Sziasztok!
Meg is hoztam a frisst.
Nem mondom, hogy olyan izgalmas, lett, amilyennek szerettem volna, de végül is ebben még nem volt semmi végleges …
Remélem azért tetszeni fog.
Hallgassátok meg hozzá, ha van kedvetek a 30 seconds to Mars-tól aThis is War c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo
Meg is hoztam a frisst.
Nem mondom, hogy olyan izgalmas, lett, amilyennek szerettem volna, de végül is ebben még nem volt semmi végleges …
Remélem azért tetszeni fog.
Hallgassátok meg hozzá, ha van kedvetek a 30 seconds to Mars-tól aThis is War c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo
Küzdeni
csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem
áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan
célért tudunk hozni, amelynek értelmét
előre látjuk.
Müller Péter
Müller Péter
(Harry szemszöge)
Hosszasan sétáltunk a kacskaringó csatornában, már kezdtem azt hinni, hogy soha nem érünk oda, de vagy másfél óra járás után Draco megállt egy csapóajtónál.
- Csapóajtó? Most komolyan? - lepődtem meg. Valami megszokottabbra gondoltam volna, mondjuk egy nagyobb lefolyóra …
- Felkészültek az esetleges menekülésre, azért van csapó ajtó. - magyarázta Draco.
- Arra már nem gondoltak, hogy így be is lehet jönni. - nevetett fel az egyik Rend tag.
- Semmilyen terv sem tökéletes, hát ez sem volt az. - nevetett jókedvűen Draco.
- Ez igaz. Mindegyik tervnek van hátulütője. - helyeseltem én is.
- Na, akkor mindenki készen áll? Mehetünk? - kérdezte Draco, én pedig körbenéztem, mindenkinek a pálcája már a kezükben foglalt helyet és figyelmesen szemlélték a csapóajtót.
- Ahha, mehetünk. - feleltem végül én. Így Draco óvatosan, lassan nyitotta ki a csapóajtót és felmászott, körbe nézett, aztán jelzett, hogy mehetünk mi is. Halkan másztunk fel és kémleltünk körbe. Ahogy Draco előre mondta, egy kisebb helyiségben vagyunk, ahol nincsen jó formán semmi, csak néhány zsák és elhasználódott székek. Halkan nyitom ki az ajtót, mely a folyosóra vezet, és megnyugodva észlelem, hogy senki sincs a földszinten, ahogy azt előre is sejthettük, így nyugodtan vesszük az irányt a lépcső felé, ahol halkan megyünk felfelé, míg Draco elindul kiszabadítani Ginny-t. Remélem sikerül őt kijuttatni innen és tényleg jól van. Nagyon aggódom érte, de most az adrenalin miatt teljes mértékben az előttem álló harcra összpontosítom. Halkan, szinte lábujjhegyen mentünk fel az első szintre, ahol megálltunk, hangtompító bűbájt alkalmaztunk, ami az egész szintet körbe vette, aztán hirtelen ugrottunk ki, a menedéket nyújtó lépcsőkről, hogy lefegyverezzük az esetleges halálfalókat, és nem is kellett csalódnunk, ezen az emelten, már 5 halálfaló járkált, akiket, simán lefegyvereztünk és elkábítottunk. Idáig minden könnyen ment és simán, de aztán mentünk a feljebb lévő szintre, ahol már koránt sem volt ilyen könnyű dolgunk. Vagy húsz halálfaló volt az emeleten, és nagyon türelmesen figyeltek mindenre. Szóval számítottak ránk … közben figyeltünk, hogy ne is tudjanak elszökni, a Rend tagok lefoglalták a halálfalókat, nekem pedig Voldemortot kellett lefoglalnom, de először is megtalálnom. Mindenfelé színes átkok, ellen átkok, rontások, védőbűbájok és lefegyverzőbűbájok cikáztak. A halálfalók számbeli előnyben voltak, még így is, de mi jobban felkészültünk erre, így az előny csak ideiglenes, legalábbis én ezt remélem. A többiek sikeresen foglalják le a halálfalókat, míg én benyitok Voldemort magánlakosztályába, majd a tárgyaló terembe is, de nem volt ott, így elkezdtem az összes ajtón benyitogatni, de nem volt sehol, így kissé csalódottan és dühösen kiáltottam fel.
