17. Fejezet – Everything begins from the start

Sziasztok!
Elég zűrös hétvégém volt és a hetem is az lesz :/ meg a következő is mert következő héten nyelvvizsgázom és most nagyon bele kell húznom :/ na mindegy azért talán nem lesznek nagy csúszások – legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek az ügy érdekében :D
A mostani fejezet elég nyugis lett és kis családias édes, de a következőben már a dolgok közepébe vágunk.
Ajánlom hozzá Avril Lavigne Innocence c. számát.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
Stephenie Meyer

 

(Ginny szemszöge)
Nyugodt, békés családiasságban ebédeltünk, együtt. Ahogy befejeztük az ebédet, megkérdeztem anyát, hogy segítsek-e, de csak mosolyogva elutasította felajánlásom. Láttam rajta, hogy örült nekünk, örült, hogy újra együtt vagyunk, ahogy én is.
- Mit szólnál pöttöm, ha anyucival együtt elmennénk sétálni? - nézett a karjaiban tartott Teddykére Harry.
- Jó, mennyünk, de akkor fogócskázunk is! - mondta mosolyogva fiúnk.
- Persze. Hogy fogócskázunk is Kicsikém. - nevettem és egy puszit nyomtam az arcocskájára.
- Elmentünk, majd jövünk! - szólt vissza Harry, mielőtt elindultunk volna. Teddy megfogta a kezünket és kettőnk között ugrándozott, és játszott, ahogy sétáltunk, a nádas felé, egy nagy fűzfához, kiskorom óta imádom ezt a helyet, nem mellesleg még a védővarázs alá esik...
- Miért jöttünk ide? - kérdezte kisfiam.
- Mert beszélni szeretnénk veled Kicsikém. - mosolyogtam rá, és leültem a falábához.
- Valami rosszat csináltam? - kérdezte édesen, kicsit félve, Harry leült mellém, átkarolta a vállaimat, én pedig az ölembe húztam kisfiúnkat.
- Nem picúr, nem csináltál semmi rosszat. - mosolyogtam rá. - Igazából egy jó hírt szeretnénk neked elmondani. Kibékültünk apuval.- pillantottam Harry szemeibe, ő pedig egy puszit nyomott a homlokomra, majd mindketten kisfiúnkat kezdtük nézni.
- Igen? - csillantak fel gyönyörű szemecskéi.
- Igen fiacskám. - mosolygott Harry. - Végérvényesen kibékültünk a mamival.
- Végérvényesen? - kérdezte édesen, azt hiszem magát a szó jelentését nem értette szegénykém.
- Igen Drágám, apuval már nem válunk el egymástól, örökké együtt maradunk. - mosolyogtam rá.
- Jajj de örülök! - nevette fel és mindkettőnk arcára nyomott egy cuppanós puszit, mi pedig közelebb bújtunk egymáshoz.
- Sokkal több időt leszünk majd együtt, hármasban Teddykém. - mosolyogtam rá boldogan.
- Az nagyon jó. - mosolygott. - És akkor kapok kis testvért? - kérdezte csillogó szemekkel, én pedig kicsit lesokkoltam.
- Tessék Kicsim? - néztem rá nagy szemekkel.
- Amikor a nagyi megkérdezte mit szeretnék, mondtam, hogy egy kistestvért, és azt mondta, hogy majd kéjek tőletek kistestvért. - nézett ránk.
- Majd lehet kistestvéred kis fiam, de egy kicsit később. - mondtam kedves hangon, összeszedve magam.
- Mikor? - faggatózott.
- Majd Kicsim, ne légy türelmetlen. - mosolyogtam rá.
- De mikor? - kérdezte tovább, én pedig gondoltam inkább hagyom Harry-t, hogy majd ő elmagyarázza neki, hogy az a majd úgy pár év múlva lesz … De nem ezt mondta.
- Ez csak is a anyun múlik. - mondta, és még hangjában is hallottam, hogy mosolyog, ezért felé fordítottam tekintetem és fülem nem tévedett, tényleg mosolygott. Egyik szemöldökömet kérdőn felhúzva néztem rá, de ő csak mosolygott.
