22.Fejezet – I can't believe in her

Sziasztok!
Nem is tudom, mit is mondhatnék … úgyhogy nem mondok semmit sem xD Csak annyit, hogy jó olvasást!
Ajánlom hozzá Leona Lewistől a Bleeding Love c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

A férfiak és a nők legalább egy dologban egyetértenek~ nem bíznak a nőkben.
Henry Louis Mencken

 

Az idő egyre gyorsabban telik, a már megszokott hétköznapjainkban. Délelőtt én az Aurorképzőben tanulok, délután a kis Teddykémmel vagyok, meg persze Andromedaval, este pedig tanulok. Harry pedig az Auror Parancsnokságon dolgozik, eléggé kellemetlenül érzem magam, hogy én nem dolgozom, csak ő lát el minket … Általában délelőtt vagy délután dolgozik, nem túl meglepő módon, de az estéinket, még tanulás mellett is mindig együtt töltjük és még segít is nekem. Néha azonban sajnos éjszaka is be kell mennie vagy túlórázik … de azért csak megoldjuk valahogy. A hétvégéinket meg mindig anyuéknál töltjük. Minden nyugisnak bizonyult, túl nyugisnak. Dracoval sajnos kevesebbet találkoztunk, nehogy megtudják, hogy ő is kémkedik, de azért néha azért össze tudtunk futni beszélgetni. Voldemort szinte eltűnt, még Draco sem tudja hogy hol van pontosan, a megbeszéléseik általában a Malfoy kúriában vannak, de egyébként nem ott tartózkodik. Az idő már jóval októberben jár, a november vészesen közeledik.Harry délutános, így én most teljes nyugalomban tanulok, míg várom őt. Teddy már alszik, Meda pedig a szobájába ment olvasni. A tananyag egyre bonyolultabb, de valahogy mégis sikerül kiigazodnom rajta, így könnyedén elkészülök a gyakorlással és a varázslatok betanulásával. Az órára pillantottam, Harrynek már rég itthon kéne lennie … Lehet megint túlórázik, nyugtatgattam magam és inkább elkezdtem előre tanulni, hogy ne törjem a fejem ostobaságokon, mint ahogy mindenki teszi ezekben a zűrzavaros időkben … Két órával később, kevesebb tanulási teljesítmény és több aggodalommal később hallottam meg, ahogy kattan a zár a bejárati ajtóban, azonnal felpattantam és odaszaladtam. Harry volt az ajtóban, kissé megviselt arccal.
- Szia Gin. - mosolygott rám. - Azt hittem, hogy már alszol. - miközben ezt mondta én a nyakába ugrottam.
- Nem hinném, hogy képes lettem volna aludni, úgy, hogy ennyire aggódtam érted. Mert nem küldtél semmilyen üzenetet sem, hogy később jössz. - mondtam rosszallóan.
- Sajnálom Kicsim, meg feledkeztem róla. - mondta bűnbánóan és egy csókkal engesztelt ki.
- Mondd csak Drágám, mi történt ma a parancsnokságon? - kérdeztem érdeklődve.
- Miért? - néz rám meglepetten, mivel általában megvárom, amíg ő kezd mesélni a napjáról és nem faggatózom.
- Gondterheltnek tűnsz. - válaszolok, amíg leülünk a nappaliban a kanapéra, a könyveim és a jegyzeteim meg szanaszét várnak ránk.
- Nos, igen. Tudod, érkezett egy külföldi auror a parancsnokságra. - válaszolja, aztán szünetet tart, várom, hogy folytassa, de nem teszi.
- Bocs, de aszem ezt most nem értem. Ebben mi olyan szörnyű?
- Az, hogy ez az auror Amelia. - fejezte be a mesélést, és itt már én is beláttam, hogy mi okoz neki olyan nagy problémát.
- Kérlek, mondd, hogy nem a volt barátnőd Amelia. - nézek rá könyörgően, de ahogy rám néz, azokkal a gyönyörű zöld szemeivel, tudtam, hogy nem kapok tőle ilyesfajta megnyugtató választ.
- De, sajnos ő az...
- Pedig, minden olyan csodálatos volt, erre visszajött az a hárpia.
- Nyugodj meg Édesem, nem lesz semmi baj. Téged szeretlek, ő meg mehet a búsba, vagy ahova akar. - ölel át szorosan és nyugtatóan simogatja a karomat.
- Ezt te sem hiszed el. Tuti, hogy kitalál valamit, hogy megkeserítse az életünket. - fintorodtam el.
- De nem fog neki menni, nem hagyjuk, hogy tönkre tegyen minket. - feleli halk, nyugtató hangon.
