelemmel tudatosul bennem, hogy nem kapok levegőt. Legszívesebben sikítottam volna, de nem volt levegőm hozzá. Már hörögtem is, amikor hirtelen abba maradt a kínzásom, a lábam a földre ért, de nem tartott meg, ezért összeestem, nem értettem, hogy mi történt, miét nem ölt meg, és egyáltalán ki akart megölni, de ahogy felpillantottam, láttam Ameliat, látom a tekintetét és tudom, hogy ő volt. De miért hagyta abba? Követem tekintetét, hogy megtudjam …

(Harry szemszöge)

Már gyengült a védelme, egyre kevésbé tartotta, amikor egyszer csak megszólalt.
- Nézzenek oda, a kis Ginevra is itt van. - nevetett fagyosan. - És úgy tűnik áruló van köztetek. - azonnal arra nézek, amerre ő, de egy pajzsot én is felhúztam magam köré. De Voldemort nem csak azért mondta, hogy elterelje a figyelmemet. Amelia épp meg akarta fojtani őt, de hallotta Vodlemort szavait és elengedte őt. Dühösen néz ránk, de az ő dühe semmi az enyémhez képest az biztos. Gin ránk néz, légzése felszínes, de jól van, vagyis nagyon remélem. Egy lágy mosolyt küld felém, tekintete azt mondja Ne aggódj, jól vagyok, csak éljük túl. Ameliaval később is tudunk foglalkozni, de egy kábító átokkal elrendeztem, hogy egy ideig ne érjen Ginhez. Aztán visszafordultam Vodlemort felé. Arcán diadalmad mosoly virított, amit nem tudtam hova tenni. - Szóval igazam volt. - nevet hűvösen és még mindig nem értem, aztán mint derült égből villám csapár rájövök, hogy Ginny-ről és rólam beszél. Ez igazán remek … A következő támadás már nem engem céloz, vagyis fizikailag nem. Ginny-re támad. Méghozzá nem is akárhogy egy Crutiatusszal. Ginnyi összeesik, én teszek felé egy lépést, amikor rám pillant. Tekintete azt mondja, hogy ne moccanjak, csak öljem meg ezt a mocskot.
- Jól vagyok. - válaszolta, halkan, a csatazajtól, alig hallottam, Mio hozzászaladt, de nem tudott mit tenni. Voldemort meg csak mély ridegséggel nevet.
- Már megszoktad, igaz Ginevra? - neveti elégedettséggel.
- Menj a pokolba! - szűrte fogai közül.
- Csak a hölgyek után … - mondja és egy taroló átkot küldött felé, ami telibe is találta Szerelmemet. Tudtam, hogy Voldemorttal kéne foglalkoznom, de nem bírtam, Ginny sokkal fontosabb volt ebben a pillanatban. Angelina és Mio próbálta ellátni a sebét, de nem tudták, a hatalmas és mély vágásból csak úgy dőlt a vér, az arca pedig ijesztően sápadttá vált. Voldemort pedig kihasználta a helyzete és azonnal felszívódott, és őt követték a még talpon lévő talpnyalói is.
- Ginny, Édesem! - térdeltem le mellé és a kezét szorongattam. Még magánál volt, azt hiszem, legalábbis úgy tűnt.
- Szeretlek. - suttogta alig hallhatóan, szinte csak a tátogásából tudtam, hogy ezt mondja. - Sajnálom …
- Shh. Ne beszélj! - mondtam nyugtató hangon, de már nagyon nehezen tudtam nyugalmat erőltetni magamra. - Csak maradj ébren.
- Nem … megy. - nyögte ki lassan, teste elernyedt és elvesztette az eszméletét.
- Harry, azonnal be kell vinni a Mungoba! Sötét varázslat ez a taroló bűbáj, valamivel felspékelte. - hadarta el Angelina, de nekem nem is kellett több. Óvatosan felemeltem és azonnal hopponáltam a Mungoba. Gyorsan átadtam őt a gyógyítóknak, akik bevitték egy szobába, nekem meg kinn kellett várnom. Egyre több gyógyító ment be a szobába. A várakozás csak úgy marcangolta az idegeimet. De hamarosan, megjelenik a Weasley család, Mioval kiegészülve.
- Hogy van? - kérdezi könnyezve Mrs. Weasley Mio is sír és szégyen, nem szégyen, én sem állok messze tőle.
- Nem tudom. Egy csomó gyógyító van benn nála. Még nem mondtak semmit. - mondom szomorúan, ezután már senki nem szólt semmit, csak az ajtóra függesztett tekintettel vártuk, hogy kinyíljon az ajtó és úgy egy órával később, ami egy örökkévalóságnak hatott végre kijött két gyógyító.
- Maguk a kisasszony családja? - kérdezi, mi meg bólogatunk, mint az ökrök.
- Sajnálom, de nincsenek túl jó híreink …