16. Fejezet – We need to talk seriously

Sziasztok!
Remélem tetszeni fog a fejezet, gondolom eléggé nyilvánvaló, hogy miről fog szólni … :D
Kivételesen, ahogy láthatjátok két idézetet raktam ki, nem tudtam dönteni, az egyik ( az első xD) Ginny-re vonatkozik, a második meg Harry-re ( mily meglepő xD)
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Nox - Szeretem c. számát. Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Hiába volt minden vívódásom … nem használt semmit. Nem tudom elfojtani érzéseimet. Meg kell mondanom, mennyire imádom, milyen forrón szeretem magát.
Jane Austen

Téged választottalak, véglegesen és visszavonhatatlanul. Hogy örökre-e? Remélem. De egyszer már ígértem neked, hogy örökké, szóval azóta óvatos vagyok ezzel az óriási, rettentő ígérettel.
Ruth Rendell

 

Harry délután tényleg elvitt minket egy mugli moziba, ami számomra nagyon furcsa volt, mivel még soha nem jártam ilyen helyen. Egyszerűen elképesztőnek találtam a muglik találékonyságát, ahogy egy vékony üvegen mozgóképek jelennek meg a semmiből. A mesefilm nagyon aranyos volt, ahogy kis állatkák beszélgettek egymással. Teddykém is nagyon élveztem a kisállatok meséjét. Harry-vel mosolyogva néztük kisfiunk örömét. Majd a mozi után Harry elvitt minket egy családos mugli étterembe, ahol Teddy tudott játszani is. Olyan édes volt a kicsikém, néztük, ahogy barátkozik a többi gyerekkel, mi pedig jót beszélgettünk közben. Majd az elkövetkezendő másfél hétben rengeteg időt töltöttünk együtt, általában hármasban, de volt, hogy csak Harry-vel ketten. Ő is szakított elég időt ránk, nem csak a Rendre és én is minimalizáltam a halálfalókkal töltött időt, de Dracoval még így is majdnem minden nap találkoztunk. Egyre közeledett az évnyitó az Aurorképzőben, de valahogy még sem ez töltötte ki a gondolataimat, hanem Harry, vagyis a Harryvel való kapcsolatunk. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy mi lenne,ha  én mindent elfelejtenék, elfelejteném, hogy magamra hagyott és elölről kezdenénk. Vagy mi lenne ha, próbálnék erőt gyűjteni, összekapargatni a maradék akaratom, hogy ellent tudjak neki állni. Egyre többet és többet gondolkodtam ezeken, és egyre tisztábban tudatosult bennem, hogy semmi esélyem rá, hogy tovább bírjam, anélkül, hogy szeressem, titkolózás helyett és hazugságok nélkül. De olykor-olykor az is megfordul a fejemben, hogy talán már nem is szeret annyira. Vajon el tudnám viselni, ha elfogadnám az érzéseimet és nem küzdenék ellenük, de kiderülne, hogy ő már nem szeret. Nem. Tudom, hogy azt nem tudnám elviselni. Így kezdődött a mai napom is, mint oly sok az elmúlt időben, ezekkel az ostoba gondolatokkal. Teddy már fenn volt, és Andromeda elvitte játszótérre, Harry pedig elment a főhadiszállásra elintézni pár dolgot. Nekem viszont most a gondolataim uralták a szabad perceimet, csak ültem a szobám ablakában, néztem a kinti napfényes eget és gondolkodtam, élvezve a csendet és a kintről beszűrődő madár csicsergést.
- Min gondolkozol ennyire? - hallottam meg Harry lágy halk hangját, de még ettől a csendes megszólalástól is ugrottam egyet és kiestem volna az ablakon, ha Harry nem kapja el a derekam.
- Komolyan merényletet tervezel ellenem? - néztem rá ijedten és jobb kezem a szívem fölé helyeztem, mely most úgy dübörgött mellkasomban, hogy félő volt, hogy kiszakítja azt.
- Sajnálom, nem volt szándékos. - mosolygott rám.
- És ezt most el is higgyem? - kérdeztem tettetett sértettséggel, de erősen kellet küzdenem, hogy ne mosolyodjak el.
- Igazad van, ha nem hiszel nekem, tudod csak azért rémítettek halálra, hogy én lehessek a hős, aki megment a zuhanástól. - nevetett fel és alig észrevehetően, de közelebb húzott magához, beljebb húzva az ablakból.
- Tudtam én! - mosolyogtam önelégülten.
- Történt valami érdekes, mióta elmentem? - kérdezte kicsit komolyabb hangon.
- Áh semmi érdekes. Csak ültem itt tök nyugodtan a gondolataimmal, amíg valaki meg nem próbált halálra ijeszteni. - mosolyogtam rá.
- Tényleg sajnálom. - mosolygott édesen. - Mit tehetnék, hogy kiengeszteljelek?
- Hát, még nem tudom, de kitalálok valamit, ne aggódj! - nevettem fel.
- Ettől nem féltem. - nevetett fel, de aztán csend telepedett ránk, míg Harry tovább ölelt. Pár percig csak voltunk, egyikünk sem szólalt vagy tett bármit is. Végül felsóhajtottam, kiléptem öleléséből és leültem az ágyra.
- Tudod sokat gondolkodtam az elmúlt időben. - mondtam komolyan, szemeibe nézve.
- Szent Merlin, ez nem kezdődik túl jól. - nézett rám kicsit félve, közben leült velem szembe az ágyra.
- Harry, szeretsz még? Kérlek, légy őszinte, ha már nem szeretsz, csak mond azt. - néztem rá komolyan.