- Úgyis kitalál valamit. - erősködöm szomorkásan. - De attól, hogy erről beszélünk, nem jutunk előbbre, szóval inkább azt mondd el, hogy hogyan viselkedett?
- Hááát, elég normális volt, mindenkivel kedves volt, csak …
- Csak? - kérdeztem vissza.
- Eléggé nyomult.
- Remek. - mondom szarkasztikussal a hangomban.
- Ezt már megbeszéltük, Gin. Nem szeretem Ameliat, csak téged szeretlek, úgyhogy kérlek hagyjuk ennyiben ezt a témát, jó? - kérdezte kicsit ingerülten, legszívesebben a képébe ordítottam volna, hogy Nem, ne hagyjuk, de nem tettem, nem volt értelme veszekedni, így vettem egy mély, beletörődő lélegzetet és nem mondtam egy szót sem. - Végeztél a tanulással? - törte meg végül Harry a csöndet pár perccel később.
- Igen. - sóhajtottam fel és elkezdtem összeszedni a tancuccaimat, a holnapra elkészített bájitalok fioláival óvatosan bántam, nem lenne jó vége, ha összetörnének … a könyveimet és a jegyzeteimet egymásba raktam és hanyagul dobáltam bele őket egy válltáskába. Ahogy végeztem, Harry-re pillantottam, aki még mindig a kanapén ült és bambult maga elé. - Mit kérsz vacsorára? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak néztem rá, amíg észbe nem kapott.
- Bocs, kérdeztél valamit? - néz rám gyönyörű szemeivel, amikor így néz rám, sosem tudok neki ellenállni.
- Csak azt, hogy mit szeretnél enni. - mosolyogtam rá, mintha az ég világon semmi problémám nem lenne, általánosságban ezt teszik velem a szemei.
- Ami hamar megvan. - nevetett fel és már a konyhában is voltam csinálni neki valamit, én már nem voltam éhes, ezért csak leültem vele szembe és közben elkezdtünk beszélgetni Voldemortról, hogy tudnak-e róla már bármit is, de még mindig semmi, se az Auror Parancsnokságon sem a Főnix Rendjében. Draco jelentéseiből tudjuk egyedül biztosan, hogy a Föld nem nyelte el. Bár nem hiányozna, ha csak úgy felszívódna és soha nem kerülne elő, de mind tudjuk, hogy ez sajnos lehetetlen, valószínűleg a sötét kis viskójában van egyes egyedül és éppen valamilyen tervet kovácsol Harry ellen, a Minisztérium ellen, a Rend ellen. Bár a Minisztériumban is vannak kémei, ezért valószínűleg azzal könnyebben járna, mint a Renddel … Miután megvacsorázott, hullaként dőltem az ágyba, de még sem tudtam elaludni, ezért találtunk más elfoglaltságot magunknak …
Reggel a Harry által beszerzett ébresztőóra idegesítő csipogására ébredtem fel, azonnal ki is nyomtam. Egy ásítással fejezte kis testem a vágyódást, hogy még a pihe puha ágyban és Harry ölelő karjaiban akar maradni, de sajnos erről muszáj volt lemondanom. Harry felé fordultam és láttam, hogy felébredt az ébresztőre, nem túl meglepő …
- Jó reggel Szerelmem. - mondta álmosan, egy ásítással megspékelve.
- Neked is. - mosolyogtam. - Aludj csak tovább. - mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit az ajkaira.
- Muszáj felkelnem. - nyomott el egy újabb feltörő ásítást.
- Miért? - néztem rá értetlenkedve.
- Ja, tényleg, erről meg is feledkeztem, délelőtt kell bemennem a parancsnokságra.
- Hogyhogy?
- Fogalmam sincs. - vonta meg vállait.
- Értem. - mosolyogtam. - Akkor, én mentem a mosdóba. - keltem fel az ágyból és mentem a fürdőbe elintézni ügyes bajos dolgaimat, aztán amikor végeztem és a szobába mentem, Harry már ott sem volt. Eléggé meglepett a dolog, ezért gyorsan magamra kaptam valamilyen ruhákat, aztán kimentem a konyhába és ott találtam a kis elveszett báránykát. Megéreztem a kedvenc fahéjas kávém illatát, amit Harry tud a legjobban csinálni, ezzel máris jól indul a napom. - Hümm, fahéjas kávé, csak nem le akarsz venni a lábamról? - mosolyogtam Harry-re, aki az asztalra pakolt pár dolgot, hogy válasszam ki, hogy mit eszem.