- Mi van Voldemort? Most te bujkálsz előlem? - nem tudom miért tettem, hisz nem volt sehol, csak úgy kitört belőlem. Persze választ nem kaptam, így az oly nehezen fenn tartott okklumenciámat megszüntettem és elkezdtem összpontosítani Voldemort gondolataira, valahogy a legilimencia mindig is jobban ment, mint az okklumencia, így hamar magába szippantottak a gondolatai. Először kissé meglepődtem, ahogy a sötéten tapogató ujjaim … vagyis ujjait pillantottam meg, ahogy egy téglafalon húzza végig, hogy tájékozódjon, miközben lassan, komótosan megy valamerre. Halk léptei szinte némák voltak, dühe szikrákként hatottak eddig nyugodt belsőmben. Nem láttam semmit sem körülötte, semmi ismerőset. Sötét, szűk kacskaringó csigalépcső, mely hideg fekete márványból készült, néhol egy-egy kialvó félben lévő fáklya adott eligazítást, pislákoló fényt. A belélegzett levegő nyirkos, dohos és hideg, aztán halk, távoli hangot hall.
- Ne aggódj, kiviszlek innen. - szólalt meg egy mély férfi hang, ismerős volt, de nem tudtam senkihez sem kapcsolni.
- Ki maga? Én nem megyek sehova önnel! - hallom meg a tiltakozó, makacs női hangot, amit viszont azonnal felismerek. Gin az. A félelem jegesen markol a szívembe, aztán már egy kulcs csörgése is megüti a fülét.
- Bízz bennem kérlek, jó barát vagyok. - győzködi őt az auror parancsnok képébe bújt Draco.
- Nem hiszem el! - mondja dühösen, de hangjában mégis remény csendül, ahogy a Draco a kulccsal babrál.
- Jó, akkor ne higgy, csak gyere innen ki velem! Utána majd mindent elmagyarázok. Egyenlőre legyen elég annyi, hogy a Rend mellett állok.
- Mily megnyugtató. - mondja némi szarkazmussal hangjában Szerelmem, de nem ellenkezik tovább, azonban Voldemort már közel jár. És ez nekem épp elég volt ahhoz, hogy tudjam, a pincébe kell mennem. Azonnal visszatérek az okklumenciához, amit már sokkal nehezebben állítok vissza, de közben teljes erőmből szaladok a lépcső felé, senki nem állít meg. Így csak futok, le a lépcsőn, ilyen helyzetekben adok hálát a sok évi kviddics edzéseknek … Hamar érek le a sötétben, és a néhol megjelenő talán még nyugtalanítóbb félhomályon keresztül a pincéhez, a lépcsőnél megállok, mielőtt kilépnék a folyosóra, ahonnan a cellák nyílnak.
- Micsoda megtiszteltetés, maga az auror parancsnok látogatott el hozzánk, kicsi Ginevra. - sziszegi Voldemort, egy pillanatra megnézem mi folyik ott. Draco lefegyverezve néz szembe Voldemorttal, aki Ginny-vel beszél. Gin a cella ajtajánál áll.
- Legalább már ezt is tudom, hogy ő az auror parancsnok. - mondja lazán Gin.
- Szóval nem tudtad? - nevet fel jegesen Voldemort. - Kételkednék is benne, ha nem hallottam volna az eddigi beszélgetéseteket.
- Nem mondták még, hogy csúnya dolog hallgatózni? - gúnyolódik Ginny bátran.
- Én vagyok a Sötét Nagyúr, szerinted fönn akadok egy ilyen kis apróságon?
- Megeshetett volna. - mondja még mindig kiegyensúlyozottan.
- Mindig is bátor lány voltál Ginevra. Csodás halálfaló lett volna belőled, de hát ez van, ha a Renddel van az ember lánya. -mondja érzéstelenül, én pedig idejét éreztem, hogy lépjek. A csuklyát a fejemre terítettem, és akár a szellő lépkedtem Voldemort mögé, halkan. Észre sem vett, míg Ginny és Draco is egy pillanatra felfigyelt rám, de hogy ne legyen feltűnő elnéztek mellettem.
- Mit gondol, miért jelentkeztem az Aurorképzőbe? - nevetett fel gúnyosan Ginny, hogy elterelje rólam a nem létező figyelmet.