- Na jó, ezt még megbeszéljük. - mondtam komoly hangon Harry-nek, de én teljesen biztos voltam abban, hogy nem a közeljövőben akarok gyereket. Hogy tereljem ezt a komoly témát elkezdtem csikizni Teddy-t, aki nevetve próbált szabadulni tőlem, de nem hagytam, csak nevettem, de azért, nem kínoztam őt annyira, épp ezért könnyen kiszabadult és felpattanva odább szaladt.
- Mami a fogó! - nevetett fel Teddykém, én pedig utána mentem, nem siettem, hagytam, hogy futkározzon, de végül elkaptam és nevetve felkaptam, hogy megpuszilhassam. Csak nevettünk, tekintetemmel Harry-t kerestem, akit meg is találtam a fűz alatt, ugyanott ült, és csak mosolyogva, elgondolkodó szemekkel nézett minket.
- Ideje pihenned egy kicsit Teddykém. - mosolyogtam rá, mivel gyakran alszik még délutánonként.
- Jó mami. - nevetett fel és ölelte át a nyakam.
- Harry, Drágám, megyünk pihenni Teddy-vel, jössz? - kérdeztem mosolyogva, amit ő is viszonzott, felpattant a helyéről és hozzánk szaladt. Teddy-vel mindketten kaptunk egy-egy puszit. Teddy-t lefektettük, megvártuk, míg elalszik, aztán egy-egy óvatos puszit nyomtunk arcára és visszamentünk a fűzhöz. Csendben élveztük egymás jelenlétét és közelségét, minden annyira nyugodt volt, hogy az szinte hihetetlen, elképzelhetetlen volt eddig, nehezen hittem el, hogy oda kint egy újabb háború áll a küszöbön, hogy bárki bármikor meghalhat, ebből az egészből nem érzékeltem semmit, főleg akkor, amikor Harry a közelemben volt. Csak boldogan bújtam ölelésébe, amikor hirtelen eszembe jutott, amit Teddy-nek mondott.
- Ugye azzal tisztában vagy Drágám, hogy az én oldalamra kéne állnod a fiúnké helyett. - mondtam picit durcásan.
- Én csak őszintén válaszoltam. - vonta meg vállait ajkain lágy mosollyal.
- Az igazat? - nevettem fel vidáman. - Jóformán azt mondtad neki, hogy akkor lesz testvére, amikor én mondom …
- Mert tényleg így gondolom. - mosolygott rám, én meg teljesen összezavarodtam, lehet nem érti, hogy mit mond, vagy én kombinálok?
- Harry, ezzel arra akarsz célozni, hogy … - hagytam függőben a mondatot.
- Édesem, én örülnék egy közös kisbabának, de tudom, hogy ez még neked korai, és lássuk be tényleg fiatalok vagyunk, meg aztán Voldemort is a nyakunkba szakadt … Ráadásul nem tudom, mi lesz ennek a vége.
- Szentséges Merlin tollas kalapja! Mindig is tudtam, hogy nagy családot akarsz, de nem gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar. Ne érts félre, nekem nincs bajom a kis Potterek gondolatától, bár ha olyan önfejűek lesznek, mint te, tuti, hogy szívbajt fogjátok rám hozni, de ez nem olyan fontos. - mosolyogtam rá. - Viszont túl fiatalok vagyunk, nekem még tanulnom kell, el kell végeznem az Aurorképzőt.
- Tudom, épp ezért mondtam, hogy rajtad múlik. - mosolygott.
- Az Aurorképző úgyis csak két év …
- Igazad van, két év nem hosszú idő.
- Na ugye. - nevettem fel és egy puszit nyomtam ajkaira. - De van itt még valami. Amióta visszajöttél végig azon töprengtem mit csináltál az elmúlt egy évben. Nem kényszerítelek, hogy elmond, ha nem akarod, csak egyszerűen kíváncsi vagyok.- néztem gyönyörű szemeibe.
- Hát, nem csináltam semmi titkosat, elvégeztem egy aurorképzést, fejlesztettem az állóképességem és a varázshasználatot. De egyébként semmi egyebet. - mosolygott.
- Így már értem. - mondtam elgondolkodó hangon.
- Mit szívem? - kérdezte érdeklődve.
