15.Fejezet – Now he knows it

Sziasztok!
Tudom, hogy kicsit csúsztam, tegnap akartam felrakni a fejezetet, de nem voltam itthon a hétvégén, és tegnap este értem haza, kész hulla voltam, ezért nem raktam fel, nagyon sajnálom, tényleg.
Kicsit belsőségesebb, érzelmesebb lett, mint az előzőek és kicsit rövidke is lett, de azért remélem tetszeni fog. 
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Cheryl Cole Fight for this love c. számát.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxo

 

Akármit is próbálunk eltitkolni, sosem állunk készen a napra, amikor az igazság kiderül.
Grace klinika c. film

 

Reggel valamiféle hiányérzettel ébredtem. Hiányzott valami vagy inkább valaki … Felkeltem és az ablakhoz sétáltam. Az eső zuhogott, de nem dörgött se nem villámlott, augusztushoz képest ez megszokott. Az éjjeliszekrényemen álló órára pillantottam, ami még csak fél hatot mutatott. Halkan átlopództam megnézni Teddyt, aki nyugodtan aludt, így visszamentem a szobámba és elkezdtem olvasni. Tíz perc sem telt el, amikor az ajtó halkan kinyílt és megjelent Harry a karjaiban kisfiammal.
- Szia! Bocsi, hogy nem kopogtam, de azt hittem még alszol. - szólalt meg halkan.
- Már fenn vagyok egy ideje. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Teddy nem tud aludni a vihar miatt. Átjöhetünk hozzád? - kérdezte mosolyogva és fiam is könyörögve nézett rám.
- Persze, gyertek. - mosolyogtam, a könyvet elraktam és az ágy szélére csúsztam. Harry leült az ágy másik szélére és Teddy-t lerakta közénk. Míg Harry lefeküdt, addig kisfiam hozzám bújt, majd miután Harry elhelyezkedett visszabújt hozzá és pedig hátulról bújtam Teddykémhez.
- Ginny, mi volt az a csók tegnap? - kérdezte Harry halkan.
- Semmi.
- Biztos?
- Igen, de ez téged miért érdekel annyira?
- Hát nem tűnt még fel, hogy szeretlek? - kérdezte némi iróniával hangjában, amire én felemeltem a fejem és szemeibe néztem.
- Néha tényleg nem tudom. - feleltem őszintén.
- Pedig mindent miattad tettem és teszek.
- Igazán?
- Tudom, hogy követek el hibákat, de akárhogy is én csak érted cselekedtem, te vagy számomra a legfontosabb.
- Néha nem úgy viselkedsz. Tudod egy kapcsolat általában a közös döntéshozásról szól. De te mindig egyedül döntöttél, sosem kérdeztél.
- A biztonságod érdekében. - sóhajtott.
- Harry, értsd már meg, hogy meg tudom magam védeni. Már nem vagyok az a kislány, akit másodikban meg kellett mentened. Nem tudom, hogy feltűnt-e már, de felnőtt nő vagyok.
- Igen, ez már feltűnt. - mosolygott csibészesen, mire én mosolyogva a karjába bokszoltam.
- Perverz majom! - kuncogtam fel.
- Van valami terved mára? - kérdezte végül mosolyogva.
- Hát nem túl sok minden, azon kívül, hogy elmegyek Voldemorthoz és elmondom neki, hogy itt vagy.
- Áh értem. Vigyázz magadra!
- Mindig vigyázok magamra. - mosolyogtam. - Miért kérded?
- Csak arra gondoltam elmehettünk volna hárman moziba. Most vetítenek egy aranyos kis gyerek filmet a szomszédos mugli városban, Teddy biztos élvezné és még te sem voltál tudtommal moziban. De majd elmegyünk máskor.
- Nem terveztem túl sokáig maradni, szóval délután elmehetünk. Ki kell használnom ezt a maradék pár napot az iskola kezdésig a kis fiunkkal.
- Egyetértek. Akkor délután elmegyünk?
- Ahha.
- Malfoy is ott lesz, amikor elmondod Voldemortnak? - kérdezte pár perces szünet után.
- Fogalmam sincs. Miért?
- Nyugodtabb lennék, ha ott lenne, félek, hogy rajtad vezetné le a dühét.
- Harry, ne aggódj már folyton. - mondtam rosszallóan.
- De … - kezdte volna.