- Te lány, te lány. Rossz döntést hoztál. Nem lett volna szabad Potter választanod a dicsőség helyett. A Sötét Nagyúr nem ad második lehetőséget Ginevra. - emeli fel pálcáját, én pedig két lapockája közé nyomtam a pálcámat.
- Á-á Voldemort, nem ajánlanám. - mondtam komoly hangon.
- Még egy hívatlan vendég?
- Szerintem számítottál rám.
- Ki vagy? - kérdezte, még mindig Ginny-re nézve.
- Ejnye, már meg sem ismersz? - nevettem fel.
- Potter?! - kiált fel.
- Nocsak, mégis emlékszel?
- Mit keresel itt?
- Tudod a választ.
- Ginevraért jöttél.
- Eltaláltad. - helyeseltem, és a pálcám még keményebben szorult a lapockái közé. - Ginny, menj az auror parancsnokkal. - néztem aggódó szemeibe. - Minden rendben lesz, csak menjetek! - mondtam nyugodt hangon, mire Draco gyorsan felkapta a pálcáját, majd megragadva Ginny karját rohant a lépcső felé.
- És most mik a terveid? - kérdezte fagyos hangján.
- Acalume Inflamare. - mondtam ki nyugodtan a varázsigét, aminek hatására egy kisebb lángnyelv tört elő a pálcámból és égette meg Voldemort hátát, mire fájdalmasan felszisszent, de elugrott a lángnyelv elől. Ő már nonverbálisan folytatta a párbajt és egy hatalmas vízgömböt varázsolt elő, teljesen olyan volt minden, mint mikor 5-ikben a Mágiaügyi Minisztérizmban harcolt Voldemort és Dumbledore, de most itt vagyunk, egy dohos pincében, és Dumbledore sincs itt. Egy szilárd pajzsot húztam fel magam köré, így a víz körülöttem csapódott a falaknak, én pedig a víz közepén álltam, teljesen szárazan és védve. Aztán a víz elszivárgott, a védővarázs már nem állt, és különféle átkokkal támadt rám, de én rögtön az ellen átokkal válaszoltam. Egyre gyorsabban támadt én pedig még gyorsabban védekeztem, de egy idő után meguntam a folyamatos védekezést és én is elkezdtem különböző átkokat küldeni felé, amiket neki is sikerült kivédenie. Kész örökkévalóságnak tűnt a csata, ahogy a színek kavalkádja körül ölel, ahogy különböző hatású átkok csapódnak be mögöttünk a falba és rombolják le azt. Talán ha nem egy csata kellős közepén lennénk, ha nem Voldemort támadna folyamatosan, akkor még szép is lenne. De hát így most épp a szépség az, ami a legkevésbé érdekel. Egyre jobban kezdett elharapódzni ez az egész, mindenhol romok, füst és tűz van körülöttünk. Egy pillanatig egyikünk sem támad, csak nézi a másikat, aztán kezdődik minden elölről. Minden olyan, mintha tudnánk, hogy mit lép a másik … Ijesztő dolog ez az egész, de nincs időnk a félelemre vagy az ijedtségre. Csak a harcra, a támadásra és a védekezésre. Egyszer csak az egyik átkom eltalálja és egy szép nagy seb keletkezik az egyik lábán, amiből dől a vér, és egy pillanatra én sem figyelek, amikor egy átka, feltehetőleg a Sectumsepra lehetett, mivel több, kisebb seb jelenik meg a vállamtól a kézfejemig mindenhol, amelyek elkezdenek vérezni. De próbálom mindezt figyelmen kívül hagyni. És folytattuk tovább, egyre több átok érte el, vagy került el minket épphogy. Végül Voldemort egyszer csak eltűnt, és nem volt már sehol, még mögöttem sem. Újra bevetettem a legilimenciát és láttam, hogy egy kihalt temetőben van, ott, ahol újjászületett 4-ikben. Utána kellett volna mennem, de nem tettem, inkább felmentem a felső szinten zajló csatát megnézni. Szerencsére a Rend tagok jól teljesítettek, már a többégi halálfaló ájultan feküdt a folyosón, csupán néhányan voltak még talpon. És ahogy gyorsan körbe kémleltem a mieink nem szenvedtek súlyos sérülést, csak pár karcolást, esetleg néhány törést. Így én levettem a köpenyem és bekötöttem a karom, aztán segítettem a csatában. Végül amint mindenkivel végeztünk, aki nem menekült el, elküldtük őket a Minisztériumba, hogy küldjék őket Azkabanba. Mint aki jól végezte dolgát az ajtón keresztül távoztunk. És mindenki ment a saját dolgára, persze csak miután elmondtam, hogy milyen remekül teljesítettek. Aztán én is hopponáltam a Grimmould térre, hogy onnan bemenjek a Black kúriába, ahol a Weasley család és néhány más Főnix Rendjének tagja is tett-vett, de a Weasleyk csak Ginny körül legyeskedtek, ahogy várható volt. Amint beléptem az ajtón Ginny ellökte Mio és Mrs. Weasley kutató és vizsgáló kezét a fejéről és a nyakamba ugrott.