- Sok mindent el lehet rólam mondani, volt, hogy elhallgattam előled valamit, még régebben, de csak a saját biztonságod érdekében. Sosem hazudnék neked, szeretlek teljes szívemből. Meg kellett próbálnom, és én Merlinre mondom, megpróbáltam, de nem akarok senki mást, csak téged, sőt még csak akarni sem akarok rajtad kívül mást*. - mondta őszintén, állam alá nyúlva, hogy végig szemeibe nézzek. - Tudom, hogy nem voltam veled, mikor a legjobban szükséged volt rám, de nem tudtam a szemedbe nézni, egyszerűen képtelen voltam nézni, ahogy szenvedsz Fred miatt, tudva, hogy nem tehetek érted semmit, hogy miattam halt meg a bátyád.
- De hisz nem is miattad halt meg. - tiltakoztam.
- De igen! Miattam. Ha nem húztam volna az időt, ha rögtön Voldemort elé mentem volna, nem haltak volna meg ennyien miattam. Talán még most is élne a bátyád és talán még Remusék is. - engedte el az állam, és csak nézett maga elé szomorúan. Soha nem láttam még ilyennek, ilyen szomorúnak. Szörnyű szomorúság öntött el miatta, nem akartam, hogy szomorú legyen, bármit megtettem volna azért, hogy jobb kedve legyen. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem.
- Nem a te hibád volt. Ha nem vártál volna vele, ha rögtön odamentél volna Voldemorthoz, akkor most te lennél hallott és veled együtt sokan mások is. Ők nem csak érted harcoltak, hanem a jövőjükért. Nem te ölted meg őket, nem a te hibád Harry, erről egyedül csak Voldemort tehet. Te mentettél meg minket és esélyt adtál egy szebb jövőre. - mondtam nyugtatóan.
- Esélyt? Miféle esélyt? Voldemort újra itt van.
- Harry, egyszer már legyőzted, újra le fogod! - fogtam arcát kezeim közé és mélyen szemeibe néztem. A szemében lévő fájdalomtól, olyan volt, mint egy kis fiú. Egy árva kisfiú … - Végig melletted leszek, segítek neked, ne aggódj, ketten túljutunk rajta. - mosolyogtam rá biztatóan.
- Meg sem érdemellek. - csóválta fejét, mire én csak mosolyogtam, most már tudom, hogy ilyen is lehet Harry, és egyáltalán nem bánom, hogy ezt az oldalát is megismertem.
- Talán nem. - mosolyogtam rá, de egyáltalán nem gondoltam komolyan. - De igazából egyáltalán nem érdekel, és tudd, hogy miért? - néztem rá komoly tekintettel.
- Nem, miért? - nézett rám kissé értetlenül.
- Mert akár menyire is idegesít, hogy jobban védsz, mint egy porcelánbabát, hogy mennyi energiát fektettem bele, hogy utáljalak, amiért elmentél, de nem tudlak utálni, mert szeretlek. - mondtam őszintén.
- Komolyan mondod? - kérdezte kissé bizonytalanul.
- Teljesen. - mosolyogtam.
- Jó ezt hallani a szádból. - mosolyodott el.
- Hogyha ettől boldogabb vagy, akkor ezentúl többször mondom majd. - mosolyogtam rá és átöleltem.
- Tényleg? - kérdezte halkan, most már nem válaszoltam, csak egy apró puszit nyomtam az arcára. - Ginny, ez most azt jelenti, hogy megbocsájtasz nekem? - kérdezte szemembe nézve.
- Igen, azt hiszem. - mosolyogta, mire Harry ajkai is felfelé görbültek, hirtelen magához rántott és lágyan, szerelmesen megcsókolt. Ez a csók győzött meg róla véglegesen és visszavonhatatlanul, hogy jól döntöttem, hogy nem harcolok tovább az érzéseimmel.- De nem lesz harmadik esélyed, úgyhogy használd ki és viselkedj jófiúként. - simítottam végig arcán.
- Jó leszek ígérem. - mosolygott vidáman, sorosan átölelt. - Nem foglak megbántani még egyszer, esküszöm.
- Ajánlom is, mert ha mégis, akkor végleg elfelejthetsz! - mondtam komolyan, de mosolyogtam.
- Hihetetlenül szeretlek Gin. - suttogta ajkaimra, mielőtt egybeolvadtak volna. Csókunkat egy halk ajtónyitódás zavarta meg, így elválva egymástól mosolyogva néztünk az ajtó felé, ahol barátnőm állt.
- Jajj de örülök. - kiáltott fel Mio boldogan.
- Hát még mi. - néztem mosolyogva Harry gyönyörű zöld szemeibe.
- Jajj nem akartalak titeket megzavarni. De most már mindegy! - nevetett fel és lehuppant az ággyal szemben lévő fotelbe. - Naaa meséljetek el mindent! Mindent tudni akarok! - nézett ránk boldogan.
- Ez a csodálatos nő megbocsájtott nekem. - nyomott egy puszit a nyakamba, amin én jót nevettem.
- Olyan szépek vagytok így együtt. - osztotta meg velünk véleményét Mio.
- Köszönjük. Azt hiszem jövünk neked eggyel. - néztem barátném szemeibe.
- Igen, jöttök nekem eggyel. - öltötte ki ránk nyelvét. - Na de én csak azért zavartam, hogy szóljak, hogy kész az ebéd.
- Köszi. Teddyék nem értek még haza? - kérdeztem.
- Nem, még nem, de hamarosan megérkeznek. - mosolygott, majd kiment a szobából.
- Na gyere, menjünk. - álltam fel és felé nyújtottam a kezem, amit el is fogadott, de nem azért, hogy felkeljen, hanem hogy visszahúzzon és megcsókoljon.
- Most már mehetünk. - mosolygott, ahogy én is és egymást ölelve csatlakoztunk a többiekhez. 