- Harry, én még aludni akarok. - sóhajtottam, pedig egyáltalán nem voltam álmos, de úgy éreztem most jól esne egy kis alvás, vagy legalábbis remek indok volt, hogy abba hagyja. Épp ezért csendben maradt én pedig ténylegesen elaludtam és egy óra alvás után úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Kipihenten másztam ki az ágyból, úgy, hogy a két kis álomszuszékot ne ébresszem fel. Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán az éjjeli szekrényre raktam egy pergamen fecnit „Elmentem, sietek vissza! Puszi: Ginny” aztán mentem a megszokott helyre, hogy bejussak Voldemorthoz. Meg sem lepődtem, hogy ott volt, ahol mindig, a hatalmas teremben, de most nem nyüzsögtek körülötte, sőt egyáltalán nem volt ott senki, csak egy óriás piton, ami gondolom Nagini helyét tölti be.
- Nagy Úr, elnézést a korai zavarásért, de fontos dolgot kell elmondanom. - mondtam tisztelettudóan, de nem hajoltam meg, ahogy sokan mások.
- Ginevra drága lányom, mi szél hozott hozzám ilyen korai órában? - kérdezte hideg hangon.
- Sajnálom Nagy Úr, de Potter visszatért, Londonban van. Sajnos nem tudom, hogy pontosan hol tartózkodik, de a Főnix Rendjének ülésén már részt vett. Sajnos egyenlőre többet nem tudtam kideríteni róla.- hajtottam le a fejem sajnálkozva.
- Sejtettem, de most már teljesen más, mint volt. - gondolkodott hangosan és egyáltalán nem tűnt dühösnek.
- Elnézést Nagy Úr, de ezt nem értem. - szólaltam meg halk sajnálkozó hangon.
- Azt jelenti lányom, hogy Potter sokkal többet fejlődött egy év alatt, mint gondoltam. - mondta, közben a kígyót kezdte simogatni.
- Nagy úr, tehetek még valamit Önért? - kérdeztem alázatosan, ritkán vagyok ilyen, de most óvatosan kellett adagolnom a story-t.
- Azt akarom, hogy tartsd őt szemmel, hogy meg tudd, hogy most hol van, hogy mikor üthetek rajta. Mindent tudni akarok érted? - kérdezte már dühösen, hangjából kiveszett a nyugalom még csak szikrája is.
- Értettem. - mondtam halkan.
- Nem hallottam! - kiáltott rám és egy crutust küldött rám. A fájdalom pár pillanatig átjárta a testem minden pontját.
- Értettem. - mondtam hangosabban, már gúnyos hangon, amiért kaptam még egy crutiatus-t. Úgy tűnik ez egy ilyen nap. Ahogy abba maradt a kínzás fogtam magam és dühösen elmentem, nem mondtam semmit sem, csak elmentem, nem érdekelt, hogyha ezzel még jobban feldühítem. Majd elmentem a parkba leültem egy fa tövébe és regenerálódtam egy kicsit, összeszedtem magam. Majd dél körül hazamentem. A fiúkkal még a kertben találkoztam, ahogy kisfiammal játszottak. Nyomtam egy puszit kicsikém arcára és bementem a konyhába, megnézni, hogy hogy áll az ebéd. Anya sürgött-forgott a konyhában, míg Mio-val minket kiküldött teríteni.
- Szóóóóval? - nézett rám kérdőn Mio, miközben a tányérokat raktuk le.
- Szóóval? - néztem rá értetlenül.
- Na, ne légy már ilyen! Mesélj már! - nézett rám érdeklődve.
- Mio, én tényleg nem értem miről beszélsz. - vágtam értetlen képet.
- Jajj hát rólad és Harry-ről te butus!
- Öhm … még mindig nem értem …
- Jajj már! Összejöttetek?
- Öhm … nem … - mondtam kicsit bizonytalanul.
- Ez aztán meggyőző volt. Naa mesélj már!
- Hát nincsen semmi, nem vagyunk együtt, csak sok időt töltünk együtt és jól kijövünk egymással.
- Jajj már Ginny, a vak is látja, hogy szeretitek egymást, akkor meg miért nem jöttök újra össze?
- Mert félek. - sóhajtottam. - Félek, hogy megint csalódni fogok.
- Jajj már, Harry akármit is tett, szeret téged. Mond csak meddig fog ez így menni köztetek? Hüm? Gondolkodtál már rajta? Teddy-nek is jobb lenne, ha összejönnétek.
- Tudom, gondolkodtam már rajta. Valószínűleg nem tudjuk ezt így sokáig folytatni, még ha el is kezdődik az iskola, akkor sem. De egyenlőre még reménykedem.
- Miben? Csak egy igazi szerelem van az életben.
- Már nem tudom … talán abban, hogy minden magától a helyére kerül.
- Azért tenned is kell valamit.
- Tudom. - sóhajtottam fel.
- Akkor meg? - kérdezte Mio, de anyu kijött hozzánk az étkezőbe, ezért már nem folytattuk tovább a beszélgetést, de tudtam, hogy Mionak igaza van, nekem is kell tennem azért, hogy megoldódjon a probléma.