- Egy idióta vagy Harry! - mondta dühösen, de még mindig öleltük egymást. - Tudhattad volna, hogy azt akarja, hogy odamenj!
- Tudtam, de attól még nem hagylak ott, velük. - mondtam nyugodtan.
- Jól vagy? - kérdezte, amikor eltávolodtunk egymástól és megpillantotta a karomra tekert köpenyt.
- Persze, ez egy kis semmiség. - mosolyogtam. - És te? - simítottam ki véres tincseit a fejéből, hogy lássam, hogy milyen a seb.
- Csak egy kis heg. - mosolygott, miközben leszedte a köpenyt a kezemről, akármennyire is próbáltam megállítani. - Te jóságos Merlin! Harry, ez neked semmiség?! - kiáltott fel.
- Csak kis sebek, egyik sem súlyos. - nyomtam egy puszit arcára.
- Hermione, meg tudnád gyógyítani Harry-t? - kérdezte barátnőnket.
- Á-á először téged hoznak rendbe. - mosolyogtam.
- De … - ellenkezett volna.
- Nincs kifogás! És szerintem utána el kéne mesélned egy-két dolgot a családodnak … - utaltam a kémkedésre, mire ő fintorgott egyet.
- Sejtettem, hogy nem úszom meg. - sóhajtott. - Na jó, gyorsan kezdjetek valamit a fejemmel. - huppant vissza az eddigi helyére. És Draco jött felém, persze csuklyával a fején.
- Akkor én most már mennék is.
- Menj csak. És csak óvatosan, ezek után sokkal jobban kell majd figyelned. És ha meggondolod magad, csak szólnod kell. - néztem rá komolyan. Mire megveregettük egymás vállait – persze az épp vállamat veregette meg – mintha csak régi barátok lennék, aztán már ment is útjára és az én karomat is kezelésbe vették …
Hosszasan sétáltunk a kacskaringó csatornában, már kezdtem azt hinni, hogy soha nem érünk oda, de vagy másfél óra járás után Draco megállt egy csapóajtónál.
- Csapóajtó? Most komolyan? - lepődtem meg. Valami megszokottabbra gondoltam volna, mondjuk egy nagyobb lefolyóra …
- Felkészültek az esetleges menekülésre, azért van csapó ajtó. - magyarázta Draco.
- Arra már nem gondoltak, hogy így be is lehet jönni. - nevetett fel az egyik Rend tag.
- Semmilyen terv sem tökéletes, hát ez sem volt az. - nevetett jókedvűen Draco.
- Ez igaz. Mindegyik tervnek van hátulütője. - helyeseltem én is.
- Na, akkor mindenki készen áll? Mehetünk? - kérdezte Draco, én pedig körbenéztem, mindenkinek a pálcája már a kezükben foglalt helyet és figyelmesen szemlélték a csapóajtót.