- Ugyan, Édesem, azt máshogy próbálnám. - nevetett fel. És mindketten elkezdtünk reggelizni. De sajnos aztán sietnem kellett az Aurorképzőbe.
- Mennem kell Szerelmem, vigyázz magadra! - kaptam fel az iskolatáskámat, egy gyors csókot nyomtam Harry ajkaira és már rohantam is, hogy elérjek a hopponáló helyemhez. Szerencsére hamar beértem az iskolába, a folyosón találkoztam Ronnal, akivel csak pár szót tudtunk váltani, mert a jelző megszólalt és már rohantunk is órára. Az első óránk Rejtőzéstan volt, egy különleges, mágikus teremben van az óra, ahogy beértem a terembe, ahol most éppen egy magas hegycsoport magasodott, már tudtam is, hogy a mai óra a „hegyekben” lesz. Szonjával, a Mio melletti legjobb barátnőmmel voltunk egy csoportban. Halkan beszélgettünk, amíg követtük a tanárunk utasításait, hogy jól álcázzuk magunkat. A hegyekben található mohával, kérgekkel és bogarakkal, tök guszti volt, tényleg. De ilyenekkel egy auror nem is foglalkozhat. Az óra végeztével együtt mentünk a következő óránkra az Alkalmazkodástanra, ezen az órán tanuljuk meg, hogy különböző helyeken, milyen dolgokból lehet fegyvert és egyebet készíteni, valamint itt vesszük át a különféle gyógynövényeket is, nagyon hasznos óra és a tanár is elég vicces. Mivel a második óra után kicsit hosszabb szünetünk volt, ezért lementünk kicsit a parkba és beszélgettünk tovább, egy másik osztálytársunkkal Rachellel együtt, de aztán a nagy semmiből csatlakozott hozzánk Hannah Abbot is, aki egy évvel van felettünk, vagyis ő most végzős, régen DS-tag volt és most is része a Főnix Rendjének.
- Képzeljétek, a párbaj tanárnak el kellett utazni két napra. - újságolja a hírt.
- Azt tök jó, akkor nem lesz óránk? - csillantak fel Rachel szemei, és mi tagadás, én is örültem volna egy lyukas órának, főleg, hogy az az utolsó órám, de nem igazán hittem benne, úgyis bejön valaki helyettesíteni …
- Nem. - mondta mosolyogva Hannah.
- Oh, de kár. - húzta el száját Szonja és Rachellel mi is lemondóan sóhajtottunk, ennyit a kevesebb óráról...
- Jajj, ne is mondjátok, tök jó óra volt. A helyettesítő tanár tök jó és még vicces is! - nevetett Hannah.
- Csak nem Mr Kween jön be? - kérdeztem nevetve, ő tanította a Különleges és Ritka Varázslatok órát. Nagyon nagy fazon az a pasi, de hajlamos rosszul kiejteni a szavakat, ezzel néha nagy galibát okozva, amin persze mind jót derülünk.
- Neem, dehogy is! Az egy szerencsétlen béka, bár tényleg nagyon mulatságos. - röhögött Hannah.
- Azért vicces lett volna. „Nem, azt nem úgy kell Miss! Jól artikuláltan ejtse ki a bűbájt!” - játszotta Kweent Szonja, mély hanggal, furcsa, felismerhetetlen akcentussal, alig érthetően.
- Ez remek volt. - nevettünk mindhárman. De aztán meghalljuk a jelzőt így muszáj volt mennünk a következő óránkra. Mire feltrappogtunk a bájital laborba, be is csöngettek, de nem is bánjuk. Ez és a többi óra is hamar elszállt, már csak az utolsó óránk, a Párbaj volt hátra. Szonjával és Rachellel nevetve mentünk be a Párbaj terembe, ahol már pár osztály tárunk is benn volt a két elviselhetetlen iker – vagyis mi egymás közt így nevezzük a másik két lányt az osztályból, akik igazából nem is ikerek, csak a viselkedésükben … - és egypár srác.
- Akkor is Kween fog bejönni. - nevettünk a csajokkal.
- Jajj, most komolyan, gondoljatok bele, hogy egy teljes párbaj órát, vele... - próbáltam kinyögni nevetés közben, a jókedvünkre felfigyelt pár srác, akik normálisnak számítanak, és nem olyan nagyképűek, mint a többiek, odajöttek körénk.
- Komolyan Kween jön be? - kérdezte Paul.
- Nem, Hannah azt mondta, hogy nem ő jön be. - válaszolt Rachel. - De akkor is... - ércelődtünk tovább szerencsétlen Kweenen, amikor beállított az ideiglenes tanárunk.