- Voldemort azt mondta, hogy többet fejlődtél, mint hitte, szerintem eléggé sokkolta a dolog, de ha az elmúlt egy évben főleg ezzel foglalatoskodtál, akkor nem olyan meglepő, hogy ennyit fejlődtél és már teljesen ki tudod zárni őt a gondolataidból, ez nagy haladás ám ! Büszke vagyok rád. - mosolyogtam.
- És mond csak, te mit csináltál az elmúlt egy évben?
- Hát semmi érdekeset, befejeztem a Roxfortot, és próbáltam a legtöbb időt Teddy-vel tölteni, hogy ne érezze magát annyira magányosnak a szülei halála után. - válaszoltam.
- Hát, nem lehetett semmi, gondolom kicsit furcsa volt ez a változás, hogy itt vagy alig 18 évesen és egy kisfiú az anyukájaként tekint rád …
- Hát neked sem lehet könnyebb, annyi különbséggel, hogy te az apukája vagy és 19. - nevettem fel.
- Nem számít, a lényeg, hogy újra együtt vagyunk és hogy a keresztfiunknak egy teljes és békés családot építsünk ki. - mosolygott.
- Ahogy mondod Drágám. - mosolyogtam rá. Ez volt az utolsó komolyabb beszélgetésünk, ezután teljesen átengedtük magunkat a családunknak. Boldog voltam, de szeptember rohanva loholt a nyakunkon, és akármennyire is akartam több időt tölteni Teddy-vel, még az iskola kezdete előtt, egyszerűen nem ment, minden közbe szólt, de főleg Voldemort. Új tervet eszelt ki, magára hívja a figyelmet, újra elkezdi a toborzást és a megfélemlítést, ami rettentően hangzik. És szörnyen féltem Harry-t is és a többieket. Harry és a Rend – meg szerintem alapból senki sem - természetesen nem akarják hogy ez bekövetkezzen, nem akarnak újabb viharos időszakot, újabb háborút, de sajnos Harry nem tud mit lépni, csak próbáljuk a legtöbb halálfalót elfogni, és néha még én is segítettem egy-két esetben elfogni a halálfalót, de nem akartam, hogy lelepleződjek, szóval csak óvatosan csináltam. De a szeptember nem várt semmire és egy elég szép és kiadós viharral közölte, hogy megérkezett az ősz. Mio-val és Ronnal együtt korán reggel indultunk Londonba, hogy aztán ott elváljunk, és Mio ment a Gyógyítóképzőbe, míg mi bátyámmal az Aurorképzőbe, mely védővarázsokkal volt körülvértezve az idetévedő muglik ellen és persze a külső támadások ellen, mi is csak azért tudtunk bejutni, mert diákokként, minket beenged a védővarázs. Az iskola eléggé eltért a roxforti kastélytól, ugyanis ez egy hatalmas épület monstrum volt, de teljesen más stílusban építették és nem is vár volt, hanem egy egyszerű épület, lakóhelyiségek nélkül … Az évnyitó banketten dísztalárban jelentünk meg, és a talár kötelező viselet az iskolán belül. A banketten nem történt semmi érdekes, felvonultattak minket gólyákat, és üdvözöltek az iskolában, de ennyi, érdembeli tanítás még nem volt, csak megismerkedtünk a csoport társainkkal. Elég furcsa volt hét év után új csoporttársakat megismerni, de annyira nem tűnt vészesnek, én külön csoportba kerültem, mint Ron, de nem bántam annyira. A csoportomban 16-an voltunk ebből összesen öten lányok, nem túl meglepő egy auror képzésen … Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bárkinek megjegyeztem a nevét, de az egyik lány, akit azt hiszem Szonjának hívnak nagyon kedves volt és már rögtön tudtam, hogy mi ketten jó barátnők leszünk. A laza napunk végeztével még kaptunk pár cuccot a tanuláshoz, rengeteg könyvet és kelléket, sőt még egy suli térképet is, hogy ne tévedjünk el annyira a szaktermek között. Amikor végeztünk, a bejárat előtt találkoztunk Ronnal és együtt mentünk haza, Harry, Teddy-vel együtt otthon várt, a cuccaimat csak ledobtam a kanéra és inkább velük foglalkoztam. Az egész délutánt együtt töltöttük, mind együtt, Mioval és Ronnal együtt, mivel Harry is elintézte a mai dolgait, így ő is velünk volt. Az esti procedúra is hasonlóan ment, mint általában. Teddy hamar elszundikált, és már nekem sem kellett sok az álmok birodalmához, amikor Harry hirtelen halkan megszólalt.