(Harry szemszöge)
Nagyon boldog voltam, hogy Gin és én újra együtt vagyunk, pedig néha már-már kezdtem feladni a reményt, de még szerencse, hogy nem tettem. Megfogadtam magamnak, hogy most már nem fogok félre lépni, nem fogom elhagyni őt soha többé, akármi is legyen mindig vele leszek. Boldogságomat szerelmemből sugárzó boldogság is fokozta. Lassan ballagtunk le a többiekhez ebédelni. Egy percre megdöbbenten néztek párosunkra, aztán elmosolyodtak és gratuláltak nekünk, amiért újra együtt vagyunk. Még mielőtt elkezdtünk volna enni, hallgattuk a többiek áradozását rólunk és fogadtuk a még több gratulációt meg persze hallgattam a fenyegetéseket, újból... Aztán csakhamar megjött Andromeda és Teddy is. Így egész családként ebédeltünk és végre teljesnek érzem magam, ha kívánhatnék valamit, az az lenne, hogy ezek a percek örökké tartsanak.

 * "Meg kellett próbálnom. És megpróbáltam. (...) De istenemre mondom, nem akarok senki mást, csak téged. Nem is akarok mást akarni, csak téged." - Cassandra Clare Üvegváros c. könyvében található idézet, amit én kicsit átírtam