- Ahha, mehetünk. - feleltem végül én. Így Draco óvatosan, lassan nyitotta ki a csapóajtót és felmászott, körbe nézett, aztán jelzett, hogy mehetünk mi is. Halkan másztunk fel és kémleltünk körbe. Ahogy Draco előre mondta, egy kisebb helyiségben vagyunk, ahol nincsen jó formán semmi, csak néhány zsák és elhasználódott székek. Halkan nyitom ki az ajtót, mely a folyosóra vezet, és megnyugodva észlelem, hogy senki sincs a földszinten, ahogy azt előre is sejthettük, így nyugodtan vesszük az irányt a lépcső felé, ahol halkan megyünk felfelé, míg Draco elindul kiszabadítani Ginny-t. Remélem sikerül őt kijuttatni innen és tényleg jól van. Nagyon aggódom érte, de most az adrenalin miatt teljes mértékben az előttem álló harcra összpontosítom. Halkan, szinte lábujjhegyen mentünk fel az első szintre, ahol megálltunk, hangtompító bűbájt alkalmaztunk, ami az egész szintet körbe vette, aztán hirtelen ugrottunk ki, a menedéket nyújtó lépcsőkről, hogy lefegyverezzük az esetleges halálfalókat, és nem is kellett csalódnunk, ezen az emelten, már 5 halálfaló járkált, akiket, simán lefegyvereztünk és elkábítottunk. Idáig minden könnyen ment és simán, de aztán mentünk a feljebb lévő szintre, ahol már koránt sem volt ilyen könnyű dolgunk. Vagy húsz halálfaló volt az emeleten, és nagyon türelmesen figyeltek mindenre. Szóval számítottak ránk … közben figyeltünk, hogy ne is tudjanak elszökni, a Rend tagok lefoglalták a halálfalókat, nekem pedig Voldemortot kellett lefoglalnom, de először is megtalálnom. Mindenfelé színes átkok, ellen átkok, rontások, védőbűbájok és lefegyverzőbűbájok cikáztak. A halálfalók számbeli előnyben voltak, még így is, de mi jobban felkészültünk erre, így az előny csak ideiglenes, legalábbis én ezt remélem. A többiek sikeresen foglalják le a halálfalókat, míg én benyitok Voldemort magánlakosztályába, majd a tárgyaló terembe is, de nem volt ott, így elkezdtem az összes ajtón benyitogatni, de nem volt sehol, így kissé csalódottan és dühösen kiáltottam fel.
- Mi van Voldemort? Most te bujkálsz előlem? - nem tudom miért tettem, hisz nem volt sehol, csak úgy kitört belőlem. Persze választ nem kaptam, így az oly nehezen fenn tartott okklumenciámat megszüntettem és elkezdtem összpontosítani Voldemort gondolataira, valahogy a legilimencia mindig is jobban ment, mint az okklumencia, így hamar magába szippantottak a gondolatai. Először kissé meglepődtem, ahogy a sötéten tapogató ujjaim … vagyis ujjait pillantottam meg, ahogy egy téglafalon húzza végig, hogy tájékozódjon, miközben lassan, komótosan megy valamerre. Halk léptei szinte némák voltak, dühe szikrákként hatottak eddig nyugodt belsőmben. Nem láttam semmit sem körülötte, semmi ismerőset. Sötét, szűk kacskaringó csigalépcső, mely hideg fekete márványból készült, néhol egy-egy kialvó félben lévő fáklya adott eligazítást, pislákoló fényt. A belélegzett levegő nyirkos, dohos és hideg, aztán halk, távoli hangot hall.
- Ne aggódj, kiviszlek innen. - szólalt meg egy mély férfi hang, ismerős volt, de nem tudtam senkihez sem kapcsolni.
- Ki maga? Én nem megyek sehova önnel! - hallom meg a tiltakozó, makacs női hangot, amit viszont azonnal felismerek. Gin az. A félelem jegesen markol a szívembe, aztán már egy kulcs csörgése is megüti a fülét.
- Bízz bennem kérlek, jó barát vagyok. - győzködi őt az auror parancsnok képébe bújt Draco.
- Nem hiszem el! - mondja dühösen, de hangjában mégis remény csendül, ahogy a Draco a kulccsal babrál.
- Jó, akkor ne higgy, csak gyere innen ki velem! Utána majd mindent elmagyarázok. Egyenlőre legyen elég annyi, hogy a Rend mellett állok.
- Mily megnyugtató. - mondja némi szarkazmussal hangjában Szerelmem, de nem ellenkezik tovább, azonban Voldemort már közel jár. És ez nekem épp elég volt ahhoz, hogy tudjam, a pincébe kell mennem. Azonnal visszatérek az okklumenciához, amit már sokkal nehezebben állítok vissza, de közben teljes erőmből szaladok a lépcső felé, senki nem állít meg. Így csak futok, le a lépcsőn, ilyen helyzetekben adok hálát a sok évi kviddics edzéseknek … Hamar érek le a sötétben, és a néhol megjelenő talán még nyugtalanítóbb félhomályon keresztül a pincéhez, a lépcsőnél megállok, mielőtt kilépnék a folyosóra, ahonnan a cellák nyílnak.