- Édesem, te nem szeretnél beköltözni a belvárosba? Vagy legalábbis közelebb az Aurorképzőhöz? - kérdezte.
- Igazából hopponálva így is úgyis hamar ott vagyok, a védővarázslat miatt meg amúgy is gyalogolnom kell … - válaszoltam kicsit álmosan nézve Harry-re.
- Szóval nem szeretnél elköltözni? - kérdezte.
- Nem ezt mondtam, jó lenne néha egy kicsit messze a családtól, de most nem vagyunk olyan helyzetben, hogy elköltözzek.
- Akkor mit szólnál, ha azt mondanám, hogy költözzünk be a belvárosba? Onnan közelebb van az iskola és jóformán minden.
- Ha azt mondanád, én beleegyeznék. - vontam vállat.
- Akkor költözzünk!
- Harry, az előbb mondtam, hogy most még nem tudunk elköltözni, nincs annyi pénzünk, ráadásul a városban minden drágább, egyébként is, itt is van külön szobánk.
- És a bátyáid így is kinéznek a szobádból, csak azért nem üldöznek ki, mert Teddy is velünk van, különben én lennék a rossz és a gonosz, aki letérít a jó útról. - mosolygott.
- Hát ez már meg volt. - nevettem fel halkan.
- Hé! - szólt rám mosolyogva.
- Jól van jól van! - nyomtam egy lágy csókot ajkaira.
- Egyébként is tudod, hogy a szüleim rengeteg pénzt hagytak rám. Egy egész kastélyt is megengedhetnénk magunknak és még utána is maradna.
- Nem, ezt a szüleid a jövődre tették félre, hogy könnyebben boldogulj! - ellenkeztem.
- És ti vagytok a jövőm. - mosolygott.
- De akkor sem kéne … - kezdtem de mutatóujját számra tette.
- Shhh … Én szeretnék venni egy közös lakást, nem túl nagyot, csak azért, hogy legyen egy lakásunk a belvárosba, csak nekünk … négyünknek.
- Négyünknek? - kérdeztem vissza.
- Igen, Teddy-nek, Andromedanak és nekünk.
- Na jó, legyen. - egyeztem bele felsóhajtva. - De tényleg csak egy kicsit veszel! És majd ha lesz munkám, akkor … - kezdtem volna, de megint lepisszegett, amiért egy szúrós nézést kapott, amin csak jót mosolygott.
- Édesem, mondtam már, hogy rengeteg pénzem van, amivel úgysem tudnék mit kezdeni, most viszont jó lenne egy közös lakás. És én egyáltalán nem szeretném, hogy dolgozz az iskola mellett! Akkor mégis mikor maradna időd ránk? - vágott ártatlan fejet, de olyan édes volt, hogy én csak mosolyogtam.
- Meg tudlak téged győzni bármivel?
- Nem! - mondta határozottan.
- Na jó, akkor vegyél egy lakást, de csak amekkora tényleg szükséges! - mondtam komolyan.
- Jó Édesem. - mosolygott felvillanyozódva.
- Milyen elképzeléseid is vannak? - néztem rá mosolyogva.
- Hát nem tudom, egy kisebb nappali, Teddy szobája lenne Andromédáé és a miénk között, a vendégszoba meg tök mindegy, hogy hol. Igazából fogalmam sincs. - mosolygott. - De majd együtt kiválasszuk, most aludjunk, holnap korán kell kelned. - nyomott egy utolsó csókot ajkaimra.
- Igazad van, majd még beszélünk róla. - mondtam nagyon halkan, és kényelembe helyeztem magam ölelésében. - Jó éjt Drágám!
- Jó éjszakát Szerelmem. - suttogta hajamba és egy puszit nyomott még rá és alig pár perccel később én is már az igazak álmát láttam.