- Micsoda megtiszteltetés, maga az auror parancsnok látogatott el hozzánk, kicsi Ginevra. - sziszegi Voldemort, egy pillanatra megnézem mi folyik ott. Draco lefegyverezve néz szembe Voldemorttal, aki Ginny-vel beszél. Gin a cella ajtajánál áll.
- Legalább már ezt is tudom, hogy ő az auror parancsnok. - mondja lazán Gin.
- Szóval nem tudtad? - nevet fel jegesen Voldemort. - Kételkednék is benne, ha nem hallottam volna az eddigi beszélgetéseteket.
- Nem mondták még, hogy csúnya dolog hallgatózni? - gúnyolódik Ginny bátran.
- Én vagyok a Sötét Nagyúr, szerinted fönn akadok egy ilyen kis apróságon?
- Megeshetett volna. - mondja még mindig kiegyensúlyozottan.
- Mindig is bátor lány voltál Ginevra. Csodás halálfaló lett volna belőled, de hát ez van, ha a Renddel van az ember lánya. -mondja érzéstelenül, én pedig idejét éreztem, hogy lépjek. A csuklyát a fejemre terítettem, és akár a szellő lépkedtem Voldemort mögé, halkan. Észre sem vett, míg Ginny és Draco is egy pillanatra felfigyelt rám, de hogy ne legyen feltűnő elnéztek mellettem.
- Mit gondol, miért jelentkeztem az Aurorképzőbe? - nevetett fel gúnyosan Ginny, hogy elterelje rólam a nem létező figyelmet.
- Te lány, te lány. Rossz döntést hoztál. Nem lett volna szabad Potter választanod a dicsőség helyett. A Sötét Nagyúr nem ad második lehetőséget Ginevra. - emeli fel pálcáját, én pedig két lapockája közé nyomtam a pálcámat.
- Á-á Voldemort, nem ajánlanám. - mondtam komoly hangon.
- Még egy hívatlan vendég?
- Szerintem számítottál rám.
- Ki vagy? - kérdezte, még mindig Ginny-re nézve.
- Ejnye, már meg sem ismersz? - nevettem fel.
- Potter?! - kiált fel.
- Nocsak, mégis emlékszel?
- Mit keresel itt?
- Tudod a választ.
- Ginevraért jöttél.
- Eltaláltad. - helyeseltem, és a pálcám még keményebben szorult a lapockái közé. - Ginny, menj az auror parancsnokkal. - néztem aggódó szemeibe. - Minden rendben lesz, csak menjetek! - mondtam nyugodt hangon, mire Draco gyorsan felkapta a pálcáját, majd megragadva Ginny karját rohant a lépcső felé.
- És most mik a terveid? - kérdezte fagyos hangján.
- Acalume Inflamare. - mondtam ki nyugodtan a varázsigét, aminek hatására egy kisebb lángnyelv tört elő a pálcámból és égette meg Voldemort hátát, mire fájdalmasan felszisszent, de elugrott a lángnyelv elől. Ő már nonverbálisan folytatta a párbajt és egy hatalmas vízgömböt varázsolt elő, teljesen olyan volt minden, mint mikor 5-ikben a Mágiaügyi Minisztérizmban harcolt Voldemort és Dumbledore, de most itt vagyunk, egy dohos pincében, és Dumbledore sincs itt. Egy szilárd pajzsot húztam fel magam köré, így a víz körülöttem csapódott a falaknak, én pedig a víz közepén álltam, teljesen szárazan és védve. Aztán a víz elszivárgott, a védővarázs már nem állt, és különféle átkokkal támadt rám, de én rögtön az ellen átokkal válaszoltam. Egyre gyorsabban támadt én pedig még gyorsabban védekeztem, de egy idő után meguntam a folyamatos védekezést és én is elkezdtem különböző átkokat küldeni felé, amiket neki is sikerült kivédenie. Kész örökkévalóságnak tűnt a csata, ahogy a színek kavalkádja körül ölel, ahogy különböző hatású átkok csapódnak be mögöttünk a falba és rombolják le azt. Talán ha nem egy csata kellős közepén lennénk, ha nem Voldemort támadna folyamatosan, akkor még szép is lenne. De hát így most épp a szépség az, ami a legkevésbé érdekel. Egyre jobban kezdett elharapódzni ez az egész, mindenhol romok, füst és tűz van körülöttünk. Egy pillanatig egyikünk sem támad, csak nézi a másikat, aztán kezdődik minden elölről. Minden olyan, mintha tudnánk, hogy mit lép a másik … Ijesztő dolog ez az egész, de nincs időnk a félelemre vagy az ijedtségre. Csak a harcra, a támadásra és a védekezésre. Egyszer csak az egyik átkom eltalálja és egy szép nagy seb keletkezik az egyik lábán, amiből dől a vér, és egy pillanatra én sem figyelek, amikor egy átka, feltehetőleg a Sectumsepra lehetett, mivel több, kisebb seb jelenik meg a vállamtól a kézfejemig mindenhol, amelyek elkezdenek vérezni. De próbálom mindezt figyelmen kívül hagyni. És folytattuk tovább, egyre több átok érte el, vagy került el minket épphogy. Végül Voldemort egyszer csak eltűnt, és nem volt már sehol, még mögöttem sem. Újra bevetettem a legilimenciát és láttam, hogy egy kihalt temetőben van, ott, ahol újjászületett 4-ikben. Utána kellett volna mennem, de nem tettem, inkább felmentem a felső szinten zajló csatát megnézni. Szerencsére a Rend tagok jól teljesítettek, már a többégi halálfaló ájultan feküdt a folyosón, csupán néhányan voltak még talpon. És ahogy gyorsan körbe kémleltem a mieink nem szenvedtek súlyos sérülést, csak pár karcolást, esetleg néhány törést. Így én levettem a köpenyem és bekötöttem a karom, aztán segítettem a csatában. Végül amint mindenkivel végeztünk, aki nem menekült el, elküldtük őket a Minisztériumba, hogy küldjék őket Azkabanba. Mint aki jól végezte dolgát az ajtón keresztül távoztunk. És mindenki ment a saját dolgára, persze csak miután elmondtam, hogy milyen remekül teljesítettek. Aztán én is hopponáltam a Grimmould térre, hogy onnan bemenjek a Black kúriába, ahol a Weasley család és néhány más Főnix Rendjének tagja is tett-vett, de a Weasleyk csak Ginny körül legyeskedtek, ahogy várható volt. Amint beléptem az ajtón Ginny ellökte Mio és Mrs. Weasley kutató és vizsgáló kezét a fejéről és a nyakamba ugrott.
- Egy idióta vagy Harry! - mondta dühösen, de még mindig öleltük egymást. - Tudhattad volna, hogy azt akarja, hogy odamenj!
- Tudtam, de attól még nem hagylak ott, velük. - mondtam nyugodtan.
- Jól vagy? - kérdezte, amikor eltávolodtunk egymástól és megpillantotta a karomra tekert köpenyt.
- Persze, ez egy kis semmiség. - mosolyogtam. - És te? - simítottam ki véres tincseit a fejéből, hogy lássam, hogy milyen a seb.
- Csak egy kis heg. - mosolygott, miközben leszedte a köpenyt a kezemről, akármennyire is próbáltam megállítani. - Te jóságos Merlin! Harry, ez neked semmiség?! - kiáltott fel.
- Csak kis sebek, egyik sem súlyos. - nyomtam egy puszit arcára.
- Hermione, meg tudnád gyógyítani Harry-t? - kérdezte barátnőnket.
- Á-á először téged hoznak rendbe. - mosolyogtam.
- De … - ellenkezett volna.
- Nincs kifogás! És szerintem utána el kéne mesélned egy-két dolgot a családodnak … - utaltam a kémkedésre, mire ő fintorgott egyet.
- Sejtettem, hogy nem úszom meg. - sóhajtott. - Na jó, gyorsan kezdjetek valamit a fejemmel. - huppant vissza az eddigi helyére. És Draco jött felém, persze csuklyával a fején.
- Akkor én most már mennék is.
- Menj csak. És csak óvatosan, ezek után sokkal jobban kell majd figyelned. És ha meggondolod magad, csak szólnod kell. - néztem rá komolyan. Mire megveregettük egymás vállait – persze az épp vállamat veregette meg – mintha csak régi barátok lennék, aztán már ment is útjára és az én karomat is kezelésbe vették …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése